Északkeleti Ujság, 1917 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1917-07-21 / 29. szám
2-ik oldal. 29-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK választó polgárság határozatát, kérvén a jelöltség elfogadására. Dr. Falussy Árpád a bizalmat megköszönte és a jelölést elfogadta. Mikor a közgyűlési teremben megjelent, az egybegyült polgárság hatalmas éljenzéssel fogadta szeretett jelöltjét. Az értekezlet érzelmeit dr. Adler Adolf elnök tolmácsolta, felkérvén a jelöltet programmbeszédjének megtartására. A nagy figyelem közepette elmondott értékes programmbeszéd tartalma a következő volt: Megköszönve a bizalmat kifejti, hogy íeá nézve kétszeres értékkel bir a jelölés, mikor ez pártárnyalati tekintet nélkül történt. Ezt mintegy adóslevélnek tekinti, melyet legjobb igyekezettel fog beváltani a jövőben. Az Ap- ponyi gróf vezetése alatt álló egyesült függetlenségi és 48-as pártnak a tagja, mely mint számra nézve is legnagyobb párt, támogatja a kormányt, melynek elodázhatatlanul eiodáz- hatatlanul első feladata az általános választójognak megalkotása. E kérdéssel kapcsolatban kifejti, hogy valótlan az az állítás, mintha az általános választói jog behozatala végveszede- lembe döntené az országot. Hivatkozik a múltra, melyből okulást vehetünk. Hivatkozhat a jelenre, a világháború borzalmainak tanulsága után az európai államok mintegy versenyre kelve dolgoznak a választói jog kiterjesztése érdekében. Megvalósulását a nemzeti szupremácia fenntartásával látja csak biztosítottnak, a mai kormány választójogi programmja is az irni-olvasni tudáshoz köti a választói jogot. Biztosítani kívánja továbbá e jogban a Károly kereszteseket, Fejtegeti a kerületek helytelen beosztását s orvoslást kíván. Követeli a nemzeti hadsereget. Rámutat a magyar katona vitézi tettére, melytől visszhangos a világ s kiknek köszönhető, hogy e háborút már is megnyertük Önálló gazdasági berendezkedést kiván, hogy mező- gazdaságunknak, iparunknak, kereskedelmünknek magunk lehessünk az irányitói. Mindent elkövet a kath. autonómia megvalósításáért. Általában mindazt, mit a kormány megjelölt a szociális hogy nekik adta — kettőjüknek — a gyöngyszemeket . . .! Beleszédült a nagy boldogságba. Alig várta már a percet hogy együtt lehessen Koll- ner Arankával. Későn jött rá a sor. Vacsora után. Kikerültek a virágos csarnokba mind a ketten. Ő azért ment, hogy boldogsága mámorát átszűrje a tavasz est orgonavirágillatos levegőjében s már ott találta a leányt. Virágokat szedett. Ajándékul a férfívendégeknek. — Aranka. — — Béla. — Ajkuk összeforrt az első, tiszta csókban. Ez volt a legszebb, — igazi költemény. Amikor Borday visszatért a társaságba, piros, tüzes primula virult a gomblyukában. Senki sem tudta, kitől kapta. Azt gondolták, hogy hazulról hozta. Csak egy valaki halványult el, mindahányszor a * szeme a virágra tévedt — a rövidszoknyás bakfisleány. Az ő szeme látott, az ő füle hallott mindent, amiről másoknak, fogalmuk sem volt. Az ő szive érzett, vérzett is már — de ezt se látta, nem sejtette senki. Még aggódó, fontoskodó édesanyja sem . . . Ó hallotta, mit ígért a leány, a Kolinerék lánya, hiszen egész estén árnyéka volt a szép poétának. Hallotta, hogy holnap kéri meg a kezét Borday Béla ... És látta a virágot ... a piros primulát és látta a csókot, amelyet a hamvas sziromzatra lehelt a leány, a fiú is . . . És látta . . . Nem — Nem látott már semmit. Beszaladt sziveütötten.a másik bejáraton . . . Nem akart már látni. töjbjbet ... Nem akarta hallani a válók csókja csattanását. Haza akart menni. Rá is, vette édesanyreformok terén is programmjának ismeri el s küzd a megvalósításáért. A béke kérdésében örömmel küzd együtt a Károlyi Mihály gróf vezetése alatt álló testvér függetlensegi párttal. De küzd közelebb e város és választókerület polgársága érdekeiért és elsősorban a közutak kiépítéséi tartja munkálkodása egyik legfőbb feladatának. Nagykároly várost kereskedelmi és ipari közoonttá kell tenni, ennek pedig első feltétele az, hogy a választókerület összes községei kövesutakkal legyenek Nagykároly városhoz csatolva. Legnagyobb jutalma az lesz, hogy majdan elmondhatnók róla: e férti becsületesen teljesítette kötelességét . . A nagy ékesszólással előadott hatalmas koncepciójú beszéd frenetikus hatást váltott ki a hallgatóságból. Amiknek a fontosságát sejtjük, de kifejelni nem tudjuk, e beszédben meggyőző erővel jutottak kijezésre. A programm, amit dr. Falussy Árpád hirdet, minden gondolkodó magyar ember programmja lehet. Az ő politikai érettsége, nagy kérdésekben mindenkor mutatkozó világos Ítélete az a kompasz, melynek irány- mutatása szerint ez a választó kerület bizton haladhat. Nagystílű egyénisége a legalkalmasabb arra, hogy váíaszókerü- letünket képviselje. Erős patriotizmusa, tettrekész akaratereje, lekötelező, szives modora, szivjósága és jelleme csupa kedves Ígéret nekünk arra nézve, hogy reményeink, miket képviselőségéhez füzünk, valóra válnak. Ss. Egy 3—4 középiskolát végzett ügyes, értelmes fiú tanulóul felvétetik a „Kölcsey-nyomda“ r.-t.-nál. ját. Előbb azonban odamondotta még Borday Bélának. — Csudás szerelme van magának . . . Hajh! ezerszer boldog, akire kiárad . . .! Elfátyolozódott bámuló nagy, kék szeme... Borday meg boldogan, fölényesen mosolygott a kicsi bakfis leány szerelmes köny- nyein. * Másnap csakugyan megkérte Kollner Aranka kezét. Bátran férfiasán. Tudatában nagy lelkének — koldus-szegénységének. Gőgös gúnyra rándult a gazdag ur arca. — Hm . . . Hát mit gondol Borday ur... illúziókból meg lehet-e élni? — — Borday keményen szegte fel a fejét. — A kenyerem eddig sem koldultam senkitől. — — Hát ebédet szerelemből főznek? — Vágott be pokoli gúnnyal Kollner. Borday megtántorodott. Ennyire nem készült el. Arcába felszökött a vére. Szeme nagyot villant s ökölbe szorult kézzel sziszegte : — Uram, vigyázzon! A leánya engem szeret . . . Nagyon szeret . . ". És aki egy költőbe szerelmes, az lehervad. Elégeti azt a feléje áramló lángok tüze . . . Uram, vigyázzon, a leánya belém szerelmes ... — Kollner kedélyesen, fel kacagott. — Hahaha ... ne tréfáljon ! — No majd lesz orvosa, aki meggyógyítja Lesz kertésze, aki kiszivatja belőle a bojpnd költő belélehelt mérgét. Ne féltse azt uram . . .! Nem Arábiában született az én leányom ... Tudni fog az felejteni . . . És most — büszke határozottság románcozta meg a. hangját — Isten Főispánunk búcsúja Fehérgyarmattól. A ragaszkodó szeretet impozáns megnyilvánulása mellett, méreteiben is hatalmas ünnepség keretében vett búcsút Jékey Sándor a fehérgyarmati járásnak 22 éven át volt főszol- gabirája, jelenleg Szatmár város és Szatmár- vármegye főispánja járásának közönségétől, melynek minden egyes polgárát társadalmi rang, politikai pártállás és felekezeti különbség nélkül a leghűségesebb ragaszkodás és nagyrabecsülés érzelme fűzött hozzá. A legodaadóbb két évtizedes munkának tanúi sorakoztak fel a búcsú ünnepélyre, hogy úgy köszönő szavakkal, mint megjelenésükkel is a hálát dokumentálják annak a vezető tisztviselőnek, akinek odaadó működése a szép eredményeket létrehozta. Egy előkelő hivatali állású férfiúnak ünneplésével, ki úgy össze van forrva családjával és főleg hitvestársával, ki az ő működését társadalmi utón egészítette ki, az ünneplés természetszerűleg kiterjedt az egész boldog családra. Az emlékezetes, igen szép ünnepély körülbelül hat óra tájban, a szatmári vonat beérkezése után kezdődött. Az egybegyűltek között városunkból ott voltak: llosvay Aladár alispán, Kálnay Gyula főispáni titkár, dr. Adler Adolf a nagykárolyi függetlenségi párt elnöke, dr. Schönpflug Béla vm. t. főorvos, Gáspár Pál árvaszéki elnök, Guiácsy Tibor árvaszéki ülnök, Darabánt András polg. iskolai tanár, lapszerkesztő, Jeszenszky Sándor várnagy. A vármegye számos notabilitásán kívül ott volt természetesen Fehé gyarmat polgársága, a járás jegyzői és lelkészi kara. Kállay Szabolcs tb. főszolgabíró, aki emberfölötti fáradsággal, mégis mindenre kiterjedő figyelemmel rendezte az ünnepélyt, 6 órakor megnyitotta a gyűlést, amely Jeney Károly nyug. táblabiró vezetésével küldöttséget választott a főispán meghívására. Hatalmas, zugó és lelkes éljenzés fogadta a belépő főispánt. önnel, uram most és mindenkorra. A leányom itt marad és az öné nem lesz soha . . . Értette : soha . . .! — Borday csak kitámolygott a szobából . . . Álomszerű hypnózissal járt az utcán. Egész nap bolyongott. Tudatlanul. Nem is ebédelt és mégsem tudta megmondani: hol járt egész nap. Egyik utcasarkon elébe került a kis bakfisleány. Borday unottan köszönt. Benne ült szemében a tegnapi mondása: — Csudás szerelme van magának! Hajh ezerszer boldog, akire kiárad . . . — És a szive úgy elszorult erre a szem- beszédre. Most kezdett csak eszmélődni. Most ébredt csak tiszta tudatára tengernagy kínjának . . . Hazarohant. Leborult az Íróasztalára. Belemarkolt fájdalmas sebébe . . . Bódultán vájkált, félőrülten vágott, turkált benne . . . Szerelme a legnagyobb volt . . . Ilyen lett a fájdalma is . . . Amilyent csak egy költő elérhet .. . más ember soha . . . Azután úgy írni kezdett. Borult aggyal . . . Vérző szívvel ... A szive vérével . . . Megszületett legnagyobb munkája: A költő szerelme. A kritika azt mondotta róla: „Igazi élet van benne.“ Csakugyan. — Belészállt az Aranka élete. Fájdalomban megtört, síént tűzben kilángolt, lehervadt élete; — Uj tavaszra sírba tette Kollner ur egyetlen leányát . . . Mert aki egy költőbe szerelmes, azt megöli a feléje áramló lángok tüze, ha talaja sincsen áz lefonnyad mint az.azeola — Arábia napbaszereimes, pompázó virága . . .
