Északkeleti Ujság, 1916 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1916-07-01 / 27. szám

27-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. 3-ik oldal. telgése a püspök ur határozott óhajának meg­felelően nem volt. Délután 3 órakor a megyéspüspök kál- mándi, majd innen vállaji és mérki híveit kereste fel, 15-én este pedig Csanálosra érke­zett, ahol a község népe hódoló szeretettel fogadta. A templom homlokzatát gyönyörű virágkoszoru díszítette, amelynek közepén virágokból összeállított fehér galamb szimboli­zálta a Szentleiket, aki a bérmálás alatt a bér- málandókra valósággal leszáll. Másnap 16-án reggel S órakor ünnepies menetben vonult be a főpásztor a templomba, ahol Ekém Lőrinc nagyváradi kanonok s a környékbeli papság fényes segédkezésével megkezdődött a szent mise, amelynek végeztével Rónai István plébá­nos intézett szép beszédei a bérmálkozókhoz, bérmálás előtt pedig püspökünk intézett atyai szavakat a hívőkhöz: a kölcsönös megértés és szeretetről szóivá. A főpásztor Csanáloson 370 gyermeket bérmált meg. Junius 18-án Kaplonyban, 19-én pedig Mezőpetriben osztotta ki a bérmálás szentségét. Az egész kerületben mintegy 3000 volt a meg- bérmáltak száma. Utoljára Szaniszló maradt, ahonnan junius 20-án tért városunkba, hol a kegyesrendiek házában egy kis pihenőt tartott s innen jó erőben és egészségben tért visz- sza négyes fogatán székvárosába, hogy ott az Urnapi körmenetet személyesen vezesse. Igazságügyi kinevezés. Őfelsége Kulin Sándor főügyészhelyettest, a budapesti kir. ügyészség vezetőjét — városunk fiát — kúriai bíróvá nevezte ki. Kórházlátogatás. Lovag Kissling Ottó vezérőrnagy junius hó 27-én a Vörös-Kereszt kórházak meglátogatása végett városunkba érke­zett. A tábornok a tapasztalt rend, valamint a betegek jó ellátása és gondos kezelése feletti megelégedését nyilvánította dr. Vetzák Ede ügyvezető alelnök és a megjelent orvosok előtt. A Vörös Kereszt gyűjtése. Mint la­punk múlt számában jelentettük a Péter-Pá! napi gyűjtés városunkban célszerűségi okokból juliús Íió3-án hétfőn lesz megtartva. A gyűj­tés vezetője: Dániel Sándorné úrnő erősen fáradozik a teljes siker érdekében s remél­hetőleg a kívánt eredmény nem is fog el­maradni; -Nagykároly minden polgára tehetsé­géhez mérten meg fogja nyitni erszényét s nem fog elhaladni az urnák előtt anélkül, hogy meg ne hozza a magasztos cél érdeké­ben a maga Jegelemibb hazafiui kötelességét !! A Kende-család gyásza. Mély csapás érte kölesei Kende Zsigmond cs. és kir. kama­rást, nővérének, kölesei Eíende Nyidának jun. 22- én, Űrnapján, önfeláldozó. áldásos életének 73-ik évében, hosszas és súlyos szenvedés és a halotti szentségek ájtatos fel­vétele után szivszéihüdés folytán bekövetkezett elhunytéval. A megboldogult hült tetemeit jun. 23- án helyezték igen nagy részvét mellett örök nyugalomra a cégénydányádi családi sírboltban. Pro-paíria. Mint részvéttel értesülünk Patay Sándor nagykárolyi joghallgató és Nagy Lajos mindketten a 12-ik honvédgyalogezred hadapródjai a Volhiniai harcokban ifjú életük nek 21-ik évében hősi halált haltak. Vármegyei közgyűlés. Szatmárvármegye törvényhatósága Julius hó első felében rend­kívüli közgyűlést tart. Ezt megelőzőleg 7-én a közigazgatási bizottság tart ülást. Változások a piarista rendben. A kegyes íanitórendiek tartományi főnöke Nagy­károlyt érdeklőleg a következő változásokat eszközölte: Varga Ferenc Kisszebenbe, Morvái Ferenc pedig Kolozsvárra helyeztetett át. He­lyökre Ambruszter Sándor és Szabó József jönnek. Ambruszter Sándor régi kedves isme­rősünk. Városunk szülötte s lapunk derűs tollú munkatársa. Jöttét szeretettel várjuk, mert egyé­niségét ismerve, tudjuk, hogy társadalmi moz­galmainknak igaz. buzgó harcosa lesz. Orosz 'ogságöan. Rápolíi Nagy József dr. ügyvédjelölt és Mailänder Samu joghalgató a 12-ik honvéd gyalogezred zászló­sa, illetve önkéntes szakaszvezetője a volhiniai harcokban egészségesen orosz fogságba es­tek. Köszönet nyilvánítás. Schönpflugné Ujfalussy Amadil úrnő, az általa rendezett jó- tékonyczélu előadás jövedelméből 50 K-át a népkonyha részére is juttatott, mely adománya ez utón is hálás köszönetettel nyugtázza, az elnökség. Jótékonyság. Csanáloson a Péter—Pál napi Vörös-kereszt gyűjtés alkalmával Rónay István plébános buzdító beszédének hatása alatt 466 korona 60 fillér lett a szatmári püs­pökséghez továbbítás végett beterjesztve. Ugyan­akkor Rónay István plébános 50 koronát adott a nagykárolyi Vörös Keresztnek. Mint örven­detes jelenséget regisztráljuk. Az ujrasorozotíak bevonulása. Az aratási időszak már itt van s afiatalabb kor- osztályuaknak (18—36-ig) legutóbb lezajlott sorozások alkalmával besorozott kontingense felesküdött katonának. A besorozottak ér­deklődéssel várják, hogy 'mikorra fogják meg­kapni behívójukat ? A honvédelmi minisztérium már döntött ebben a kérdésben, még pedig úgy, hogy a legutóbb besorozott népfelkelők július 14-én lesznek kötelesek csapattesteikhez bevonulni. Azok, akik a mezőgazdaság körébe vágó foglalkozást űznek, szabadságot kapnak szeptember 1-ig. Nyomdai közgyűlés. A „Nagykárolyi Kölcsey nyomda Részvénytársaság junius hó 25 napján tartotta meg szokásos évi köz­gyűlését, amelyen az igazgatóság előterjesz­téseit változatlan alakban elfogadták. Áthelyezés. A fö[dmivelesügyi miniszter Jablonszky Györgyöt a szatmári kerület szőlő- szeti és borászati felügyelőség vezetőjét szolgá­lati érdekből Szatmárról Bihardiószegre helyezte át. helyére ifj, Tóth Károly jön Beregszászból. Halálozás Návráíh Viktorné Nagykároly város egyik régi iparos polgárának neje a napokban Budapesten elhunyt. Levél a frontról. A nagykárolyi s álta­lában a szatmármegyei „büszke ötös bakák“ harci kedélyét élénken jellemzi az a junius 26-iki keltezésű levél, amelyet dr. B. J. zász­lós egyik nagykárolyi botjához intézett. A rémüldöző kishitüek megóvóigtatására az álhir- terjesztőkkel szemben szükségesnek látjuk a levél következő részeinek közlését: „Szabadság­ról visszajövő emberek mondják : otthon azt hiszik, hogy az 5-ik gy. ezred elveszett. Hál’ Istennek nem igaz, sőt aránylag nekünk cse­kélyebb a veszteségünk, mint az oroszoknak. Biró Sándorról már irtani, egészségesen fogták el, könnyebben sebesülten fogságba esett He­gedűs Jenő (Dr. Hegedűs István üg.véd öccse) is. Később magam sem fogom elhinni, hogy a háború huszonnegyedik hónapjában öreg em­berek akkorra lelkesültséggel verekedjenek, mint .ami bakáink. Nyugodtan állták a pergő­tüzet s mikor az erdőben tízszeres muszkaerő rohamra jött ordításukat megszázszorozta az erdő visszhangja, akkor egy hat gyermekes családapa azt mondja: „Könnyű azt száz lépés­ről kiáltani, de gyere közelebb! Pár kilométert kellett csak a szárnyaink miatt visszahúzódni. Égő házak között vezetett az utunk, pokoli kivilágítás, egy csinos házba bevágott a gránát, kiképző koromban benne laktam. Ti oítthol hál’ Istennek nem tudjátok, mit jelent itt a ci­vileknek is a háború !“ A frontunk már ismét nyugodt, a muszka megállóit; fejünk felett gyönyörű repülőgép kattog. Német gép, amusz- kát vizsgálja síb. Nagykárolyi ifjak hadi érettségije. A rendkívüli háborús viszonyok a diákság köré­ben egy eddig nem ismert intézményt: a „hadi érettségist teremtették meg. Lényege az, hogy azok az 1897—1896. vagy idősebb évfolyamú B. alosztálya népfelkelők, akik a középiskola padjairól kerültek a kaszárnyákba, vagy a harctérre, amennyiben a középiskola Vlí-ik osztályát sikerrel bevégezték, egy hónapi kur­zus után nemcsak a Vifl-ík osztályról tehetik le az osztály vizsgálatot, hanem egyidejűleg megszerezhetik az érettségi bizonyítványt is. A nagykárolyi főgimnáziumban ilyen hadi érett­ségi kurzus nem tartatott, így a nagykárolyi ifjak kénytelenek voltak a matúra megszerzése végett a szatmári, nagybányai síb. középisko­lákat felkeresni. Értesülésünk szerint a követ­kező nagykárolyi, illetve járásbeli'ifjak szerez-1 fék meg a hadi érettségit: 1. Baumly Józsefi jói érett, (szakaszvezető a 12-ik honv. gy. ez-1 redben) 2. Bajcsuk Mihály jól érett, (12-ik honv. gy. ezred) 3. Gál Imre jól érett (65-ik közös gy. ezred) 4. Gárdonyi imre jól érett, (5-ik közös gy. ezred) 5. Jancsó Tibor jelesen érett, (85-ik közös gy. ezred) 6. Janitzky Jenő érett, (5-ik gy. ezred) 7. Kovács József érett, (tizedes a 12-ik honv. gy. ezrednél) 8. Nap- kori György érett, (szakaszvezető a 12-ik honv. ny. ezredben) 9. Napkori István érett, (tizedes a 12-ik honv. gy. ezredben) 10. Nádassy Béla jól érett (65-ik közös gy. ezred) 11. Marosán János jelesen érett, (5-ik közös gy. ezred) 12. Orosz István jól érett, (12-ik honv. gy. ezred) 13. Ősz György érett, (21-ík honv. gy. ezred) 14. Toródy Béla érett, (tizedes a 12-ik honv. gy. ezredben). E 14 nagykárolyi ifjú most zsebükben az érettségi bizonyítvánnyal a ka­tona életbe, a hősi küzdelmekbe indulnak. És ezen a véres, nehéz, halálos küzdelmü harci pályán is men fogják szerezni az érettségit, melyét diadalmas harcaink valamelyes frontján csókol majd babérnak a homlukakra a hősök diadalmas sorsa! Katonatemetés. Pzeifer Ádám 28-ik honvédgyalogezredbeli népfölkelő í nagykárolyi Vörös-Kereszt kórházban elhalt. Temetése ju­nius 28-án ment végbe. A végtisztességen nemcsak a bajtársak, hanem a kórház vezető­sége is megjelent. Halálozás. Teibelesz Mór galiciai illető­ségű lókereskedő, aki a háború kitörése óta a városunkban lakott f. hó 27-én éjjel sziv- szélhüdés következtében hirtelen elhun/t. Adományok. A szatmárvármegyei Hadi Árvaház javára Fábiánházán 214 Kor. 70 f. Nyircsaholyban 94 K. 01 f. gyűlt be. Midőn az említett összegeket köszönettel nyugtázzuk, kötelességünknek tartjuk felemlíteni, hogy az eredmény Magyar Endre körjegyző ur tévé kenysége mellett Fábiánházán: Garancsy Anna Lódy Gizella, Varga Lenkaés Bene Gizeiia; Nyircsaho’y ban Sváb Mariska, Alexa Veronka Kicsák Mariska és Svecz Erzsiké honleányok fáradozásainak köszönhető. A városi lakosság és az uj lísztkam- pány. Még alig vette kezdetét az aratás, de már is okos rendeletek biztosítják a búzának és más terményeknek arányos elosztását. Olva­sóink tájékoztatására szükségesnek tartjuk kö­zölni, hogy 1916. évi október hó 15. napjáig mindeki elláthatja magát annyi gabonával, amennyi saját házi szükségletének kielégítésére 1917. évi augusztus hó 15-ig elégséges. Fejen­ként és havonként a család tagjai számára 10 kg. gabona vásárolható. Az állatállomány (ló, szarvasmarha, sertés, baromfi) ellátására szük­séges terményről augusztus 15-ig a Haditermény r.-t. utján kell mindenkinek gondoskodnia. Amint értesülünk a városi lakosság liszteliátásá- nak biztosítása céljából a hatóság közegei ház- ról-házra fognak járni, mely alkalommal mód­jában lesz mindenkinek nyilatkozni, hogv az 1917. évi augusztus hó 15-ig terjedő időre házi és gazdasági termény szükségletének be­szerzéséről maga óhajt e gondoskodni, avagy a városi hatóság által kivánja magát elláttatni. Malmok csak akkor vállalhatják a termények őrlését, ha az őröltető a polgármesteri hivatal­tól eredő tanúsítvánnyal igazolja, hogy jogosan birtokolja, illetve házi használatra szerezte terményét. Háborús drágaság. A háborús depeco- ráció óriásaira növelte az állatállomány értékét. Ma már ott tartunk, hogy egy pár ökörért 8000 koronát is adnak. Sőt egy nagykárolyi gazdálkodó egy fiatal csikót éppen a napokban adott ei 5600 koronáért. A békeárak mellett ez 500 százalékos áremelést jelent. Gyorsirási tanfolyam. Többszörös fel­kérésre Sróff Gábor, kegyesrendi tanár, okle­veles gyorsirástanár julius havában kellő számú jelentkezés esetén a Gabelsberger—Markovits- féle rendszerből a főgimn. egyik tantermében gyorsirási kurzust nyit. Jelentkezés jul. 1—5. d. e 12—1 óráig a főgimnáziumban. A cukor. Jó idő óta. helyesebben a cukor árainak maximálása óta tapasztaljuk, hogy Nagykárolyban alig-alig lehet cukrot kapni, pedig tudomásunk szerint a nagyobb kereske­désekben meglehetős készlet van felhalmozva. A háziaszonyok csak 1—2 kilogramm cukrot tudnak egyszerre beszerezni, de ezt is csak akkor, ha a cukor meliett még sót. kávét, e-

Next

/
Oldalképek
Tartalom