Északkeleti Ujság, 1916 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1916-02-26 / 9. szám
9-ik szám. 2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. minden városban a polgárságból egy ellenőrző bizottságot kell majd alakítani, amely házról- házra járva figyelmeztetni fogja a lakosokat terményfeleslegük beszolgáltatására. Ha az illetők a fölösleget be nem szolgáltatják, az eltitkolótói a felesleget ellenérték nélkül elveszik és őt magát pénzbüntetéssel sújtják. Ha mindezen intézkedés sem fog célhoz vezetni, úgy a miniszter az eddig megállapított adagokat is le fogja szállítani. Tanuljunk lemondani, hogy küzdő fiaink a legszentebb célt, hazánk szebb, fényesebb és boldogabb jövőjét megalapozhassak ! Polgármester utcánként ki fogja jelölni j azokat a bizalmi férfiakat, akiknek kötelessége lesz ez ügyben eljárni minden ház lakójával szemben. Dr. Adler Adolf azt javasolja, hogy ezen kijelölt polgárok kimerítő magyarázattal szolgáljanak a lakóknak, hogy mennyihez van joguk a többit hova tartoznak és meddig beszállítani. Szolomájer Miklós e felvilágosítást az összes terményekre kiterjeszti s a gazdálkodóknak azt is meg kell magyarázni, hogy mily címen és mennyit tar,hatnak meg. Komáromy István azt ajánlja, hogy mindezen eljárást és útbaigazítást kinyomtassák. Polgármester kijelenti, hogy ezen felszólalások figyelembevételével fog intézkedni. Következett a napirend: Az elhunyt Papp Lajos helyébe Lévay Bélát, első póttagot hívják be. Gábor Ármánd- nak mirt virilistának és mint az Önsegélyző Népbank megbízottjának két szavazata van. A városi gazdasági és pénzügyi bízott-' ságba a megüresedett helyre ifj- Borostyán Istvánt választja meg a közgyűlés. Polgármester jelenti, hogy Ungár , Dezső Budapestről ajánlatot telt a városnak 30J vaggon tűzifa megvételére, amelyet ez év végéig szállítana naponként egy-kél vaggonal. Ennek a fának az ára nem fér bele az Gőiegezet! 80,000 koronába, Ez a fa biztos, de esetleg a fá ára leszáll. Megvegyiik-e ily körülmények között? Az alsószopori erdőben vettünk megi | felelő fát és pedig gömbölyű fát 427 koronáért és hasábfát 457 koronáért vaggononként. Dr. Adler Adolf a megvételt ajánlja, mert Ungár jó hasábfát szállít és igy nem leszünk kitéve semmiféle fauzsorának. A képviselőtestület névszerinti szavazással igy határoz. A közgyűlés polgármester előterjesztésére a villanygyar alkalmazottai részére hadi segélyt szavaz. Dr. Roóz Elemér hadbavonult városi orvos kérelmét a közgyűlés teljesiti. E szerint dr. Roóz, mivel a kincstár katonai pótlékát és lakbérét beszüntette, fizetését 1915. május 1-től, lakpénzét 1915. juliu; 1-től kezdve pótlólag megkapja és a város megtéríti neki azt az ösz- szeget is (315 K), amelyet a kincstárnak vissza kellett fizetnie. Polgármester bemutatja az alispán urnák felhívását hogv az 1916. ovi rendőrségi államsegélyről számoljon el. Ez megtörténik és a képviselőtestület utasítja a polgármestert, forduljon kéréssel a belügyminiszterhez, hogy a rendőrségi kiadások fedezésére még 6903 koronát utalványozzon ki, mert a város túl van terhelve. A közgyűlés a városi közkórház alapszabályainak egyik pontját módosítja. A közkór- ház eddig a kerületi pénztárnál biztosította al kalmazottait, ami nagyobb összegbe került. Most maga a kórház fogja ellátni alkalmazottait és húsz hétig az illetőt betegség címén el nem bocsáthatja és illetményeit kiadja. A rendőrkapitány kérését, hogy az éjjeli szolgálatot teljesítő rendőrtisztviselök évi egyen- ruhaáltalányl kapjanak, a közgyűlés nem teljesíti. Hasonlóképen nem teljesiti a városi hajdúk kérelmét sem, akik illetményeiknek a rendőrlegénységézel; azonos rehiezését kérték. Szatmárnémeti átirata folytán a közgyűlés hozzájárult ahhoz, hogy a szentmiháiynapi vásár 19—20-ára helyeztessék át, A kö/gyüiés tudomásul veszi á január hó 28-án tartott pénztárvjzsgáiaíról szóló jelentést. Polgármester a jegyzőkönyv hitelesítésére Albanézi Mihály, Varga Imre, Komáromy István, László József és Juhász Imre képviselőtestületi tagokat felkérvén, a közgyűlést bezárta. Er. Tanuló a „Kolcsey-nyomda“ r.-t.-nál. SZÍNHÁZ. Már majdnem két hónapja, hogy szóra- koztatóbbá, élénkebbé teszi estéinket a színház s a szezon vége fele közeledve, rövidnek találjuk ezt a két hónapot. Számszerűleg is csak hatod része ez a muiiKás esztendőnek, de a változatos-ág még rövidebbé teszi. A szinházjáró közönség fokozódó érdeklődéséből is az látszik, hogy szívesen venné, ha még nem kellene lemondania a színházlátogatásról. Az ezelőtt 2 évvel tartott északkeleti szinikeriileti ülésen úgy osztották be a kerület városainak szini szezonjait, hogy Nagykároly város december január, téli, és április, tavaszi szezont kapjon Néményi direktor tavaly, a gyenge érdeklődés miatt nem tartotta meg a tavaszi szezont, de az idei érdeklődés, melyet a közönség mutatott, lehetővé tenne, hogy visszatérjen. Vasárnan délután Ezüst pille mulatságos ! jelcti.'lei ’é'í örvendezett az iflu publikum. A hangulat családias fesztelenségig melegedett. ;Tap„ '/olt üzünév?!, Minden szereplő első m g- 1 jelenéséi zúgó taps-ül fogadta a lelkes közönség. Idő haladtával megindult a cukorkadőbálás. is, mely ékTveev-iyességig fokozódott ; egész csomagok repültek a szereplők felé. Szabó Miii, Jávor, K'üríjiy Bőske és Kííflby Karoly kapták a legtöbb tapsot, de kijutott eléggé fiiwdenkiUélí, A Czígáii, c. régi jó népszínmű felőíevé- nitést? helves cselekedet volt. A kezdetlegö&Üyb szimíiü irodai mi viszonyok korában szüleié^ d nab a maga idejében kiváló munka volt, de j ma is mély hatással van a nézőre. A szereplők i Neménvít ki'éve nyomott hangulattal, szinteieDe a szobrászok talaja most első sorban Németország lesz. Vájjon milyen hatásos győzelmi emlékművet állítanak majd a hősöket dicsőíteni szerető germánok Berlinben, Spreeatlien- ben, a mostani diadalmas hadjárat tiszteletére, a birodalmi gyűlés épületével s a Bismarck denkmallal szembenéző Siegessäule mintájára A nagy AAoltke metlé elsősorban a muszkaverő Hindenburg s még jónéhány hadvezér annak bizonyságára, hogy a mának is voltak lángeszű stratégusai. S II. Vilmos vajon hány szobrot! kap majd, milyen világraszólót, különösen a Ruhmeshailéban a híresek híresei között. A Rauch-féle érc Nagy Frigyest is túlszárnyaló megö'ökitésben is szeretném látni, magasból messzirenézéssel. Oda kívánnám az athéni pro- pyléákat utánzó s az előkelő Unter der Linden negyedet a ligettől elválasztó dór-oszlopos brandenburgi Thor fölibe, a quadrigán ülő győzelem istennője helyett isteni hatalmat hirdetőn. Bizonyára akad egy Menzelje is, aki vászonra vesse életének mindenesetre nevezetesebb jeleneteit, mint a Nationalgalerie egyik legismertebb s tagadhatatlanul bájos képén a Nagy Frigyes-féle francia Tafelrundét. Sőt teremnek újkori Minnesängerek is, e hős kort époszokban megérieklő, világló rtihákba véső eschenbachi Wolfrámok, strassburgi Gottfriedek. Vilmos, a szigorú germán még több tiszteletet érdemel majd az utókortól, mint a Grosser Fritz, aki francia Ízléssel igyekezett előbbre vinni a művelődést. Szinte idegenszerü most az ö darab rokokovilága a Berlin melletti Sans- souci-ban. ahol annyi az aranyos domboru- homoru hajiás, Íves lendület, színes stuckfüzér, különösen a Voltaire szobában, hogy belefárad a szem, egyszerű nemes vonalakra- vágyik. De az már kellemesen hat, hogy a park egyik legszebb helyén sebesültek üdülnek. Németországban jelszó a megbecsülés és gondoskodás. Az otthon dolgozók is babért érdemelnek, temérdek dicséretet a nők is. Szorgalmas Márták és jószivü Erzsébetek. Igyekeznek hasznossá tenni magukat. Nemcsak a Walhalla hősei szállodák le az egekből, hanem a tettizmos Walkyrek is. Lipcse egyik legtevékenyebb hölgyét Else Dürrt, magam is ismerem a grafikai kiállításon töltött napjaimból. Ő a Vereinslazarettzug F. 2. megalapítója. Minapában irta, hogy tizenhetedik útjáról van a keleti harctérről hazautazóban és vitéz honfitársaim is vannak kórház- vonatján. Igen kedves előzékenységgel aláíratta nekem a nevüket, uagyoboára szinmagyäi' huszár;k. Általában i’.agy elismeréssel vannak a németek a magyar vitézség iránt, nem egyszer tapaszialtam magam is, Meleg meggyőződéssel, hazafias kötelességgel éh is elárasztottam németországi uíamban is hazámat, népét, bajnokait szép szóval, nemkülönben a német Sieg- friedeket, Diíricheket, Hermannokat, Igv van ez jól, hogy együtt vitézkedik német s magyar, az őserő e két képviselője, annál is inkább, hogy már első kiralyanyánk is német volt, Gizella, Szent István felesége. Láttam Berlint lobogódiszben is és a zászlók között megpillantottam a magyar szivet megdobogtató piros-fehér-zöldet is. Bárcsak a nagy megkövetés, megbocsáj- tás, általános megengeszteltség örömére lengenének lobogók végtőí-végig végre. És a mindent feledtető idő, amely Schiller szerint az emberiség angyala, föltörölte volna már szomorú szemek könyharmatát is és üdvös fölserkent égben sugaras megújhodásban munkálkodnék egymás javára az emberiség, (Vége.) Természetes égványes savanyuviz-íorrás. Különleges szer gyomorbaj és köszvény ellen. Kitűnő izü, igen üdítő ásványvíz. Tejjel vegyitve a legjobb nyálkaoldó szer. Borral vegyitve a legjobb fröccs. Tekintettel a járványos időre, ezen víznek Ronhoin min Honfi M f egy asztalnál sem szabad hiányoznia. : *t>* fkupUulU IUiIiu“U)U&l