Északkeleti Ujság, 1915 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1915-07-10 / 28. szám
VII. évfolyam. Nagykároly, 1915. julius 10. 28-ik szám. Északkeleti újság NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. — A NAGYKÁROLYI KERESKEDŐ TÁRSULAT HIVATALOS KÖZLŐN Előfizetési árak: Egész évre .......................................... 8 korona. Fél évre .........................................................4 „ Ne gyedévre ........................................... 2 Tanítóknak egész évre....................................5 „ Fő szerkesztő: DR. VETZÁK EDE. : MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NV1YICÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.)--------- Hirdetések ugyanott vétetnek fel. _ Nviittér sora 60 fillér. A legnagyobb gond ami a városok vezetőire nehezedik, a lakosság élelmezésének kérdése. Ha szétnézünk városaink között, mindenhol megtaláljuk a drágaság leküzdésére irányuló intézkedéseket. Az ötlet, a helyi speciális viszonyok, a vagyoni helyzet dolga, hogy ezen intézkedések a legkülönfélébbek. Mig egyes városok a rendeletekkel való szabályozásra szorítkoznak, mások beál- lanak az eladók sorába és olcsó áraikkal hatnak szabályozólag a helyi piacra. Pl. Szombathely városa fagyasztott disz- nóhust hozatott Dániából és azt beszerző áron — a helyi áraknál jóval alacsonyabban, — egykettőre elkapkodta a közönség. Ugyancsak Szombathely 5000 drb. fácánt szerzett be oly előnyösen, hogy kg-ja jóval olcsóbba került, mint a csirkehús. Természetes dolog, hogy mind elkelt. Kolozsvár városa értesülvén a szombathelyiek jól bevált akciójárál, felkérte Szombathely város polgármesterét, hogy neki is szerezzen fácánokat, így kapott Kolozsvár is ötezer fácánt. Miskolcon a tejet a város szerzi be és ő árusítja. Más városok zöldséget, disznót stb. szereznek be a lakosság részére. A legtöbb város a maximális árakkal védekezik a drágaság ellen. Városunk képviselőtestülete is meghozta eme üdvös intézkedést a legutóbbi közgyűlésén. Sok jót várunk az életbeléptetendő maximális áraktól. Momentán nem lesz talán meg a várt hatása, de csakhamar kialakul a helyzet. Minden város példája, ahol a maximálás már megtörtént, ezt mutatja. Az ármegállapítás után, amint az előre látható volt, a kínálat kisebb lett. így az élelmiszerek a termelőknél maradtak, akik sokáig nem spekulálhatnak a tejfellel, hagymával, hanem rövid sztrájk után áruba kell, hogy bocsássák. Jól tudott dolog, hogy a falusi nép nem magának tenyészti a csirkét. Ez áll a legtöbb élelmiszerre is s igy ha lesz is némi passzív rezisztencia a behozatal körül, az otthon halomba gyűlt jók dacára is a telhetetlenül spekuláló termelő fog kiéhezni. így fognak a dolgok a maguk rendjén önraaguktól kifejlődni, csak legyünk türelemmel. Sőt beavatkozással is lehet a vajúdást siettetni. Olvastuk, hogy Besztercebányán a hatóság azokat az elárusítókat, akik a maximális árak behozatala után nem állítottak ki árut, egyszer- smindenkorra kizárta a besztercebányai piacról. Kíváncsian várjuk a maximálás hatásait. Ha a kezdet nehézségeket hozna, amint ezt más városok esetei mutatják, a közönség ne veszítse el önuralmát, türelmét, várja nyugodtan a fejleményeket. Nehogy lehangoljon, ha a kínálat csökkenni fog, csak legyünk türelemmel, a helyzet föltétlenül javulni foe. Képviselőtestületi közgyűlés. A városi képviselőtestület f. hő 4-én a városháza nagytermében rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen közepes számban jelentek meg a tagok. Debreczeni István kir. tanácsos, polgár- mester üdvözli a megjelent képviselőtestületi tagokat s a közgyűlést megnyitja. A napi rend előtt a képviselőtestületet ért veszteségekről emlékszik meg. — Egyik szomorúság — úgymond —, egyik veszteség a másik után ér minket. A városháza ormán lengő fekete zászló néma kifejezője azon fájdalmunknak, hogy a képviselőtestület három derék tagja halálozott el: Csipkés András, Kaufmann Izidor és Kuszka Mihály. Melyik a nagyobb veszteség ? Nem lehet mérni, csak érezzük a nagyságát. Indítványozom, hogy az elhaltak elárvult családjaihoz részvétiratot intézzünk és az elköltözőitek emlékét jegyzőkönyvben örökítsük meg. — Indítványát a közgyűlés egyhangúlag elfogadván, a polgármester előterjeszti, hogy az elhaltak helyébe JaiiiD.ky Albert, Kerekes Ödön és Ek- ker Ferenc póttagokat fogják meghívni. Ezután azon intézkedésekről volt szó, amelyeket a városi hatóság az élelmiszerek árának megállapításáról tett. Ugyanis oly nagy az élelmiszerek ára, hogy ezek kényszermegál- lapitása vált szükségessé. Az ezen irányú fel- terjesztés felment, de a kormányhatóságtól váll utolsó vacsora. — Elbeszélés. — Irta : Easztinai B. lenő. folytatás) — Károly! — kedves Károly, csak ezt ne,'csak ezt ne! Akármit, bármi áldozatot, — hiszen tudja, tudja, hogy szeretem, — de azt J is tudja, hogy én már hitves is vagyok . . . s j a becsület, a becsület . . . — Oh Hedvig, — szólt kitörve Zádor, — hát meg tudja ezt tagadni tőlem ... és most . . . Hát akkora csak a szerelme, hogy minden konvenciót elébe helyez s nem tud érié áldozatot hozni? Hiszen többet nem látom, értse meg jól, többet nem látjuk egymást . . . — De én lengyel nő vagyok! — kiáltott szikrázó szemekkel Hedvig asszony, megragadva a férfi karját s erősen megrázta. Mit kíván tőlem ? — a becsületemet ... az önbecsülésemet ... Én becsülöm és szeretem is az uramat; — magát is szeretem, de ő hozzá köt a becsület . . . Istenem! — szólt összekulcsolt s égre emelt kezekkel, hát igazán nincs lelke a nőnek ? hát igazán csak játék, báb, eszköz, hogy nem szerethet a nő tisztán egy férfit ?. . . Károly! — meg kell ennek lenni? Hát különben nem hiszi, hogy szeretem ? De ha maga gondolja, — szólt hallkabban s panaszosan, ha maga kívánja, ha maga akarja ... én, én . . . odaadom még a becsületemet is . . . Összekulcsolt kezei lehanyatlottak, — fejét lehajtotta, s lehunyt, nagy, fekete piilái alól lassan szivárgott elő két könnycsepp. A szerelmének magát áldozatul hozó nő szobormintája lehetett volna. Zádor önkéntelenül hátra lépett, mintegy távlatot keresve s megilletődéssel nézte a gyönyörű jelenséget. Szivéből elszállt az érzéki vágy, melyet imént a nő hozzásimuló forró galambteste fölkeltett, hogy egy megtisztult s a jellemerőtől szilárd, nemes érzésnek adjon helyet. Hozzálépett Hedvig asszonyhoz, jobb kezével megfogta kezét, baljával átkarolta s az asszony tűrte némán, szerető odaadással, csak szemeit hunyta le még mélyebben s szája körül jelent meg egy keserű vonás. Zádor megfogta gömbölyű kis állát s szelíd erőszakkal fölemelte fejét, hogy szemébe kényszerüljön nézni. Az asszony nem nézett fel, hanem még mindég lehunyt szemmel, engedelmesen csókra nyújtotta ajkát. Zádor lehajolt az édes, pici ajkakra s megcsókolta, utoljára, olyan hévvel, lemondással, mintha egész lelkét, múltját, jelenjét s rövid jövőjét beleakarná csókolni abba az egy csókba. Azután várt. Az asszony végre föltekintett s akkor szólni akart, de csak nézett, nézett azokba a gyöngyházragyogásu kék szemekbe ... S az a tekintet jobban elmondott mindent, mintha legékesebben szólt volna. Az a tekintet azt mondta: — hogyha te lengyel vagy, én meg magyar vagyok, ha te büszke vagy, én még büszkébb vagyok, — de ha a te szived tud annyira szeretni, hogy föláldozod magad érte, — az enyém is van olyan erős, hogy el ne fogadjam azt . . . Ha nem szeretlek mindenek fölött, lelkem minden gondolatavai, vérem minden lüktetésével, — és telkembe akarom vésni tekintetedet, hogyha a holnapi tusában az első golyót s utolsó kegyelemdöfést elérem, úgy tompuló szemem, a te szemeidet lássák . . . Szivem a te szivedért fog dobbanni, de ajkaimat összefogom szorítani, hogy utolsó sóhajom ne hallják, mert az csak a íe neved lehetne s ne hallják meg azt, hogy ne férhessen hozzád a gyanúnak még árnya sem : — mert te lengyel nő vagy, én meg magyar férfi vagyok . . . És az asszony megértette a szemek néma beszédét. És hallgattak. Már nem volt mit beszélniük. Zádor főhadnagy némán fölcsatolta kardját, vette köpenyét, sapkáját s ugyanoly némán kezet csókolt a nőnek, — az ajtóban megállt s még egy utolsó pillantással felölelte az egész szobát s a nő alakját, — feszesen tisztelgett, sarkantyúit megpengette, — s az ajtó bezárult mögötte . . . * * * Félegy táján hazajött a férj s úgy találta nejét, amint az asztalra borult az apró tárgyakra s könnyei között elaludt. Halkan, észrevétlen akart átosonni, hogy kabátot cseréljen, mert ez csupa vér volt. De az asszony fölébredt s halk sikollyal, isszonyodva ugrott fel urához. — Mi az, mi történt veled ? megsebesültél? — Ah, dehogy is, azaz, hogy igen, de sz semmiség — s bekötött balkezét mutatta. Most már én is maródi vagyok tette hozzá nevetve-
