Északkeleti Ujság, 1914 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1914-05-09 / 19. szám

2-ik oldal. 19-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. fontosságúnak ismeri el azt a körülményt, amit mi már régóta legelső helyre tettünk a fölté­telekben, t. i. hogy a püspökség készen kapja a kulturális intézményeket. Sajnos azonban, hogy megfeledkezik arról, hogy ezek a kultu­rális intézmények Nagykárolyban is mind ké­szen várják a püspökséget. Sőt, inig Nyíregy­házán csakis evangélikus jellegű és szellemű in­tézmények vannak, addig Nagykárolyban ka- tholikus jellegűek a szükséges intézmények. Már pedig való az, hogy a kulturális feltételeket a g. katholikusság szempontjából kell mérlegelni. Ilyen szempontból pedig előbb, valónak kell tartanunk egy katholikus intézményekkel ellá­tott várost, mint egy protestáns jellegüt. Hiszen valamikor még azt hangoztatták, még bizonyo­san azok a vezető körök is, akik esetleg ma Nyíregyházára szavaztak, hogy maga a szent­szék kifogásolja leginkább Nyíregyházát, mert nincsenek katholikus intézményei, Tehát a miniszterelnök nem jól mondta egészen, mert Nyíregyházán vannak készen intézmények, de azokat nem kapta a g. k. püspökség, mert szá­mára ott intézmény (katholikus !) nincs. Any- nyira sincs, mint Nagykárolyban, tehát szóba se jöhetne úgy, mint Nagykároly. Valóban nagy kérdés tehát, hogy mit is keres hát a g. k. püspökség egy protestáns városban ? Tisza István azt mondta többek között a küldöttségnek, hogy a kormány keresni fogja a módot, hogy Hajdudorogot más kulturális és városfejlesztési eszközökkel kárpótolja. így hát Hajdudorog helyben volna, de mi lesza g. k.-ság sorsával. Nem is foghatjuk rá a dorogiakra, hogy csak magukért mentek fel a miniszterel­nökhöz. Hiszen kifejezték, hogy a g. katholi- kusságra nézve semmi megnyugtatót sem je­lent, hogy Nyíregyházán van a székhely. Erről van tehát a ßzo, nem pedig pusztán arról, hogy Dorogot kárpótolják. Hát kapja még Dorog a neki szánt kárpótlást, de mi a székhely-kérdés végleges és helyes megoldását várjuk és kíván­juk. Ezt követeli az egész magyar g. katholi­kusság nyugalma. Amint Jankovich kuiturminiszter kijelen­tette a kü döttség előtt: Nyíregyháza is csak ideiglenes székhely. így hát teljes lehet a re­ménységünk az iránt, hogy most már Nagyká­roly kerül a fórumra s ezzel az eddig mester­ségesen távoltartott városban, hol minden ka­tholikus intézmény készen várja a püspökséget meg fogja találni úgy a magyar érdek, mint a g. katholikus kulturális szempont a maga kie­légítését. Nincs munka, nincs kenyér. Az elmúlt év minden tekintetben kimerí­tette országunk erőit. Most már az a hiedelem járja, hogy túl vagyunk minden veszélyen. Megkönnyebbülve néznénk hát széjjel, de még mindig nem látjuk, hogy miben is nyilvánulna hát a veszélytelenség. Lehet, hogy elvonultak a fellegek, de amit elsőben is észrevehetőnk, mindenfele csak a pusztulás, mely a vihar után visszamaradt. Minden, ami eddig zavartalanul élte a maga életét, most még visszahúzódva várja a végleges és bizonyos javulást. Ezen az óvatos, várakozó állásponton van most az egész társadalom. Hiába mondják, hogy a gazdasági válság megszűnt, a régi élet sehogy se akar megindulni. Hiába beszélnek az olcsó pénzről, ha kell, még drágán is nehezen lehet kapni. A válság megszűnt annyiban, hogy most már hirtelen, máról holnapra várható bukások­tól nem igen kell tartani, de ehelyett akkora a pangás mindenütt, hogy az élet majdnem a mozdulatlanságig sülyedt alá. Úgy lehet élezni, hogy egy inegpróbálta- tásos év után ez a koplalás a végelgyengülésbe fog vezetni, ha valahogy meg nem indul a pénz utjain a lüktető élet. A két karja után élő nép, E bizony kemény beszéd, mely választé­kos, de határozott hangjával igen érezteti, hogy Hajdudorog ezzel a székhely választással nincs megelégedve. Világos dolog, hogy Dorog, amint egyike a versenyző városoknak, saját magát is előbbbvaló városnak tartja a székhelyre nézve mint Nyíregyházát. Ha ezt tudjuk is, az állásfoglalásában észre kell vennünk azt a ten­denciát, mely a protestáns többségű városok ellen irányul, hol szerintük „a g. k. püspök ségnek semmi keresni valója nincsen“. Noha Hajdudorog tiltakozásának meg is van némi önző alapja, mely szerint magát akarja legelső helyre nevezni, tagadhatatlanul megnyilatkozik véleményükben az a legmagasabb elv, melynek e kérdésben tényleg vezetnie kell, hogy t. i. a székhely kérdésben „a kulturális jelentőséget a görög katholikusság szempontjából kell mér­legelni“. Ezt mindnyájan elismerjük s ez a kijelentés a dorogiak állásfoglalásának a némi- képen önző háttér ellenére is nagyon komoly alapot ad. Nagyon alkalmas arra, hogy ezen a nyomon az egész magyar görög katholikusság kifejezze a tiltakozását a székhely olyan meg­választása ellen, mely az ő érdekeit nem tekinti. Hát bizony ezt igy nem jól csinálták. A miniszterelnök megpróbálta magyarázatát adni a választásnak, de ezzel sem győzött meg róla, hogy ez volt a legjobb választás. A miniszterelnök elismerte a válaszában a hajdudorogiak érdemeit, de megnyugtatta őket azzal, hogy szolgáljon lelki örömükre, hogy az amire törekedtek, az önálló g. k. püspök­ség, létesülhetett. Nyíregyháza előnyéül felem­lítette, hogv ott a püspökség készen kapta az összes kulturális intézményeket. Részben pedig azzal menti a döntést, hogy nem zárkózhatott el egyes tényezők kívánságától, kiknek a püs­pökség létesítésében döntő befolyásuk volt s akik a székhelyet oda kívánták. Itt megállhatunk egy kissé. Nagyon fon­tos reánk nézve, hogy a miniszterelnök döntő szén folytatásokban is vághatják a fát. Az egyik házban egy délelőttön dolgoznak, akkor a fa már egy hétre elegendő, Délután már a másik háznál vágnak, másnap a harmadikban s a negyedikben és igy tovább, Ha úgy gon­dolják, hogy az első házban már fogytán van a fa, oda térnek vissza, dolgoznak ott megint egy délelőttöt, hogy azután ismét a második meg a harmadik házat keressék föl. Nem volt arra még eset, hogy ne éppen a pontos és meg- kivántató időre érjenek oda és a fejszét, a fű­részt és a kecskelábat hiába hurcolták volna. És ahol dolgoznak, ott olyan rendet tartanak, hogy az a párját ritkítja. A pince falához ka­tonásan sorakoztatják a fadarabokat, a fűrész- port a sarokba gyűjtik (hamuval nagyon jó az nyáron a kerti virágok alá) és fölsöprik a pin­cét. Minden lassúságuk mellett is öröm nézni, hogy a három öreg, rendszerető ember miként dolgozik és hogyan felelnek meg annak a mun­kának, amit vállaltak. Abba bele is nyugodhat­nak, hogy elesni nem hagyják őket a házak. Hanem hát annyi bizonyos, hogy ilyesmi már csak a földszintes házaknál eshetik meg, a ma­gas házaknál már más rendelések vannak, amik a favágás körülményeit szabályozzák; az ilyen fölkarolás, meg az olyan házrend már két kü­lön világba tartozik. Azonban mégis csak úgy áll a dolog, hogy nem mindig a magas tégla­falak parancsolnak: nem tűnnek el addig az alacsony házak, amig ez a három ember él. Később persze, ha a kis házak elmúlnak ez világi életből, a favágatásnak ez a módja is változás alá esik. * Néhány év előtt némi bajba jutottak ezek a három favágók. Ebben az időben jó alkalmas hideg tél volt és kartellbe álltak a hivatásos favágók. Lassan érkezet el hozzájuk a divat, de azért csak elérkezett, de hát az másként nem lehet: mindennek kell jönni valahonnan, hogy azután idők múltával megint eltűnjön va­lamerre. Nagyot csattan a villám odafent a föl­legek között, de inig a mezők füveihez lejut, lármája már sokkal szelidebb s úgy lehet, hogy a folyóbeli halak már nem is hallják, pedig azok is csak élnek. Hát akkor úgy volt, hogy kartellt kell csi­nálni. A népek, akik egész életükön át a fejsze után éltek, abban az időben úgy gondolták, hogy egyik ember ne vegye el a másik mun­káját. Rendes munkának rendes ára legyen, ne szabadjon alkudni, mert jól van-e az, hogy rendetlen munka rendes árat követel. Mert hiszen, uram isten, rendetlen munka mindenütt van a világon. Mindenfelé el van­nak vetve a rosszaságnak a magvai : itt kis hiba nő belőlük, amott nagy. Vannak az ölfá­ban olyan hasábok, amikkel birkózni kell. Néha nemhogy rendesen hasogatni lehetne, de még a fejszét sem ereszti ki magából, ha belevág­ták. Aki csalni akar, az ilyennel nem törődik. Otthagyja, fölvágja a többit s azután a pince­sarokban beborítja a többivel. A házban csak akkor tudják meg a csalást, mikor a tönk fö­lül a tübbi fa elfogyott s akkor aztán nem tud­nak mit csinálni vele, mert még a mosókonyha üstje alá sem lehet betenni. Ha azután az ilyen tönkök elszaporodnak, a felhasogatásukhoz megint favágókat kell hívni s ez újabb kiadás a gazdának. Rendes ember ilyen csalást nem is csinál. Mivelhogy azonban ilyen tönkök gyakran találkoznak az aprófa alatt a pincében, ez mutatja minden külön szó­beszéd nélkül is azt, hogy nem minden ember rendes ember. így gondolkoztak tehát az emberek a kar­tell felől és semmiképen sem fért a fejükbe, hogy becsületességért meg csalásért egyazon árban részesüljön a munka. Legyen rendes munka, de kartellben. Senki olcsóbban favágást ne vállaljon, mint más. Ebbe legyenek bele­állapodva. És mondassák ki a legnagyobb szé­gyen, ami csak embert érhet, hogy aki az állapodást megszegi, azt szemközt lehessen köpni. Továbbá második fokban: hogy kezet ne ad­jon neki senki. Még más ilyen fogadkozások is történtek. Például, ha ugyan szóval nem is volt mondva, hogy az olyan embert, aki az állapodást nem tartja, akár le is lehessen ütni És az ilyesmi már kellemetlen, ha föliz­gulnak az emberek és a karok az éles fejszé­ket rázogatják. Ebben az időben történt — ugyan meg­történt máskor is, de hát ekkor is megtörtént — hogy egy öl fát hoztak az üres telekről, ahol a fát árulják, a házba. És a kartell emberei, akik ott a fapiacon voltak, sötét arccal néz­ték mindezt: hogy közülök senkit sem hívnak. Mert úgy kellett volna, hogy hivassanak. De itt nem úgy történt a dolog: a kocsi kísérők nélkül tartott hazafelé. Hát ez olyan, mint valamely temetés gyászolók nélkül. Hanem azért a kartell emberei csak követték a ko­csit távolabbról, hogy kitudják, hogy hova viszi a kocsi a fát s kik lesznek majd azok, akik ezeket a hasábokat feldarabolják ? Mert hiszen a kartellhez is kell ellenőrzés, a jó regge­lét neki. így hát három ember követte a ko­csit, mig csak az utcákon át a házhoz nem ért, ahol megállt s a kocsis a hasábokat róla lehányta. És a bizalmi férfiak, vállukon a kecskebakkal és kezükben a fejszével, mogor­ván állottak a farakás előtt. Álltak. Úgy gon­dolták, hogy még nincsen a beleszólásra semmi ok sem, mert még eddig senki sem nyúlt a fához. Kisvártatva azonban kinyílt egy pinceab­lak, azután kinyílt a kapuajtó is és kilépett rajta egy öreg nyomorék ember, akinek sánta volt az egyik lába és béna az egyik keze­szára. Ez az öreg nyomorúság odabicegett a a farakáshoz, fölemelt belőle egy hasábot s be­dobta a pinceablakon. Azután a másikat. Las­san ment a dolog ; a hasábok nehezek voltak és az embert az évek súlyai is nyomták.

Next

/
Oldalképek
Tartalom