Északkeleti Ujság, 1914 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1914-04-11 / 15. szám
VI. évfolyam. Nagykároly, 1914. április 11. Északkeleti POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre ....................................... 8 koronaFélé vre ....................................................4 „ Ne gyedévre .. .. .. .. .. 2 „ Tanítóknak egész évre.................................5 Fele lős szerkesztő : NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők : Dr. Suták István Csáky Gusztáv. = MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. = Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) Hirdetések ugyanott vétetnek fel. Nvilttér sora 40 fillér. FELTÁMADOTT! Irta: Csernoch János dr. Magyarország hercegprímása. Tavasszal nyitott sirok fölött járunk. Amit az ősz eltemetett, az uj életre kel. Ellenállhatatlan törvény huzza ki a csirákat, nyitja a rügyeket, bontogatja a bimbókat. S az ember lelkében is megelevenedik a vágy az élet után. Nem alszik ki ez a vágy soha, de most itt az idő, mikor hangosabban jelentkezik. A tavasz törvénye uralkodik az emberen is. S az egyházi évnek is megvan a maga tavasza. Bár soha el nem hagyja a katholikus embert a halhatatlanság hite és reménye, bár soha meg nem feledkezik az apostol intéséről: Emlékezzél meg, hogy az Ur Jézus Krisztus föltámadott halottaiból (2. Tim. 2, 8.), mégis különös erővel tör ki belőle a hit husvétkor, az egyházi év tavaszi ünnepén. Ilyenkor nyitott sir mellett állunk. Derengő hajnalon sietünk oda az üres sirhoz és elragadtatással hallgatjuk az angyaltól az élet evangéliomát: a názárethi Jézust keresitek? Nincs itt: Föltámadott! Amit az adventnek sejtelmes heteiben mint reményt a szivünkben őrizzük, amiért a nagyböjt gyásza alatt éhezünk és virasztunk: azt most husvétkor diadalmas érzéssel kiáltjuk bele a világba: Hisszük a testnek föltámadását és az örök életet. Hisszük, mert Krisztus föltámadott halottaiból, az elhunytak első zsengéje (I. Kor. 15, 20.). Első zsengéje ő az elhunytaknak, akik mind föltámadnak. A holtak közül az elsőszülött ő (Kol. 1, 18.), mert amint ő a halálból ujraszületett, úgy ujraszületnek utána mind a holtak. Amint Ádámban mindnyájan meghalunk, úgy Krisztusban mindnyájan megelevenittetnek. (1. Kor. 15, 22.) Hisszük a mi hitünk biztos és csalhatatlan, mert megdönthetetlen tényen alapszik: Krisztus feltámadásán. Ennek a nagy és iidvözitő ténynek az emlékezete a husvét ünnepe. Millió és millió keresztyén ember ujjong és lelkesedik ezen az ünnepen, mert bizonyosságot nyert, hogy lelkének nagy tavaszi vágya az örök élet után nem üres álom éj csalpka délibáb, hanem a biztos jövendőnek előérzése, a reremtőtől beleoltotí törvényes erőnek mozdulása, amely biztosan eléri célját. Amint a földbevetett mag nem csalódik, hanem a természet biztos törvényei szerint kikéi, mikor a napsugár keltegeti: úgy az ember lelke az örökkévalóságba száll, mikor az Isten hívja s az ember teste uj életre kel mikor a harsonák hangja keltegeti. Boldog húsvéti hit! Uj nemzedéket neveltél ezen a földön. Az első husvét előtt a pogány ember legnagyobb átka volt a reménytelenség. Fájdalmas ellentét volt szivének meleg vágya és a halál hideg ténye között. Nem volt rá bizonyítéka, hogy a szivének van igaza, nem a halálnak. Szomorúságában vádolta a végzetet, amely az embertől megtagadta az örök életet (Ovidius). Halottjainak sírja fölött csak az emlékezés árnyait kereste. Az élet kialudt fáklyáját a pogány nemtők a sírokon lefordítva tartották. Mintha örökre kialudt volna. A keresztények a hit sugárzó alakját állítják a sírokra evvel a felírással: Föltámadunk. A keresztet szegezik a sírokra, amelyen a halál meggyőzője meghalt, s amely a föltámadás diadalmi lobogója lett. A fáklyákat, a mécseket, a gyertyákat időnkint meggyujtják, mint husvétkor a húsvéti gyertyákat. Mert a Megváltó, akit a húsvéti gyertya jelképez, feltámadásával a sírokat is megvilágította hittel és reménnyel. S mi keresztények valamennyien vigasztalódva állunk a sirok előtt. Az a világosság, amely a sírokat beragyogj3; benne ég ami szivünkben is. Hordjuk magunkkal mindenhová a hitnek ezt a világosságát, mint az okos szüzek az olajmécsest, mikor a Jegyes jövetelét várták. Várjuk nyugodtan az Ur második eljövetelét valamennyien, az élők és az elszenderiiltek. 0 előresietett, mint a holtak elsőszülötte, azután következnek azok, akik Krisztuséi, kik az ő eljövetelében hittenek (1. Kor. 15, 23.). Ez ami husvétünnepi reményünk és boldogságunk. Golgotavirágok. Ismeritek-é a golgota virágot ? Utamon belőlük olyan sokat látok, A szent Üdvözítő lábai nyomába Hulló vércseppekböl termett a virága. Néma szenvedéstől fakadt kis virágok, Kik az Üdvözítőt meghalni láttátok, Mért nagyobb ott a bu s keserűbb a bánat, Ahol kelyhe nyílik golgotavirágnak?! S ki lelép titeket, szép kicsiny virágok, Miért kiséri azt szörnyűséges átok, Hogy mosoly az arcán soha ne fakadjon, Rózsa az útjába soha ne akadjon . . . Kilopták belőlem a szivet, a lelket, Se vége, se hossza nincs sok gyötrelmemnek... Meddig fog kisérni ez a szörnyű átok ? Utamon még meddig nyíltok, Hulló vércseppekböl fakadt golgotavirágok? N.-fíé Irén. Miska locsolkodik. Irta: Kutasi Ödön. Husvét hétfőjén kora reggel hangos a tanyai ház környéke. A nap még sem búvik nyughelyéről, már is útra kelnek a locsolkodók. Bezzeg frissek ezen a napon a leányok is. Várják a legényeket. Legtöbb dolguk a kutyáknak akad, mivei az egyik csapat gyerek a másiknak adja a lányosház kilincsét. Az apraja holmi szagos folyadékkal: „rózsavízzel“ van fölszerelve. Nekik nem az öntözködésben, vagy az italban van az örömük, bár azt is elfogadják, mert „legényös“, hanem a pénzgyüjtésben. Aki délfelére nagyobb összeget gyűjt össze a másiknál, az a híresebb. Kónya Miska azonban már nem a fekete, meg a fehér „pénzök“ gyűjtésébe találta a kedvteléseit, hanem az italozásban, meg a lányokkal való hancúrozásban. Dehát ide is csak cimbora szükséges, mert az egyedül való tévelygés szóra ad alkalmat. Miska már hálózik is, bár a bajusza éppen csak hogy pelyhedzik. Amolyan pirosképü su- hanc, aki sokat tart magáról. Neki is van hát legénybeli cimborája, akit komának szokás nevezni. Csak amott, a dűlő végén laknak. Kónya Miska mielőtt elindulna, megigazítja fején a vasalt tetejű kalapot és kihúzza a sublótfiából az ólmos végű nádvesszőt és útnak ered a nedves füvön. — Aggyon Isten! — mondja a komájánál. — Elgyüttein! Megyünk e locsolkodni ? — Mi a ménkű! — jegyzi meg a hirtele- nül szőke, vágott ábrázatu koma. — Még műnk se mönnénk, hát ugyan akkor ki ? Rettenetes nagy az önbizalma, mivel az ábrázatán viseli már a legénységre avató virtus nyomait. A nyáron kapta az egyik bálon»; a Masa gyerek csapta meg egy sörös üveggel, így hát Király Pali fiatalsága dacára is igazi legény, bár egyébként suhancnak számítják. — No! — mondja Kónya Miska. — Hát kihoz menjünk legelsőbben? — Ahhun, akit a szivünk kéván. — Hejös. Gyerünk akkor el a Fodorékhon. Te möglocsolod a Márit, én mög a Rózát . . . Aztán későbbet még visszakerülkőzünk . . . Kónya Miskát, meg Király Palit itt szívesen is látták a lányok, mert Róza a Miska
