Északkeleti Ujság, 1914 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1914-07-04 / 27. szám
2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. 27-ik szám. Ei a szabadba! Ez a nyári felhivás-féle szólhat nagyoknak és kicsiknek, mindenkinek, aki a természetet s a maga egészségét szereti. A cserkészmozgalomnak ezt a jelszavát viszhangozni aktuális most, a nyár elején és magával az u. n. cserkészmozgalommal foglalkozni aktuális és fontos mindenkor, mert a jövő nemzedék sorsáról, neveléséről van szó. Talán nem is ismeretlen már a cserkészmozgalom olvasóink előtt. Itt ugyan még nem igen, de nagyobb városokban már mindenütt feltűntek a nagyszélü kalapos, hosszú botu, csupasz térdű cserkészfiuk. A közönség csakhamar meg is barátkozott a dologgal. Talán fölöslegesnek találta a fura öltözetet, mely különösen előttünk, magyarok előtt idegenszerü is, de napi rendre térve fölötte, igyekeztek a dolog mélyebb oldalát fogni fel. Nem mondhatjuk ezzel azt, hogy a cserkészet minden oldalról helyesléssel találkozik. Nagyon is sokan vannak, akik szigorú kritikával járnak el a hosszú botos fiukkal szemben. A cserkészet atyamestere Baden ' Povel, angol. Azzal a célzattal indította meg mozgalmát, hogy megfiatalítsa vele az angol világbirodalom szellemét. Legalkalmasabb módnak találta erre az ifjúi lelkek irányítását úgy végezni, hogy ezek a természet szépségein lelkesülve, a természetes rend szükségét átérezve jó polgárok, emberszerető keresztyének legyenek. Akik lelkesednek a cserkészetért, azok azt mondják, hogy páratlanul helyes ösztönnel fogta fel Baden Povel az ifjúság lelkületének lényegét, mikor nevelési módul a cserkészetet kigondolta. Izsóf Lajos, a cserkészet egyik magyar szószólója szerint: „A legelső gondolat, amit mi a cserkészetben kitörő lelkesedéssel üdvözölhetünk, épen az: hogy páratlan korrelációja van az ifjúi lélek legnemesebb életösztöneihez. Épen nekik való. Épen értük van. Egész valója izig-vérig a diáklelkületnek élesztője, nemesitője, szószólója. Az ő hangjukon beszél hozzájuk, az ő álmaikat realizálja, az aspirációikat hordozza, az ő értelmi, erkölcsi, fizikai erőiket állítja nekik való munkába. Ifjúi tudás, erély, fantázia, poézis, művészet, találékonyság, szociális érzés, ügyesség, izomerő mind-mind uj életre ébred, mert megtalálja a természetének megfelelő elhelyeződést és munkateret. Repeső verseny indulása ez a kénytelen helyzetüknél fogva sokszor korlátok közé szorult leggyönyörűbb ifjúi erőknek. Igen! A leggyönyörűbbeknek, mert az ifjúságnál ez nem frázis, hanem szent valóság. Mi még alig is sejtjük, hogy a szunnyadó szűzi energiáknak micsoda telepe az ifjúi lélek. Nem hiszünk benne. Pedig ez a nemhivés is épen olyan gyatra és erőtlen, mint minden hitetlenség, és öl. Aki velük és komolyan veszi őket, annak nem kell ezt bizonyítani, mert tényeket lát.“ Viszont vannak, akik az egészet mürobin- zonoskodásnak tartják, ami intézményesen növeli a gyermekben amúgy is meglevő csatan- golási ösztönt és amelleit alkalmat ad meg nem engedhető passziók üzésére, mint pl. a dohányzás és iszkorálás. Sokak szerint a lelkesedő, romanticizmusra hajló diák-naivság találta ki a cserkészetet, hogy csapongó fantáziáját kielégíthesse, indiánokat, robinsonokat majmolhasson. Ügyetlenségnek tartják, hogy felnőttek, tanárok is beugrottak ennek a mozgalomnak és irodalmat csinálnak a gyermekeknek, nem véve észre, hogy a gyermek egészen mást lát abban, amiben a tanár természet megismerést, költői szépségek élvezését, egyéniség fejlesztést stb. lát. —- Van is benne sok igaz. Minden gáncsolás mellett is elismerendő, hegy a cserkészetet nagy nevelési szükség hozta létre. Az iskola mind »inkább elvonatott a nevelés teljesítésétől, pusztán csak tanításra szorit- tatva. A tulzsuffolt órákkal dolgozó, kifáradt tanárok a nagy tanítási anyaggal, nagy létszámú osztályokkal küzködve nem gondoskodhatnak minden egyes gyermek egyéni neveléséről. Ami e tekintetben a szülői házra hárul, nincsen sohasem biztosítva, hogy megteszi-e a szülői há.? a maga kötelességét. Az elfásult tanuló ifjúság felfrissítését, a túlságos szellemi természetű szórakozástól (olvasástól, színháztól, mozitól) elvonni: ez a cserkészet feladata. Ezt a nemes szándékot nem kárhoztathatja senkisem a cserkészetben. Hogy mégis vannak nagy ellenzői, annak bizonyosan az az oka, hogy a célja elérésében sok fölösleges eszközt is felvesz és meg nem engedhető dolgokat is elnéz. A fejlődés folyamán meg el is tért már eddig is a cserkészet eredeti céljaitól. Eredetileg a természet megismerése és szeretete mellet a nemzeti, illetve faji korlátokon áthajló emberbaráti érzést is ápolta, hogy megvesse alapjait az igazi világbékének. És ime a cserkész csapatok mindjárt a szervezkedésnél felekezeti alapon indultak. Lett aztán protestáns cserkészet, katholikus cserkészet, nem is szólva arról, hogy az iskolafajok szerint is különválnak a cserkészek, noha ez teljesen kívül áll az iskolákon, amennyiben nemcsak tanárok, hanem egyéb foglalkozású fiatalabb emberek is vállalhatnak a cserkészetnél vezető szerepet. Ugyanis a szervezet olyan, hogy egy ügybuzgó fiatal emberre (pl. ügyvédjelölt, hivatalnok stb.) ki áttanulmányozta az u. n. cserkész könyveket és átértette a cél komolyságát s hivatala felelősségteljes voltát, reábizzák egy kis csapat, 8—10 fiú, szervezését. Ezeket aztán viszi kirándulásokra, mikor a testedzés, az egymás iránti segítés teltesitése, a találékonyság, udvariasság stb. erények fejlesztése a cél. A vérbeli cserkészfiu felajánlja a segítségét, ha valaki nagy csomagot cepel, a villamos kocsiban átadja a helyét a nőknek, vagy öreg embereknek, komolyan és illedelmesen viselkedik mindenütt. Szereti a szabad természetet, (ha Öröm. Idők változnak, emberek vele: Családi tűzhelyről ki zengene ? Az ifjúkor virágbimbót fakaszt; Mohón elég ki is használja azt. Jó, hogy meg tudtam óvni szivemet! A rózsáétdő most enyém lehet. Károlyi Tóth Lajos. Éjszaka. Irta: Aiwa Bndolph. Lomhán és szennyesen hömpölyög a folyam. A lemenő nap utolsó sugarai játszanak a vizen. Délután vidám élet uralkodott. Gőzhajók álltak útra készen és nők és gyermekek iparkodtak a hajóra, hogy minél jobb helyet biztosítsanak maguknak. Aztán megszűnt a tarka nyüzsgés. Alkonyodon. Férfiak szakadatlan áradata özölnött a hídon: a műhelyekből jöttek és fáradtan mentek haza. Beköszöntött az éjszaka. A közlekedés megszűnt. A kapukat becsukták. Időközönként gőzhajók jöttek lefelé a folyamon a kirándulókat hozták vissza. A zene most csak nagyon ritkán hallatszott. A délutáni örömujjongások sem hangzottak már töl. Helyreállott a hétköznapi élet egyhangúsága. A hídon egy kendőbe teljesen beburkolózott asszony mozog. A jobb karja alatt egy doboz és a balkezében egy csapószéket visz. A hid mödött, ahol a hajók kikötnek, leült a kerítés mellé. Reszkető ujjakkal kotorta elé portékáját. — Viaszgyufát! Viaszgyufát! — kiáltotta mindenkinek, aki előte elment. Mindig ugyanazon a hangon. Az ember már pontosan tudta a dicséretet. Rövid, csengő és siralmas. Mintha egy egész emberélet sorsa sírna belőle. Egész teste takarókba és kendőbe volt burkolva. A sötétben alig lehetett kivenni alakjának körvonalait. De az arcát sok barázda szántotta végig. És a fejkendő alól két fénytelen szem tekintett elő. Langyos nyári éjszakán, amikor az ember a napi hűség után a frissítő éjjeli levegőt szívja be, de ha fagy is, amikor az ember jól felöltözve, siető lépésekkel iparkodik védelmet nyújtó hajléka felé, vagy ha havazik, amikor a lámpafénynél a hópehelyek vidám játékát látjuk: mindig hallja az ember évről évre egy és ugyanazon a helyen, ugyanazt a kiáltást: — Viaszgyufát ! Viaszgyufát! Ha hazafelé megyek, majdnem mindjg ezen a hídon visz az utam. De mindig megijedek, amikor ezt a kiáltást hallom. Olyan éles olyan esdeklő. A szivem mindig összecsavara- rodík. Az áruja nem tartozott az én szükségleteim közé. De egyik este, mivelhogy a pénzes levélhordó utalványt fizetett ki, mégis vettem. A garast a kezébe vette és ráköpött! „A mai foglaló.“ Tulajdonképpen tovább akartam menni. A szavai azonban maradásra késztettek. — ügy . . . ? Hát anyámasszony, én még sohasem láttam, hogy eladott volna valamit. — Csak azután szokott kezdődni, amikor ön már elment, ügy tizenkét óra tájban. Akkor adok el legtöbbet. — Hát én maga órája vagyok? — Igen 1 Látja fiatalember, ha az ember igy ül és rá is ér, sok mindent megfigyel, amit azelőtt nem látott. Ön meghatározott napokon ugyanabban az órában jön. És ha közeleg az idő, hát már várok rája. Azután mindenkiről megalkotja az ember a saját véleményét. Ön nem úgy néz ki, mintha az első emeleten laknék és villamosvílágitása volna. Ön tehát világítás nélkül megtalálja a lépcsőt. Néhány ember ment el előttünk. — Viaszgyufát! Viaszgyufát! — kiáltotta. Én félre álltam, hogy ne sötétítsem be a boltját. Az utcai lámpa csak halovány fényt vetett ide. — Igen fiatalember, — kezdte újból remegő hangon és szabadon maradt kezével hátra- simitotta a haját, amelyet a szél az arcába sodort, amikor önt itt látom, magam előtt azt gondolom, hogy most ő is ilyen lehet. A fiam tudnillik. Kis szünetet tartott és én nem tudtam nyomban válaszolni. Azután tovább beszélt vékony hagján. — Tizenkilenc éve, hogy meghalt a férjem. Nagyon jól éltünk együtt. Nagyon jól. A
