Északkeleti Ujság, 1914 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1914-06-13 / 24. szám
24-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK _________________3-ik oldal. HÍ REK. tározatban valónak mondotta ki, feltéve, hogy az állítás, a híresztelés, vagy a kifejezésnek használata nem sértés céljából történt“. Végül, e feltételek hiányában is meg kell engedni a bizonyítást, ha a sértett fél kívánja, A törvény eléggé liberális szakasza', mely közérdekből, vagy jogos magánérdekből megengedi a bizonyítást a női becsületet érintő kérdésekben is, ha megfelelő modorban tette azt szóvá a vádlott s oka erre a közérdek, vagy jogos magánérdekének megvédése volt. Érdekes és nem is raison nélkül való a 18-ik §.: „Ha a becsületsértés elkövetelésére a sértettnek jogellenes, kihivó, vagy botrányt keltő viselkedése adott okot, a bíróság a bűnösség megállapítása mellett fölmentheti a vádlottat a büntetés alól“. A hatóság védelméről szóló intézkedések kissé túlzottak. Legkevésbbé arra van szükség, hogy a hatóságot a közönségtől megvédelmezze a törvény. Talán a zsellér elnyomja a szolga- birákat ? Hatósági személy a törvény szerint minden közszolgálatra rendelt polgári és katonai őr, felesketett mezőőr, hegyőr, erdőőr, utmester, utkaparó, vadőr, vízőr, vizmüőr és minden géperejű közforgalmi vállalat, posta, távirda, távbeszélő és egyéb közhasznú villamos jelzőberendezések felügyelő és kezelő személyzetének tagja. Aki ezeket veszélyes fenyegetésekkel, vagy bántalmazással akádolyozza, három évig fogházzal, illetve ötévi börtönnel és kétezer korona pénzbüntetéssel sulytható. Szükséges volt minden kis embert megvédelmezni a közönség engedetlenségétől, azonban ügyelni kell majd arra is, hogy ezek a kisemberek vissza ne élhessenek ezzel a nagy védelemmel. Pl. a mezőőr be ne csukathassa a haragosát, vagy az utkaparó ne büntethesse, aki nem ad neki dohányt és igy tovább. Mire való a csatorna? Ne vegye a közönség tűi nagy tájékozatlanságnak a cikkírótól, ha ezzel az együgyii kérdéssel áll elő. Nem a tudatlanság szülte ezt a kérdést, hanem az a tapasztalás, hogy a dolgok nem jó rendben vannak, épen a csatornát illetőleg. Nagyon is tisztában vagyunk afelől, hogy a csatornák arra vannak hivatva, hogy a beléjük került vizet levezessék. Természetesen úgy van intézve a dolog, hogy az érdekelt viz belé is kerüljön a csatornába. Azonban városunk tereirt és utcáin, illetve az alattok elrejtett csatornákon azt lehetett tapasztalni a közeli esős napok alatt, hogy a mi csatornáink nem teljesitik az emberi találékonyság által rájuk kirótt szerepet, a viz levezetését. Először is ott a baj, hogy az egekből lepottyant, tájékozatlanul foldogáló viz nem kap útbaigazítást a földön, hogy hol találhatná meg a csatornába vező bejáratokat, ahol aztán lejutva a mélybe, eltakarodhatna a föld színéről. Más részről ez még szerencse, mert az a kevés viz, ami megkapja a csatornák nyillását sem fér be, hogy lefolyhassan, hanem eldugulva nyílás, a föld színén folyik széjel. így aztán előáll az a helyzet, hogy dacára annak, hogy Nagykároly város főbb utcái földalatti csatornákkal van ellátva, a viz csak a föld színén folyik, helyesebben : áll. Mert lapos városunk nem azért lapos. A laposan hagyott tereken azután olyan pocsolyák keletkeznek, hogy azokon az ecsedi lápcsapoló társaság folytathatná, amit a lápon mar befejezett. A Deák-tér közepén még a két és fél héttel ezelőtt elvonult vihar óta ott tes- ped a mocsár. A vásáros, nép nem tud odaállni a szekerével s azonkívül egész hétön át bűzlik és terjeszti az egészségtelen levegőt. Nem kérdezhetjük hát jogoson, hogy mire való hát a csatornázás ? Nem az ellen akarunk beszélni, hogy nem kellett volna a várost csatornázni. A csatornázásra szükség volt, de azt úgy kellett volna megcsinálni, hogy a szerepének meg is feleljen, t. i. vezesse le a vizet. Ha már van csatornázás, nincsen szükség a földfeletti árkokra, amik valóban éktelenitik az utcát. Ha azonban foki- feletti árkok nincsenek, a földalatti csatornák pedig nem működnek, a vu egyszerűen nem folyik el sehova, hanem pocsolyát alkot. Ezen a bajon kell valahogy segíteni. A drágaság ellen nagy gyűlést tartottak a budapesti előkelő asszonyok. A mai lapokban találjuk ezt a hírt, igen rövid tudósításban Fővárosi tudósitónk hozzájutott a köteles jegyzőkönyvhöz s azt a következőkben közli velünk: jelen voltak társadalmunk nőnemű kiválóságai, a kik abból a célból sereglettek össze, hogy a tűrhetetlen drágaság elleni védekezés módozatait megbeszéljék. Elnöknő megrázza plörőzös kalapját és a csengőt. Megnyitja a kabátját és a gyűlést. Egy hang (közbeszól): Néze, hogy flan- col a plörőzével. Pedig még a tavalyi kalapján viselte. Elnöknő: Tisztelt hölgyeim! Dagadó kebellel üdvözlöm önöket. . . Egy hang: Van szegénykének, ami dagadjon ! Elnöknő (csenget): A drágaság olyan valóban, mint egy divatjamúlt kosztüm, vagyis elviselhetetlen. (Élénk helyeslés.) A mindennapi snicli és bifsztik olyan sokba kerül, hogy maholnap buton helyett a füleinkben viselhetjük, ékszer gyanánt. Mit mondjak a lakásról ? Szerényen lakunk egy*hatszobás lakásban, Vacuum, légfűtés, gáz, villany, három cseléd . . . Egy hang: Mit henceg? Elnöknő:... És a tojás ? A tyúkok sztárkja-e vagy a kofák szemtelensége, nem tudom, de valahányszor omlettet akarok csinálni, törlesz- téses kölcsönt kell felvenni a férjemnek a du- napofozdí birtokainkra . . . (Nevetes.) Ennélfogva elfogadásra ajánlom a következő határozati javaslatod: 1. A férjek kötelesek a konyhapénzt áarminc százalékkal emelni. 2. A tüzpéz több alfajra osztandó; ezentúl legyen gombostüpénz, varrótüpénz, hajtüpénz és szikerhájctüpénz. 3. Behozandó a szolgálati pragmatika. Vagyis minden cseléd visszapofozandó szolgálati helyére Ezzel a cselédkérdés is meglesz oldva. 4. A bluzkérdés taoulmányozására bizottság küldes— Tejcseppek sohasem mennek ki — jósolta Josephine komor tekintettel. Emilia barátnője volt. Átadtam neki Artúrt s kimentem a kertbe. A gyerek utánam jött, Magával hozta a dobját és trombitáját. Jómagam újságot kezdtem olvasni. — Szépen fújom, papa ... — — Igen gyermekem nagyon szépen. — — Id dobolnat a tatonát? — Éppen igy — — Papa beszélj velem. — Igaza volt. Csevegtem vele. Délére berekedtem. Ártur meg csak csi- csergett tovább. Talán képviselő lesz valamikor, nem baj had erősödjenek a hangszálai... Ez az Emilia elkényeztette, valósággal szerencse, hogy egyszer már az apja kezébe került, meg kell szoktatni, hogy magamagát elfoglalja, maga alkosson, és alkotásában örömét lelje. Ebéd után a homokdombhoz vezettem. Megmutattam, hogy kell alagutat építeni. Nagy örömmel, iparkodással látott munkához. Elővettem a könyvemet és olvasni kezdtem. — Papa — kiáltotta — ed dájat cinál- tam, nézz cat. — A gyári kémény megkezdett szivarom volt, ama tiz drága közül, amit az elnöktől kaptam ajándékba. De csak kevéssé boszankodtam. Inkább büszke voltam a fiam .fántáziájára És tovább olvastam. Székem támlájára mászott. Hogy megöleljen, gondoltam. De homok volt a markában. A nyakamba szórta, a gallér mellé. — Bubi — kiáltottam — neveletlen vagy, Tudod ? — Idén. Millite is mondja amiioj téfálot vele. Odahozta a kis zsámolyát és mellém ült. — Mesélj szépet. Cendeszen majadot. És én meséltem. A pillangók libbentek- lebbentek, a gazellák könnyeztek. Az Artur tekintete, négy csudálkozó szeme lelkesített, mig végre közbevágott: — Bojondotat mondsz . . . Nem éjde- tesz. Meséld azt, amit Millite. A büszte hujtájól. — A büszke hurkáról ? Hiszen azt nem ismerem. — Nem ? — mondotta csalódottan szinte lenézően — de én tudom.* — Hát mond el. — Jó. Volt ed májhujta és ed véjeszhujta. Ez büszte volt, mejt tövéj volt. De amitoj a zsijba tettét, szétputtant. A májhujta medbajnult és a jó dejmetet medették. Üde szép papa ? — Nagyon szép. Azután bujósdit játszottunk. Zsineggel az ujjakon játszottunk, kártyaházakat építettünk s kőkockákat festettünk, ollóval papirosbábukat vágtunk ki. Nem is hinné az ember milyen hosszú egy délután! Amikor hüvösödött, lovasdival szórakoztunk. Szaladnom kellett, beletüzesedtem a gyermekem nógatására a megpattanásig feszült idegeim ösztöklésére. Egy fagyökeren megbotlottam és elestem. Ezt is tréfának vette. Mielőtt fölkelhettem volna, a hátamra mászott és kis öklével ugyancsak rámpüfölt. — Papa, otos ló vad. Millite soha sem atajt elesni. Éppen a kellő pillanatban vitte el Josephine varocsorázni. Utánuk sántítottam. — Öntsd a tejet a csészealjába, — kezdte rá újra. — Bubi, — kiáltottam fenyegetően. — Önsztd bele a tejet, — folytatta. — Estére mindég rakoncátlankodó — jegyezte meg Josephine. POLENAI GYÓGYVÍZ Természetes égvényes savanyuviz-forrás. Különleges szer gyomorbaj és köszvény ellen. Kitűnő izü, igen üdítő ásványvíz. Tejjel vegyítve a legjobb nyálkaoldó szer. Borral vegyítve a legjobb fröccs. Tekintettel a járványos időre, ezen víznek egy asztalnál sem szabad hiányoznia. “ Kapható mindenütt I
