Északkeleti Ujság, 1914 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1914-01-03 / 1. szám

2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG. tatja, hogy a cimkórság nem uj betegség, csak­hogy ma és föképen minálunk sokkal nagyobb mértékben dühöng, mint bárhol és valaha. Nem találunk népet, ahol ennyiféle cim, megkülön­böztetés, rangárnyalat volna, mint épen nálunk. Pedig sajátságos tünet, hogy mennél műveltebb egy nép, mennél hatalmasabb méretűek a gaz­dasági viszonyai, annál egyszerűbb, annál igény­telenebb a címek tekintetében. Elvégre külső­ségekről lévén szó, a praktikus életben úgy sem igen vehetik hasznát, már pedig ott álta­lános az a nézet: annyit ér mindened, amennyi hasznát tudod venni. S ha már valamelyik csa­lád ad épen arisztokratikus mivoltára, az egyál­talában nem befolyásolja őt abban, hogy ott ne szerepeljen a neve kereskedelmi vállalatok­nál vagy más üzletekben. Aki ismerős az angol viszonyokkal, az sohasem fog csodálkozni azon, ha a kereskedő cégek közt lordokkal találkozik. A demokrati­kusabb jellegű Franciaországban meg egyálta­lán nem akarják ismerni a cim fogalmát. Egyet­len cim létezik csak : uram, vagy ha épen úgy tetszik: asszonyom. S ha a köztársaság elnö­kével beszél akárkicsoda, egész biztos, hogy a köztársasági elnök is csak uram lesz és ha tör­ténetesen a másik fél egy utcaseprő, akkor sem fogja a köztársasági elnök elmulasztani, hogy a másik félne« kijáró uram címet megadja. Éz a lényege annak, amiért a franciát mindenki a világ legudvariasabb népének tartja. Azt kel­lene tehát megtanulni, hogy nem akkor vagyunk udvariasak, amikor valakit mennél magasabban titulázunk, a mint az pl. nálunk szokás, hogy mindenki: nagyságos ur, habár az elfogadott nagyképüsködö cimrangunk szerint nagyságos cim csak a képviselőknél kezdődik. Amikor a polgárt valaki nagyságosnak titulázza, akkor tulajdonképen udvariatlanságot követ el, mert mintegy azt árulja el, hogy nem tartotta érde­mesnek, hogy a megtitulázott személve iránt érdeklődjék. Amerikában meg épenséggel ne­vetnek azon, hogy ember és ember között cim különbség lehet. Igen üdvös volna, ha ez a gondolkozás nálunk is minél szélesebb rétegben terjedne el. Nemcsak azért, mert gz a külsőség is szószó­lója a jog-egyenlőségnek, hanem mert társa­dalmunk eme gyöngéjére nem egy szélhámos alapit üzletet. Csak nemrégiben vesztett rajta egy fővárosi doktor, akinek megígérték, meg­felelő előleg fejében, hogy valamelyik kisebb amerikai államtól valamilyen konzuli titulust jár ki egy konzulátusi tisztviselő. A címből persze nem lett semmi, de az előlegek elúsztak. Nálunk, ha valamelyik nagy iparos vagy kereskedő jobb módra tett szert, az anyagi si­kerek után nyomban címekért vágyik. Hiszen olyan bő skálája van a- címeknek : a királyi tanácsos, udvari tanácsos, valóságos belső tit­kos tanácsos és még a jó Isten tudja hányféle egyéb kitüntető keresztek, érdemrendek, nem is szólva bárói vagy grófi címekről. Ebben a skálában minden társadalmi osztályhoz tartozó ember megtalálhatja a maga vágyainak alanyát. S kiválaszt magának egyet, fizeti a kijárókat, akik a legtöbb esetben nem igen érnek el célt, mert rendszerint hivatásos csalók, akik ilyen félrevezetésekkel akarnak jövedelemre szert tenni. Pedig ha meggondoljuk, hogy az ilyenféle szél­hámosságok legnagyobb része a megkárosult- nak érthető szégyenkezése folytán titokban ma­rad, fogalmat alkothatunk arról, hogy milyen nagyszámban folyik az ilyen cimüzérkedés. A csalónak kevés a rizikója, mert föltételezi, hogy a megkárosult nem fogja a saját cimkórságát pellengére állítani. S ez a tény jellemzi a cim és rang mai problémáját. A jó klasszikus iró, aki filozófiailag megállapította, hogy üres titulustól nem lesz méltóságosabb, kiválóbb az egyén, sokkal mesz- szebb tartott, mint mai társadalmunk, jóllehet, hosszú évszázadok választanak el tőle. A cim­kórság járványos betegségét csak magasabb, fejlettebb kultúra, a belátó értelmüség fertőt­lenítő gondolkozása változtathatja meg. Amig cimkórság van, addig kicsinyesség van, amig kicsinyességek dominálnak, addig nem valósul­hatnak meg nagy gondolatok és addig ne is reméljünk semmiféle fellendülést, semmiféle vo­nalon. A helytelen gondolkozás mindenféle ke­retekben kimutatja magát, a külsőségekben ép- ugy, mint a lényegekbeu és a cimkórság sem egyéb, mint ennek az egészségtelen gondolko­dásnak egyik fokmérője. Csak fölvilágosodás szabadíthat meg tőle. DR. BORODY DEZSŐ ügyvédi irodá­ját édes atyja, Borody György városi fő­ügyész házában (Széchenyi-u. 2. sz. a.) megnyitotta. 1-ső szám. Színház, Lapunk legutóbbi megjelenése óta annyi előadás volt a színházban, hogy igazán össze se igen tudnék számolni egyhamar. Segít azon­ban bennünket az, hogy egy-egy darab ismét­lődött is. Ilyenkor pedig ugyanolyan szokott lenni a második előadás is, mint az első. így volt az Aranyeső-nél is, melynek második elő­adása még jobban gördülő, még elevenebb volt. A darabnak úgy bemutatóján, mint máso­dik előadásán kitűnt intelligens, szimpatikus játékával Bródy Irén. Csinosan játszott Tombor Olga is, kinek azonban jótanácsképen legyen szabad ajánlanunk, hogy beszéljen sokkal ért­hetőbben, nagyobb figyelemmel. Nagyon fog használni a játékának. Szeretjük a jókedvét, de utóvégre nem lehet mindent elkacagni. Férfiak közül legjobban játszotta szerepét Marossy. Igen jó volt Szép Gyula, mint csendőr. Igaz, hogy hálás szerep, de hát azért csak meglát­szott, hogy jól adja. Bájos kis jelenség volt a kis Neményi Liliké, az uncili-smunciii nótával. Ismételték a héten a Villámháritó-t és Sztrájkol a gólyá-t. Vécsey Ilona mjnd a kettő­ben ragyogtatta nagy tehetségét. Mindenkor finoman és kedvesen játszik Salgó Ilonka is. A Villámháritó-ban sok derűvel gazdagította az előadást Horváth. Kellemesen alakított Nemé­nyi né. Kiemelkedő, tiszta élvezetet adó előadás volt az Otthon-é, melyben a drámái személyzet a legjobb sikerrel mutatkozott be. Különösen nagy diadalt aratott fényes játékával Vécsey Ilona. A nagyvilágban sokoldalúra csiszolódott lelke annyiféle színben csillogott, ahány oldal­ról esett rá az otthon fénye. Mindenki körülette forgott a darabban. Komoly ambícióval látta el az apa szerepét Horváth. Salgó Ilona szintén nagyon helyesen játszott ezen az estén. Gáspár és Szép Gyula szintén jók voltak epizód sze­repeikben. A Mexikói leány igen gyenge előadásban került a deszkára. Szinte botrányos könnyel­műséggel vették egyesek a szerepüket. A Kun Dezső tavalyi indián jelenete nyersebb, de va­lódibb volt, mint a Varadi t jI raffinált kidol­gozása. Minden színes megvilágítás mellett is színtelen volt. Jó előadásban ment Luxenberg grófja. — Mit ? Engem gyengélesz ? A vasem­bert. A gyári munkást ? — András gazda komoly ábrázattal né­zett öccsére. De ő is hallgatott. Lelkében azon­ban igy zsongott a néma beszéd : Nem isme­ritek ti az arató munkáját. Más a gyár. Más a tűz. Más az izzó nap. Aztán mégis . . . legyintett egyet barna kezével és igy mondotta : — Hát gyertek. Jöjjetek. Majd elválik. * Láttátok-e már a virradást? Jól. Kipihent lélekkel. Nyugodt, vigyázó szemekkel ? Azért kérdezem, mert haj, de, sok ember búcsúzik el a földtől, a kik sose látták a föl- séges, a nagy természetnek csudás virradását . .. A keleti égen egy vékonyka fehér sáv je­lentkezik. A viliágosság születése ez. A csillagok erre sápadnak. Halványabban szikráznak. Szinte remegnek, reszketnek. Aztán ez a fehér sáv szövődik, csak szövődik. Mintha valami Iáthat- lan kéz szőné mindig terjedő fehér palásttá. Az első madárda! egyszerre szólal meg az első fe­hér szállal. Aztán csakhamar itt is, ott is fecs­kék csevegése hallatszik. Az első hajnalpir vé­gig ömlik az égen és már a csillogó harmat- cseppekben játszadozik. . . . Virradt mikor a gazda megindult — aratóival. A föld jó távolságra van. Igyekezni kell. És hozzá fogtak a munkához. Pistu is. Erzsiké is. Hogy Kovács Pált ne js említsem. Reggel, mig hűvös volt, ment a munka, mint a parancsolat, Két karjainak minden izmá­val és erejével dolgozott Kovács Pál. — A két gyerek mellette. Erzsiké arca már piros, mint az alma. És úgy állott kezében a sarló, mintha a jó Isten angyala tette volna bele azokba az apró markokba. A fiú reáveti tekintetét a le­ányra, mintha mondani szeretné: — Ugy-e, legény vagyok a gáton ? De nem mondja . . . csak gondolja. Ne hogy dicsekvésnek vegyék. És jól tette, hogy nem mondotta neki. A nap mindig hevesebben, izzóbban tűz a tarlóra. Szinte perzsel. Majd égetetett, mikor delélőre jutott. Pista már guggol a ponyván a sátor hü- vében. Az apja még bírja, de már nem beszél. Szótlanul törölgeti ömlő verejtékét. András gazda csak nézi . . . figyeli. Egy­szer csak veszi észre, hogy bátya sápad. Majd tűz gyűl ki az arcán, melyet csakhamar láng- pirosság önt el. — Most már elég. Nem engedek tovább — mondotta erélyesen a gazda. Napszurást kaphatsz. De Kovács Pál nem engedett. Tiltakozott ellene. Az ám ! De néhány perc múlva szédülni kezd a vasember. A föld forgott vele. Szemei­ben tüzkarikák cikáztak. András gazda karonfogta bátyját. És a ponyvás sátor alá vezette. Itt csakhamar jóra fordult minden. Erzsiké még mindig ott van a munkások közt A marokszedő leányok dalaiba beszövi a maga dalait is. * * Otthon voltak már. Estelidére hazaérkez­tek. És felfrissülnek a barátságos vacsoránál. De Kovács Pál szokatlanul hallgatag. — Valami bajod van, bátyó ? — Semmi. Jól érzem magam. De nem hittem, hogy az aratás ilyen munka. Cserben hagyott. — Az ne bántson téged — vigasztalta András gazda. Ládd-e, ha én elmegyek hozzád és felveszem majd a gyárban a te kalapácso­dat, a te munkádat, ott a gépek zugó kerekei­nél és izzó melegénél: az a munka bizonyára engem is megcsufol. Mert úgy vagyon elren­delve. Mindernd a maga helyén ... a mága munkájában ... Az ember viszi, gondozza . . . — Mert van kiért. Viszi, hordja . . . ün­nepélyesen az életet ... — hagyta reá Kovács Pál elégedetten. ... És e pillanatban a munkás apák a gyermekekre vetették tekintetüket. A szép, egészséges fiúra. És a kicsattant virágszálra. A gyönyörűen fejlődő Erzsikére. És ezek a te­kintetetek a munkás embernek bölcsességét* szépsépes világfelfogását jellemezték. Hogy ti értetek ! S bennetek, általatok. Istenért, hazáért és az emberiségért dolgozunk. Az ilyen munkások nem átlag munkások. Oly nagy és szép eszme az : ti értetek ! A munkás ember legyen világosabb öntudatu. :Gallérok gözmosása: UÚlféIAP Hál Kézimunkák,glassé keztyiik, tükörfénnyel hófehérre Ülj vl * »I Bútorok, szőnyegek tisztítása. Nagykároly, Széchenyi-utca 34. sz., a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom