Északkeleti Ujság, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1913-11-01 / 45. szám

2-ik oldal. 45. szám. ÉSZAKKELETI UJSÁQ. bocsátó s levélre adott válaszomban kijelentet­tem, hogy azt csak azon feltétel alatt közölheti a „Szamos“, ha Szerkeszrő ur előzetesen a vmegye főispánjának, mint a közig, bizottság elnökének engedélyét ahoz kieszkö; li. 2. Midőn pedig a szatmári vasúti állomá­son köziittünk az a diskurzus lefolyt, amelyet aztán „A Nap“ leközölt, — én egyáltalán nem is sejthettem, hogy nyilatkozataim a nyilvános­ságnak adatnak át, mert eszmecserénk Szer­kesztő ur azon kérése kapcsán merült fel, — mellyel engemet felkért, — hogy a kivándorlás ügyében hozzám megküldendő kérdő pontokra a körjegyzőktől beszerzendő adatok alapján — szerkesztő urat tájékozzam, amit én készsége­sen meg is Ígértem. Ilyen előzmények után azt hiszem Szer­kesztő urnák kötelessége a kérdéses vezércikkre válaszolni! Én magam nem szándékozom azzal foglalkozni, mert a sajtó hasonló, a hangot és kifejezéseket nem válogató kirohanásait a köz­tisztséget viselő egyéneknek meg kell szokniok s az „üzleti jelleg“ meg talán annak a tenden- tiának számlájára imi, amit Gróf Tisza István f. évi október 25-én a képviselőházban tartott beszédében Don Basilio kipróbált teóriájaként ismertetett: „dictum temper aliqvid haeret“. Meg kell említenem, hogy a közig, bizott­sághoz intézett jelentésemet a levelemben han­goztatott kikötés mellett nyugodt lélekkel bo­csátottam Szerkesztő ur rendelkezésére — mert a kivándorlást törvény szabályozza és engedi meg, a kormányok a kivándcrlók érdekében szerződést szoktak kötni a hajózási társulatok­kal s az a 192000. min. rendelet, amelynek felfüggesztését kértem, csak a f. év őszig ter­jedő időre korlátozza a kivándorlást a 42 éven alóliakkal szemben a mozgósítás lehetősége miatt — s akkor midőn a balkáni bonyodal­mak háborús veszélyének elmúltával annak ha­tályon kívül helyezését — az itteni lakosság óhajának nyomása alatt kértem — sem az állam sem a közönség érdekeivel szemben hibát el nem követtem. Kérem szives értesítését arra nézve is, hogy a „közig, reformjáéhoz írott cikkem a lap melyik számában fog megjelenni. Kiváló tisztelettel: Péchy Péter. HÍREK. Nélküled élve . . . Nélküled élve árva az éltem S árvának lenni oly nehéz nékem. Elvágyom messze, állomvilágba, Ahol enyém vagy karomba zárva. Hol napsugárban, vagy holdas éjen Szivem csak véled csak néked éljen ... Óh mondd: a lelkem megérthetetlen ? Óh mondd: a vágyam elérhetetlen? Te lennél majd a lelkemnek vára, Sötét, bus éltem szép napsugara; Óh jöjj hát vélem, karomba zárlak, Álmok honába esengve várlak . . . Haj, de te nem szólsz, néma az ajkad, Rimánkodásom nem fog te rajtad; S mig álomba ring vergődve lelkem, Szemedből látom: nem értesz engem. Meghívás. 10,005—1913. K. ;z. Nagyká­roly város képvisalőtestülete tagjait 1913. évi november hó 2. napján délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében tartandó rendkívüli közgyűlésre tisztelettel meghívja. Nagykároly, 1913. október 27. Debreczeni, polgármester, — Tárgysorozat: 1. Dr. Shönpflug Richárd virilis jogon volt képviselőtestületi tag elhalálozásá­nak bejelentése s helyette a sorrendben követ­kező póttagnak rendes tagul behívása. 2. M. kir. belügyminiszter ur 108,101 — 1913. sz. leirata a rendőrség fejlesztésére kiutalt állami segély- összeg felhasznalása tárgyában hozott képvi­selőtestületi véghatározat jóváhagyása tárgyá­ban. 3. Vallás- és közoktatásügyi m. kir. mi­niszter leirata a Kosztra Ignác-féle alapítványi oklevél jóváhagyása tárgyában. 4. Gróf Károlyi Antalnak a város ellen iditott perében hozott m. kir. Curiai ítélet bemutatása. 5. A gazda­sági ismétlő iskolai iskolaszék megszűntének bejelentése. 6 A legtöbb adót fizető városi képvi­selők 1914. évi névjegyzékének megállapítása. 7. Az 1912. évi LVIII. t.-c. 19. §-a értelmében uj nyugdíj szabályrendelet alkotása. Ezzel kap- csolatban a rendőrlegénység kérelme a nyug- dijigényjogosult városi alkalmazottak közzé le­endő felvételök iránt. 8. Előterjesztés a városi állatorvosi szolgálat ellátására vonatkozólag a 146—1913. kgy. sz. véghatározat D. 14. i. pontja szerinti rendelkezés hatályon kívül he­lyezése iránt. 9. A debreceni kereskedelmi és iparkamara kérelme, ipari továbbképző tanfolyam segélyezése, illetve dologi szükségletének telje­sítése bánt. 10. Az állami polgári leányiskola igazgatójának kérelme a 146—1913. kgy. sz. veghatározat D. 2. pontjának oly módosítása iránt hogy csak 16 m3 fa árának s felvágási dijának megtérítésére köteleztessék szabad tű­zifa használat ellenében. 11. Schefler János és társai a Kenderes-utca kinyitása ügyében. 12. Szoiomájer János és társai kérelme a Körtefa­utcának köves úttal való kiépítése iránt. 13—17 illetőségi ügyek. Címadományozás. A király Sprenger Ferenc szatmárvármegyei segédtanfelügyelőnek a tanfelügyelői cimet és jelleget adományozta. Áthelyezés. A nagykárolyból áthelyezett Schiftek Jenő csendőr kadét helyett Dapsi Kiss Tibor helyeztetett át Debreczenből. Eljegyzések. Nagy Elek helybeli közkór­házi gondnok-ellenőr f. hó 26-án váltott jegyet özv. Sarkadi N. Zsigmondnéval. — Kürthy Károly helybeli ref. segédlelkész, vallástanár eljegyezte Vida Gyula helybeli polgártársunk leányát: Rózsikát. a koldusok, a szerelmesek, a tülekedők, n re­meték, a fiatalok és a vének, mind . .. mind . . . Emlékezzetek Madách nagy költeményé­nek londoni vásárjára. A gyárosra,- a katonára, a munkásra, a kerítő anyára, a számitó szűzre, a kivégzésre készülőre, a bábjátékosra. És azu­tán a nagy temetőből kihangzó búcsúszavakra, melyekből tompán zug elő az élet reménytelen haláltánca. 4. Miért küzd az ember? A kenyérért? Hi­szen ez létfeltétel, eszköz a tovább élhetésre. Pedig az emberek milliói azért élnek, hogy ma­guknak és családjuknak a puszta kenyeret meg­keressék. Miért éltek ezek a milliók ? Az eszmékért éltünk ? Az eszmékért tán­coltunk, lelkesedtünk, melyeket hittünk tudás nélkül, mert igy volt ez jó azoknak a kevés hatalmasoknak, kik ebből a hitünkből kifolyó­lag voltak és lesznek hatalmasok? Milyen gú­nyosan kacagja a halál a jámbor törökök, bol­gárok haláltáncát, kik felorditanak gyönyörű­ségükben, hogy azután felfordulhassanak a harc­mezön, Napoleon gránátosai miért halnak meg oly boldogan, megtörő szemeikkel a zömök l’empereurt keresve, ki éveken át vérrel trá­gyázta Európát, milliók vérével egyért, a sze­rencsésen zseniális tömeggyilkos saját önző álmaiért. Érdemes-e a dogmákért máglyára menni énekszóval, a Moloch izzó gyomrába szüzeket vetni, vagy az uj Moloch még izzóbb gyomrába egzisztenciákat hajigálni ? Miért re­pül a pilóta az előbb-utóbb bekövetkező halál karjaiba, miért rohan a gondolkodó katona a bizonyosan pusztító ágyuförgetekbe ? Ök mind egy meg nem értett, de bizto­san félreértett ideáltól megrészegedve járják a halál táncot, még a tudós, a fjlfedező, a pilóta is, kinek poraiból talán kisarjadzik a biztonsá­gos repülőgép, mely, mint a kultúra minden vívmánya, a rémséges bűnök egész ismeretlen ágazatait hozza majd életre. A jövő nemzedékért táncolunk? Az apák, a nemzetek vezetői, az emberiség lángelméi bíznak a jövő nemzedékben. A múlt századok apái is bíztak és az ivadékok ivadékai is bíz­ni fognak. Táncolunk tehát a reménység szivár- ványos szappanbuborékjáért. A fél életen keresztül készülünk, verejté­kezünk az élet esetleges második feléért, melyért uzsora-kamatokat fizetünk előre akkor, amikor élhetnénk és mire élvezhetnénk, elveszítjük a kifizetett tőkét. Kioltja életünket egy véletlen, egy bacillustelep, vagy saját kezünk, amikor erre természettörvényi parancs hiányzik. Örö­münk kicsinyes, bánatunk ostoba. 5. De hát nincs vigasztaló tudat, nincs egy parányi mécs a mély feketeségben ? Talán a szerelem ? Nem, lehetetlen, mert vagy magunkban vagyunk szerelmesek, amikor azt hisszük, hogy szeretünk, vagy a szépsége­ket szeretjük a nőben, mikor a nő maga mel­lékes második tényező, vagy végül szolgái va­gyunk eszméletlenül a természet önző fajfen- tartási kényszerének. Nem lehet ez másként, mert ha azt mond­juk, hogy a nő lelkét szeretjük, nem pedig testét, akkor a magunknak tetsző eszméket si­mogatjuk meg, melyeket a nő lelkében felta­lálni vélünk. A nő testét szerettük? Miért, a. ért-e, mert az a női test, vagy mert szép női test ? Az első eset az egyszerű, a második a I művészettel komplikált érzékiség, az egész Reggelizés előtt félpohár Schmidthauer-féle Használata valódi áldás gyomorbajosok­nak, székszorulásban szenvedőknek Kapható helyben és ieseranz környéken minden gyógyszertárban és jobb füszerüzletben. együttvéve pedig többé-kevesebbé jelentéktelen, végzetes illúzió Akkor hát miért élek ? 6. Van vigasztalás: a szép, szent szépség minden megnyilvánulásában. Boldogító ritmusa haláltáncunknak. A vonalak, formák, indutatok, érzelmek szépsége művészetté alakulása. Ez lehet csak azon napsugár, mely a hiuságos földi intézmé­nyeket és ideálokat bearanyozza. A legborzal­masabb bűn, a legundokabb tömegnyomor is lelket nyer a szépen, a művészeten keresztül, melyet formál, álmodik és farag magának lassú ön-nevelődéssel az ember. A szeretet a szépén keresztül lesz isteni tan, a szerelem a szépen keresztül lesz boldogító, az eszme, tudás, rajon­gás a szépségtől telik meg tartalommal- A szép­érzék adja a szépséget mindenkinek másként, amint bele tudja magát a művészi szépbe ál­modni. Álmodni ? Eszerint ez az egyedüli nap­sugár is álom? Illúzió? Köd és hangulat? Az élet álom. Az élet hangulat. Másként ez nem is lehetséges. 7. Járjuk tehát a haláltáncot fáradtan, verej­tékezve, csalódások és kétségek között, mert mégis van egy kevés, vagy ha akarjuk, sok szépség. A holtak kertjének égő gyertyasző­nyege, a kőerdő pedig, — csak most veszem észre — oly szép, hangulatos. A Kaszás bor­dázata sem ijeszt már, az élet zenéjébe har­mónia költözött és a haláltánc füzérének kigyó- vonala, — de csak most veszem észre, — határozottan szép. ' Mégis jó lesz. g. j, g Az elrontott gyomrot 2—3 óra alatt telje­sen rendbehozza. Kis üveg 40 fillér. Nagy üveg 60 fillér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom