Északkeleti Ujság, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-24 / 21. szám
2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG. 21. szám. munkájában (78—79 1.) többek között ezeket írja a nagykárolyi esetről: „Azután pedig azt az eszmét pendítette meg a püspöki (nagyváradi) hivatal előtt, hogy az egyházmegye magyarajku hitközségei részére egy vagy több külön esperesi hivatal hasittassék ki, melynek lelkészei egymás közt és a püspöki hivatallal magyar nyelven levelezhessenek. Ez az eszme viszont a püspöki hivatalnál sem talált visszhangra, de talán hozzájárult ahhoz, hogy most már a püspök is késznek nyilatkozott kiengedni Nagykárolyt az egyházmegyei kötelékből, csak azt a kikötést tette, hogy fegyelmi példa kedvéért fogadjon el a hitközség saját választása szerint egy papot az egyházmegye kötelékéből. Ebben a kikötésben azonban a hívek, úgy hiszem, joggal, ügyes diplomatái fogásnál nem láttak egyebet és a maguk részéről is hasonló sakkhuzással élve, fölajánlották, hogy készek az egyházmegyei papság Köréből bárkit elfogadni, aki a legutolsó nép- számlálás alkalmával magát magyar anyanyelvűnek vallotta be, amire aztán kiderült, hogy az egyházmegyének egyetlen egy papja sincs, aki magát magyar anyanyelvűnek vallja. Hogy ez mit jelent? azt csak az képes megérteni, aki tudja, hogy a nagyváradi gör. kath. egyházmegye magyar nyelvű híveinek száma meghaladja a huszonötezret. A hivatalos statisztika szerint az egyházmegye híveinek összes létszáma 102.700, ebből 25.317, tehát a hívek negyedrésze magyarnyelvű. Ezenfelül még 20.156 tud magyarul s a beavatottak azt állítják, hogy a kétnyelvüek jelentékeny része, csakis egyházi presszió alatt nem vallotta magát magyarnak. De ha csak a magyar nyelvüeket vesszük is tekintetbe, a nagykárolyi hívek által kiderített tény vagy azt jelenti, hogy a magyar anyanyelvű- eket nem eresztik a papi pályára, vagy pedig azt, hogy az odaeresztetteket erkölcsileg, vagy fegyelmileg arra kényszerítik, hogy magukat a valóság ellenére oláh anyanyelvüeknek vallják. Más szóval, a nemzeti politikát beviszik az egyházba. Ez pedig ép oly sérelmes az egyházra, mint az államra.“ Ebből az egy példából is amennyire nyilvánvaló, hogy román vezetés alatt a gk. magyarok jogos igénye, hitéleti követelménye nemcsak hogy kielégítést nem nyerhetett, sőt annak kielégítése akarva elő sem segittetett, annyira jellemző, hogy a magyarajku hivő miképen volt kiszolgáltatva a román vezetés önkényes hatalmának. És ilyen volt a magyarság helyzete a többi román egyházmegyében is. Hogy pedig ennek többé helye nincs, az oláh térfoglalás kiszorul onnan, hol jogosult nem is lehetett, hogy a gk. magyarok megtartatnak görög katholikus mivoltukban és magyarságukban: nem tisztább, nem békitőbb, nem igazságosabb állapot ez? Ha pedig ez igy van, a velünk született igazságérzet beismerésre kell, hogy vezesse még azt az „intéző bizottságot“ is, mely oly leikéből dolgozik vallása, a trón, hazája ellenében. És én épen erre az igazságérzetre támaszkodva várom és remélem, hogy az a türelmetlen román párt, — mely csakis a jog és igazság zárókövét tisztelheti az uj püspökségben, — nyilván a mérsékelt politikusok befolyására, elliminálni igyekszik azokat az ellentéteket, melyet a múlt történetivel önhibájából és tudatosan a magyar nemzet és hazai gk. románok között támasztott'. Én ezt hiszem, mert odaát is tudják, hogy csak produktiv és békés munkájuk után képesek eloszlatni azt a bizalmatlanságot, melylyel a magyar nemzet ma rájuk tekint. Mi pedig gk. magyarok, kik reménynyel nézünk az uj püspökség működése elé, kik tudjuk a kiáltó szükségletek nagyságát és sokaságát: örömmel várjuk Főpásztorunkat, kit a király kegy — talán nagyon rövid idő múlva — az uj egyházmegye élére állítani kegyes leend. Mert tudjuk, hogy az a Főpásztor letéteményese lesz annak a törekvésnek, mely a hitélet ápolásában, a kulturális célok mevalósitásában és a nemzeti eszme kiépítésében nyilvánul meg s valódi vezetője és irányítója lesz gondjaira bízott lelkészei és magyarajku híveinek. Urnapi körmenetünk tanulságai. Megfigyelések. A katholicizmus egyik legfényesebb, de azért legmélyebb ünnepe az Űrnap. A legszegényebb falu népe is összehordja szeretetének jeleit Jézus teste köré, hogy részt vegyen az Egyház ama hitének fönséges manifesztációján, hogy az Ostya színében az Isten, a világegyetem hatalmas, örök Istene van jelen. Részt vesz ezen az ünnepen a hivatalos világ. Ez bennünket azonban nem vigasztal meg. Ná<ünk nem papir-masé ünneplés kell, hanem őszinte szivek spontán megnyilatkozása, szeretete. A hivatalos világ nem volt ott a nagykárolyi urnapi körmeneten, legalább csak nagyon kis töredékben volt ott. De a hivatalos, talán más vallásu világ távolmaradási nekünk nem fáj. Fáj az, hogy nem láttuk ott a baldachinum mögött városunk katholikus férfiintelligenciáját, mert evvel a távolmaradásával hitének erőtlenségét dokumentálta most, amidőn egy egész ország férfi intelligenciájának hite ébredőben van. Mi sülyedünk, akkor, amidőn mások erőre kapnak. Szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy a rendőrkapitányi hivatal a katholicizmus ezen nagy ünnepén nem gondoskodik kellőleg a rend fentartásáról. Rendőrt alig láttunk a körmenet alatt, azok is akik ott voltak inkább zavarták a körmenet méltóságát s a lármás csőcselékkel szemben, mely a körmenet elindulása után rögtön az oltárok gályáinak lesza- kitásához fogott, tehetetlenek voltak. A görög szertartásit katholikus papokat nem láttuk a Legszentebb körül. Mintha idegen lenne tőlük ez az ünnep, holott a szokás szerint a latin szertartásuakkal együtt kellene réSztvenniök a körmenetben híveikkel együtt. Az Unió gondolata nincs kifejlődve, a mi görög papságunkban legalább nem nyilvánul meg sehol. Ingelstein előzékenyen sietett eléje. — Gyújtsd fel a villamoskörtét — mondotta az inasnak, aki előttük ment. • Egy hátsó kis szobába értek, a hol Ingelstein drágaságai voltak összegyűjtve, — Már előre elkészítettem — mondotta udvariasan — az íróasztalon van a gyöngy. — Lássuk, lássuk! — fmondta izgatottan a szép asszony, aki e percben alig méltatta figyelemre az udvarlóját. Mindnyájan az asztal felé mentek. — Hol van ? — kérdezték egyszerre ketten is. Kérdőleg pillantottak Ingelsteinra, a ki e percben inkább volt halott, mint élő. Kezében tartotta a fehér bársonytokot. Üres volt. 1 * Ingelstein egyszeribe hires ember lett. Igaz, hogy már előzőleg is megemlékeztek róla a lapok, mint a Malava kő felfedezőjéről, de most! Most öles hasábok hozták hírül, hogy a „Malava követ ellopták.“ Vagy, hogy: „Ingelstein a legvakmerőbb betörés áldozata lett.“ Az ékszerész első pillanattól kezdve Sir Anthonyt gyanúsította. Az viszont meg volt róla győződve, hogy Ingelstein maga rejtette el a gyöngyöt. Pár nappal később egy detektív jelent meg az ékszerész lakásán. Bemutatkozott. — Uraságod bizonyára tudni fogja, hogy miért jöttem ? — mondta. Ingelstein éleseszü embernek mutatkozott. — Fel akarja ajánlani a szolgálatát ? — mondta. — Ha reám bízza az ügyet, minden reud- ben lesz folytatta a detektív. — Jöjjön velem az eset színhelyére, ott majd beszélgethetünk — mondta Ingelstein, előre ment, kizárta az ajtót és felcsavarta a villanyt. — Legyen szives elejétől-végig elmondani a dolgot — kérte a detektív, mialatt az üres fehér bársonytokot vizsgálgatta. — Milyen messze álltak az íróasztaltól ? — kérdezte az elbeszélés végén a detektív. — Egy méternyire. — Nem lehetséges az, hogy valamelyikük kabátja széle sodorta le a tokról a gyöngyöt ? — Nem. Ez teljességgel lehetetlen. Amint látja, a toknak széle is van, csak úgy lesöpörni róla a gyöngyöt nem lehetett. — Sir Anthony jött be ide elsőnek? — Nem. Ő volt az utolsó. — Hát miért gyanúsítja akkor őt ? — Mert nem tudok mást gyanúsítani — vallotta be megtörtén az ékszerész. — Ön jött be elsőnek ? — Igen. És azonnal láttam, hogy a gyöngy eltűnt. — Biztos benne, hogy senki sem volt elrejtőzve a szobában ? Ingelstein lemondóan intett. A kincses szoba oly egyszerűen volt berendezve, hogy még egy egér sem rejtőzhetett el benne. — bjincs itt más ajtó ? — kérdezte a defektiv. — Nincs. Az ablak is vasrácsos. A kulcs állandóan nálam volt. A detektív elgondolkozott. — Hagyjon magamra egy percre, uram — kérte az ékszerészt. Az szó nélkül kiment és betette maga után az ajtót. A detektív még utána kiáltott: — Ne engedje, hogy zavarjanak ! — mondotta. Aztán leült az Íróasztal elé, közvetlen előtte az üres tokkal. A két kezébe temetett arccal gondolkozott. Félóra hosszat meg se mozdult. Akkor levette a szeméről a kezét és a tokra nézett. Majd fölkiáltott a meglepetéstől. A tok már nem volt üres. Benne volt a gyöngy. Fölugrott, körülnézett — nem látott senkit és semmit. Fölnézett a menyezetre . . . Igmándi Reggeliz és előtt félpohár Schmidthauer-féle Használata valódi áldás gyomorbajosoknak, székszorulásban szenvedőknek Kapható helyben és környéken minden gyógyszertárban és jobb íüszerüzletben. Az elrontott gyomrot 2—3 óra alatt teljesen rendbehozza. Kis üveg 40 fillér. Nagy üveg SO fillér.
