Északkeleti Ujság, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-24 / 21. szám
V. évfolyam. Nagykároly, 1913. május 24. 21-ik szám.' Északkeleti újság POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre ....................................... 8 koronaFélévre ........................................ 4 „ Negyedévre ...................................... 2 „ Tanítóknak egész évre.................... •• 5 „ Felelős szerkesztő: NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők : Dr. Suták István Csáky Gusztáv. ------- MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. ------Sz erkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) , Hirdetések ugyanott vétetnek fel. _____________Nyiittér sora 40 fillér._____________ Va n-e igazságuk a gör. kath. románoknak? Irta: Gönczy Pál, szatmárnémeti gk. magyar hitoktató. Kevés idő s nyugvóra jut a hajdú- dorogi püspökség ügye. Becikkelyezése az államhatalom védelme alá helyezi, — a királyi kegy Főpásztort ad élére. Örömmel szegezzük le a dolgok idáig való fejlődését, mert — bevalljuk — okunk is van az örömre. Az államhatalom védelmére, eléggé jellemző és sajnálatos, hogy igy van, de szükségünk van az uj egyházmegye működése kezdetén, nem a püspökség bel- életét, hanem az attól kivül álló és türelmetlen nemzetiségi (román) munkát tekintve, mely a nép köréig terjedő céltudatos izgatással már eddig is igen fanyar gyümölcsöt hozott éppen a magyarsága révén legegyöntetübb uj egyházmegyében. Mert kétségtelenül megállapítható, hogy nem a „vallás“ megvédése, nem a lelki szükséglet kielégítésének harca észlelhető a fertőzött helyeken, hanem nyilván a túlzók agitációja, szeparasztikus törekvése, illetéktelen kezek nyoma a nemzet és állam ellenében. Még a kismajtényi és szamosdobi sajnálatos esetben sem a „nép“ akarata jutott kifejezésre, hanem csak a vezetők, egy „intéző bizotttságban egyesitett“ irányítók meg nem engedhető szándékának elősegítésére állíttatott sorompóba a hiszékeny „jó magyar“ nép. Ezeket tudva joggal kívánhatjuk tehát, hogy az eddig megnyilvánult illetéktelen és a vallás álarca alatt bujkáló türelmetlen román törekvés ezentúl a törvény kifejezett paragrafusaival találja magát szemben. De ezen jogos kívánalmunk dacára meg van az a reményünk, hogy hamarosan elha' a nyughatatlan román kardcsörtetés, mert az uj püspökség felállítását parancsoló okok beismerésre kell hogy vezessék még az elégedetlenkedőket is. Az hiszem afelől még az „intéző bizottság“ tagjai is meg vannak győződve, hogy a hajdudorogi püspökség létesítése elsősorban hitéleti követelmény, mint kényszerítő ok előállott; — hogy nem talált és nem nyert teljes kielégítést az a sok ezer magyar ajkú gör. katho- likus a román egyházmegyék keretében ? Mi nem, csak a helytejen vezetők. Mert, ha a magyar nyelvet bevitték volna az iskolába ott, ahol a nép magyarsága, — a szószékre úgy, ahogy a nép lelki szükséglete megkívánta; ha kielégitést nyert volna a magyarajku hivő úgy és aké- pen, mint a munkácsi és eperjesi gk. egyházmegyékben: bizonyára nem állott volna elő a hitéleti követelmény, mint parancsoló ok, egy uj püspökség felállítására. De mikor ezt tenni elmulasztották, nem akarták, — mikor az a tekintélyes számú gk. magyar lelki szükséget érzett fenhatóságuk alatt és ennek ellenére még a nemzetiségi politikának az egyházba való bevitele is nyilvánvalóvá lett: csak jogszerű \£redjn,ény a gk. magyar püspökség léte^S^-tófjjon a „magyar sovinizmus“ rovására irandó-e, hogy a magyar nemzeti eszme megerősítése, a magyarság szükségszerű megmentése is — mint második ok — parancsolólag lépett fel egy uj egyházmegye felállításakor. Állításom bizonyítására kell-e, — épen Nagykárolyban — másra és többre hivatkoznom, mint a nagykárolyi hithü és magyar gör. katholikusok kálvária útjára, melyet átcsatolásuk miatt — tisztán hitéleti szempontból — a nagyváradi román egyházmegye főhatóságával folytattak. Bár még igen élénken emlékezhetnek e lap olvasói is a történtekre, röviden két momentumot kell leszögeznem, mint olyant, mely helyes beállításban adja a román vezetés helytelen voltát s igy az uj püspökség felállításának indító okát. Engedtessék meg, hogy — nagyobb bizonyság okáért — Szabó Jenő főrendiházi tag, a gk. magyarok országos bizottságának elnökét szólaltassam meg, ki „A görög katholikus magyarság utolsó kálvária útja 1896 — 1912.“ cimü értékes Földbirtokosok figyelmébe! A Nagykárolyi „ÖNSEGÉLYZŐ NÉPBANK“ áruosztálya AMT a mai nehéz pénzviszonyok mellett is folyósít előleget előnyös feltételek mellet 1913. évi termésű búzára és rozsra. A Malava kő. Irta: B. B. Ritchie. Azt mondani, hogy a társaság valóságos lázban égett, nem volna elég. A szép Lady Plainston diadalmasan nézett körül. — Ingelstein szerezte meg magának ! — mondta. — Ingelstein ? Akkor nagyon magas ára lesz! A szép özvegy arca elborult. — Hiszen éppen ez a baj — mondta. — Háromezer fontot követel érte. — Szép kis összeg egy darab drágakőért! — De ha látnátok : milyen ! — lelkesedett Lady Plainston. — Páratlan a maga nemében ! Hallgassátok meg különben Ingelstein levelét. „A drágakő Malavából való. Voltaképpen gyöngy, de fekete gyöngy. Az alakja sem mindennapi. Mikor kinyitottam a kagylót, azt hittem, egy légy van benne. Olyan meglepően alakult a gyöngy, hogy a szemlélőt minden esetben megtéveszti. A legutolsó ára ennek a csudagyöngynek, asszonyom, háromezer font.“ Csönd lett. A szép asszony egyik lovagjához fordult. — Mit szól hozzá, Anthony ? — kérdezte. — Mit gondol, megéri? — Óh, azon nem töprengek sokat, asz- szonyom, hogy megéri-e ? . . . — felelte im- pertinensül az ifjú — inkább azon töröm a fejem, hogy honnan fog ön szerezni háromezer fontot. — Az igaz ! — sóhajtott a szép Lady. — Úgyis annyit vesztettem mostanában a bridgen. — Hát olyan nagyon szeretné? — kérdezte Sir Anthony. — Legjobban a világon ! — mondta vágyódva az özvegy. — Bár csak már holnap lenne ! — Miért? — Holnap elmegyek Ingelsteinhez, aki megmutatja nekem még egyszer a gyöngyöt. — Megengedi, hogy elkísérjem ? — Lady Plainston gyanakodva pillantott rá hosszú szempillája alól. Majd elmosolyodott. — Elkísérhet — mondotta. — De csak úgy, ha megígéri, hogy nem igér férte többet, mint én. * Másnap Sir Anthony tiz perccel előbb fölkereste az ékszerészt és látni kívánta a gyöngyöt. De Ingelstein állig begombolkozott. — Sajnálom — mondotta. De én márfé- lig-meddig elígértem a Malava követ egy hölgynek. Övé az elsőség, mig ő nem határozott, addig nem mutathatom másnak. — Tudom — felelte Sir Antony. — De én éppen azt a hölgyet várom itt. — Sajnálom, uram. — Csak nem képzeli, hogy addig, mig Lady Plainston megérkezik, az utcán fog fel- alá sétálni ?! — Parancsoljon helyet foglalni, uram, de a megtekintéssel várni kell. Sir Anthony boszusan harapdálta a száját. — Remélem, hogy a Ladyvel együtt csak megnézhetem ? — kérdezte gúnyosan. Kivül automobil berregett. Megérkezett a szép özvegy.
