Északkeleti Ujság, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-31 / 22. szám
2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG. 22. szám. mely a kényuralom korszakában is a bohóc-süveg alatt, a nemzet, a szabadság igazait védte. írói álnévnek választotta a „Don Pedró de Bajuszkádó“-t. Hiszen gyermek volt még, ráillet ez a név, de szelleme férfi volt. S vájjon kinek a bűne, ha ugyan bűn, hogy a szatíra korbácsát oly élesen tudta suhogtatni, mint az enyim, hisz én tanítottam meg rá. De az ostorcsapásai sem fájtak, hiszen igaz honszeretetből eredtek. De a szatírán túl utat tört az Olymp magas régióiba tűzgyújtó költeményeivel, magasröptű színmüveivel, amiknek legutolsó remeke születésével túlélte alkotóját. Látni fogjuk azt nemsokára a színpadon. És a közönség tetszésvihara fogja hangoztatni Bartók Lajos nevét. Te azt már nem hallod megdicsőiilt jóbarát. Sokan fognak hívni, de látni kevesen. Mi, néhányan, kik veled egyek voltunk, látni fogjuk kedves alakodat, a hányszor felidézünk. Azt az alakot, aki egész leikével védett hazát, szabadságot, igazságot, aki egyike volt azon keveseknek, a kik az életben igazán szerettek. És a Petőfi-Társaság itt fogja látni ezen a helyen, a melyet annyi dicsőséggel töltöttél be, szellemalakodat, kinek felvirágzását köszönheti. Áidott legyen dicsőült barátunk emlékezete lelke maradjon örökségül a nemzetre: müveiben éijen nagy neve, mig magyar él, haza áll! Felelet az ,,Urnapi körmenetünk tanulságai“ c. cikkre. Az „Északkeleti Újság“ 1913 május 24. számában a fennti cimen „Kathoükus“ aláírással egy cikk jelent meg, amelyre a Szerkesztő ur engedélyével szükségesnek tartom egy-két so’ral reflektálni. Mindenesetre szívesebben vettem volna, ha a cikkező „Katholikus“ nyilt sisakkal s bátrabban mondta volna el megfigyeléseit. Ez a bátorság az én szememben csak előnyére szolgált volna. Nem kenyerem a hitéleti dolgokban a hírlapi cikkezés; a jelzett cikkre azonban válaszolnom kell, amennyiben olyan kikezdések fordulnak benne elő, amelyek egy másoldali, talán tárgyilagosabb megvilágításban nem igen állják meg helyüket. A cikkező ur a javítás és reform vágyával van tele. Ez igen szép és feltétlenül dicséretre méltó buzgóság. De engedje meg, hogy a javítás és reformálás puszta elgondolása még nem reform s éppen nem elegendő. Módot keresni, amely az adott körülmények között a leginkább célravezető; ismerni egy város minden irányú katholikus vonatkozását; hozzászólni akkor, amikor konkrétebb megfigyeléseink vannak már; propoziciókkal előállani ott, ahol a propoziciók meghallgatására, megvitatására vannak illetékes emberek, — ez lett volna rendje- módja az eljárásnak. Aggresszivitással ellenszenvet, szétvonást elérhetünk, de semmi esetre sem kiséri a reménybe helyezett siker lépéseinket. A cikk kifogásolja, hogy mennyi hívünk állott odakünn a szent-mise alatt a templom előtt. Tudom. De kérdem, ugyanazon időben nem volt-e zsúfolásig tele ez a nagy templom ? Be tudta volna-e fogadni templomunk a saját hibáján kivül künnrekedt sok száz és száz hívőt? Azután meg nevezzen meg nekem a cikkíró egyetlen egy hitközséget is, amelyben ilyen rendkívüli, nem mindennapos ünnepségek, mint az urnapi is, bizonyos mértékben nem járnának zajosabb kisérő körülményekkel ? Nem a rendetlenséget akarom menteni, de egy nagy pub- liKumut kategorice megfékezni nem sikerült sehol sem. Plébániánk egyházi énekét olyan szomorú állapotban látja, hogy „szinte kigúnyolása a katholikus egyház fönséges istentiszteletének.“ Kemény kritika. Nem tagadom, van sok kívánni valónk ezen a téren. De honnan veszi a cikkíró ezt a merész kérdést: „Tanitják-e az iskolákban, miként másutt, egyházi énekre az ifjúságot? Hisz’ másutt külön egyházi énekórák vannak hetenként ?“ Felesleges nyomda alá bocsátani mindéi1 felmerülő apró-cseprő kétkedésünket, különösen akkor, amikor igen egyszerű mód van azok eloszlatására. Ha a cikkíró a katholikus iskolák igazgatóját megkérdezte volna ez ügyben, megtudhatta volna, hogy az iskolában rendszeres, hetenkénti több órai egyházi-ének oktatásban részesülnek növendékeink. A Katholikus Legényegyesületet és az Oltáregyesületet érintő kikezdések először is nem helyén való elmondott megfigyelések, másodszor szinte vádszámban mennek. — Á Legényegyesület testületileg vett részt a körmeneten. A baldachinum, fáklyák, zászlók vivői az ő soraikból kerültek ki. „Utóvégre még nem katholikus működés, — írja a cikkíró, — ha szinielőadásokat és táncmulatságokat, mozi-előadásokat rendezünk abban a szép palotában“. Nos kérem, a Legényegylet az elmúlt év folyamán igen is többször rendezett tervszerűen átgondolt Uránia-előadást. Volt csak egyszer is a cikkező ezeken az estéken jelen ? Nem mozi, nem haszontalanság, hanem nevelői érzékkel kiválasztott programmok voltak azok az esték. S ha ezeknek az Uránia-előadásoknak egyébb eredménye nem is lett volna, csak az, hogy vasárnap délutánként, amely idő az ipaiososz- tálynak eminenter alkohol-pusztító ideje, letudott 300—400 embert kötni alkohol nélkül, a Legényegyesület vezetőségének meglehet a lelkiismeret fóruma előtt az elégtétele. A cikkíró igen téves meggyőződésben ringatódzik, amikor „a kitünően szituált“ Legényegyesülettől más eredményeket vár. Ha rosszmájú ember volnék, a cikkíró ur nyakába szeretném ezt a kitűnő szituáltságot zúdítani Ha még eddig nem tudta a cikkíró ur, hát legyen szives tudomásul venni, hogy a nagykárolyi Katholikus Legényegyesület minden fényes palotája mellett kb. 70 ezer korona adóssággal küzködik. Én inkább azon csodálkozom, hogy ilyen körülmények között nem csügged jobban az a picike kis csoport. Merész kérdéssel aposztrofálja a Legényegyesület hitéletét. Ugyebár azt tetszik tudni, hogy a Legényegylet élén pap áll ? Nos hát feltétlenül az szükséges, hogy kisiskolás modorban történjenek a katekézisek a felnőtt ifjúság előtt? Nem lehet annak a pap-elnöknek ezer módja arra, hogy neveljen, hogy hitéletet teremtsen, meggyőződést állítson talpra az egyesekben ? Vannak dolgok, amelyeket nem lehet világgá kürtölni. Természetük tiltja. Ez is azok közé tartozik. Különben is a Legényegyesület az utóbbi 2 esztendőben olyan megrázkódtatásokon ment keresztül, hogy munkájának gyümölcseit csak a jövőben szabad még várni. Az „OJtáregyesiilettől nem külső, görög- tüzes, hivalkodó eredményeket, hanem belső munkát, mely a család átformálásán működik“ — vár a cikkíró. Legyen meggyőződve, mi is. Nem tudom megérteni, mit ért a cikk a „külső“, „görögtüzes“ pláne „hivalkodó“ eredményeken ? Talán azt, hogy a nagykárolyi Oltáregyesület 13 éves működésével minden maecenási bőketót. A fő női partiét Turolla énekelte, akinek arcképét akkor hozta a Bolond Istók. Mikor Turolla elkerült Pestről, az opera is lekerült a színpadról. Ez nagyon |bántotta. Sárosit felkarolta s akit ő egyszer felkarolt, azt körömszakadtáig védte, portálta. De nemcsak szerette, értett is a zenéhez Bartók. Ha bármelyik operából csak egyetlen ütemet elénekeltek előtte, ő nemcsak megismerte a kérdéses dalmüvet, de tovább is énekelte. Danolni nagyon szeretett s a Kis Pipában gyakran versenyt énekelt asztaltársaival. A Kis Pipa-beli asztaltársaság különben külön Caput-ot érdemel. * Már néhai való jó Karikás Mihály bátyánk óta kedves tanyája volt ez a kis korcsma a bohémeknek. Kis korcsmának még a kitűnő magyar humorista, Balázs Sándor nevezte el, aki ez alatt a fogalom alatt Eldorádo-ját értette mindednek, ami cigánynépségnek kedves, meghit lehet. Idősebb Miska örökébe lépvén ifjabb Miska, a Kis Pipa ^megmaradt ebben a nagy várossá vedlett micsodában, ebben a magyartalan, orfeumos, tingli-tanglis világban is afféle salva quardiának, ahol még igazán otthon van a magyar iró — a magyar ur. Pát- riárchális ott minden, malacpörköltjétől kezdve a jó ifjabb Miskáig, aki deresedő fejével innen- onnan majd egy legifjabb Miskának adja át a bársony házisapkát, meg a Nagyabonyból importált igaz nemes úri tradíciókat. A legénysorban maradt Bartóknak ez maradt mindig a kedvenc tanyája : a Stammbeisli. Jó száraz humora sohasem hagyta el s leginkább ő tartotta szóval a társaságot. Partnerei Krajcsik Ferenc, ivándi Jenő, Dezső József, Koróda Pál — szintén kiváló poétáink — Zimay, az elhunyt jeles zeneszerző, meg Szűcs András Pestvármegye néhai várnagya voltak. A daliás Andriska, akit valamikor a cserháti szép asszonyok Feuillet egves hires regényalakja után neveztek igy el. Ők tudják, miért ! A kompániából — mig az ebéd tartott — kizártak minden komoly társalgást, de annál többet évelődtek egymással az asztaltársak. Amelyiket ugratni lehetett, azt ugratták is, igy például Zimayval hallatlan tréfákat csináltak. Néha még gróf Kreith Béla, Merkler Aandi, nyár idején pedig Náday, akit Bartók mindig le grand Nadé-nak nevezett, tarkították a vig kompániát. Bartók rendkívül sokat evett, vagyis inkább : mindent meg akart enni, amit látott, így például, ha nyulpecsenyét evett s egy valaki malacot rendelt, már ö is kiáltott a pincérnek: Gyorsan csak, nekem is olyat hozzon. Krajcsik Ferenc ezért a mohóságáért sokszor lehurrogta, sőt el is kapta előle a tálat, de Bartók ezért nem haragudott, sőt köszönte is az atyáskodást az ő kedves Krajcsinko-jának. * Igazi Frauenlob volt az ábrándos szőke poéta. Hódolt a szépnemnek, de nagy idealista is volt emellett. Rettenetesen hirtelen hevült, akárcsak Petőfi. Egy Ízben Eperjesen járt. valami ünnepséget tartottak ott. Mikor hazajött, találkoztam vele a Szikszayban s beszédbe elegyedve, csakhamar egy papirt huzva elő zsebéből, elkezdett egy remek szép verset olvasni. A refrainje mindig visszatért: „s én elfelejtlek — te felejthetetlen . . .“ Tréfásan kérdettem, hogy csak fikció-e a vers, vagy tényleg valakihez szólott? Busan féloldalra hajtotta a fejét. — Persze. Egy nagyon szép eperjesi leány, akivel egy keringőt táncoltam, — de aki mar menyasszony. . Általában verseit mindig inspirálta valaki, így nemrégen egy igen szép, a fővárosi társaséletben nagy szerepet játszó ügyvédné volt a médium. Passzióval látogatta a színházakat. Hét órakor fölvirágzott gomblyukkal, smoking- ban mindig készen állt már a menésre. Utóbbi időben legiukább az Operát kereste föl s rendkívül gyönyörködött Operánk egyik kiváló női tagjának ritka alakitó . képességében. Az illető kedvéért Thurán Anna cimü darabjából operaszöveget csinált s azt — amint hallottam — Hubay mesternek adta át. * Zenekritikával is foglalkozott néha. Egy ízben agresszív cikksorozatban támadta az Erkel-dinasztinát. Különösen Erkel Sándor ellen irenyult a cikk éle, aki akkor az Opera igazgatói tisztét viselte. Később azonban belátta, hogy nem cselekedett egészen igazságosan s mindenképpen kereste a módot, hogy Erkelt kiengesztelje. Ez is egy szép vonása volt jellemének, miként a megalkuzást nem tűrő, a magyarság ügyét végleheletéig szolgáló politikai érzülete. Ismándi Reggelizés előtt félpohár Schmidthauer-féle Használata valódi áldás gyomorbajosoknak, székszorulásban szenvedőknek Kapható helyben és környéken minden gyógyszertárban és jobb füszerüzletben. keserüviz Az elrontott gyomrot 2—3 óra alatt teljesen rendbehozza. Kis üveg 40 fillér. Nagy üveg 60 fillér.
