Északkeleti Ujság, 1912 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-05 / 41. szám
2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG 41 -ik szám. amely nélkül egy uj egységes politikai párt létrejötte alig képzelhető. E két dolog pedig mindaddig mig a kormánypárt és ellenzék a mai módon áll szemben egymással, nem tekinthető megérettnek, úgy, hogy az uj alakulás ma még csak óhajtás, melynek megvalósulására azonban csak egy politikai fordulat bekövetkeztéhez kerülhet a sor. Dr. Károlyi József gróf beszámolója. Szeptember hó 29-én tartotta meg kerületünk országgyűlési képviselője, Károlyi József gróf beszámoló beszédét. A d. u. 2 órai gyorsvonattal érkezett meg Károlyi József, kinek kíséretében voltak: Gróf Apponyi Albert, gróf Zichy Aladár, báró Man- dorff Géza, Justh János, Zlinszky István, Szmre- csányi György, Bottlik István és Preszly Elemér, majd más irányból érkezve hozzájuk csatlakoztak : Mezössy Béla, Szálkái Sándor, Fráter Loránd és dr. Jármy Béla képviselők. Az állomásnál mintegy 2—3000 főnyi tömeg várta az érkező politikusokat. A vonat beérkezése után szűnni nem akaró éljenzés fogadta az érkezőket, majd Dr. Adler Adolf pártelnök üdvözölte Károlyi József grófot, Dr. Falussy Árpád pedig, a vármegyei függetlenségi párt nevében Apponyi Albertét, Rónai István csanálosi plébános a néppárti választók nevében Zichy Aladár grófot, melynek végeztével a kaplonyi fúvó-zenekar hangjai mellett elindult a menet a Károlyi-kastélyba, hol rövid ebéd volt. A városháza előtti téren 5—6000-re menő ember várta a beszámoló gyűlés megnyitását, melyet Dr. Adler Adolf nyitott meg, majd Dr. Károlyi József gróf lépett az emelvényre s mondta el beszámoló beszédét, kifejtve benne a kormány magatartását és az ellenzék álláspontját. Beszédét mindvégig a legnagyobb figyelemmel hallgatta a túlnyomó részben választó polgárság, melyen orkánszerü éljenzés követett. Az általános éljen csillapultával gróf Apponyi Albert lépett a szónoki emelvényre, akit viharos éljenzéssel fogadtak, s mondta el nagyhatású beszédét, melyet többszö • megéljenezlek. Beszédét a következő szavakkal fejezte be : „Uraim, az én szózatom Magyarország népéhez, Nagykároly népéhez, mint minden más választókerület népéhez: Hidegvér, erős akarat, elszántság, kitartás ! Nagy célokért küzdünk, melyeket ha egy nap alatt nem is lehet elérni, ha elértük, hosszú évtizedeknek nyugalmát és fejlődését biztosítják.“ Percekig zúgott az éljen és dörgött a taps Apponyi szónoklata utJn. Majd lelkes tüntetéssel fogadták Zichy Aladár grófot, ki a következő beszédet mondta: Mi, mint kisebbség — mondta többek közt — nem jelölünk miniszterelnököt, sem házelnököt, de az erkölcsi igazság törvényei tiltják, hogy megtűrjük ezeket az embereket hazánk vezető állásaiban. (Lelkes éljenzés.) Nem érthetem azt a lelki momentumot, ami nekik bátorságot és merészséget adott a jogtiprásra, de ha már elkövették, legyen bennük annyi hazafias érzés, hogy a kibontakozás akadályai ne legyenek. Mi nem az ő egyéni meggyalázásukat kívánjuk, de az ország tisztességét. (Élénk éljenzés.) Az elmúlt napokban a fővárosban megmozdult a közönség, példát adva a vidéknek, mondhatom, mi, akik az első sorban állunk és a történteknél első sorban viseljük a felelősséget is, uj erőt, uj biztatást találtunk a főváros megnyilatkozásában, épp úgy, amint örömet, bátorítást, buzdítást találunk a nagykárolyiak alkotmányszeretetében. Nem szabad, hogy az ellenzék között különbség legyen, mert ennek az országnak szabadságra van szüksége. Közszabadság nélkül nincsen ellenzék, a közszabadság leigázása az ellenzéknek elfojtása, ez pedig a hatalmon ülőknek egészen szabad menetelt ad. A nemzet érdeke ez az ellenzék és ezt az ellenzéket csak úgy tudjuk megerősíteni, ha egymás között nincs különbség, nincsen válaszfal. Az ország alkotmányának biztosításában ne is legyen köztünk különbség, hanem mindnyájan törekedjünk arra, hogy legelői küzdjün.k. Éz nemcsak az ellenzéknek, hanem a magyar népnek, is igazi érdeke. (Hosszas lelkes éljenzés.) Az ovációk csillapultával Manndorff Géza báró Justh Gyulának és Fejérvármegyének és Székesfehérvárnak üdvözletét tolmácsolta. Me- zőssy Béla szólott ezután, utána Justh János beszélt, majd Zlinszky István rendkívül lelkes- hangú beszédében felszólította a nagykárolyi választó polgárságot, hogy ha a kormány hatalmi őrületében megfosztaná a kerület képviselőjét mandátumától, ne hagyja el, válassza meg újra és újra. Szmrecsány: György utal arra, hogy a kormány nem átallotta az uralkodó palástja mögé bújni és kieszközölni a rendjeleket azoknak, akik a magyar alkotmányt sértették meg és még hozzá azzal az indoKolással, hogy ebbeli szolgálataik elismeréséül. Önök, választópolgárok, megfogják látni, hogy az ellenzék mennyire szivén viseli az ország sorsát és megfogja alakítani a független nemzeti jogpártot, hogy küzdelmét sikerrel végezhesse és a megsértett jogrendet helyreállítsa. Fráter Loránd és Jármy Béla országgyűlési képviselők lelkesítő beszéde után Botlik István élesen és szép beszédben ostorozta Tiszát és a többség magatartását. Preszly Elemér beszéde után Papp Béla határozati javaslatot terjesztett elő, amelyben a kormány, a többség és a házelnök törvénytiprásait élesen elitélik és az ellenzéket a jogrend helyreállításáért folytatott küzdelmében rendületlen ragaszkodásukról biztosítjuk. Majd Károlyi Mihály gróf mellett tüntetett lelkesen a tömeg, aki táviratilag mentette ki távolmaradását. A népgyülésről táviratban üdvözölték Kossuth Ferencet, Károlyi Mihály grófot, Justh Gyulát, Andrássy Gyula grófot és Egry Bélát. A népgyülés Adler Adolf pártelnök zárószavaival és a Himnusz eléneklésével véget ért. A népgyülés után a Polgári Kaszinóban estebéd volt. Az első pohárköszöntőt Pap Béla tartotta a vendégekre. Adler Adolf dr. nagykárolyi pártelnök Károlyi József grófot éltette, aki válaszában köszönetét fejezte ki a meleg sze- retetért és ragaszkodásért. Falussy Árpád, a megyei függetlenségi párt elnöke Apponyi Albert grófot éltette, majd Debreceni István polgármester, mint a város díszpolgárát, éltette Apponyi Albert grófot, Rónai István csanálosi plébános Zichy Aladár grófot éltette. Zichy Aladár gróf megköszönve az üdvözlést, ezeket mondta : Ha most felszólalok, azért teszem, hogy igaz érzelmeimet tolmácsoljam. Örömmel kisérlek, kedves Albert bátyám, ebbe a küzdelemben, mert ajkadról halva az igét, egyúttal látom fejlődni hazánk modern történetét. Ma mit láttam ? Az a drágakő, az a szép gyémánt, melyben a nap fénye visszasugározva, minden magyar ember szemét magára vonja a negyvennyolcas idők, ezek a te mai beszédedben nem drágakövek, de harmatcsepp, amely éltet, amely több, mint az elhalt gyémánt. (Élénk tetszés.) Azt hiszem, nem titok, hogy bizonyos fájdalommal és aggodalommal láttam, midőn te az elmúlt nagy küzdelem idejében a negyvennyolczas zászlóhoz szegődtél, de ma úgy látom, jól tetted, mert ez a zászló kezedben újra él. (Hosz- szas, lelkes éljenzés.) Beszéde végén arra az intelligenciára emelte poharát, aki bátran csatlakozni mer a politikai meggyőződése szerinti párthoz. A vendégek este félkilenc órakor utaztak vissza Budapestre. A munkanélküliség és a kivándorlás. Korunk egyik nyavalyája közé sorolható a munkanélküliség, amellyel kiváltképen nálunk nem tudnak sikeresen megküzdeni, pedig lehetne. Hiába hangoztatják azt, hogy Magyarországon lenne elegendő munka, mely minden komolyan dolgozni akaró embernek juttatna. Fájdalom, ez nem felel meg a valóságnak. Eltekintve az ipari munkások óriási számától, kiknek java része kap ugyan itt munkát, csakhogy vagy nem elegendő nekik a munkabér és ennek emelését sztárjkkal szokták — ha tudják — kivívni, vagy tényleg nem jutnak munkához idehaza, hát egészen más foglalkozás után néznek, vagy idegenben próbálnak szerencsét. Egészen másképen áll azonban a mező- gazdasági, illetve földmives munkásoknál a helyzet, kiknek tekintélyes száma nem jut tisztességes munkához, bár mindenképen dolgozni szeretne, munkakedvelők, józanok, izmos két karjuk van, de a tétlenség, a semmittevés lassacskán megbomlasztja az acélos idegszálakat, a kemény izmokat és bármennyire is ragaszkodnak a hazai földhöz, bárhogy is szeretnének itthon munkálkodni, nem tudnak, mert nincs munkájuk. Ezekből kerül ki a kivándorlók legnagyobb hányada; a mezőgazdasági munkások hagyták el százával és ezrével a magyar földet, mert hát koldulni nem akarnak, önérzetük nem engedi az alamizsna kérést, tehát felcihelődnek és egész családok, falvak mennek Amerikába. A kivándorlás oly méreteket ölt, annyira beleveszi magát a köztudatba, hogy még azok is itt hagyják a szülőföldet, kiknek van itthon valamelyes kenyérkeresetük. így aztán nem csodálható, ha a földek sok helyütt parlagon, műveletlenül heverésznek, melyek pedig dús gyümölcsöket nyújtanának. Ilyenkor kezdünk el rimánködni, hogy volna munka elegendő, csakhogy nincs hozzá munkás. A baj gyökere abban van, hogy felette lanyhán, hányi-veti módon kezeljük ezt a nagybecsű és fontos sociális kérdést. Nem tudunk rendszert teremteni. Hozzunk olyan törvényeket, amelyek valóban megvédenék a magyarokat minden ellenséges áramlattól Igen volna elegendő munka idehaza, de megengedjük azt, hogy' idegen munkások ezrével dolgozhassanak Magyarországon, idegen munkavezetők basás- kodjanak nálunk, mig honfitársaink kiszoralnak, mellőzésben részesülnek. Pedig számos állami munka van folyamatban és lesz is rövidesen, ami ezer, meg ezer embernek ad és nyújt majd kenyeret, de tekintettel kell lenni elsősorban és mindenekelőtt a munkások honosságára. Ha már magyar munkás nem a ;ad, de csak ebben az esetben kerülhet sor a külföldire. Addig semmi esetre sem. Emellett gondoskodni kell tisztességes munkabérekről, ami könnyen meg tehető, ha másoldalon megannyi felesleges kiadást korlátoznak. így aztán elejét vehetjük a nagyarányú és egyre fokozódó kivándorlásnak, véreinket idehaza tartjuk, a nyomorúságos viszonyokat szanáljuk ; mindkevesebb lesz a kolduskenyéren élők száma és az ország tetemesen fellendül az áldásos munka nyomán, mert az itthon maradt polgárok, kik tisztességes munkával keresik meg kenyerüket, mindegyike külön fog közremun- káikodni hazánk virágzóvá tételén, Magyarország fejlődésének, haladásának névtelen, de hasznos munkásaivá lesznek. Az államnak tehát szerető gonddal kell felkarolnia a munkanélküliség becses és értékes ügyét és adni kell ott, ahol máskép nem lehet. De ha ad is a kormányzat, akkor is megszolgált munkáért fog adni. HÍREK. Az aradi Tizenhárom! Sok sötét, sok fekete lap veti reánk fájó tekintetét hazánk ezer éves múltjából, de feketébb, gyászosabb egy sincs annál a lapnál, melyre az 1849. október 6-iki nagy tragédia van feljegyezve. Lángoló honszerelemmel, oroszlán bátorsággal küzdött szabadságáért a századok óta osztrák járom alatt nyögő magyar. Páratlan vi- tézségü honvéd seregünk azonban megtisztította hazánkat minden ellenségtől s 1849. tavaszán történt a világ bámulatára az a csodával határos, fényes fegyvertény, hogy a magyar honvédség tökéletes diadalt aratott a kitanult, fegyelemhez szokott osztrák seregek felett. Szolnok, Hatvan, Tápióbicske, Péczel, Nagysarló, Isaszeg, Vácz, Komárom, Buda mind-mind a rögtönzött nemzeti hadsereg diadalát, dicsőségét hirdetik ! E fényes győzelmek után dicsősége magaslatán áll az ország ! Ah ! de rohanfoáan ha- nyatlani kezdett! Az egymásra irigykedő, a babért féltő hadvezérek viszálykodni kezdtek s a császár által segélyül hivott oroszok s az is
