Északkeleti Ujság, 1912 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1912-09-07 / 36. szám

36. szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG. 3-ik oldal. értesítést küldött, hogy ég a gubás-szín. A vá­rosházi őrség 3 perc alatt vonult ki és szerelte fel a tecskendőt s fogott a munkához Timkó József őrparancsnok vezénylete mellett. Akik vasárnap délután e gyakorlatokat végig nézték, meggyőződhettek arról, hogy úgy az önkéntes, valamint a fizetéses tűzoltók kiképzése szaksze­rű és precíz. A fehérgyarmati tűzoltók diszköz- gyülésén tűzoltóink közzül 22-en vesznek részt. Közigazgatási bizottsági ülés. Várme­gyénk közigazgatási bizottsága folyó hó 13-án tartja rendes havi ülését. A polgári fiúiskolái beiratások. Váro­sunk fejlődésének örömmel konstatálható je­lensége, hogy az idei tanévre már oly szép eredménnyel folyik a beiratkozás az áll. polg. fiúiskolába, hogy a vezetőség elhatározta az 1. osztály párhuzamosítását. Felhivatnak tehát a szülők, hogy ha gyermekeiket taníttatni óhajt­ják, ne tartsa vissza őket az a hiedelem, hogy gyermekeik talán nem vétetnek fel, mert az igazgatóság korlátlan számban vesz fel első osztályú tanulókat, hogy elegendő jelentkezés esetén a párhuzamos I. osztályt megnyithassa. Emlékeztető. A helybeli Protestáns Tár­saskör műkedvelői előadással egybekötött tánc- mulatságát holnap, vasárnap tartja meg a vá­rosi színházban, mely alkalommal az „Arany kakas“ cimü színdarabot adják elő a műkedve­lők. Előadás után tánc a Polgári Kaszinó nagy­termében. Nem lesz ellenőrzési szemle. A hon­védelmi miniszter ma kiadott rendeleté szerint a folyó évben a cs. és kir. közös hadsereg nem tényleges állományú legénysége és a honvéd tartalékos legénység ellenőrzési szemléi elma­radnak. De a tartalékos tisztek és hasonállásuak, valamint a tartalékos hadapródok bemutatkozása meg lesz, még pedig november hó 4-én. Felhívás. A „Nagykárolyi Dalegyesület“ ezúton is felhívja azon sorsjegytulajdonosokat, kiknek sorsjegyszámait kihúzták, hogy nyére- ménytárgyaikat Csókás László üzletében a sors­jeggyel annyival is inkább váltsák be, mert f. hó 8-án a tárgysorsjáték végleg lezáródik és azontúl sem nyereménytárgyak ki nem adatnak, sem reklamációk figyelembe netn vétetnek. Repülőnap városunkban. A ren­dőrkapitányi hivataltól engedélyt kértek ifj. Pemler és Benkő Miklós, hogy f. hó 15-én városunkban gróf de la Campo M. Ceipio európai hirü okleveles pilóta, ki Párisban, Szentpétervárott stb. az első díjjal lett kitüntetve, — egy 50 lóerejü Bleriot-géppel több felszállást rendezhes­sen. A rendőrkapitányi hivatal az enge­délyt megadta. A felszállás vagy a Posta­réten, vagy a gyakorló-téren lesz meg­tartva. Cabaré. A Magyar Király kávéházbap f. hó 9.-én és 10.-én Bocskay Béla cabaré-társu- lata előadásokat tart. Az estélyen fellépnek Geiger Irma, a Király-szinház v. művésznője, Budai Manci és Sári, Rónai Ica, Csillag Sze­rén. Ezen kellemesnek Ígérkező estélyre felhív­juk olvasóink figyelmét. Ösztöndíj és segély. A néhai légid. Sternberg Mór és neje Rooz Nina alapítványá­ból folyó évi szeptember, hó 18-án és a jövő évi április 5-én, mint az elhaltak halálozásának évfordulóján kiosztás alá jön: Négy szegény tanuló részére négy 50 koronás ösztöndíj két részletben kiosztandó. Egy szegény férjhezmenő hajadon részére 200 korona kiházasitási segély, mely a kedvezményezettnek az esküvő után április 5-én fog kiadatni. Az össztöndijra pá­lyázhatnak helybeli, Mózes vallásu, erkölcsös magaviseletü, vagyontalan, elemi iskolai vagy gimnáziumi tanulók. A kiházasitási segélyért pályázhatnak szinte Mózes vallásu, 18 évet el­ért, erkölcsös magaviseletü hajadonok. A kel­lően felszerelt, szegénységi bizonyítvánnyal tá­mogatott kérvények a helybeli hitközség elöl­járóságához legkésőbb folyó évi szeptember 15-ig benyújtandók. Felhívás. Felhivatnak a szülők, gyámok, tanköteles korban levő cselédet tartó gazdák, kereskedőkés iparosok, hogy: középiskolába nem járó 6— 11 évet betöltött gyermekeiket, gyámoltjukat a mindennapi iskolába; minden­napi, vagy középiskolába nem járó s nem ta- nonc 12—14 évet betöltött gyermekeiket, gyá­moltjukat, cselédjüket a gazdasági ismétlő-isko­lába ; bármely korú tanoncokat a tanonciskolába az 1912—1913. tanévre pontosan, a behatásra kiiüzött időben, legkésőbb azonban folyó évi szeptember hó 15-ig okvetlen beírassák s az iskolába pontosan feljárassék. mivel ellenkező esetben a szülők, gyámok és gazdák ellen az 1868. évi XXXVIli. t.-c. 4. §-a szerinti pénz­bírság fog alkalmaztatni, a kereskedők és ipa­rosok ellen pedig az 1884. évi XVII. t.-c. 157. §. a) pontja alapján a kihágási eljárás fog megindittatni. Az elemi iskolai beiratási idő az illető hitfelekezeti iskolák elöljáróságától tud­ható meg, az iparos tanonciskolába a beiratá­sok a ref. fiúiskolában szeptember 4—12-ig d. u. 3—5 óra között eszközöltetnek. Az iskolába járás kötelezettsége alól (betegség vagy egyéb okokból) felmentést az iskolái elöljáróság (isko­laszék) adhat; mig a tanonciskolába járás alóli felmentést a kir. tanfelügyelő adhatja meg. Aki­nek felmentésre igénye van, ezt a- szükséges igazoló iratok kapcsán oly időben kérelmezze, hogy a felmentés szeptember hó végéig meg­adható legyen. A gazdasági ismétlőiskolába a beiratás a Terem-utcai iskolahelyiségben fog eszközöltetni. A nemzetközi eucharisztikus kongresz­szus rendezősége eleinte úgy tervezte, hogy az ünnepélyes üléseket a Szent István templomban tartják és ezzel minden tekintetben a bécsi dóm lett volna a kongresszus középpontja. Tekin­tettel azonban a nagyarányú jelentkezésekre, erről a tervről, melynek végrehajtása legfolebb 7000 ember bebocsáttatásátdette volna lehetővé, le kellett tennie és az ünnepélyes ülésekhez a város legnagyobb helyiségét, a Rotundát vá­lasztotta. Ezzel a Szent István templom nem veszti el eredetileg megállapított jellegét, mert az üléseken kivül minden ünnepélyes megnyi­latkozásnak színhelyéül „fog Szolgálni. Az ülé­sekre vonatkozó változtatása,pedig a kongresszus impozánsságát emelni fogja. Az Országos Kat- holikus mint a magyar csoport középponti bi­zottsága részéről a magyarországi jelentkezések átvételére megállapított záróhatáridő augusztus 31. után beérkező jelentkezések pontos és kellő időre szükséges elintézéséért már felelősséget nem vállalhat. A záróhatáridőre megérkezett be­jelentések feldolgozása most van folyamatban és ha a Bécsből küldendő nyomtatványok ér­kezésénél zavar be nem áll, remélhetőleg né­hány nap alatt lebonyolódik. Az ünnepélyes gyűlésekre rendelt ülőhelyek jegyeinek elkészí­tésénél az utolsó napokbarr bekövetkezett vál­tozás folytán természetszerű késedelem van. Mindamellett várható, hogy ,azok megfelelő időre megérkeznek és a rendelőknek még pósta ut­ján kézbesíthetők. Értesítés. Az iparos tanonciskolában a bekövetkezett 1912—1913. tanévre a beiratások — nem mint a hatósági felhívásban tévesen közöltetett, szeptember 4-től 12-ig, hanem mi­ként az iskolai értesítőben is jelezve lett, — szeptember 9-től 14-éig bezárólag naponként d. u. 5—6 óra között eszközöltetnek a ref. fiúiskolában. A tanítás szept. 15-én veszi kez­detét, mely után már az elkésve jelentkezők beírása csak d. u 4—5 óra között tartatik. — Felkérem azért a tanonctarfó iparosokat, hogy tanoncaikat a jelzett időben pontosan Írassák be, mivel a szept. 14-ig be nem iratkozott ta- noncok mesterei a hatóság által büntetve lesz­nek. Köteles minden tanonc a beíráskor ma­gát ellenőrző- és olvasókönyvvel, valamint iró- és rajzeszközökkel ellátni. Megjegyzem még, hogy azon mester, kinek két vagy több tanonca is van, nehogy véletlen mindenik tanonca egy estére irassék be iskolázásra, tanoncait együtt és azon utasítással küldje, hogy azok előttem e körülményt beírás előtt jelezzék. Írásbeli be­jelentéseket figyelembe nem vehetek, mert a tanoncnak, — főként, ha először jön tanonc­iskolába — ellenőrzőkönyvével személyesen kell a beírásra jelentkeznie. — Lukács Mihálp, ip. tanoncisk. igazgató. Szerencsétlenség. F. hó 4-én d. u. 3 órakor nagy szerencsétlenség történt a Bandur Testvérek ipar-telepén, mely örökre nyomo­rékká tett egy fiatal gyermeket. A jelzett idő­ben Debreczeni Sándor 16 éves géplakatos ta­nonc többed magával egy hatalmas vasrudat vágott ketté. Mikor a vasrudat már félignél jobban elvágták, engedett s mintegy méter ma­gasságból Debreczeni jobb lábára esett. A vas­rúd felső és alsó lábaszárát két helyen törte ketté. A sérültet a helybeli közkórházban ápol­ják. Mulasztás senkit sem terhel, saját maga vigyázatlansága az oka szerencsétlenségének. Zsebvágást produkáltak f. hó 2-án Dem- jén Jánosné zsebén, mikor a helybeli vasútál­lomásnál a vonatra felszállott. Demjénné észre­vette, hogy 30 koronája hiányzik s feljelentést tett a rendőrségen. A rendőrség helyes nyomon indult meg s megkeresésére az érmihályfalvai csendőrség egy asszony személyében letartóz­tatta a tettest s átadtj a bíróságnak. Hűtlen cseléd. Schlézinger Dezső hely­beli akereskedő feljelentést tett a rendőrségen Tóth Anna nevű cselédje ellen, ki tőle több értékes ruhaneműt ellopott s Tasnádszántóra szökött. A rendőrség megkeresésére a csendőr­ség előállította. A cséplőgép dobjába esett Preg Fe­renc 20 éves fiú, ki a szaniszlói határban dol­gozott a cséplésnél. A fiú társát akarta felvál­tani, mint etető s vigyázatlanságából a gép dobjába esett s teste jobb oldalát teljesen szét­roncsolta. Azonnal szörnyet halt. A hatóság megállapította, hogy a szerencsétlenségért sen­kit sem terhel felelősség. CSARNOK. Apas-b&l. Irta: Henri Duvernois. Cramoisin ur és a felesége, a divatnak hódolva, Maleherbes boulevarbeli szalonjaikban apas-bált rendeztek. Tizenegy óra óta a fé­nyes autók' szakadatlan láncolata egész sere­gét szállította a rongyos, toprongyos alakok­nak, akikben alig lehetett felismerni a magas burzsoá kitűnőségeit. Az inasok olybáfestették e gyülekezet között, mint egy koldus lázadók által megtámadott úri sereg. Tisztes családapák csavargóknak voltak öltözve, zárdában nevelt fiatal leányok kutyasörény-ftizurával, nyakuk körül vörös selyemkendővel. Dezirieu Pierre frakkba volt, |de fején hegyes tetejű sapkát viselt s egyik kezében nagy csorba kést tartott, a másikban pedig egy óriási karabélyt. — De legalább nincs megtöltve? — si­koltoztak a nők. Négy csavargó a kártyaszobában bridge-et játszott. Az ifjú Bouffalon pedig, a milliomos Bouffalon-cég fia apas-keringőt táncolt a Pa­ladin és Társa illatszergyár leányával. Kezével átfonta táncosnője nyakát s egyik hajsörényét már sikerült letépnie. — Elragadó fiú ! — sikoltozá Cramoisinné — és dacára háromszázezer frank évi jöve­delmének, alapos műveltséggel bir. A lakájok vörös bort, házi kenyeret és szafaládét hordtak körül. A vörös bor persze burgondi volt. a házi kenyér finom kalács- tésztábél és a szafaládé cukorból. Dezirieu fegy­vereit zsebébe rejtette és megfigyelő álláspontra helyezkedett. Hallotta, amint egyik sarokban : Gallérok gőzmosása: wWgLí|áíam Bá 1 Kézimunkák, giassé keztyük, tükörfénnyel hófehérre MM&J UIJC1 ET4&1 Bútorok szőnyegek tisztítása Nagykároly, Széchenyi-utca 43. sz., a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom