Északkeleti Ujság, 1912 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-21 / 52. szám
51. szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG. 3-ik oldal. gazdasági téren honorálni, mert Károlyi Mihály gróf rögtön talpra állítja ellene a magyar gazdaközönséget és elvégre egy agrár állam parlamentjében a zsebbevágó dolgot megakadályozni nem nehéz dolog. Az osztrákoknak ezenfelül saját érdekük is a balkáni olcsó termékek behozatalának megkönyitése, tehát a magyar kormány és munkapárt kétségtelenül nagy áldozatot hoznak az ország bőrére a mikor a Balkánnal szemben álló vámsorompó védelmét kiengedik a magyar parlament kezéből. Hogy ezt megteszik joggal enged arra következtetni, hogy Becsben az elé az alte- nativa elé állították őket, hogy vagy engedelmeskednek, vagy ha nem, hát azonnal hivatják Hollót és Battyányit. Az ország gazdaközönsége azonban simán nem fogja lenyelni a dolgot. A pájeszosok mellé sorakozni fognak a bőrkabátosok és azután csakugyan bekövetkezik, hogy a munkapárti képviselők nemcsak a parlamentben, de az országban is magukban maradnak. Ily előzmények után épen jókor jönne ötödik bajnak a választói reform előterjesztése, ha ugyan jön, de annyira emlegetik, hogy hinni kell annál is inkább, mert ezt Bécsből is erőltetik. Ez lesz a legnagyobb baj, mert nincs olyan politikai művész, ki az agrár és merkantil érdekeket e téren összeegyeztetni tudja is, igy elképzelhetlen disznójának kellene a kormánynak lenni, ha a választói reform előterjesztése után pájeszos tagjai balra, bőrkabátosai pedig jobbra el nem szaladnának tőle. Éppen azért nem az ellenzéknek de Tisza Istvánnak kellene magába szál- lania és belátnia azt, hogy a munkapárt neve alatt szereplő szörnyszülöttet tovább életben tartani nem lehet, neki el kell tehát válni Lukácstól és társaitól a kikkel semmi elvi közössége nincs és keresni a megegyezést az ellenzék 67-es pártjaival természetesen saját díszes személyének önzetlen feláldozásával. Hinni akarjuk, hogy ez nem volna akadály és servesen. — Milyen elhagyott leszek én az intézetben . . . A férfi megállt. Vörösre gyultarcca! kérdezte: — Sajnál tőlem elválni ? Azért sirt must?... A kis leány szégyenlősen bólintott. Challoner boldog összevisszaságban beszélni kezdett. — Azért sirt, mert szeret engem. Édes ... édes szép gyermek! Hát azt hiszi, hogy eltudnám hagyni ilyen hosszú időre? Tudja, miért nem jöttek be a kupénkba az emberek? Mert azt hitték, nászutazók vagyunk . . . Nem voltunk azok, de azok leszünk, kis leány ! Én most visszautazom a szüleihez Írországba, megkérem a kezét, aztán érte jövök az intézetbe. Jó ? Visz- szafelé már mint nászutazó házaspár fogjuk megtenni az utat. Challoner kocsiba ültette a menyasszonyát és vágtatva igyekeztek a zárdához. A kiküldött két apáca épp akkor jelentette, hogy az angol leányt nem találták a pályaudvaron. A fönöknö annál jobban csodálkozva fogadta a belépő Challonert és a leányt. — Ön a bátyja mademoisellenek ? — kérdezte udvariasan. — Nem ! — vágta ki büszkén az. — Én a vőlegénye vagyok. A fönöknö meglepetten pillantott hol az egyikre, hol a másikra, de még mielőtt szóhoz jutott volna, Challonér az órájára pillantott és rohant, mint a szélvész, hogy te ne késsé a vonatot, haza — Írországba. igy remélhetjük, hogy az egyedül helyes és célravezető konzervatiz — klerikális — agrár egyesülést meghozza az uj esztendő. Nemzeti fejlődés és nevelés. A legnagyobb magyarnak, gróf Széchenyi Istvánnak müveiből értékes, időszerű eszmék áradnak, a melyeknek nemesitő és reformáló erejét elvitatni lehetetlen. Széchenyi példája egyike a legalkalmasabb bizonyítékoknak a lélek halhatatlanságára nézve. Az alkotó emberi lélek él a testnek elporladása után az ő alkotásaiban, müveiben ! Igaz ami nemzetünk legnagyobb férfiának lelke az ő megörökített eszméiben, melynek a közelmúltban két szellemi kiválóságunk : Apát- hy István dr. kolozsvári egyetemi és Imre Sándor dr. budapesti paedagogiumi rendes és egyetemi m. tanár vált szószólójává előadásaik keretében. Előadásaik tárgya bár más-más szempontok köré volt csoportosítva: Apáthi általában a magyarság fejlődésének jövőjére vonatkozólag, Imre Sándor pedig nemzeti nevelésügyünk hiányaira s a fejlődésnek lehetőségére nézve gyűjtötte össze Széchenyi véleményeit, mindketten arra eredményre jutottak, hogy Széchenyi eszméi, gondolatai kiapadhatatlan forrása a magyar nemzetet megujitó, öndudatra és munkára serkentő erőknek. Aki az ő müveit olvassa, lehetetlen, hogy vágyat ne érezzen valami nagyot, nemeset cselekedni, — természetesen kinek-kinek a tehetsége és körülményei szerint — a mi édes hazánkért. Gyógyító ereje is van tehát a Széchenyi müveinek ; vajha minél többen fordulnának azokhoz, hogy olvasván az éltető meleget adó eszméket, az ő csüggedéseikben megvigasztalódjanak, elfásult lelkűk hitet nyerjen ennek a nemzetnek, s ebben az egyéni életnek boldogulása iránt! Apáthy általános igazságokkal kezte előadásait: emberi fejlődés tanulás nélkül éppen úgy nem lehetséges, mint testi fejlődés táplálkozás nélkül. És nekünk magyaroknak nagyon sokat kell tanulnunk. De kell alkalmazkodnuk is, mert alkalmazkodás nélkül nincs életben maradás. Mindenre a történelem tanít. A közelmúlt századokat nézve, a magyarság fejlődése elszomorító. Hiszen még a XIX. század elején is csak lappangó életet élt a magyar, senyvedett. A történelem tanúsága szerint azonban reményünk fokozottabb lehet a jövőre nézve, mert még szerepünket a múltban nem játszottuk el. Még nem volt igazán nagy a magyar! Általánoságban megálapitható, hogy egy nemzet sem él kiváló szerepet kétszer. Gondoljunk csak most éppen a törökökre, milyen delelöjük is volt a XVI-ik században! Azért lesz a magyarnak jövője, mert még nem volt dicsőséges múltja. Ha vizsgáljuk az igazi magyar jellemet, mert az egyesek teszik a nemzetet, milyen sok értékes jellemvonást fedezhetüuk fel benne. — Széchenyi ezt mind észrevette és éppen azért, mert ismerte a magyar faj értékes tehetségeit, ostorozta népét olyan kérlelhetetlenül, hogy egyes rossz tulajdonságait: pártoskodást, önbizalmat, stb. elhagyva, határozza el a javulni akarást. A magyar jellem mintaképéül az egyszerű szántóvetőt állította, méltóságteljes ugyan, de nem elbizadodott és dolgozik, a munkája gyümölcsében hisz, erőteljes munkáiban puritán. Igazán, milyen sok tartalom, erény van a mi alföldi, tőrőlmetszett magyarjainkban! Minden lehet nemzetünk, csak be kell látni, hogy most semmi! Különösen akkor lehet jövőnk iránt bizakodásunk, ha vizsgáljuk a mi jellegzetes voltunkat. Ha belátjuk, hogy milyen nehéz is felsorolni azokat a jellemző dolgokat, amik a magyar embert a többitől megkülönböztetik, csak fokozódhatik önérzetünk. Mert az a faj jó, amelyik nagyon változatos. Ugy-e, aki magyarságához ragaszkodik, aki akar magyar lenni: az a magyar? Ez tehát a mi meghatározásunk. Másképpen, ha mi biztosítani kívánjuk a jövőnket e földön, ragaszkodjunk nemzeti mivoltunkhoz, akarjunk magyarok lenni! Nyelvben, mely magával ragadja a nemzetet, erkölcsben, mely biztosítja tisztaságát, szokásban és mindenben, amit elődeink jócselekedetnek és igaznak tartottak. Nézzünk körül, vannak-e ma is Széchenyi Istvánok? Olyan-e a nemzet, hogy megtudna becsülni Széchenyi Istvánokat? Azzal, hogy őt a legnagyobb magyarnak ismertük és ismerjük el, egyszersmind azt is valljuk, hogy ő a mi példánk: alkalmazkodjunk hozzá fogadjuk el az ő véleményeit megdönthetetlennek ! — Legfőképpen pedig a lélek magyarságát tartsuk meg! Imre Sándor dr. e hó első napján tartott előadásában a nevelésnek általános ismertetése után áttért arra, hogy milyennek is kell lennie a mi nevelésünknek. A nevelés legyen nemzet- nevelés. Ha visszatekintünk a múltba, sajnosán kell tapaszlalnunk, hogy nem volt olyan uralkodónk, aki magyarabbá akarta volna tenni nemzetünket. Részben ennek tulajdonítható, hogy több min ezer év után sincs ma sem egységes nemzet. Pedig jövőnknek nem lehet egyéb alapja, mint nemzetiségünk nemesítése, erősítése : az egységes nemzetté nevelés. Széchenyi leplezetlenül elismeri, hogy a legtöbb embert a haszonvágy hajtja minden tettében, Ezt nem lehet gyarlóságunkból — szerinte — kiirtani. De a haszonvágy mellett csaknem mindnyájunkban megvan az alkotás, a javítás vágya. Tűzzünk az akarnivágyás elé célt, még pedig közös célt, mert a közös cél utáni munka az, amely leginkább kielégít megnyugtat. Tapasztalás bizonyítja, hogy a közérdek hozza létre az egyetértést. Minél több embernek hasznát sikerül a közhaszonban meg- Iátattni, annál sikeresebb a törekvésünk — tárgyunkra vonatkoztatva — a nevelésünk. A nevelést úgy kell feltüntetnünk, hogy a közt szolgálja, mert nem erőltet senkire semmit bizonyos alacsony határokon felül. De hogy eredményes legyen, szükséges, hogy a közgondolkozás is segítségére álljon, vagyis a általános emberi gondolkozásnak is nevelő hatásúnak kell lennie. A magyar jellem olyan sok alkotó részből áll. hogy lehetetlen nemzeti jellemről be szélni. Általánosságban a magyar önálló : van öntudata, önérzete, komoly, nem hive a korlátlan függetlenségnek. Természetesen vannak hibái is erényei mellett, s ezeket összhangba hozni feladata a nevelésnek, mert a nevelés tulajdonképen fejlesztő, de egyúttal védelmező cselekmény is. Kötelesége az Ítélő erő kifejtése és az önismeret létesítése, amely alapja a haladásnak. Szükséges kifejleszteni az egyénisé- séget, mely legyen önérzetes, de ne engedjen önhittséget kifejlődni. Szoktasson a nevelés alapos munkára: teremtsen erkölcsi alapot Fő szempontokat megálapitva a helyes nevelésnek négy tulajdonságnak kell lennie, a nemzeti, a polgári erény, az igazság és a szabadság helyes irányú kifejlesztésében. A nemzeti erény szerint tudnunk kell, hogy az emberiség csak nemzetekben élhet, A polgári erény a köz iránti köteleségeket ébreszt, erkölcsi és társadalmi tisztaságot eredményez. És van-e szükségesebb és nemesebb jellemvonás, mint az igazságnak és szabadságnak ismerete és gyakorlása ? Viszont a nevelés nem formálhat át teljesen, például erkölcsi bajokat csupán neveléssel nem lehet teljesen megszüntetni. Itt önkéntelenül gondolnunk kell a nevelésnek mélyebb alapokban való elhelyezésére, Legyen minél több ember, akitől tanulhassunk ! Mintha mindkét tudós tanár Széchenyi gondolatait felújítván, sziklákat gyűjtött volna a képzeletünkben megépült nagy emlék alá hogy az még magasabbra emelkedjék fölénk : hadd szóljon igazságaink ereje széles e hazában ! Mauchs Jenő. A színház. (Dr. S. I.) Folyó hó 15-én kezdte meg az északkeleti szinkerület igazgatója az előadásokat városunkban. A társulat tagjai csaknem kivétel nélkül ösmerősei városunk közönségének s igy a tavalyi szezon sikerei biztathatták az igazgatót azzal, hogy az idén is sokan lesznek, akik a színház iránti szeretetükből folyólag szórakozásukat a színházban elégítik ki. Az első hét bizony alaposan rácáfolt az igazgató föltevéseire, mert az előadások csaknem üres ház előtt folytak le, ami nem jelenti
