Északkeleti Ujság, 1912 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-01 / 22. szám
4-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG 22-ik >zám münkheni tanítványaival, ez évben ünnepli felállításának tizenötéves jubileumát, s ez alkalomból julius és augusztus havában országos jellegű képkiállitást rendez Nagybányán. A kolónia éléu ez idő szerint Ferenczy Károly, Thoi- ma János és Réti István festőművészek állanak, kiknek a képkiállitás rendezésében a festőművészek egész gárdája segédkezik. Így többek között: Holióssy Simon, Csók István, Iványi Grünwald Béla, Nyilassy Sándor, Kubinyi Sándor, Glatz Oszkár, Horthy Béla, Komoróczy Iván, Ziffer Sándor, Jakab Zoltán, Galimberíi Sándor, Ferenczi Valér, Tscharner János, Ferenczy Béni, Réthy Károly, Mikola András, Börtsök Samu, Gottasman Alfréd, Rózsafy Alfréd. A képkiállitáson, mely visszapillantást fog engedni a kolónia múltjára, jegjelentősebb müveikkel részt fognak venni mindazon művészek, kik a múltban a kolónia tagjai voltak vagy azzal művészi összekötetésben állottak. Tekintve ama diszes pozíciót, melyet a nagybányai kolónia nagy sikereivel kivívott magának, a kiállítás páratlanul érdekes, országos művészi esemény lesz, mely elé művészi körökben máris nagy várakozással néznek. A közoktatásügyi kormány a 'legmesszebbmenő támogatását helyezte kilátásba, úgyszintén művészi intézeteink vezetői is, kik készséggel ígérték meg a Nagybányán készült s állami gyűjteményekben elhelyezett képek átengedését. A kiállításon a régiek mellett igen sok uj kép fog bemutatásra kerülni, a festőkolonia jelenlegi tagjaitól. Thorma János a kiállításon mutatja be először óriási méretű uj vásznát a Talpra magyar-t Értesítés. A helybeli iparos tanonciskolánál f. évi szeptembertől 3 évi időtartamra a következő tanítói állások esnek választás alá: 2 rajztanitói állás (átl. rajz tanítására) heti 6—6 órával; 5 közismereti tanítói állás, 4—4 órával; 1 rajzpótló (közismereti) tanítói állás heti 3 órával; 1 szakrajz tanítói állás a cipész és csizmadia tanoncok tanítására heti 3 órával. Felhivatnak azért azon tanférfiak, kik ezen állásokra reflektálnak, hogy ez ügyben az iparos tanoncisk. bizottsághoz címzett kérvényüket június 15-ig Lukács mihály igazgatótanitóhoz adják be. Nagykároly. 1912. junius 1. Az iparos tanoncisk. bizottság elnöksége. Vizsgálat. Dr. Falussy Alajos rendőri büntető biró és Dr. Kovács József tiszti orvos múlt hó 30-án kezdték meg a közegészségyi rendőri vizsgálatot. Elsősorban a pékműhelyeket vizsgálták végig és 3 pékmühely kivételével kihágást eljárást indítanak a mesterek ellen. Bűnügyi statisztika. Rendőrségünk bűnügyi statisztikájának május havi adatai a következők. Városi szabályrendeletbe ütköző kihágás : 29, cselédügyi 3, mezőrendőri 6, vásárrendtartási 2, bérkocsi 11, jövedéki 1, vasárnapi munkaszünet 7, építési 10, verekedés 3, utrendőri 2, munkásbiztositási 6, hami kutyatartás 5, kerékpározás 6, iparügyi 4, véderő 3, éjjeli csendháboritás 14, botrányos részegség 4, iskola-mulasztás 23, tűzkár okozás 1, közegészségügyi 4, testi épség 1, hazárd kártya-játék 1, lopás 2, csalás 3, sikkasztás 3, hirtelen elhalálozás 2, szándékos emberölés kísérlete 1, könnyű testi sértés 2, ingatlan vagyon rongálás 2, öngyilkosság 1, betöréses lopás 2, kerítés 2, raklógyilkosság 2. Rablógyilkossági kísérlet. Hajdú János vasúti bakter a Somos erdő melletti 52. sz. őrházban lakik családjával. F. hó 28.-án éjfél tájban egyszerre beállít három középkorú férfiú és először vacsorát, májd szállást kértek, ami: Hajdú János nem teljesíthetett, mert fizetése nem engedi meg neki a vendégeskedést. A három idegen azonban nem tartotta elég meggyőzőnek az érvelést és kézzelfoghatólag igyekeztek meggyőzni Merkúr jeles katonáját szándékuk komolyságáról és kérelmük teljesítéséről. Hajdú nem találta valami kellemesnek ezt a beavatkozást s nehéz küzdelem után kimenekült a mérkőzésből s fegyveréért rohanva azzal a levegőbe lőtt. S jól számított: a jeles utazók kámforrá váltak. Minthogy a bakteren nem bosszulhatták meg magukat, az államvasutra gondoltak. A tervet tett követte s hozzáfogtak egy közeli kis fahid szétszedéséhez, hogy annak részeit a vasúti sínekre rakják. Tervük azonban a bakter éberségén dugába dőlt. Hajdú ugyanis, amint látta a készülő merényletet, minden további fontolgatás nélkül a triumvirátusra lőtt, amire a jeles firmák egyik megsebesült társukat magukkal vonszolva kereket oldottak. Hajdúnak első dolga volt a sínekre menni, hogy eltakarítsa a fadarabokat. S éppen jókor! — Alig végezte be munkáját, amikor berobogott ez egy-órás vonat. A derék bakter lélekjelenlétével és bátorságávalr — amely már a vakmerőséggel volt határos — ilyformán egy kiszámíthatatlan vasúti katasztrófának vette elejét. A feljelentés alapján széleskörű nyomozást indított a rendőrség. Llopás. Friedl István feljelentést tett, hogy ismeretlen tettes a vágóhíd felé levő gyógynövény tenyésztő telepéről egy elkészített Northon gyártmányú szivattyús kutat mindenestől ellopott. Széleskörű nyomozás indult meg a kutkedvelő atyafi kézrekeritésére. Országos állatvásárok. Junius hó 3-án Nagykárolyban és Avasfelsőfaluban, 5-én Nagy- somkuton, 7-én Erszádán, 10-én Nagybányán lesz országos állatvásar. A kór neme. Egy halottvizsgálati bizonyítványt küldtek be hozzánk egyik szomszédos faluból. A következőt: Meghalt neve: Szepsi József. Állása: földmives. Kora: 58 éves. Vallása: református. Hálái oka : beteg volt. A kór neme: felakasztotta magát. Az egyetlen kórság, a mely ellen nincs orvosság, 2902/912 tksz, Árverési hirdetmény kivonata. 1. A nagykárolyi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy dr. Antal István ügyvéd által képviselt Vasvári Al- bertné szül. Mikulás Terézia börvelyi lakos felperesnek dr. Váradi János ügyvéd által képviselt Virág János és nej§ Kun "Juliánná börvelyi lakosok ellen folytatott vagyonközösség megszüntetése iránti perében a szatmárnémeti kir. törvényszéknek a 10322/910 p. sz. alatt kelt jogerős Ítélete alapján a jelzálogos hitelezők irányában a végrehajtási árverés joghatályaival biró árverést a vagyonközösség megszüntetése végett a szatmárnémeti kir. törvényszék területén fekvő s az Va részben Virág János és neje szül. Kun Juliánná s ’/a részben Vasvári Albertné szül. Mikulás Terézia nevén álló s a börvelyi 399 sz. tjkben. A-j-1. sorsz. alatt 70 hrsz. 12. házszámu házas beltelekre 908 kor. kikiáltási árban elrendeli azzal, hogy a kikiáltási ár 2/3 részén vagyis 606 K 34 filléren alul el nem adható. 2. Az árverés megtartására határidőül 1912. évi julius hó 23 napjának d. e. 9 óráját Börvely községházában kitűzi. 3. Árverezni szándékozók tartoznak bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, avagy az 1871 LX. t. ez. 42 § ában jelzett árfolyammá számított és a 3333/1881 M. sz. rendeled § ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezeihez letenni, vagy annak előleges elhelyezéséről kiállított elismervényt átszolgáltatni, ezen felül a kikiáltási árat meghaladó ígéret esetén a bánatpénzt az igért legmagasabb át 10%-áig nyomban kiegészíteni és a kiküldött kezeihez lefizetni, mert ennek elmulasztása esetén az Ígéret figyelmen kivül fog hagyatni. Az árverési feltételek a telekkönyvi hatóságnál, valamint Börvely Kaplony és Csanálos községek elöljáróságainál tekinthetők meg, a hivatalos órák alatt. Nagykároly, 1912 május hó 8. A kir Járásbíróság, mint tkvi. hatóság. Dániel Sándor s. k. kir. jbiró. A kiadvány hiteléül Fógel kir. tkvvezető. Nyelvtanárai) keres nyári alkalmazást 2—3 hónapra dis- tingvált úri családnál. Fürdőre is kisérne. Tökéletesen tanít fPanCja? ang()l, Joliiét, olasz nyelvet és zongorát. Címe kiadóhivatalunkban megtudható. A szatmári református egyház leányinternátusában mely felsőbb leányiskolával és tanitónőképző- vel kapcsolatos, 54 korona havi dijért teljes ellátásban kiváló gondozásban részesülnek a növendékek. Kívánatra értesítőt küld az igazgatóság. GRAEPEL HUGÓ BETETI TARSASAG | M AL OMÉPITÉSZET, GÉP- ÉS ROSTALEMEZGYÁR. $ --------------------- # --------LX HK $ BUDAPEST, V., VACI-UT 40-46. G?ART ES SZÁLLÍT: Magas és alacsony nyomású nyers-olaj motorokat kitűnő minőségben. Eredeti angol fj Marsball gőzgépeket és gőzlokomobilokat valamint cséplőgépeket. Egyes malom-gépeket, valamint teljes liszt-, köles- árpakása és olajmalmokat, szab. Graepel-féle lemez-törekrostát mindenféle cséplőhöz. gj Árjegyzék, költségvetés, mindennemű szakfelvilágositás kívánatra ingyen és bérmentve. 3S88 Z <W> $ «'«n < ■ > • »■» ' • * ••• * W * KÖLCSEY-NYOMDA R.-T. NAGYKÁROLY.