Északkeleti Ujság, 1912 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-25 / 21. szám
IV. évfolyam. Nagykároly, 1912. május 25. 21-ik szám. Északkeleti újság. POLITIKA! ÉS TÁRSADALMI HETILAP.-1 i Előfizetési árak: Egész évre .......................................... 8 korona. Fé lévre .........................................................4 „ Negyedévre .......................................... 2 „ Tanítóknak egész évre ....................................5 „ Felelős szerkesztő: NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők : Suták István Csáky Gusztáv. = MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. = Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) .......... Hirdetések ugyanott vétetnek fel. — Nyilttér sora 40 fillér._____________ Pi ros Pünkösd. A 1912. év Pünkösdje a szó teljes értelmében piros attól a vértől, a mely Budapest utcáin elfolyt s talán még mindig folyik. Nem akarunk sentimentalisak lenni. Nem beszélünk a népjogért kiontott munkásvérről, rendőri brutalitásról, hatalmi önkényről, mert ezek szerintünk a mostani harcra igazságosan nem alkalmazhatók. Szárazon konstatáljuk, hogy Budapest utcáin vér folyt és pedig annyi, mint előbb soha és minden indulat nélkül fogjuk e tényt mérlegelni és belőle a consequentiákat levonni. Nincs itt helye frázisoknak. Nem nagy eszmék és ideálok idézték elő ezt a harcot, mely külső méreteiben valóban nagyszerű volt, hanem az érdek, két egymással szemben álló érdekcsoport küzdelme a hatalomért, az ország kormányáért. Gróf Tisza István az egyik érdek- csoport vezére urak, akik nem akarnak a nép között agitálni, nem akarnak a parasztságnak, kis polgárságnak beleszólást engedni a közdolgokba, nem akarnak az egyháznak megfelelő teret nyújtani a politikában, nem akarnak küzdeni, harcolni, másokkal szövetkezni, persze concessiók ellenében, hanem hatalmukat e helyett pénz ése rőszakkal iparkodnak fen- tartani. Ezek létének alapja a mai corrupt választói rendszer, mely ha megdől, bizony le kellene szálihiok a felsőbb osztályoknak a harmadik rendhez, hogy a negyedik, a munkásság eilen bírják a küzdelmet és nem utasíthatnák ridegen vissza az egyháznak a haza és tulajdon védelmére feléjük nyújtott segítő kezét. A másik csoport a jogtalanokból, a munkásokból és a hatalomból kiszorítottakból a 48-asokból áll, akik azonban megint oda szeretnének jutni. Az érdek összehozta a kettőt egy táborba. Egyiknek az általános választói jog létkérdés, a másiknak csak eszköz, hogy a hatalom mai birtokosai helyett ők jussanak a nyeregbe, az ut azonban, a melyet követniük kell, hogy céljokat elérjék: azonos. A két tábor között áll a nem érdekeltek tömege, a mely nem hive ugyan az általános választói jognak, de a mai corrupt rendszert megszünteti és a választói jogosultságot kiterjeszteni óhajtja. Az általános választói jog hivei tiz hónapon át tartó obstructióval odavitték a dolgot, hogy a véderöreform sorsa az ő kezükbe került és ennek árát az általános választói jogban megszabhatták. Bécs olcsóbb ajánlatot kért, de ők nem adtak, ellenben adott, Tisza István vállalkozott a javaslat erőszakos házszabályellenes keresztülvitelére. Ezt a feladatot Tisza és gazdája tagadhatatlanul schneidigul oldotta meg. Ha mint cirkuszi mutatványt nézzük lehetetlen hozzá nem tapsolnunk. Az ellenzék, lehet mondani össze lett törve és gyámoltalanságáról tett bizonyságot. A parlamenti obstructió nyavalya huszár vágással sikeresen lett megoperálva és úgy látszott, hogy minden sikerült, Tisza lett ura a helyzetnek és el lehettünk készülve, hogy az államhatalom segítségével, mint fiait önvérével tápláló pelikán örökké kormányon is tartja magát. Azonban Justhék is schneidig-fiuk és nem maradnak el a Wolfner—Farkas és Brachfeld—Telegdy vérrel felfrissített bihari gentry mögött. Erőszakra, erőszakkal feleltek és pedig olyan arányokban nagyobb erőszakkal, a mily arányokban nyersebb és durvább egy újpesti gyárimunkás a munkapárti képviselőnél. Hogy ezen arány szerint a socialisták részéről felgyújtott gyárak, összeromboit házak, százszámra felborított villamos kocsik, egy tucat halott és néhány száz sebesült az eredmények egyelőre, azon nincs mit csodálkozni. Ha Justhék és a munkások a schneidig Tisza-párttal fel akarják venni a versenyt, kevesebbel hozzá sem kezdhetnek. Így aki az idegizgató verekedésekben gyönyörködik ezt mondja: A bihari vezér legény a talpán, de Justhék is azok.“ És megtapsolja mindakettőt. A ki azonban, mint hazafi nézi az eseményeket mélységesen elszomorodik. Ide kellett jutni Magyarországnak, hogy az Piros éjszaka. A zsoldos összehúzta magát a tömlöc fenekén s nézte a szikla-ajtón beszűrődő gyér világosságot. Nem tudta, hogy nappal van-e, vagy éjszaka, a hold ragyog az égen, vagy a na.p hinti szét termékeny sugarait. Csak ritkán eresztették szabad levegőre. Űrnapkor, vagy más nevézetes ünnepélyeken s a fellegvár kápolnájában kedvére kiimádkozhatta magát. Ha ugyan egyáltalán kedve lett volna az imádkozásra. Mert martalóc volt, nem hithü vitéz, Ziskát vallotta vezérének s annak a garázda zsoldos hadnak volt felesküdve, akiket kely- heseknek csúfoltak és sáska módjára dúlták végig a vágmenti magyar vidékeket. De ő verembe került. Elfogták. S most nézett eszelősen, jéggé dermedt arccal a beszűrődő fénybe, mint a csörgőkígyó a farkas kigyóbüvölő szemébe. Tudta, hogy le fogják fejezni. Csak az íglói hóhért várják. Nem mintha rövid utón nem végezhettek volna vele — a rablót nem illeti meg a hadi jog — de a várnagynénak pasz- sziója tellett szép és ünnepies kivégzésekben. De a zsoldos nem fázott a haláltól. Tudta, hogy megérdemli. Falvakat gyújtottak fel, gyermekeket kardéira hánytak, liliomarcu polgárasszonyokra törtek rá kiéhezett farkascsorda módjára s fehérkendős szüzeket áldoztak fel vad és ádáz szenvedélyeiknek. Élete — ameddig csak vissza tudott emlékezni — párolgóit az ártatlanul kiontott vértől, az iszákosságtól, istentelen szerelemtől, vérbe és tüzbe merült falvak megüszkösödött füstjétől. De most elgyengülve, fegyvertelenül a tömlöc szalmáján, úgy érezte magát, mint egy védtelen és sárba tiport virág, tiszta és szűzies volt a lelke, mint a ministránsgyerekeké s olyan pillanatai is voltak, mikor komolyan hitte, hogy az iglói hóhér egy istenes embert fog benne a másvilágra küldeni. — A várnagyné mégis nagyon szép asz- szony — dünnyögte eszelősen. A múlt vasárnap is látta a templomban. Gömbölyű szőke teremtés, a bőre oly fehér, hogy az már szinte illetlenség s a szája friss és harapnivaló, mint a kettétépett cseresznye. A zsoldos felorditott. A fogai, a metszőfogai élesek és erősek voltak, mint a farkasoké, szinte csikorogtak a sötétségben. — Hét pint vörösbort innék — suttogta mámorosán — s ha egyszer megcsókolhatnám a várasszonyt, akkor dalolva mennék a vesztőhelyre. De hiú remény ez is, érezte. A várnagynét nehéz, vasba öltözött csatlósok védik, liliomarca nem kiéhezett cseh rablók tüskés szakállára termett. Vaiaki vasrúdon veder vizet s feketére sült rozskenyeret lökött be a pincegödörbe. — Egyél, kutya! — kiáltotta utána. A rabló hátán hideg borzongás szaladt végig. Kevélyen rántott egyet ökörbőrből szabott mellényén. — Csak már fejemet vennék — mormogta bosszúsan. — Még halálra unom magam ebben a farkaszugban. Odakünn leírhatatlan zugás, fergeteg támadt, talán a folyóvíz lépett ki a medréből, vagy a holtak készülnek kiszállni évszázados, sziklába vájt sírboltjukból. A tömlöc ajtaja felpattant hirtelen. Kékes fény csapott be rajta, hogy azután elvesszen az alaktalan sötétségben. Valaki letámolygott a lépcsőkön. Egy sötétle- bernyeges férfi. Vörös arca és denevércsillogásu szeme szinte világított a félhomályba. — Üdvözlény, cimbora! — támadt a katonára. — Te vagy talán az iglói hóhér? — kérdé ez fogvaczogva. A jövevény kacagott, Hangja félelmesen csengett, mint a kutyaüvöltés. • i i : Modern és tartós : : plissézés és gonvlérozás. : Hájtájer Pál : : Nagykároly, : : Széchenyi-utca 34. sz. a rom. kath. fiúiskola mellet.
