Északkeleti Ujság, 1912 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-27 / 17. szám
IV. évfolyam. Nagykároly, 1912. április 27. 17-ik szám. SZAKKELETI ÚJSÁG POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre .......................................... 8 korona. Fé lévre .........................................................4 „ j Negyedévre .......................................... 2 „ ' “^Tanitóknak egész évre ......................................5 „ \ Lukács vállalkozása. A Khuen-Héderváry kormány megalakulása óta, tehát 2 éven át szakadatlanul kisértet a Lukács-féle uj alakulás a választójog alapján. A munkapárt sokféle frakciója és árnyalata két fő csoportra oszlott: az általános választójog hívei és ellenzői csoportjára. Az elsőcsoport fejéül Lukács Lászlót, a másik csoport vezéréül Tisza Istvánt ismerte a közvélemény. Köztudat volt, hogy a munkapártban többségben lévő tiszaisták mindent elkövetnek a választói jog meghiúsítására s ehhez ikerüit Bécsnek beleegyezését is megnyerniök, azonban csak azon feltétel alatt, ha minden nemzeti koncesszió nélkül képesek a bécsi követeléseket liferálni. Valahányszor tehát a liferálást az ellenzék a magyar parlamentben megakasztotta, mindig előtérbe nyomult a Lukács László személye, mint aki a választói reformnak Bécs áltaf csak felfüggesztett, de el nem ejtett prog- rammjával fogja a magyar parlamenti viszonyokat gyökeresen reformálni. Bécsben ugyanis a meggyőződés az, hogy Magyarországon a nemzeti konces- siókat csak egy klikk követeli és pedig azért, hogy elterelje a nemzet figyelmét a gazdasági kérdésekről és ennélfogva Bécsben az a felfogás uralkodik, hogy az altalános választójog behozatalával uj elemek kerülnének a parlamentbe, akik Felelős szerkesztő: NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők : Suták István Csáky Gusztáv. = MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. = közjogi kérdések helyett inkább gazdaságiakkal foglalkoznának és az Ausztriával való közjogi viszonynak valamint az uralkodó felségjogainak békét hagynának. Helyes vagy nem helyes e felfogás, arról most nem akarunk vitatkozni, csak konstatáljuk azt a tényt, hogy Bécsben ez a felfogás uralkodik. A magyar ellenzék, főleg a Just-párt pedig annyira életbevágó fontosságúnak tartja Magyarországra nézve a választói reformot, hogy hajlandó minden nemzeti koncesszió nélkül katonai terheket megszavazni csak a választói reform gyorsan keresztülvitessék, sőt hajlandó a házszabályok szigorításával az obstrukció fegyverét is kiadni kezéből. A választói reform kérdésében tehát találkozik a magyar ellenzék álláspontja a bécsi felfogással. Szemben áll velük a Tiszaisták tábora, mig a munkapárt Lukács körül tömörülő része a közfelfogás szerint arra birt hivatással, hogy ha az ellenzék obstrukciója Tiszáékat megbénítja, alkalmas pillanatban átvegye a kormányt és az ellenzékkel együtt megcsinálja a választói reformot. Ez a pillanat most végre bekövetkezett, de általános csalódásra Lukács nem az ellenzékkel, hanem Tiszáékkal akar operálni, mert nemcsak megtartotta a Tiszaista minisztereket, hanem egy olyan reakciósizü választói reform javaslattal állott elő, melyet még a conSzerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) == Hirdetések ugyanott vétetnek fel. 1 Nyilttér sora 40 fillér. _____________ se rvativ szellemű néppárt sem fogadhatott el. Az ember joggal kérdi, hogy hát akkor miért bukott meg Khuen? mert ugyanezekkel az emberekkel és ugyanezzel a választó jogi programmal Khuen is próbált operálni és, hogy ez nem sikerült, annak oka nem a miniszterelnök személye volt; tehát az abban való változás nem nyújthatott reményt a kibontakozásra. Az a parlamenti helyzet, mellyel a Khuen kormány nem tudott megküzdeni megmaradt Lukáccsal szemben is, hacsak ő kabinetjének összetételén választójogi tervezetén nem változtat. Az ellenzék vele szemben is folytatni fogja az obstrukciót sőt még talán a Kossuth és néppá. t vehemensebben, mert személye iránt is bizalmatlansággal viseltetnek. Miután nehezen lehet elképzelni azt, hogy Lukács László csak rövidebb ideig akar miniszterelnök lenni és azt az időt is parlamenti hecekkel akarja eltölteni, szokatlan eljárásának más magyarázatát kell keresnünk. Azt hisszük Lukács csak egyelőre nem akar szakítani Tiszáékkal. Tiszáék vehemens támadást készültek a delegációban Auffenberg hadügyminiszter ellen intézni, amit Lukácsnak valamíképen meg kell akadályozni és biztosítani a közös költségvetés megszavazását. Erre az egyetlen mód, ha Tiszáékat a kormánypártban Leszámolás. — Az „Északkeleti Újság“ eredeti tárcája. — Irta: Auróra. > Mariska a kelengyéit csomagolta s a sok ládák össze-vissza rendetlenül feküdtek a lim- Iomos szobában. Mariska tudniillik „boldog menyasszony“ volt s már csak egy hét választotta el az esküvőjétől. Éppen a tarka-barka pongyoláit igyekezett szépen bepakolni, de előbb pajkos kaczérság- gal próbálgatta, hogy milyen jól fognak azok a rózsás pongyolák illeni neki, mint fiatal asz- szonynak, amikor az ajtón egy gyenge kopogást hallott. Ijedten dobta a ládába a pongyolákat és igyekezett egy kis rendet teremteni. A kopogás ismétlődött; de már bátrabban, erősebben. — Szabad, — hangzott a Mariska bátortalan szava s ajkaira a zavar pírja szökött. Az ajtó kinyílt s egy rendkívül elegáns, megnyerő külsejű fiatalember lépett a szobába. Illedelmesen köszönt s Boros János után kérdezősködött. — Apám — mondta a leány — reggel elutazott a szomszéd városba s csak este fog haza jönni. — Úgy, a kisasszonynak édes apja Boros ur? — kérdezte a fiú. — Igen, — felelte a leány. — Akkor, igazán kérem, bocsásson meg, de nem gondoltam. Én Újvári Miklós bányászmérnök vagyok. — Maga? — kiáltott fel csodálkozva a leány és hitetlenül rázta meg fejét. — Igazán, maga Újvári Miklós? A Zsófi néni Miklósa ? — Igen, kisasszony. — Kisasszony ? — mormogta csodálkozva a leány s aztán daczosan kérdezte: ' — Mivel lehetnénk szolgálatára Újvári urnák? — Volt a hangján valami maró gúny, amelyből azonban mégis végtelen szeretet, végtelen fájdalom érzett ki . . . így beszélni vele ? Vele, akivel együtt tervezgetett, mikor még az akadémiára járt. De igaz, régen volt az! Mennyi idő, Istenem mennyi idő' telt el már azóta! Talán már nem is emlékszik rám. Aztán meg mi jogon követelhetném a gyöngédséget ? A régi jogon nem, mert hisz’ menyasszony vagyok. Igen, most már tudom, ezért a hideg, kimért kérdés. Ezért nem méltatott feleletre sem. Miklós észrevette, hogy a leány hosszan elmereng s a kínos csöndben, mintha a régi emlékek az ő szivében is életre keltek volna, mintha ez a kinos hallgatás meglibbentette volna a múltnak megfakult, poros takaróját s engedte, hogy ő is bepillantson oda, ha csak egy pillanatra is. S talán éppen azért, nem a véletlen, sem nem a ravasz számítás sugalta neki, hogy eltalálta éppen azt a hangot, amely- lyel a rég múltban szólt az ő kis Mariskájához. Gyöngéd hangon kérdezte a leányt: — Maricza, hova gondolt ismét? Min merengett el olyan hosszan ? A leány fölemelte a fejét, aztán ujjait végig húzta a homlokán mintha egy hosszú, mély álomból ébredt volna fel. És mondta: — Későn van, Miklós. Menjen haza! — Most? Maricza hova gondol? Hiszen világos nappal van. — Nem, nem igaz! Menjen, menjen tüstént! — sürgette a leány. ,i — És ha maradok ? — Ne, ne maradjon. Magának még tanulni is kell. — Nekem ? Hova gondol Maricza ? — kérdezte a fiú, miközben az asztalról egy ösz- szehajtott papir-Iapot vett fel. Egy eljegyzésikártya volt. Elolvasta. Ez állott rajta: Boros Mariska és Bányai László jegyesek . . . — Úgy, hát igy vagyunk ? Nem is tudtam — mondotta a fiú; de csak önmagának s azután észrevétlenül a zsebébe csúsztatta az eljegyzési lapot. A leány nem vette észre, még mindég gondolataival látszott elfoglalva lenni! — Szót fogadok, Maricza, megyek. — Menjen, menjen. Isten vele, Miklós! — Hát csak igy ? Egy csókot nem ád ? — Ma nem. Holnap, Miklós, holnap kap kettőt. A fiú roppant különösnek találta a helyzetet, de aztán belenyugodott s szépen elment haza. A leány pedig álmodozott tovább. Azt álmodta, hogy 15 éves s hogy az ideálja a bányászati akadémiára jár és ha majd mérnök lesz,
