Északkeleti Ujság, 1912 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-20 / 16. szám
2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG. 16. szám. szivből óhajtjuk, hogy Szatmáron szaporodjanak a közintézmények és Szatmár mielőbb egy uj hivatalban kapjon recompensatiót azért, hogy a pénziigyigazgatóságot nem sikerült tőlünk elvennie. Ez az uj hivatal pedig lenne nézetünk szerint egy második közjegyzőség Szatmáron. Melegen ajánljuk ezen eszmét az illetékes tényezők figyelmébe. Ha a náluk szokásos buzgalommal járnak ezen uj hivatal után bizonyára meg is kapják azt legalább is nem kell annyi akadálylyal küzdeniük, mint a pénzügyigazgatóság kérdésében. Megyegyülés. F. hó 28-án rendkívüli megyegyülés volt, amelynek legfontosabb pontja városunk képviselőtestületének 600.000 korona kölcsönre vonatkozó határozatának jóváhagyása volt. Az állandó választmány határozatának jóváhagyását ajánlotta. Ezzel szemben Böszörményi Sándor a saját és vidéke nevében kérte az állandó választmány határozatának megsemmisítését suj határozatot, amelyben a pénzügyigazgatóságnak Nagykárolyból Szatmárra való áthelyezését mondják ki. Érvei meglehetős közhelyüek voltak: nagyobbrészt a „Szamos“-ban megjelent vezércikkek hatása alatt. A felszólaló azonban tul- ment a határon s ezért a főispán kioktatta, hogy az állandó választmány határozatával szem- ban csak módosításnak, vagy szavazásnak van helye: uj indítványnak azonban nem. Az elkeseredett Szatmár párti ekkor méla hangon jelentette ki, hogy ilyformán Szatmár még a reményétől is elesett a p. ü. igazgatóságnak. A beszédet, — amely különben is nagyon személyes érdekű, egyoldalú volt — folytonos „eláll“ kiáltások zavarták meg, amiknek lecsillapultával dr. Róth Ferenc törvényszéki elnök mondta el nagyszabású beszédét, amelyben higgadtan konstatálta, hogy itt nem a pénzügyigazgatóság áthelyezésének kérdése van szőnyegen, hanem egy kölcsön jóváhagyása. Az erre vonatkozó határozatnak alak- és anyagjogi szempontból való felülvizsgálása. Az állandó választmány jelentése dokumentálja, hogy aiakjogi szempontból kifogás nem eszelhető; anyagjogi szempontból csak Károly lehet az illetékes elbíráló. Böszörményi felszólalása után névszerinti szavazást kértek; s ennek eredménye 157 : 45. Nagykároly javára. Az eredményt lelkesen megéljenezték s ezzel a gyűlés több jelentéktelen ügy elintézése után véget ért. á műhelyből s már halva találtam . . . Nagy szerencsétlenség ... — És a házat ki látta el? — A házat? Ali! Ott van a legidősebb, Amélie, tizenkét és fél éves. Mindenről ő gondoskodik. Én nem is tudok semmiről. — Én helyettesitem a mamát — ezt mondta — rám bízta a kicsiket. Öltözteti, gondozza őket, még meg is veri, ha keJl • . . iskolába küldi. — Eg-észen az anyja , , . Tökéletes háziasszonyka. — No; uuost aztán nyugodtan kiihatod a poharadat a pajtásokkal — szólt a részeges aranyozó, E megjegyzést néma rosszalással fogadták. De Quenlin hallgatott. Igaz, imádta Luiset, de mintha valahogyan csakugyan kedvére volna, hogy békében, zavartalanul idogálhat. — Egy turnust én hozatok — sóhajtott föl. És sorra hozatták a „turnusokat“. Quenlin egyre jobban érezte magát. De egyszerre megszólalt mögötte égy finom, vékony kis hang: ' ' — Nem jösz még haza ? Nyolc óra; á gyerekek éhesek. Luise hangja. A kovács riadtan ugrott föl. Egy,vékony kis alak állt mögötte, pislogva a világosságban, karjaiban a csecsemővel. De a csalódás csak egy pillanatig .tartott. S az ijedtséget a fagyos kétségbeesés' váltotta föl. Quenlin fölismerte Amélíét, a legidősebbYárosi értekezlet, A f. hó 18-iki megyegyülés impozáns határozata aktuálissá tette azt a kérdést: minő módon jusson ez a határozat a miniszter kezéhez, hogy régebbi Ígéretének másik felét — a min. biztos kiküldését — mielőbb beváltsa. Debreczeni István kir. tanácsos, polgár- mester ezért értekezletre hivta össze f. hó 19-én d. u. 4 órára a képviselőtestület tagjait. Ezen az értekezleten meglehetős számban jelentek meg a bizottsági tagok és határozatba ment, hogy a polgármester f. hó 21-én fel viszi magával a határozatot, a főjegyzőt pedig táviratilag értesíti a deputáció fogadtatásának napjáról. Egyébként a polgármester bemutatta gr. Károlyi Mihály sürgönyét, amelyben arra kéri a várost, hogy a deputációzást halasszák el az uj minisztérium megalakulásáig, akkor szívesen áll a város rendelkezésére. Erre való tekintettel azt javasolja Dr. Adler Adolf, hogy f. hó 28-án menjen a deputáció, mert akkor Pesten a magyar pénzintézetek orsz. egyesületének közgyűlése lesz, a melyen sokan vesznek részt városunkból. Beható eszmecsere után a polgármester indítványát fogadták el. Egy másik nevezetes indítványt is tárgyaltak. N. Szabó Antal és társainak az alispánhoz benyújtandó kérvényét, amelyben a tavaszi közgyűlés tárgysorozatába kérje felvenni a vm. pótadónak 5%-ról 8°/o-ra való felemelését. Az indítvány azonos az egy évvel ezelőtt beadott indítvánnyal, csakhogy akkor az 1 % ingatlan forgalmi pótadóról volt szó, amelyet mint nem törvényes intézkedést a miniszter nem hagyott jóvá. Aktuálissá teszi a pótadó felemelését a vicinális vasutak segélyezése. U. i. se a halmi— bikszádi, se a láposvölgyi vasút nem fogja megkapni a már megszavazott koncessiót, mert a vm. határozatot a miniszter nem hagyja jóvá. Ez a körülmény alkalmas lesz arra, hogy az érdekeltek Nagykároly vasúti érdekeit is támogassák két vicinális vasút ügyében a börvelyi— fehérgyarmati és a Nagykároly—nyírbátori vasút érdekében. Ugyancsák hozzájárulás kell a peéri—szalacsi vicinálishoz is, mert az érdekeltek csak az előirányzott összeg felét szavazták meg, itt tehát kb. 40—50 ezer korona biztosításáról van szó, amelynek kilátásba helyezésénél a vállalkozó még augusztusban hozzákezdene az építkezéshez. A vármegyénél letétben levő 150:000 korona kamatait akadták erre felh is2nálni, de kisült, hogy a vármegye ezeket felhasználta már. * S jét. S megértette. Az anyját helyettesíti; eljött érte. Megfőzte az ebédet, várt . . . .s nyolc, órakor legkisebb öccsével karjaiban, eljött érte. Csend állt be. — Jó . . . Ülj le, igyál egy pohárral . . . De a kicsi ajkát biggyesztette: —. Köszönöm apa, nem iszom ebéd előtt. S ez nem is nekem való hely,. Csak te érted jöttem ... — Adta kis boszorkánya ! —1 s az aranyozó állón akarta csippenteni. — Ah! Ezt nem. Papa, tiltsd meg neki, — szólt a világos kis hang. — Egész az anyja! Egész az anyja! — jajdult föl á kovács.1 Fölállt és fizetett. Komoly volt ő is és komolyak mind a pajtások is, amint Amélie' oldalán távozott. — Gyakran jösz el majd Így értem ? — kérdé odakint a kovács. — Mindannyiszor apa — miután a mamát helyettesitem. De reményiem, ez nem- lesz gyakran, mert ez a hely nem nekem való . . . Es a gyerekek nyolc órakor már nagyim éhesek. Á kovács mit sem felelt, csak elragadtatva és megdöbbenve nézte. — Érezte> hogy legyőzték seg.y méla, utolsó pillantást vetett vissza a korcsma világos ajtajára,-az elveszített paradicsomra, — ahonnan örökre- kiűzte ez a komoly kis vékony leányka. A siró csecsemővel a karján. A Börvely—fehérgyarmati vasút, nemkülönben a Nagykároly—nyírbátori elsőrangú érdeke városunk fejlődésének: tekintettel arra, hogy a más érdekeltekkel junktinrot lehet felállítani s a miniszter jóváhagyja a határozatot, a pótadó megszavazása egészen biztosra vehető. Ezzel végződött az értekezlet. Az indítványt aláírva eljuttatják az alispánhoz. HÍREK. Személyi hírek. Bartheldy István altábornagy, kerületi parancsnok Balassa Béla őrnagy vezérkari főnökkel f. hó 15-én este városunkba érkeztek és innen f. hó 16.-án este Szatmárra utaztak. — Uray Jenő iparfelügyelő folyó hó 18-án városunkba jött az ipartelepek meglátogatására. Kinevezés. Az igazságyügyminiszter Sö- rössy Gyula nagykálloi járásbirósági betétszerkesztő bírót hasonló minőségben városunkba helyezte át. Hivatal vizsgálatok. Fabó Zoltán dr. a szatmári ügyészség vezetője a nagykárolyi j.-biróság teendőinek és az ügyészségi megbízott ügyvitelének megvizsgálásara f. hó 17-én városunkba érkezett. — Herczeg Károly, nagyváradi pénzügyőri felügyelő f. hó 14-én városunkba érkezett, hogy felülvizsgálja a megyei pénzügyőrség ügykezelését. Terep szemle. Bánó Jenő honv. huszár főhadnagy vezérkari tiszt tegnap eL. u., lóháton Érmihályfa-1 várói városunkba érkezett terep szemlére. A szemlét hétfőn folytatja, , Csendőrfelügyelő Szatmármegyében. Altorjai Kálmán vezérőrnagy a magyarországi csendőrség főfelügyelője Szatmárvármegyében tartózkodik a csendőrség ügykezelésének megvizsgálására, Valószínű, hogy a napokban városunkba, érkezik. Lelkész választás. A gencsi réf. egyház lelkészévé f. hó 14-én 123 szótöbbséggel Papp József s.-lelkészt választották meg.': >v Gyászhir. Lukács József szegedi műszaki tapácsos neje;, szül, Schönpflug Lujza rövid szenvedés után Szegeden elhunyt. Holttestét beszentelés után városunkba hozták és itt helyezték Örök nyugalomra. Alakuló közgyűlés. A létesini tervezett „Nagykárolyi Ipari és Közgazdasági részvény- társaság“ alapitói megbízásából; id. Vetzák Ede a részvényaláirókat a Nagykárolyi Takarékpénztár Egyesület hivatalos helyiségébe f. hó 28-án d. e. 11 órára alakuló közgyűlésre hivta össze. A tárgysorozat á törvény által előirt pontok. Ünnepség. A helybeli róm. katholikus elemi leányiskola növendékei a kegyesrendi plébánia-teiuplom villanyvilágítása javára ma szombaton és holnap, vasárnap d. u. 5 órakor ünnepséget rendeznek a zárda nagytermében, melynek műsora a következőt 1. Nyitány: Egmont. Beethoven L., zongorán négy kézre játsz- szák: Rokk Ilonka és tanítónője. 2. Felvonulás zenekisérettel. 3. Álom és valóság. Prolog, elő- adják: Kruppa Giziké, Szeme're Ilonka, Teleki Buske és Sallay Mariska. 4. Esti dal. Abt F., éneklik a növendékek. 5. Les Sylphes. Impromptu Valse, G. Bachmann, zongorán játssza: Czilli Adél. 6. A két befőttes üveg. Vígjáték egy felvonásban, irta : Murai Károly. Személyek : Balogh Jánosné — Steinmann Paula; Klárika,Juliska gyermekei — Holcinger Anna, Böross Vilma ; líénke, Mariska, Rózsika, Klárika barátnői — Hill Lujza, Kristóf Iré.nke, Vetzák Bözsi; Gyöngyike — FiHöp"Tériké; Kati, szolgáló — Ceha Mariska. 7. Szalon-darab. Besendáhl, zongorán 4 kézré játsszák : Szilágyi Stefi és'tanítónője., 8. Rózsatündérek tánca Moszkovsz, y M., zongorán játssza: R'ókk Ilonka. 9. Csalán. Humoros vígjáték egy felvonásban, irta : Szepessy László, zenéjét szerzé: Kérner Jenő. Tartalmát elmondja : Lucay Erzsike,.Személyek: Csalán — Sajtos Anna; Rózsa — Csepreghy Margitka'; Fodormenta — Marián Mariska ; Ibolya’ - - Rub- letzky Giziké ; Liliom — Papp Rözsiká ; Árvácska — Tóth Erzsiké; Százszorszép — Lieb- hauzer Margit ; Viola — Cupdpa Maiicá; Tüli- pán — Petz Margitka; Esztike — Kern Böske; Tökvirág — Ekker Rózsika'; Házi kisasszony — : : Modern és tartós : : : plissézés és gouvlérozás. : : : Nagykároly, : : Széchenyi-utca 34. sz. a róm. kath. fiúiskola mellet.