Északkeleti Ujság, 1912 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-07 / 50. szám
IV. évfolyam. Nagykároly, 1912. december 7. 50-ik szám. ÉSZAKKELETI POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre .......................................... 8 koronaFé lévre .........................................................4 „ Negyedévre .......................................... 2 „ Tanitóknak egész évre ....................................5 „ Felelős szerkesztő : NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők : Suták István Csáky Gusztáv. = MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. == 7X Szerkesztőség és kiadóhivatal: /(f NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. (<I'ZÁ („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.)” = Hirdetések ugyanott vétetnek fel. " ______________Nyilttér sora 40 fillér.______________ /c ? A béke kilátásai. A börze körök a lehető legoptimisz- tikusabban fogják fel a balkáni kérdést és a papirárfolyamok feltűnő szilárdságával dokumentálják, hogy háborútól nem tartanak. Ezen nyugodtságnak az indokát lehetetlen megtalálni, mert minden jel és szimptoma a közeli háborúra enged következtetni. Katonai készülődések már hetekkel ezelőtt megkezdődtek; a behívások folynak; csapataink nagy része már el lett szállítva a határra; a többi útban van. Akit e jelenségek aggodalommal nem töltenek el, azt meggyőzheti a politikai helyzet vizsgálata arról, hogy a Szerbiával való konfliktust békés utón lehetetlen lesz elintéznünk. Nem szenvednek kétséget, hogy a monarchia Szerbia megerősödését nem tűrheti anélkül, hogy a más nyelvű és fajú Albániában egy megfelelő ellensúlyozó államot ne állítson melléje. E körülmény a szerbek összes álmait és képzelődéseit semmivé tevén, érthető, hogy e különben is elbizakodott és erős fantáziájú népfaj képes inkább a legnagyobb őrültséget elkövetni, mintsem egy önálló Albánia megalakulásába belenyugodna. Elvakultságában komolyan számit a magyarországi és boszniai szerbek, a hor- vátok, a szlovének, sőt a szociáldemokraták segítségére is. A Szerbia mögött álló Oroszország kétségtelenül mindent elkövet saját jólfelfogott érdekében, hogy Szerbia törekvéseit teljes erővel támogassa és háborútól sem retten vissza. — Lehetséges azonban, hogy az orosz hadsereg nincs abban a helyzetben, hogy a Monarchia, Németország és Románia hadierejével szemben még Franciaországgal egyesülten is felvehesse a versenyt. Lehetséges, hogy komolyan tart a leigázoít Lengyel- ország, Finnország, Kaukázus és Közép- ázsia fellázadásától. Lehetséges, hogy komolyan tartania kell Kina és Japán részéről egy támadástól. Mindezen körülmények és főleg az, ha Anglia nem hajlandó Németország eilen támogatni, oda vihetik a dolgot, hogy Oroszország, mint a boszniai annexio idejében, meg- retirál és magára hagyja Szerbiát. Kérdés, hogy ezzel azonban meg- szünt-e a háború veszedelme. Sokan a boszniai annexio analógiájára gondolva, azt hiszik, hogy Szerbia magában nem má**TTaDorut kezdeni a Monarchiával, mint ahogy ez részéről tisztán őrültség is volna. Ez az őrültség azonban ma inkább valószínű, mint az ellenkezője. A szerb önérzetnek olyan áldozatot kellene hozni azzal, hogy a meghódított vidékről kivonuljon, annyi mindenről kellene lemondani, Albánia és az Adria kikötő elvesztésével, hogy nincs az a szerb kormány, amely ezt megmerné hozni és ha megtenné, feltétlenül egy katonai forradalom ragadná magához a vezetést és kezdené a fegyveres konfliktust a monarchiával. Tudva a szerbeknek ezen nagy elszántságát, nagyon félő, hogy a börzei körök nyugodtsága arra a körülményre vezethető vissza, hogy tudják, miszerint mi fogunk engedni, mi fogunk a kis Szerbiával szemben utolsó pillanatban meghátrálni. Felvonultatjuk csapatainkat s mikor látjuk, hogy a Szerbek nem ijednek meg, úgy teszünk, mint az egyszerű zsidógyerek a második pofon után, hogy szépen visszavonulunk azzal, hogy „a szerbekkel nincs mit kezdeni“ és beérjük valami látszólagos jelentéktelen koncesszióval. Megerősíti ezt a feltevést a titkolódzás Prohászka prizrendi konzul esete ügyében. Szinte kétségtelen, hogy a szerb hadsereg egy oly barbár kegyetlenséget követett el, melynek a világtörténelemben egy idegen állam konzulával szem- ban nincs párja és a mely egyenesen vérrel való elégtétel szerzést kíván. Az angol állam követet nem egy európai, de egy fél barbár ázsiai állam Abbesz- szinia csak szabadságától fosztotta meg s az angol nemzet nem késett egy 100 milliókba kerülő háborút lefolytatni azért, hogy követét kiszabadítsa és hogy az egész világ előtt nemzeti önérzetét megvédje. A mi kormányunk, ugylátszik, fél attól, hogy a nép önérzete erősebb talál Gyermekeimhez. Irántatok, hogy hébe-korba Szigorú, sőt kemény vagyok: Ne féljetek, hő sugarakkal Szivem reátok csak ragyog! Gondatlan gazda, ki a kertben Nem gyomlálgat nem nyeseget; Szokott búsulni az sokat, de Örülni vajmi keveset. Hanyag legyek ? Beismerem, hogy Magamra is tekintek én, Mert lelkivigságban akarnék Nyugodni életem telén. Ápolgatom, ha kell, erősen A telketek virágait. Szeretetemnek tiszta lángja Viszontszeretni megtanít. így az erőtöket megedzvén, Zivatartól sem féltetek; Megálltok akkor is szilárdan, Ha nem leszek majd vétetek. Károlyi Tóth Lajos. Török mese. Ott, hol enyhe nyugati szellő a Dardanellák csobogó ezüsthullámait a Boszporuszba tereli, fehér márványlépcsöjü terraszon ült az őszhaju török, hosszuszáru csibukjából sürü füstfellegeket eregetve. Az egyik kezével térdig érő pátriárka szakállát simitgatja és nemes szabású fejét figyelve előrehajtja. Előtte állott fia, a büszke, karcsú alak, európai öltönyben ; sötétpiros keze kacérul takarta hollófekete .fürtjeit. Lázas bőbeszédűséggel szólott a nyugodtan hallgató aggastyánhoz, mert jövendő boldogságáért szállt sikra atyjával szemben. — A szépségnek nyoma sincs rajta, atyám ! Nem tudod, mit jelent ez a nőnél ? Nem képes férjét lekötni, lelkesíteni, nemesre buzdítani. És te Amináról beszélsz nekem, a fony- nyadó leányról, aki mint anyám, Fatma mondja, sohase volt szép ? Való, hogy Amina gazdagsága kiemelne a mindennapi élet lapos szükségleteiből, megadnám terveim gyorsabb kiviteléhez a gazdagabb eszközöket, de vakmerő eszméim szertefoszlanának a szélben, büszke törekvéseim összeomlanának, mintha a számum szele érintette volna őket. Mert Amina oldalánál boldogságra szomjas szivem elsorvadna, mint száraz törzsbe oltott viruló, ifjú galy. Izgatottságtól remegve elhallgatott ... Az aggastyán megcsóválta fejét, azután halkan beszélni kezdett : — A nőnél a szív és ész határozóbb, mint a szép arc. A férfit csak az okossága és a jósága boldogíthatja állandóan. Az ifjú ideges kacagással válaszolt. — Azért beszélsz igy atyám, mert anyám szép, jó és még félig gyerek volt, mikor mint hitvestársadat házadhoz vezetted. De a példa után nem szabad általános véleményt mondanod. Az öreg összeráncsolta szemöldeit. — Elfelejted fiam, hogy atyáddal beszélsz ! De megbocsátok, mert a Korán azt mondja : „Jóságos intés és megbocsátás üdvösebb, mint a kényszerült alamizsna.“ Abban is igazat adok, hogy nem saját tapasztalatomból erednek szavaim, mert anyád szép volt, mint a feslő rózsabimbó. De elmondok egy olyan történetet, egy olyan nő házassági történetét, aki vén és rut volt. A nő özvegységre jutott már elvirult korában. Negyven év tele fehéritette haját. Az angol és francia nő ebben a korban még fiatal, szép, de fajunk asszonyai már elhervadnak, mikorra a negyvenedik évükhöz eljutnak. A férfi a te korodban volt, alig huszonöt éves, előtte állott tömérdek kincseivel, gyönyörével a széles, nagy világ. Hatalmas tervek rajzoltak fiatal agyában. Látta leigázott, elszegényedett, babonában elbutult népét, melyre jog és igazság helyett csak nyomasztó kötelességeket, súlyos terheket róttak és duzzadni érezte magában az erőt, mellyel Allah segítségével — a rabszolgaság bilincseit széttépheti és uj világot teremthet a régi helyén, mert a Korán is mondja :
