Északkeleti Ujság, 1912 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-28 / 40. szám
2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG 40-ik ?zárn. hét, ha előbb nem 2 év múlva a választásokon. És mindez a raérhetePlejn kár a mi ebből az országra hár.ul, egy semmiségért történik, egy svijidlejnek, egy Lukácsnak személye LataJ.mon maradásáért,, egy makacskodásént az elkövetett hiba meg nem bánásában és ki nem repe- lásában. Az ellenzék nem engedhet. Alkotmányunkat nem azért védtük ezer évig, hogy most büntetlenül hagyjuk egy érdekcsoport által megtépázni, az ország politikai életének reorgonizálása a tiszta választások behozatala által nem várathat tovább magára. Az ellenzéknek nincs is mit engedni, mert győzelme amúgy is biztos. Ha nem hiszik a mungó urak, ám bróbálják meg. A baj nem is itt van. A mi végtelen szomorúsággal tölthet el minden hazafit az a tény, hogy a munkapártnak a harcban való elbukása esetén ismét kivagyunk téve egy koalíciós uralomnak. Ez az uralom nem lehet egészséges, mert egy nagy hazugságon épül fel, azon, hogy 48-as elvekkel kell 67-es alapon kormányozni. Előidézi azt, hogy a 48 népszerűsége és hatalma oly túlerőt képvisel, a mely ellen lehetetlen más prog- rammnak érvényesülni, tehát elveket félre dobva tódul mindenki, mint láttuk a 48-as pártba, a hol ugyanaz a szerenesétlen conglomerátuma áll elő a különböző felfogásoknak, mint a milyent ma a munkapártban látunk. Egy ilyen tulerős és a mellett az elvtagadás, vagy elvfelfüggesztés egészségtelen alapján álló párt uralma a .melegágya minden corruptiónak, sőt még rosszabb mint a mostani állapot, mert ennek van ellenzéke, annak pedig nincs és nem lehet. Miután sajnos, kevés kilátás van arra, hogy a mai 48-asok egy része feladja a 48 as névben rejlő vonóerőt, szóval, hogy az ellenzéken belül alakuljon egy erős 67-es konzervatív párt csak a munkapárt .egy része .és a 67-.es ellenzékiek összevonásával lett volna kialakítható egy .olyan erős uj párt, mely pénz és .csendőr nélkül is tudott ytolua többséget szerezni ai országban és becsületesen tudott volna kormányozni. — Sajnos, ez a remény egyre jobban tűnőben van, a Lukács raffineriája győzött Zichy János gyámoltalansága felett. És igy nem marad más hátra, mint harcolni. Harcolni, ha kell, minden eszközzel, mert az [bizonyos, hogy mi ellenzékiek engedni nem fogunk. Lukácsnak menni és a választó reformnak jönni kell. Az alkoholnap. Alkoholnapok név alatt eddig a hét első és utolsó napja: szombat és vasárnap voltak ismeretesek. A statisztika elszomorító adatai szerint ezek a napok burjánozták e legdusab- ban az alkohol hatása alatt elkövetett bűncselekményeket. Ma már május első napja foglalta le hivatalosan a sokatjelentö keresztnevet a legújabb rendelkezés szerint, melynek értelmében az iskolásgyermekek felvilágosító oktatásban részesülnek e napon az alkohol káros hatásáról. Körülbelül azt a szerepet tölti be az alkohol egy normális életfolyamatu társadalomban, mint egy pusztító járvány az általa kikezdett rétegekben. Mindkettő egyforma éhséggel őröl meg és pusztít el nemzedékeket, csakhogy az egyik lassú halállal, a másik azonnal végez áldozatával. Az egyik szemfényvesztő cégér alatt, sokszor a felismerhetlenség leple alatt dolgozik, a másik felismerhetlen rohamossággal veti magát áldozatára. A külömbség a kettő között csupán a kivitel módjában van, az eredmény ugyanaz. Egyikben szemmelláthatóbb a kártékonvság közvetlen hatása, mint a másikban, épen ezért intenzivebb ellene a védekezés, mint a másik eHeni» < ... Ha egy néptizedelő járvány üti föl a fejét, azonnal szövetkeznek orvoskörök és laikusok, hatóságok és magánosok, állam és társadalom s egyesült energiával indulnak harcba annak elfojtására. De amikor egy veszedelmes ellenség, az alkoholizmus, napról-napra százszámra dönt családokat nyomorba, börtönbe és a prostitúció karjaiba, ugyanakkor ugyanezek a körök majdnem tétlenül szemlélik az aknamunkát és nem sietnek szövetkezni az elharapózott fekély kiirtására, Íriszen nem iköy£tejli az oly kegyetlen gyorsasággal áldozatait wés nem mutatja be vesz.edeluress.égét valódi nagyságában. Nem akarják felismerni, :hogy az alkoholizmus sokkal több boldogtalanságnaik, gyásznak és bűnnek volt a .szülöanyja, mint az öt&fes járványok együttvéve és hogy az‘ atkohöMzmus maga is némely .körökben immár járványszerüleg működik. A dolog természetében fekszik a magyarázata annak, hogy az alkoholizmus legdusabb aratásait a szegény, magárahagyott néposztályok körében teszi. Kötetekre menő Írások ösz- szegyültek már arról, hogy minő módokon kell eLonni az istenadta népet az alkohol káros élvezetétől, azonban a sok életrevaló gondolat legnagyobb része agyoncsépelt theoria maradt. A sok összehordott theória félig zárt fülekre talált, mert az arra illetékes tényezők e szomorúan aktuális kérdésben igen keveset, majdnem semmitsem tettek. A legutolsó gazdasági évtized minden árat megduplázott és megnégyszerezett, de a pálinka, az életet, vagyont és becsületet megtámadó és megrontó pálinka maradt a régi taksában. Indító magyarázatot is könnyen talál erre a gazdasági politika. Ha a tisztán élvezeti cikk árában olyan jelentékeny emelkedés állna be, mint amilyen az alkohol áránál hasznos és szükséges volna, az jelentékeny kárt jelentene az államra, melynek tudvalevőleg épen az alkohol egyik legszámottevőbb jövedelmi forrása. Ez az oka, hogy állami intézkedéstől nem is lehet radikális lépést várni az alkoholizmus elleni küzdelemben, mert az csak saját anyagi károsodásával volna lehetséges. Ezért kell erről az oldalról megelégedni az ilyen, nagyon a felszínén maradó és biztatást nem engedő szüleményekkel, mint az „al- kohoinap.“ Olyan nagyon messziről kiinduló, szerény fegyver ez, mint az volna, ha valaki egy irtó háború elleni védekezést azzal kezdene meg, hogy a katonaság helyett a katonásdira fordítaná figyelmét. Kezdetnek nagyon távoli ugyan, de még mindig hasznosítható is volna, ha nem maradna mindvégig a fakatonáknál, hanem később az ellenség existenciális erejét is célbavenné. Fizessünk elő az „Északkeleti Ujság“-ra. hogy mit becsülsz le, akkor nagyon megbecsülnél engemet! — Jer közelebb — intett a felség — s ülj ide az arany pajzsra, lábam elé. Te érdekelsz engem, mert nem vagy mindennapi. Fiatal vagy és erős, szemed úgy fénylik, mint a fáklya. Figyelj rám. Engem ezek a rabnők nem érdekelnek. Engem izgat a vörösbor, mert olyan a szine, mint a vérnek és izgat a kiontott vér, mert az forró s attól megittasul az ember. Az én szemem is fénylik akkor, mikor ezt a kéjt élvezem, de az én szememnek más tüze van, mint a tiednek. Mert a tied olyan meleg, mintha egy arany kemence égne benned, amelyben drágaköveket olvasztanak. Amiért én tettetem magam, első pillanattól kezdve mindent láttam. Amint beléptél, szemed azonnal Néra rabnőm szemére tapadt. És most ott van, őt nézed s nem engem figyelsz. Engem érdekel a te nagy rajongásod, mert az a nagy vágy, ez a nagy érzés előttem ismeretlen. Mond el nekem, hogy mit éreznél, ha azt mondanám, hogy Néra a tiéd s ajkad ajkát érintené. Jól vigyázz szavaidra, csak az igazat mond s csak azt, amit e pillanatban egész bensődben érzel s amely azt súgja néked, hogy feladva s elfeledve mindent, Néra egy csókjáért kinhalálra menj. — Oh, felség, nem oly csoda ez, amilyennek azt a te elzárkózott világodban képzeled, de mert távol tartod magadtól, gondok révén, ezek azért érthetetlennek tetszenek neked. De ne emgem nézz, ne az én vágyódásomat, de nézd az örök természetet, a melynek nagy birodalmának a méhek, a lég síkjainak szűz leányai táborában ezer és ezer him hal meg csak azért, mert reményleni merte, hogy a királynét talán elérheti. Hát több vagyok-e én a nagy mindenségben, mint az a kis méh, mely ott röpköd a nagy világűrben? A felség intett : — Ne erről beszélj, azt mond nekem csak, mit érzel, ha Nérára gondolsz s mit éreznél, ha ajkát érinthetnéd ? — Oh, felség, erre felelni nehéz dolog. Mert a szó kevés rá és szegény a gondolat, de azt tudom, ha rágondolok, úgy képzelem, hogy gránátalma hullatja virágát, arany szitakötők repdesnek a légben s köröttem egy zene szól, egy halk zene, mely olyan, mintha ezüst csen- getyük csilingelnék azt a melódiát, amelyet a hajnali légben a fülemile ezer társával együtt énekel. — Mond, mikor igy beszélsz, nem sós-e az ajkad ? — Oh, felség, dehogy. Nincs az az illatszer és drága kenőcs, vagy jóillatu fűszer, amelynek izét nem érezném, ha csak egy szót is róla kiejtek. — Ez rendben volna — szólt a felség — hóhér, üsd le Néra fejét s add ez ifjúnak ! Az ifjú felugrott. — Megállj, felség, ne bántsd e nőt, öld le a férfiak ezreit, de ne bántsd a nőt. Elzárkózott életet élsz, látom, az élet tüze nem járta át lelkedet, de azért ne bántsd a nőt, mert arany tál fölött piros rózsát megölni nem szabad. — Mágius meséket beszélsz. Dehogy, felség, oly egyszerű szavakban mondom az igazat, hogy meg kell, hogy értsd szavamat. Ophir országában most leltek egy uj követ, melynek fényes tüze van, de van hozza az égnek oly melege, mely forróvá teszi az agyvelőt s érben, vérben egy csodás keringést okoz. Halászok hoztak bibor-kagylókat, mellyel szalagokat pirosra festenek, oh, de mi e szin a ríői ajk biborszalagjához, melyet a természet neki örökül adott. S felség, néz le Néra homlokára s mond, hazudom-e, hogy azon királynői diadém ragyog. Nézd meg a vállát, nem a szűzi hó az, melyet az ég angyalai hullatnak a földre, hogy tiszti palásttal borítsák be azt ? — Néra, jöjj közelebb — intett a felség. — Csókold meg őt, aztán hadd halljon meg. — Nem, felség — felelt Néra. — Nekem ő nem tetszik, én néki csókot nem adok. — Parancsolom — szólt a felség. — Megállj, felség — szólt az ifjú — nagy ur vagy, de a csók felett nincs hatalmad, mert nem csók az már, mi parancsra jön. — Miért nem, hisz ajkatok összeér ? — igen, felség, de a csóknak lelke van s annak parancsolni nem lehet. — Untat beszéded, időd lejárt, vigyétek. Az ifjú nyugodtan távozott s nemsokára jelentették, az ifjú meghalt, de csókot nem kapott. Jáspis asztalon hozták a király elé a lakomát, igazgyöngyöt dobtak a kehely aljára s aranytálon állt ott a pávapecsenye. Evett a félti M ti Modern és tartós : : plissézés és gouvlérozás. Hájtájer Pál : : Nagykároly, : : Széchenyl-nica 34. sz. a róm. kath. fiúiskola mellet.
