Északkeleti Ujság, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1911-11-24 / 47. szám

4-ik oldal. Északkeleti újság. 47-ik szám lartani a hallgatóságot, amely zajos tapssal honorálta a közönségünk előtt már igen elő­nyösen ismert felolvasó munkáját. Nagy tetszést aratott Heltainak „Kacag­nom kell“ cimü humoros monológja, amelyet Szabó Gizi, műkedvelői színpadunknak ez a bájos és ügyes szavalója adott elő nagy siker­rel. Teljesen kiaknázta a monológban rejlő humort és egy a színpadon teljesen otthonos, gyakorlott és tehetséges szavaló minden elő­nyével adta elő szerepét. Nem ez az első sikere; sokszor aratott már hozzá hasonlókat a műkedvelők színpadján és bizonyára még sok­szor is fog szerepelni. Művészi vonósnégyes szolgáltatta az estély magasabb zenei élvezetét. A teljes figyelemmel végighallgatott művészi quartettben az I. he­gedűt Hermann László, szatmári hegedűművész, a 11. hegedűt Preisz MíkIós városi aljegyző, a mély hegedűt: Vitek Károly zenetanár, a cellót pedig Péchy László műszaki tanácsos, az Ecsedi- láp társulat igazgató-főmérnöke játszotta. Vala­mennyit ismeri már hasonló szerepekből a nagykárolyi zenekedvelő közönség. Nagy sikert aratott a művészi vonósnégyes, amelyet a tervbe­vett egy számon kívül a tomboló ováció folytán még három másikkal kellett a játékosoknak megtoldani. Jóleső meglepetéssel fogadta a közönség a dalegyesületi elnök azon bejelentését, hogy Hermann László szatmári hegedűművész mű­soron kívül fellép. Alig emlékezünk olyan taps­viharra, mint amilyennel a közönség a művészi hegedűszóló minden egyes számát fogadta s a nálunk már néhány Ízben szerepelt kiváló hegedűművészt, mint minden alkalommal, ez­úttal is alig-alig akarta elengedni a hálásan tapsoló közönség. Három szép szoborkép képezte az estély látványosságát: 1. Három grácia. 2. Párkák. 3. Niobe. A remekül sikerült szoborképeket: Berey Margit, Csáky Ilonka, Filep Ilonka, Kovács Emma, Miks Mariska, Serényi Erzsiké és Serényi Mariska személyesítették meg. Min­den egyes kép oly szép és megragadó volt, hogy a függöny minden fellebbenése alkalmával a meglepetés hangos moraja futott végig a nézők sorain. A szép estélyt egy egyfelvonásos rövid vígjáték az „Asszony-parancs“ előadása fejezte be. A három szereplő mindegyike igen ügyesen oldotta meg feladatát. A tábornokné főszerepé­ben Filep Ilonka mutatkozott be a közönségnek. Azért mondjuk, hogy bemutatkozót, mert még nem láttuk szerepelni, reméljük azonban, hogy ezután még sokszor szerepelni fog. Színpadi otthonossággal, biztonsággal és oly ügyesen játszott, amit egy először fellépő műkedvelőtől nem mertük volna remélni. így hamar odalép­het műkedvelőink legjobbjai közé és benne még értékes szereplőt találhatnak a színpadon sze­replő társadalmi egyesületeink. — Marcibányi tábornok szerepét a közönség előtt már jól ismert Tremba Márton játszotta. Minden moz­dulata, minden szava teljes hatást ért el. Ő már nagyon érti ezt a mükedvelést. Majdnem azt lehet rá mondani, művész a műkedvelők között. Körülbelől ugyanez áll Kaizler Imréről, aki — talán mondanunk sem kell — az inas szerepét játszotta. Minden egyfelvonásos víg­játékban ő az inas és apró bohókás humorával sokszor nagyobb hatást ér el, mint mások nagy szerepekben. Róla is olyanformán lehet szólni, hogy hivatásos műkedvelő, ami paradoxonnak látszik ugyan, de majdnem igaz. A függöny utolsó és minden taps dacára is visszavonhatatlan legördülése után a közön­ség majdnem osztatlanul a Magyar Királyba vonult, ahol kedélyes társasvacsora után reggelig tartó táncmulatsággal fejezte be a kellemes estélyt. Müvész-estély. Ilyen cimek alatt annyi értéktelen, léha, közönséges hanglitársaság csapta már be rossz szereplőivel és még rosszabb műsorával a nagykárolyi közönséget, hogy nem csoda, ha a közönség bizonyos gyanakvással fogadja a fő­városból minduntalan le-leránduló „művész- társaságokat“ és messze elkerüli azok „müvész- estélyeit.“ Talán ez volt az oka annak, hogy a 18-iki Pintér-estélyen sem jelent meg oly nagy közönség, amilyen nálunk a komoly müvész­estélyeket felkeresni szokta. Nem voltak ugyan nagyon kevesen, sőt őszintén megvallva, mi ennyit sem vártunk volna, azonban jóval töb­ben lehettek volna s úgy a szereplő kis mű­vészgárda, mint a műsor megérdemelte volna, hogy a vármegyeháza dísztermét, ahol az estély tartatott, teljesen megtöltse a közönség. A részben jótékonycélu — tüdőbetegek szanatóriuma javára rendezett — estélynek há­rom szereplője volt : Pintér Imre. a népszínház elsőrangú tagja, Parlagi Kornélia, soubrette primadonna és Szemere Gyula, fővárosi művész. Mind a hárman nagy sikerrel, nagy művészet­tel adták elő számaikat. A siker kritériumaként elég talán annyit megjegyezni, hogy dacára annak, hogy közönségünk az előadott dolgok­nak kilenc tizedrészét már ismerte s újat majdr nem semmit nem kapott, oly lelkesen tapsolt minden egyes számhoz, mintha valamennyit most hallaná először. Ismerős dolgokat kaptunk, de sokkal művészibb formában, mint eddig bármikor. S ez a siker titka. Ezért volt mégis uj minden. így lett ez az estély hasznossá is, mert megmutatta a különbséget a cabaret-erő­szakoskodás és a valódi művészet között. A Pintér Imre hatalmas, szép, tiszta hangja, a Parlagi Kornélia finom művészete és fülbemászó, kellemesen csengő sopránja, a Szemere Gyula diszkrét szalon-modora minden egyes szám­ban művészi gyönyörűséget szerzett és teljesen lekötötte a figyelmét a közönségnek. ügy hallottuk, a kis művészgárdának szán­dékában van még meglátogatni a jelenlegi körút alkalmával már felkeresett városokat s igy va­lószínű, hogy hozzá ík is eljönnek, amikor is bizonyára nagyobb közönség fogja őket végig­hallgatni, mint az elmúlt alkalommal. HÍREK. Estély a kastélyban. Özv. gróf. Károlyi Istvánné szül. Csekonits Margit grófnő f. hó 21-én fényes estélyt adott, amelyre városunk­ból hivatalosak voltak: Csaba Adorján felesé­gével és leányával, Ilosvay Aladár és neje, Debreczeni István és ¡neje, özv. Serly Gusz- távné, Jurcsek Béla és neje, Péchy László és neje, Dr. Schönpflug Béla és neje, Dr. Vetzák Ede és neje, Dr. Kovács Dezső és neje, özv. Mosony Györgyné, Plachy Gyula, Récsei Ede, Madarassy Gyula, Cseh Lajos, N. Szabó Albert és Gallasz Ödön. Kinevezés. A debreceni Ítélőtábla elnöke Serly Ferenc helybeli lakos végzett joghallga­tót a debreceni Ítélőtábla kerületébe ideiglenes minőségű segélydijas joggyakornokká nevez­te ki. “ Eljegyzés. Reszlcr Antal a „Nagykárolyi Közgazdasági Bank Részvénytársaság“ pénztár­noka f. hó 18-án váftott jegyet Tempfli Károly csanálosi birtokos leányával Erzsikével. Az el­jegyzésen városunkból is igen sohan vettek részt. Szívből gratulálunk. A Szent László Konviktus megáldása, mint azt lapunk múlt számaiban közöltük, folyó hó 26-án, holnap, vasárnap reggel lesz. 9 óra­kor ünnepi szentmisét, celebrál mélt. és főt. Fetser Antal felszentelt püspök, püspöki hely- nök, nagyváradi kanonok. A misén a főgimná­zium énekkara énekel. A misét mondó püspök evangélium után szent beszédet mond. Mise után körmenet megy a konviktushoz s a püs­pök ünnepélyesen felszenteli a konviktus épü­letét. A körmenet ezután a tornacsarnokba vo­nul, ahol a gimnázium ifjúsági ünnepélye ke­retében Cseh Lajos főgimn. igazgató ismertetni fogja a konviktus történetét. Délben az újonnan felszentelt konviktus éttermében ünnepi diszebéd lesz a püspök tiszteletére. Emlékeztető. Folyó hó 26-án, holnap este tartja a nagykárolyi „Protestáns Társaskör“ felolvasó estélyét a Petőfi-ütcai helyiségében. A Kölcsey-Egyesület legközelebbi es­télye. A Kölcsey-Egyesület december hó 9-én u. n. „tagilletményes“ felolvasó-estélyt tart a vármegyeháza dísztermében. Az estély tagok számára ingyenesen, a közönség számára pe­dig leszállított helyárak mellett lesz megtartva. A műsor még nincs meghatározva. Rendes közgyűlés. Városunk képviselő­testülete dec. 3-án rendes közgyűlést tart. Szemle. Bartheldy István altábornagy a kassai III. honvédkerület uj parancsnoka szer­dán és csütörtükön szemlét tartott az itteni zászlóalj felett s a látottakon teljes elisme­rését fejezte ki. A vármegyei tisztviselők fizetésren­dezése ügyében a belügyminiszter leiratot in­tézett vármegyénk alispánjához, hogy Írassa össze az összes tisztviselőket fizetési fokozat szerint s a kimutatást sürgősen terjessze fel, mert ez fog alapul szolgálni a tisztviselők fi­zetésrendezési munkálatainál. Sorshúzás. A nagykárolyi járásbeli had­kötelesek — kik jövő évben kerülnek sor alá — a jövő hó 22-ik napján fognak sorsot huzni a helybeli szolgabirói hivatalban. Gyűlés. A polgármesterek dec. hő 9-én Budapesten gyűlést tartanak, melyen Debreceni István kir. tanácsos is részt fog venni. Fizetés képtelenség. Steib Márton hely­beli kézmüáru kereskedő fizetésképtelenséget jelentett Paszivák 239.700 koro iát az aktívák 108.000 koronát tesznek ki. Az indóház ügyében. A Máv. által a vasúti indóház uj felvételi épülete előtt elterülő tér megnagyobbitása céljából f. hó 30-án kisa­játítási tárgyalás fog tartatni. A város 89 D-öl, Bing Mór és társa cégtől 175 d-öl területet óhajt kisajátítani. A nagykároly—margittai vasút ügyé­ben az előmunkálati engedményes a vállalkozó főmérnökkel a szerződést a napokban megkö­tötte. A vállalkozó mérnök most folytatja az érdekeltségekkel a tárgyalásokat arra nézve, hogy a vasút voral az állomástól kiindulva a Somoserdő, Klára-major és Szent János-major mellett vezessen Vezendnek és tovább az ér meíléki falvakon át Margittáig. Mint érdemes hirt itt említjük meg, hogy e vasul építésével kapcsolatban folynak a tárgyalások egy váro­sunkban létesítendő nagyszabású cukorgyár fel­állítása érdekében, mely a nagykárolyi és sza- niszlói uradalmak támogatása mellett bizonnyal fényes eredményeket fog elérni. Bonyodalmak egy fegyelmi ügyben. Dr. Szunyogh Mihály a mátészalkai kerület orszgy. képviselőjelöltjének feljelentésére Péchy László főszolgabíró ellen folyamatba tett fe­gyelmi ügyben N. Szabó Antal kir. közjegyző lemondása folytán vizsgálóbiztosul Dr. Böször­ményi Emil közigazgatási tag küldetett ki. Baleset. Könynyen végzetessé válható baleset érte Csordás Sándort, aki a helybeli vas- és lemezáru gyárban, mint kisegítő nap­számos van alkalmazva. F. hó 18-án d. e. 7 órakor a gyár emeleti helyiségében egy kézi ollólemez-vágóval dolgozott és véletlenül az olló visszaesvén a jobb kéz -hüvelykujjának első Ízületét levágta. A rendőrség megindította 2 vizsgálatot befejezve, az iratokat a kir. ügyész­séghez terjesztette fel. Egy hatosért. Buschmann József, nagy­károlyi kerülő ma, szombaton reggel beállított Varga György Körtefa-utcai gazdálkodóhoz ke­rülői járandóságának elszámolása végett.- Az elszámolásnál 20 fillér erejéig differencia me­rült fel a felek között, ami Vargát annyira fel­bőszítette, hogy nekiment a kerülőnek és vé­resre verte. Buschmann ügyvédet bízott meg az elégtétel szerzésével, amely után a sangvi- nikus Varga György bizonyára gondolkozni fog azon, hogy vajon érdemes volt-e ennyire tüzbe jönni egy hatosért. Hűtlen tanuló. Mann Gusztáv helybeli cipőkereskedő már régebben észrevette, hogy cipőkészletét valaki állandóan dézsmálja. Fel­jelentésére a rendőrség kiderítette, hogy a tol­vaj egyik tanulója Kosztin Sándor. Az eljárás megindult, ellene. Meggyűlt az erdő. A bikszádi határban, az erdők alatt őrizte a sertéseket Tatár Andre pásztor. Hogy tagjait egy kissé felmelegithesse, egy korhadt fa tövében tüzet rakott, amelytől az erdő szomszédos fái is meggyuladtak. Az erdő gróf Károlyi László tulajdona, akinek az erdőégés következteben hétezer korona kára van. A tüzet csak nehezen lehetett' lokalizálni. A gondatlan pásztor ellen a bűnvádi eljárást folyamatba tette a hatóság. »KÖLCSEY« NYOMDA R.-T. NAGYKÁROLY.

Next

/
Oldalképek
Tartalom