Északkeleti Ujság, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-07 / 40. szám
4-ik oldal. 40-ik szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG. üresen maradó, vagy nem nagyon népes színházat. Ezúttal is szépet és most is nagy közönség előtt produkált az egyesület hét tartalmas pontból álló műsorában. A megnyitó előadást Szentiványi Béla kegyesrendi tanár tartotta. A szónokot már jól ismeri a közönség, mert számos esetben hallotta már az Oltáregyesület színpadáról. Ezúttal „Az oltár“-ról beszélt. Nagy rutinnal előadott beszédében néhány kedves képet mutatott be az oltárról, mint, amelynek nevét az egyesület viseli s mint amely egyik legszebb symboluma a kereszténység nagy és szép tanainak. Beszédét nagy figyelemmel hallgatták és zajosan megéljenezték s azt lapunk mai számának tárcarovata számára is megszereztük, hogy azok is olvashassák, akik nem hallották. Utána Gáspár Nica zongorázott a Nagykárolyban tőle már igen jól ismert művészi precizitással. Chován Kálmán „Magyar hangulatképeit“ adta elő nagy sikerrel. A harmadik pont a hazafiságnak volt szentelve. Szabolcska Mihálynak „A Grand Caffé- ban“ cimü közismert hazafias dalát adta elő az egyesület élőképekben, szavalással, a dalárda énekével és Krizsán Gyuri zenekarárak közreműködésével. A dal megszemélyesítése mesésen sikerült. Ifj. Somossy Miklós ügyes szavalata, a dalárda remek éneke és a cigánymuzsika mellett Bartóti Szidike, Gáspár Magda, Jenser Mihályné, Peroutka Mici, Petz Ilonka, Pucser Károlyné, Serényi Erzsiké, Tremba Mártonná, Csáky Gusztáv, Leitli János, Müller Ferenc, Nagy József, Papp Béla, Reszler Antal és Toóth József személyesítették meg a színpadra varázsolt kávéház közönségét. A szép színes képet és ügyes játékot a legnagyobb figyelemmel hallgatta és nézte végig a közönség és még számtalanszor kellett felhúzni a függönyt a darab lejátszása után is, amig a közönség meg tudott válni a bemutatott szép képtől. Gáspár Nica ismételt szép zongorajátéka után — mely alkalommal Moszkowszkynak „Memento giojozo“-ját adta elő — egy közismert költeménynek, Gyulai Pál „Éji látogatás“- ának megszemélyesített szavalása következett. A költeményt igen ügyesen és kedvesen Serly Vilma szavalta el. A három árvát kedvesen személyesítették Christoph Rózsika, Pucser Gizike és Szűcs Pistike, mig a szerető anyát tetőtől talpig fehér halotti ruhában Christoph Gyuláné játszotta. A megrázóan szép kép melodrámára volt alakítva és fisharmőniumon Huszthy Zoltán kisérte. Minden egyes momentumában oly szépen sikerült és oly nagy hatást ért el ez a melodráma, ami szinte páratlan. A közönség lelkesen éljenezte és többször a lámpák elé hivta a melodráma ügyes szereplőit s úgy látszott, hogy vége sem akar lenni az elismerő viharos tapsnak. Ezután Patay Jolánka szavalta el Arany János közismert „Ráchel siralmát.“ Az előképpel kisért szavalat igen jól sikerült és pompásan illeszkedett bele az egyesület ezen estélyének remek műsorába, amelynek minden pontja a lehetőlegjob'oan, nagy rendezői gonddal és tudással volt összeválogatva. A megható anyai gyászt a néző szeme előtt fájdalmasan illusztrálta a szavaló keleti gyászruhája és lebontott haja. De az egészből, mint keretből emelkedett ki a szavalat értéke, amely a gyermekét gyászoló anya szivhezszóló hangján s később a látanoki lélek erejével adta vissza a klassikus költeményben rejlő érzelmek nagy erejét. Patay Jolánkát és Serly Vilmát még sokszor reméljük viszontlátni az Oltáregyesület s általában műkedvelőink színpadán. A — hízelgés nélkül — páratlan sikerű estélyt egy remek előkép fejezte be : „Madonna a gyermek Jézussal.“ Egy egész paradicsom, egy darab menyország tárult a nézők szemei elé a szinpadról. A csodaszépen elrendezett, fénnyel, színekkel, pompával gazdagon bevont kép személyei voltak : Hill Ilonka és Lujzika, Pucser Károlyka, Gál Magduska, Kruppa Giziké, Nagy Ilonka, Pucser Dezsőké, Rubletzky Giziké és Jolánka, Szolomájer Magda, Tremba Baba, Petz Ilonka, Peroutka Mici, Gáspár Nica és Serényi Erzsiké. Az utolsó pontnál a közönség rendes körülmények között — a mi közönségünk legalább — sietve távozni szokott. Most nem. Helyén maradt mindenki és ujráztatta a képet, amely oly remeK volt s a közönség oly nehezen vált meg tőle, hogy még egy néhányszor fel kellett huzni a függönyt, mielőtt az a pazarul odavarázsolt menyország előtt végleg legördült volna. A kellemes estély után a közönség a szereplőkkel együtt társasvacsorára vonult a Magyar Király kávéház éttermébe, ahol Krizsán Gyuri tüzes muzsikájá mellett a késő éjjeli órákig maradt együtt, fesztelen kedves hangulatban töltve el a kellemes órákat. Az Oltáregyletet nem kell dicsérnünk. Munkája dicséri. Nem kell biztatnunk további rendíthetetlen működésre, mert «uerei mutatják, hogy többet produkál, mint amennyire mi buzdítani tudnánk. Kettővel tartozunk csak ennek az egyesületnek. Köszönettel és elismeréssel. S azt nemcsak a magunk, de a közönség nevében is mondjuk akkor, amikor látjuk, hogy kulturmissiójának teljesítésében nemcsak, hogy nem lankad, de mindig nagyobb és nagyobb buzgalmat fejt ki. Értesítés. Ismét fordult az esztendő és közeledik az alkalom, mely módot ad a magyar katholikus- ságnak, hogy meggyőződéséről, erejéről, munkájának eredményeiről számot adjon és a jövőt készítő tiszta törekvéseinek terveit megbeszélje. Minden mozgalomnak jelentősége az idő haladásával természetszerűleg növekszik. A mi nagygyűléseinknek talán még ezt a természetes erőt is hatványozott mértékben kell kifejteniök, hogy lépéseikkel elébe vágjanak ama haladásnak, mely a kereszténység hatalmas épületének lerombolására tör. Az elmúlt 10 év impozáns megnyilatkozásait méltóan kell követnie a tizenegyediknek, hogy betölthesse nagy hivatását, mit a katho- likus társadalom működésének fejlesztésére vállalt. Mindnyájunk összes erejére szükség van, hogy a kereszténység szent ügyét mindennel szemben diadalmasan megvédjük. Ennek sikerébe vetett törhetetlen hittel, az eredmények kivívásának határozott reményével hívjuk mindazokat, kik a katholikus érdekek megvédésében együtt éreznek, a XI. katholikus nagygyűlésre, melyet az Országos Kath. Szövetség, mint a katholikus nagygyűlések rendezője, az 1911. év november havának 12., 13. és 14. napjain, Budapesten, a székesfővárosi Vigadó termeiben rendez. A nagygyűlés rendje röviden a következő : November 12.-én, vasárnap reggel 9 órakor Veni Sancte. 11 órakor: I nyilvános szűk, földalatti folyosóban járunk. A levegő fojtó ts nehéz. Kövér vizcseppek fénylenek a falakon a vezető gyarló mécsesének fényében. A természetes földfalakon itt-ott egy-egy felirat — egy mártír sirja, — egy-egy kezdetleges karc, kép, simbolum. A folyosón zümmögő, monoton hanghullámok verődnek felénk. Most hirtelen fordul a folyosó s egy kiszélesedett, laposra nyújtott, körforma helyre értünk. A térség közepén egy koporsó. A koporsó le van födve fehér vászon- teritővel. Köröskörül 10—15 férfi és nő vegyesen. A koporsót az éjjel hozták ki Rómából. Amphitheátrális játékok voltak tegnap, s a koporsó néma lakója, a legújabb mártír egy bőszült tigris áldozata lett. Ami jóságos arcú öregünket térdrehullva fogadják. Szemeit az égre emeli, karjai áldásra nyílnak.- Pax vobiskum — béke veletek! Et cum spiritu tuo, és a te lelkeddel — felelnek a körüláilók. Egyházi ruhákat vesz magára. Kenyeret és bort készítenek. S a mi jóságos öregünk — nyilván pap— elmondja miséjét a vele jött gyermek sedédkezésével a mártír koporsóján. Elértünk, — mélyen tisztelt Hölgyek és Urak! — elértünk a keresztény oltár uj típusához, a vértanuk koporsójához. Az ősegyházban az üldözések idejében, mikor a keresztény kultusz minden cselekménye a katakombák mélyében ment véghez, a szent misét, a kereszténység áldozatát is ott mutatták be a katakombákban. Oltárul, mint előbbi képünkön is láttuk, a vértanuk koporsója szolgált. Voltak a katakombákban fából, vagy kőből faragott oltárok is, amelyekről azonban sohasem hiányzott valamelyik szentnek, vértanúnak az ereklyéje. Ezen őskeresztény szokásból kiindulva rendelte el a IV-ik karthagói zsinat azt, hogy olyan oltárokon, amelyeken szent ereklyék nincsenek, a szent misét bemutatni nem lehet. — S ez a zsinati rendelet napjainkig érvényben maradt. Minden oltárunkon, ahol misét mond- danak, ott van az egyházi elöljáróságtól szigorúan-felülvizsgált eredeti ereklye. * * * Az üldözések kora elmúlt, A kereszténység fellélekzett s lassanként elhagyhatta rejtekhelyeit, a katakombákat. Nyíltan, szabadon mutathatták be már a szent áldozatot. S tényleg a IV. századtól kezdve a kőből épített oltárok mind közönségesebbek lettek s a főpásztorok és a tehetősebb hivek buzgalma azokat gyakran aranyból és ezüstből készitteté. — Nyssai szent Gergely, Szent Chrysosthom'•« m oe- szélnek Írásaikban terméskőből rakott és faragott oltárokról. Sozomenus pedig Pulcheriáról, Arkadius császár leányáról azt bizonyítja, hogy a konstantinápolyi főegyházban aranyból és drága gyöngyökből kirakott oltárt emeltetett.*) Még az oltár kellékeiről akarok egyet- mást elrnundani. Említettem, hogy minden oltáron van ere.dye. Megkivántatik, hogy oltárainkon legyen egy faragott kereszt is. Már a szent hajdanban Szent Ágoston szól az Oltárok keresztjéről, mint szükséges kellékről,*) — Optatus pedig már a IV. században emlegeti az oltárok abroszát, amelyek az utolsó vacsora *) Lonovics: Archeológia I. 112. *) S. Aogustinus L. 10. de civitate Dei c. 20. asztalánaK abroszára, továbbá azon gyolcsokra figyelmeztetnek, amelyekbe az Ur testét eltemetésekor takarták.*) — A gyertyák pedig azon idők emlékét idézik vissza, amidőn az első keresztényeknek áldozatukat sötét rejtekhelyükön, a katakombákban kellett bemutatni gyertyafény mellett. * * * A kereszténység terjedésével oltárai mind ékesebb alakot öltöttek. Szolgálatába szegődött a buzgalom, az áldozatkészség, a jó ízlés és a művészet. Láttam oltárokat, remekeit a művészetnek. Vakitóan fehér, faragott karrarai márványból. Munkáskezek lehelletszerü finomságú kézimunkákkal ékesítik. Arany, ezüst gyertyatartók csillognak az ezernyi villanykörte káprázatos fényében. Kincseket érő szmirna és perzsaszőnyegbe süpped az ember ... Itt azonban egy gondolat villan át agyamon: Hol vannak a gazdag oltárok körül az első faasztal oltárok áldozóinak örökösei ? Gazdag oltárok, szegényes lelkületű emberek ... De mintha változnék az idők járása . . . Mintha egyre sűrűbb lenne a fényes oltárok gazdagodó lelkű látogatóinak a száma ... Ha igen, úgy nem vagyok szerénytelen, ha e téren szerepet juttatok az oltáregyesületnek. *) Lonovics: Archeológia I. 114. : Modern és tartós : plissézés és gouvlérozás. Hájtájer Pál : : Nagykároly, : ; Széchenyi-utca 4. sz.,; a rom. kath. fiúiskola mellett.
