Északkeleti Ujság, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-01-28 / 4. szám
4-ik .szám. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG 3-ik oída!. bados kinövéseit és elégtételt ad mélyen tisztelt alelnökünknek a méltatlan támadás ellen. Ehhez a megnyilvánult egyhangú helyesléshez a közgyűlésnek alig kell egyebet fűznie, mint a maga részéről is melegen kifejeznie az áléinak ur kitűnő személyéhez való ragaszkodását, elismerését a múltra, bizalmát a jövőre s kérni őt, hogy az eddigi szellemben s ugyanolyan szeretettel vezesse továbbra is az Egyesület ügyeit. Azonban szóló azt hiszi, hogy a határozat épen szorosan körülhatárolt természeténél fogva nem terjeszkedhetett ki a fontos kérdés egész eszmekörére. Nagyon indokolt volt tehát, hogy az elnök tág látkörre terjedő, mélyen járó s gyönyörű szavakkal előadott fejtegetésével pótolta a hiányt Nagy szükség volt erre s azt hiszi, véleményét sokan fogják osztani, hogy kívánatos volna e beszédet a legtágasabb körben is terjeszteni. Azért indítványozza, hogy a beszéd vétessék föl egész terjedelmében és szószerint a jegyzőkönyvbe, azon czélból, s ezt kéri mindjárt a jegyzőkönyvben megjegyezni, hogy utóbb az évkönyv a nagyobb nyilvánosság elé vigye. A — talán szokatlan — eljárást indokolja, hogy itt nem csupán egy elnöki — igen szép — megnyilatkozás nagyobb körben leendő terjesztéséről van szó. A K.-E.. mint kulturális és irodalmi testület, igen is hivatott tényező és illetékes fórum arra, hogy egy ily fontos sajtóirodalmi dologhoz hozzászóljon, azt megvitassa. Megnyilatkozása — mint illetékes fórumé — nem egyszerű véleménynyilvánítás, hanem egyenesen döntő Ítélet. Ezt a jelleget fogja megadni az évkönyvben való megjelenés, mint az Egyesület hivatalos emóciója. Az elhangzott s csinos formába öntött indítványhoz dr. Falussy Árpád szólt hozzá, ki azt nem az ő egyénisége miatt, hanem a czél szempontjából elfogadandónak tartja, s hozzá csak azt fűzi, hogy a titkár bizassék meg azzal, miszerint a határozati javaslatot jegyzőkönyvi kivonat alakjában közölje az alelnökkel. Ezután Cseh Lajos alelnök szóialt fel. Kifejezést adott annak, hogy ő lemondásával nem akart ilyen úgyszólván ünnepeltetést provokálni, de ha már megtörtént, köszönetét mond mindenkinek, aki őt ezen közgyűlésen bizalmáról kifejezetten biztosította. A közóhaj elől kitérni nem akar s állását megtartja. Cseh Lajos eme kijelentését a közgyűlés őszinte lelkesedéssel vette tudomásul. Még egyszer a Heves-kérdés. Most már ott tartunk a szinügyi kérdésben, hogy Heves mégis megkapta a színházat. A szatmári színházat. Nagykároly a rajta esett sérelem után természetesen nem maradhat benn a kerületben és nem is fog benn maradni. Erről most már szó sem lehet. Számos terv merüit már fel arra vonatkozólag, hogy Nagykároly város melyik kerületbe lépjen be. Ezek közül nevezetesebbek azok, melyek egyike szerint a sátoraljaújhelyi, másika szerint pedig a nagybányai kerületbe lépnénk be. Legnevezetesebb és talán a legczélszerübb is az, amely szerint Ballát az első és egyedül jogos választáson megválasztott pozsonyi színigazgatót hívnánk meg színházunkba. Jelen czikknek azonban nem is annyira a színházra vonatkozó jövendő alakulások képezik főtárgyát, mint inkább néhai direktorunk, Heves Béla újabb eljárásának a szellőztetése. Heves Béla az utólsó perczig biztos volt a győzelmében. A bukás tehát váratlanul jött, mint egy gutaütés. A jó üzletembert azonban még ebben a kriminális helyzetben sem hagyja el az üzleti érzéke. Heves pedig jó üzletember. Született üzletember! Végig tekintett a sakktáblán s egy pillanat alatt tisztában volt, hogy milyen lépést kell most tennie. Volt még egy bástyája : ehhez nyúlt. Felhasználta aSzat- már és Nagykároly között folyó ősi harczot és beleüvöltötte az általános konsternáció zúgásába, hogy : „Nagykárolynak nem volt joga szavazni!“ Hogy ezt honnan vette, amikor Nagykároly mindig szavazott és ezt a jogot kétségbevonni soha senkinek eszébe sem jutott, nem tudjuk. A kifogás azonban bevált. Szatmár két kézzel kapott utána és kimondta, hogy Nagykárolynak nincs szavazati joga, válasszon a szatmári szinügyi bizottság még egyszer igazgatót. — így történt meg a keddi, f. hó 24-iki választás, melyhez mi most már csak mint a szomszéd város belügyeinek csöndes megfigyelői szólunk s amely objektíve már nem tartozik reánk. Ezen a választáson Heves győzött tiz szóval öt ellen. így használta ki Heves a lokálpatriotizmus magasra törő hullámait a maga előnyére. Hevesnek az után, amit tett, k. kötelessége lett volna azonnal bejelenteni, hogy Nagykárolyról a történtek után lemond és kérni, hogy a Nagykárolyra vonatkozó obligó- jából bocsássák ki. Ezt annál inkább megtehette volna már a saját érdekében is, mert tovább, mint legfeljebb még a tavaszi szezonban, úgy sem marad meg Nagykárolyban. Heves nemcsak, hogy nem mondott le mindezideig Nagykárolyról, hanem még azt merészelte kérelmezni a nagykárolyi szinügyi bizottságtól, hogy mára, szombatra engedjék át neki a színházat, mert be akarja mutatni „A testőrt“................Nahát! Ehhez már bőr kell! Heves azonban ma nem fogja bemu- atni „A testőrt,“ mert nem kapott rá engedélyt. Ezúttal azzal az indokolással, hogy a színház szombatra már le van kötve műkedvelőknek próbára. De ha még egyszer meg meri kísérelni ezt a kérést, kaphat egy visszautasítást minden indokolás nélkül, vagy olyan indokolással is, amit nem tesz ki az ablakába. Elvárjuk és megköveteljük attól a szinügyi bizottságtól, amely Heves közvetítésével olyan olyan megaláztatásban részesült, mint a köztudomású szatmári eset, hogy Heves minden olyan kérelmét, amelyet megadni nem köteles, kereken és határozottan tagadja meg! Ha Hevesben nincs annyi finomság, hogy azt mágától belássa, meg kell rá tanítani ! A fenti dolgok elmondása alkalmából nem hallgathatjuk el a közhangulat megnyilvánulásának néhány érdekes pontját sem. Ezek szerint általános mozgalom indult meg Nagykárolyban arra nézve, hogy ha Heves magától le nem vonja a konzekvencziákat és nem kéri a Nagykárolytól való felmentését, becsületbeli kötelességének tartsa mind:n magát nagykárolyinak való ember, hogy a színházba ne járjon, se bérletet, se napi jegyet, mindaddig, mig a nagykárolyi színházban Heves és társulata játszik, ne váltson és egyáltalában a társulattól való érintkezést szakítsa meg. A közhangulat ilyen erős és komoly megnyil- ! vánulása után még azok is kénytelenek lesznek magukat a színháztól a jelzett időben visszatartani, akik Heves számára egyébként találnak mentséget. Ha Heves nem érzi azt, hogy nekünk a Szatmár város színtársulata nem kell, ha nem látja be, hogy neki itt többé keresnivalója nincs, ha nem hiszi, hogy a most leirt közvéleményt minden jóravaló nagykárolyi polgár becsületbeli kérdésnek tekinti, ám jöjjön. Ha jobban szereti, hogy kikoplaltassák a színházból, mint egy ürgét, ahelyett, hogy úri emberhez méltóan önmaga lépne vissza, — ám legyen. Részben az ő dolga. De másrészben meg Nagykároly város közönségéé. És Nagykároly közönsége tudni fogja a "kötelességét. Vármegyei közgyűlés. Szatmárvármegye törvényhatósága f. hó 26-án délelőtt fél 11 órakor rendkívüli közgyűlést tartott. Elnöklő főispán a közgyűlést megnyitván, üdvözli a törvényhatóság tagjait, s az uj év alkalmából a bizottság tagjainak jókivánatait fejezi ki. Miután a jegyzőkönyv hitelesítésére : ilosvay Fe- rencz és Kacsó Károly bizottsági tagokat felkérte ; áttért a tárgysorozat első pontjára : „Ő császári és apostoli királyi Felsége által Medvey Lajos vm. iktatónak, adományozott arany érdemkereszt átadásá“-ra. Erre vonatkozólag a többek közt a következőket mondotta: „Egy a közélet terén érdemekben megőszült munkása Szatmárvármegyének az az ember, akit a mai napon ünnepelünk (Éljenzés). Az ő egy emberöltőn keresztüli munkásságának nagyo'bb jutalma nem lehet, mint a társadalom elismerése. Médvey Lajos évtizedeken át egy szerény munkakörben munkálkodott, magát észrevé- tetni sohasem akarta, mégis mindnyájan tudjuk, hogy e tiszteségben, becsületben megőszült puritán ember a vármegye legderekabb munkása volt. Egyenesen a közvélemény volt tehát az, amely a magasabb körök figyelmét reá irányította. Az az érdemkereszt, úgymond, amelyet most fel fogok tűzni négy évtizedig tartó munka elismerése.“ E beszéd után a bizottsági tagok lelkes éljenzése mellett felfűzte az ünnepelt mellére a legmagasabb királyi kitüntetés jelvényét, az arany érdemkeresztet. Dr. Péchy István intézett ezután beszédet az ünnepekhez a vármegye tisztikara nevében. Beszédét igy fejezte be: „Egy emberöltőre tekintesz már vissza; bár pályádon nem biztatott az anyagi elismerés, mindig a legnagyobb szorgalommal teljesítetted feladatodat és ha valaki, úgy te bensődben nyugodt elismeréssel és önérzettel viselheted e szép kitüntetést. Adja az Isten, hogy még hosszú ideig maradj köztünk ily jó egészségben.“ A kitüntetett köszönte meg ezután a főispán szives jóindulatát és mint Szatmárvármegye legrégibb szerény napszámosa élteti a királyt és a főispánt. A legtöbb adót fizető vármegyei bizottsági tagok névjegyzékének bemutatása után, elfogadták a választmánynak az egyes megyebizottsági tag-választó kerületekben a választások kiírására vonatkozó javaslatát. Választási elnökök lettek: Bürvelyben Havas Gyula, helyettese Bodoky Géza. Középkomoródon Klintók Ágoston, helyettese Nyisztor József. Batizon Kovásznay Zsigmond, helyettese Sztreicher Andor. Zsarolyánban Szegedy Antal, helyettese Ormány Lajos. Nagykolcson Dr. Böszörményi Emil, helyettese Dési Mihály. Nagypaládon Cholnoky Imre. helyettese Deák Sándor. Elhatározták, hogy a vámosoroszi-zsa- rolyáni vicinális utat a törvényhatósági útvonalba felveszik, valamint elfogadták Biharvár- megyének azon ajánlatát, amellyel a tasnád- érendréd-reszegi útvonal Biharmegye területére eső rész kezelési költségére 3100 koronát ajánlott fel, mig M. Boross Lajos fehérgyarmati lakost és társait a fehérgyarmat-kisari útvonal kiköveztetése iránti kérelmével elutasították; úgyszintén elutasították ifj. Némethy Sándor nagykárolyi lakost is a városi II. aljegyzői választás ellen beadott felebbezésével. Az előadó javaslata alapján egyhangúlag elfogadták, hogy a kihágási büntető .eljárásban foglalt rendelkezés alapján az egyes járásokban a rendőrhatóságok mellé a következő ügyészek lettek kirendelve : Nagykároly városi kerületben Borody György, Nagybányán dr. Síoll Tibor, Felsőbányán dr. Moldován Ferencz, a csengeri járásban dr. Burger Dezső, a nagybányai járásban dr. Vass Gyula, a fehérgyarmatiban dr. Jármy Béla, a nagykárolyi járásban dr. Bole- mann Márton, a mátészalkaiban dr. Fuchs Jenő, a nagysomkutiban dr. Simon Miksa, a szinér- váraljaiban és avasiban dr. Lányi Sándor, a szatmáriban dr. Damokos Andor és végül az erdődi járásban dr. Láng Gusztáv. Nagyobb vitát keltő ügy volt Nagyecsed községnek az ottani volt úrbéresek elleni 5000 koronás követelésének behajtása iránt való határozathozatal. Berey István, Cholnoky Imre s az alispán felszólalásai után úgy határoztak, hogy az igények per utján érvényesitessenek. Végül a főispán t. b. tiszti ügyészé dr.
