Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1910-11-19 / 48. szám
5-ik oldal. ÉSZAKKELETI UJSÁG 48-ik szám. jól felfegyverkezve egy védtelen és készületlen embert megtámadjon. így van a dolog; most talán jobban keresztül lát a szitán. Az a másik dolog, amit a szatmári „Sasfiók“-előadás alkalmából Ön is olyan gyanakodva hoz fel, tényleg csak „markirozás“ félrevezetés céljából. Ezzel a fogással mi is azonnal tisztában voltunk. Átlátunk mi az ilyen apró kis sasfiókák fogásain. Nekünk az ilyenek nagyon fiatalok. Öreg fiuk vagyunk már mi ahhoz, hogy ilyen ostoba fogásokkal hagyjuk becsapni magunkat. — Csak figyelje, nagyon érdekes. Mi is figyeljük. Nászút. A boldogító „igen“-ek elhangzottak az Ur oltára előtt s az ifjú pár alig győzi fogadni a gratulációkat. Nagy nehezen mégis vége szakad s megindul a násznép az ősr kúriába. Az öreg Simonffy megérte egyik legszebb napját, hogy György fia mellére rüzhette a szomszéd udvar gyönyörű liliomát, Daray Malvint. Természetes, hogy az előre megbeszélt nászút el nem maradhatott, hiszen . . . változtak az idők. Eleget beszélt a Malvin nagynénje: fiaim, ne menjetek, még valami szerencsétlenség talál az utón ... az az ördöngős masina kisiklik, vagy a Ilid leszakadhat alatta s akkor, — Isten őrizz — ... ne, meg se gondoljátok azt . . . Uj kor . . . fiatalok . . . felszáltak. — Igazán olyan különös az a Juci néni — kezdé a szót a fiatal feleség — mintha bizony a vonatra csak a halálraszántak ülnének. Ezért nem ült ő soha vonatra. Különben ismered az ö különös természetét. . . — Oh, nem is lehet azt fölróni neki. Nézték az utánuk elmaradó vidéket, majd kis szünet után ismét megkezdik a társalgást: — Emlékszel, édes Malvin, amikor még kis diákkoromoan a városból neked csokrot hoztam s te azt oly boldogan őrizted? Szerelmes pir öntötte el Malvin carcát. — Hát arra emlékszel, amikor a tavon csónakáztunk és a siklótól úgy megijedtél ? — Óh, ne is említsd, most is borzadok. — Ugy-e, a tavalyi kirándulásunkat sem felejted el ? — Oh Istenem, az a nagy eső a hegyoldalon éri minket. De áldott szerencse, hogy a falu közel volt. — De a legfontosabb talán, amikor a megyei bálon együtt táncoltuk a második négyest ? Ö mosolygott. így folytak a visszaemlékezések. A vonat kerekei csattogtak, s csakhamar elértek az újvári állomást. Lázasan kezdték szedni a csomagokat. A kézi táskát s a mit még lehetett, a férj vitte, a kisebbeket a felesége, s rögtön át- szallottak. Amikor már mindent föltettek a kocsiba, akkor a férjnek eszébe jutott, hogy ott felejtette a cigaretta tárcáját. — Malvinkám, itt a jegy. . . elfelejtettem . . . rögtön itt leszek . . . E szavakat már futtában mondta. — Beszállani, beszállaai ! — parancsolgatott a kalauz. Egy éles fütty és elindul a kegyetlen vonat. Malvin szemei kétségbeesetten keresték a férjét, de már nem láthatta. Sokáig nézett még vissza, de hiába . . . Hangos sírásra fakadva, tehetetlenül dőlt hátra a divánvon. Kis idő múlva felocsúdva, gondolkozni kezdett az otthoni békés, csendes életmódról. Oh, ha ezt megtudnák, hogy restellene magát . . . Mit mondana Juci néni . . . Végre lassan-lassan beletörődött sorsába ... Amikor pedig a kalauz tudtára adta, hogy a legközelebbi gyors 10 óra 30 perckor érkeziK Borágra, ismét nyugtalankodni kezdett ... Most öt óra és csak tiz harminckor érkezik a férjem . . . Mit csinálok addig? Megérkezett Borágra. „Hordár, hordár!“ ; kiállások töltötték be a levegőt, azok szaladtak, csapkodták az ajtókat, a kalauz nagy hangon rendelkezett, a vonatok fütyültek zakatoltak, a közönség zsibongott. Nagynehezen keresztül vergődött az állomáson s most már a különböző szállók kapusai kezdték kapacitálni: ide-ide tessék . . . Merkúr, Paris . . . Beszállóit a Merkúr kocsijába s pár per múlva már a szobája után tudakozódott, mt|yet férje tegnap foglalt le telefonon. — Simonffy György né vagyok Zádorházá- I lóra, férjem az újvári állomáson lemaradt, de I tizenegykor itt lesz. Vezessen kérem, a szobámba. A kapus megnézi a fekete táblát: No. 19. Rendben. De előbb méltóztassék még itt a felügyelőnek is bejelenteni. — Ugyan kérem, csak nem gondolják, hogy csaló vagyok; különben is már nyugalomra van szükségem. — Bocsánat, nagysás asszonyom, csak a forma kedvéért. — Kinyitotta az ajtót s bemeritek. A szolgák a sarokban sugdosódtak : „Hallod, ez az, akinek tegnap volt az esküvője s a férje már el is maradt tőle ... Jó madár lehet, alaposabban szemügyre kell még vennem“. — Kevés vártatva benyit a No. 19-be, a hol a díványon pihent az úrnő. —■ Bocsánat eltévesztettem a számot — szólt s megint bezárta az ajtót. — No, hogy én itt várjak ebben a szobában, azt nem bírom ki. Inkább kimegyek a vonathoz. — Mondja csak — kérdi az egyik szolgá! — itt hagyhatom a csomagjaimat? — Oh, egész nyugodtan. — Hozzon nekem egy kocsit. Ki akarok menni az állomáshoz ! — Rögtön itt lesz, nagysás asszonyom ! — s elszaladt. Pár perc múlva már künn volt az állomáson s átnyújtott a kocsisnak egy ötös bankót. — Nem tudok visszaadni. — Nem baj — és sietve bement a váróterembe, hol az egyik szegletben helyet is foglalt. Nemsokára egy katonatiszt ült le vele szemben s szúrós pillantásokkal bosszantotta. Már nem bírta tovább tűrni s kisietett a per- ronra. A kapus épp akkor kezdi el mondóká- ját: „Márialiget, Eresztevény, Újvár, tessék beszállani“. Gondolt egyet, fölszállt. A kalauz neki jegyet váltott s álig nyújtotta át, már is indult a vonat! Könnyebben kezdett múlni az idő, mert a bentülőkkel folytatott más irányú beszélgetés egészen elterelte a figyelmét a szomorúságról. Egyik falu a másik után maradt el, mig végre az újvári állomásra figyelmeztette az utasokat a kalauz. Malvin kinézett az ablakon s egyszerre csak nagyot sikolt ... a mellettük elinduló vonat egyik első osztályú fülkéjében megpillantotta férjét. Zokogni kezdett, majd megint elhallgatott s pár perc múlva újra sírásra fakadt. Utitársai vigasztalni próbálták, de erre még inkább előtörtek könnyei. Nagy sokára enyhülni kezdett s szemeit törölgetve, elhagyta a vonatot. A zádorhází udvaron minden úgy van, mint tegnap. A nagy lakoma után, a hatalmas növényeket kiszállították, a többi mind ott maradt a hosszú asztalon. Éjszaka van ... a komondor is Úszik. Egyetlen lámpa sem világit . . . Ebben a néma csendben szép lassan behúzódik a két napos feleség az udvarra, s a Juci néni szobájának ablakát halkan megkop- pantja. A vén Juci néni erre szörnyen megijedt, ki meri ily későn háborgatni, reszkető kezekkel gyufát keres, közben halálos félelmében megkockáztatja e kérdést: „Ki az“ ? S legnagyobb meglepetésére hallja az ismerős hangot: — Én vagyok Juci néni, eresszen be. Az öreg asszony fiatalos frisseséggel kapta magára ruháit, lámpát gyújt, kinyitja az ajtót s magához öleli a visszatért nászutast. — Csakhogy megjöttél! Óh, az az átkozott gőzös! Ugy-e, szerencsétlenség történt ? Megmondtam én azt, hogy ne üljetek föl, mert az veszedelmes! No, csakhogy itt vagy! Jer, pihend ki magad! Reggel Simonffy Györgyöt lábujjhegyen vezette Juci néni a szobájába, ahol még mindig mélyen álmodott a hitvese, kit boldog mosoly- lyal szemlélt . . . Rabonbán. Nyilttér.*) Szerkesztő üzenet. Varga Endrének Nagykároly. Nyomdai alkalmazottal nem szoktunk hírlapi polémiába bocsátkozni. Válasz. Simkó Aladárnak Helyben. Mottó: Akinek vaj van a fején ne menjen a napra mert elolvad. Maga engem sérteni nem tud. Én állításaimat most is fentartom. Ha maga korrekt ember, válaszomat szó nélkül nein hagyja. Ha maga — a „Köz(magán)érdek“-ében igazat állít a nyomdai alkalmazottak által előállított nyomtatványán, állításomat megczáfolja. Maga összes hirdető feleit becsapja akkor, mikor nyomtatványán oda illeszti, hogy megjelenik 3500 példányban. Korrekt lapkiadó ilyet nem állit, mert a n. é. hirdető közönséget becsapni nem akarja. Maga „Köz(magán)érdek“ hallgat mint dinnye a fűben. Magának „Köz- (magán)érdek érdeke, hogy az általam hangoztatott közmondást: „Hallgatni arany“, megfogadja. Nagykároly, 1910. nov. 19. Varga Endre, a nagykárolyi Kölcsey nyomda r. t. alkalmazott ügyvezetője. Válasz az általam eddig nem ismert Lehner S. Sándor könyvelőnek a „Közérdekében megjeleni nyilatkozatára. Ajánlom: „ha társaságban akar forogni, akkor elsősorban is tanulja meg az illem legelemibb szabályait, melyek azt tartalmazzák, hogy ismeretlen ember asztalánál csak úgy foglaljunk helyet, ha előbb bemutatkoztunk és erre tőle engedélyt kértünk cs kaptunk, mert a tolakodókat meg szokták fenyiteni“. Egyéni becsületemet egyébként nem sértheti egy senki-semmi, igy tehát azt nem vehetem tudomásul. Nagykároly, 1910. november 19. Tóth József. *) E rovatban foglaltakért nem vállal felelősséget a " Szerk. Kelmefestő, vegyifisztitő és fehérnemű gőzmosógyár. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy Nagykárolyban, Széchenyi-utcza 43. szám alatt, = a róm. kaih. fiúiskola mellett —-— kelmefestő és vegyitisztitó gyáram részére :: : munkafelvételi üzletet nyitottam. : ;; Célom, hogy versenyképes munkáin által a közönség kényesebb igénye is kieiégiíést nyerjen. Üzletem 25 éves fennállása SS fejlődése — Magyarország északkeletének első és legnagyobb üzlete — bizonyltja munkám kiválóságát. Biztosítva a t. közönséget gondos és kifogástalan munkáról, kérem szives pártfogásukat. Tisztelettel HÁJTÁjER PÁL, kelmefestő és vegyiiisztitó Ssatmár. ap SkjŐJ W eS® «1®
