Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1910-01-15 / 3. szám
3. szám. 3-ik oldal. tavaszán kérvényt dr. Jordán Károly szaniszlói apátplébánoshoz, mint a „Katholikus Tanügyi Tanács“ elnökéhez, de mivel annak ez ideig semmi eredménye nincs, nagy jótéteményt gyakorolna törvényhatóságunk, ha legközelebbi gyűlésén már tárgyalná ez ügyet s csatlakozna a pozsonymegyei törvényhatósághoz és minden erejével odahatna, hogy a felekezeti tanítók eme régi és méltányos óhaja teljesüljön. Az őszinte szövetségesről. a. Az 1907. február 14-iki nyilt levél a főispán ellen, ha jól emlékezem a Hitelbank miatt volt és arról szólott, hogy a főispáni állás nem használható fel személyes anyagi előnyök ellenében közgazdasági czélra. Ebben a felfogásban azonban teljesen osztozott velem Adler Adolf ur, ki maga kézbesítette a négy pénzintézet ultimátumát a főispánnak, minek folytán a négy intézet a főispán eljárását legélesebben elítélő feliratot intézett a belügyminiszterhez. És külömben is mit bizonyít mindez? Azt, hogy én a 67-es, 3 évvel hamarébb kiismertem Falussy Árpád urat, mint Adler Adolf ur, a mihez pedig nem kellett valami különösebb politikai éleslátás. Mit bizonyít továbbá az, hogy 1907. évi ápril. 18-án az önálló bank és vámterület mellett az összes 67-esek állást foglaltak, én magam pedig fel is szólaltam ? Azt, hogy mi a 67-es elvek legszélsőbb határáig támogattuk a 48-as törekvéseket, mert mint az 1-ső részben elmondottam, nem is tételeztük volna fel a 48-as pártról azt az elv árulást, hogy garantiák nélkül leszerelt volna, hogy fenn merte volna tartani a 48-as nevet anélkül, hogy a 48-as elveknek legalább fokozatos megvalósítását ne biztosította volna. Miért változott meg a 67-es felfogás és vele az enyém ? Legfőképen azért, mert meggyőződtünk róla, hogy a 48-as elvek, a függetlenség és önállóság csak üres jelszavak, a melyeket egy csomó stréber uton-utfélen hangoztat, hogy ezeknek segítségével mandátumhoz jusson és ezután a hatalomért leszereljen. De megváltozott tárgyi okokból is. Mindezen megváltozott álláspontokat én azt hiszem eléggé nyilvánosan hangoztattam és alig hiszem, hogy Adler Adolf ur egyetlen egy választót is tudna mutatni, a ki az 1907. évi augusztus 22-iki képviselőválasztáson én reám azért szavazott volna, mivel az önálló bank és vámterület hívének tartott. Venio nunc ad fortissimum. A nagykárolyi képviselőválasztáshoz érünk, a hol azonban igenis tölteni fogjuk az időt közismert dolgokkal, — bármennyire szeretne is ezek tárgyalása alól a tisztelt pártelnök ur kibújni — mivel ezek tulajdonkép közismert vádak, a melyeket a néppárt többször vágott már a 48-as párt arczába, a melyekre azonban ez utóbbi, mint a tettenért bűnös hallgatott és hallgat most is. Adler Adolf ur azt meri állítani, hogy a a nagykárolyi választásnál tisztább nem volt az országban. A pártelnök ur személyének tiszteletreméltósága kizárja azt, hogy a kijelentés őszinteségében kételkedjem és igy csak egy határtalan naivságnak kell betudnom azt, hogy ő ezt épen úgy hiszi, mint Justh Gyula szentül hitte azt egy éven át, hogy a király megadja az önálló bankot. Tisztelt Adler Ur! Ha nem én leszek a nagykárolyi jelölt, mert magam nem teszem azt, a mit a 48-asoknál jellemtelenségnek tartok, ajánlok egy dolgot. A Justh párti jelölttel szemben csináljon a jövendő főispán egy olyan tiszta választást, mint a milyen nagykárolyi volt. Nem fog történni más a hivatalos körök részéről, mint a mi az önök javára történt. A papok meglesznek fenyegetve az államsegély elvonással, a korcsmárosok az italmérés elvesztésével, a tisztviselőkre ráijeszt a főnök, a jegyzők fogják szállítani a 67-es választókat, a ki adóhátralékban van, azt a választás előtt exequ- álják, a főispánnál lesz a kortestanya, a 48-as választókat kardlapozni fogják a csendőrök stb. és önök mind ezt szó nélkül fogják tűrni és az elégedetlenkedőket azzal fogják lecsendesi- teni, hogy ez az önök által elismert tiszta választás és mindez termesztés joga a hatalomnak, mely nem ellenkezik a 48-as elvekkel. Ha talán Ön erre azt mondaná, hogy ÉSZAKKELETI ÚJSÁG, mindez nem igaz nem történt meg, én hivatkozom arra, hogy mindez nyilvánosan az Alkotmányban bőven és részletesen meg volt írva és Önök nem hogy sajtópert nem indítottak, de még csak elő sem mertek állani azzal, hogy bizonyítsuk be állításainkat, sőt mikor országos vezériapjuk a Magyarország a deési választásból folyólag megtámadta az ottani főispánt olyan dolgok miatt, a melyek a Falussy szerepléséhez képest szóra sem érdemes csekélységek voltak, az Alkotmány pedig a nagykárolyi és deési választást párhuzamba állította, az országos vezérlap úgy elhallgatott, mint egy kutya, mely érzi, hogy igazságos verést kapott. És mit tettek nők tisztelt nagykárolyi 48-asok. Összejöttek és kimondták, hogy a mit az Alkotmány irt, nem igaz. Önök a kapott verést a helyett, hogy férfiasán párbajjal, illetve ez esetben sajtóperrel megtorolták volna, ..letagadták azt. Miért nem volt bátorsága ÖnöK közül senkinek eljönni mi hozzánk és azt mondani, hogy az urak rágalmazók? Mert féltek, hogy pert indítunk és bebizonyítjuk, a mit az Alkotmány irt. Önök okosabbnak vélték azt mondani, a mit az egyszeri Kohn a második pofon után, hogy ezzel nem lehet kezdeni, mert nagyon goromba. No de ne nagyon keresgessük a con- sequentiák levonását az Önök eddigi hallgatásából, én ma is szívesen állok a bíróság elé bizonyítani azt, a mit a nagykárolyi választásról állítottam. Tessék megindítani a sajtópert, én nem fogok élni semmi kibúvóval, hanem bizonyítok. Önök azonban ezt nem fogják merni megtennni. Önök félnek az igazság kiderülésétöl. Önök fognak egy pártértekezletet tartani és azon tiltakozni. Olyan hősök lesznek, a kik nem félnek ott, a hol nincs ellenség, de szemtől szembe kiáltani nem fognak merni. A másik szégyenfoltja a nagykárolyi és szatmármegyei függetlenségieknek a Majos-ügy, a mi felett a tisztelt pártelnök ur szintén csak nehány semmitmondó szóval iparkodik keresz- tülsiklani. Ez azonban nem fog igy menni, hanem tessék a tényállás alapos ismertetése után a nagyközönség Ítélő széke elé állani. A tényállás az, hogy mikor WekerL Sándor Majos Károlyt kinevezte pártkülömbség nélkül felháborodtunk és meggyőződésünket, írásba foglalták egy beadványban, a melyet a megyéhez intéztünk. Adler Adolf ur teljesen osztozott velem e felháborodásban. Ezen 25 függetlenségi vezérférfiu és talán 2—3 néppárti által aláirt indítvány tárgyalásáig semmi, de semmi sem történt a néppárt részéről és mégis Adler ur azt meri állítani, hogy zavarszitás volt a czélja. Elvárom Adler úrtól, — ha egyáltalán komolynak akarja tekinteni kijelentés t, — hogy ezt egy kicsit körülírja és megindokolja. Miféle zavar lehetett volna a Majos ügyből, ha a megye őszintén és erélyesen nyilatkozik? De még, ha zavar is lett volna, szabad egy ügyet, mely akkor a hazafiság és becsület ügye volt ily szempontból elejteni. Ha ezt az álláspontját elfogadják, akkor a Justh párt álláspontját jogosan meglehet támadni azon az alapon, hogy zavarszitás, mert ezek már csakugyan nagy zavart csináltak, kissé nagyobbat, mint a Majos csinált volna. Az igazság az, hogy Önök féltették a főispánjukat, a ki épen akkor nagyon kedves volt Önöknek, mert a nagykárolyi választáson erőszakoskodott. Nyilvánvaló volt, hogy Szat- mármegye hazafias és erélyes határozata esetén bukott ember, tehát Önök feladták a hazafias álláspontot, hogy egy hatalmi polczot megtarthassanak. Ez az Önök jellemrajza három és fél éven át. A hatalomért és húsos fazékért az elvből sőt még a hazából is mindent odaadni. Lássuk végül a császárjubileumi üdvözlést. Én azt indítványoztam Szatmárvármegye közgyűlésén, a mit az Önök dicső vezére Justh Gyula, mint a függetlenségi többséggel bíró parlament, tehát a magyar nemzet határozatát enucziált. Az én indítványom czélja épen az volt, hogy véget vessek a 48-as hazudozásnak és gyáva bujkálásnak. Kényszeríteni akartam Önöket arra, hogy ha osztoznak pártjuk álláspontjában, merjék bevallani a választók előtt is, ha pedig nem osztoznak, lépjenek ki a pártból. Önök azonban a nagy hősök és puritánok kitértek a kérdés tárgyalása elől és a helyett, hogy a megyegyüléshez elleninditványl adtak volna be, nagy bátorsággal a kerítés mögül párjukból, én reám kiabáltak, a miatt, hogy ugyan azt tettem, a mit a 48-asok akkori csillaga Kossuth és mostani szemfénye JustI) cselekedett. Remélem ezzel nem fejeztük be a vitát és tovább fogjuk szapulni a magyar függetlenségi párt szennyesét. Nem zárkóznék el a magunkéval való foglalkozás elől sem, csak tudná mutatni Adler ur, csak egy dolgot, a hol mi néppártiak 67-es elveinket feladtuk, vagy in- consequentiába estünk, avagy bármi politikai incorrectséget elkövettünk volna. Nemestóthi Szabó Albert. HÍREK. Hymen. Péterffy József az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár józsefvárosi osztályának főnöke, szolgálaton kivüli huszárhadnagy, eljegyezte Strobentz Péter földbirtokos leányát, Gizát. A nagykárolyi Dalegyesület választmányi ülését folyó hó 13-án tartotta meg a városháza kistermében, melyen elhatározta, hogy a kecskeméti országos dalversenyen nyert ezüst serleget ünnepség kíséretében február 2-án avatja fel. Az együttes vacsorát megelőzőleg este 7 órai kezdettel hangversenyt ad, melyre a szomszéd városból is kér fel szereplőket. Elhatározta továbbá, hogy közgyűlését f. hó 13-án tartja meg d. u. 3 órakor a városháza kistermében, melyre ezúton hivja meg az elnök az egyesület tagjait. Megállapította végül a működő egyesület tagjait: Kiss János, Patay Ferencz, Pink Ignácz, Széchenyi Lajos, Dipold Ferencz, Helmeczy József, Kinál Antal, Szentgyörgyi Elek, Tömpe Károly, Vigh Kálmán, Müller Ferencz, Csepreghy Ántal, Csernus József, Csókás László, Fedorka István, Hancsis Illés, Kuuk Jenő, Nagy Elek, Sallay Lajos, Suták István, Csanálosi József, Csipkés Jenő, Letlinger Béia, Luczay János, Medvey Ernő, Medvey Lajos, Obholczer Gyula és Serly Ferencz személyében, s kimondta, hogy akik az egyesület működő tagjai már voltak és ezeken kivül bárki is, ha az egyesület működő tagjai közzé beakarna lépni, ez esetben az alapszabály értelmében tartozik szándékát a karmesternek, vagy az elnökségnek bejelenteni, s magát a hangpróbának alávetni, mert a fentne- vezetteken kivül működő tagnak mást nem tekint. A már volt működő tagok szándékukat kötelesek ezen hírlapi közzétételtől számított 8 nap alatt, tehát folyó hó 24-éig az elnökségnél bejelenteni, amit ha tenni elmulasztanának, úgy a működő egyesület tagjai közzül végleg törültetnek. A választmány határozatából kifolyólag Suták István, jegyző. Arad megvásárolta a vesztőhelyet. Jóleső érzesse! írhatunk az aradi vesztőhely megváltásáról. Varjassy Lajos, aradi polgár- mester megkötötte A ad város nevében a vesztőhely telkének tulajdonosával, Radisics István földmivelési miniszteri titkárral, özv. Pokornyné unokaöccsével az adás-vételi szerződést. Az egész telekre Varjassy polgármester már letétbe is helyezte a 139 hold vételárát, 209.453 koronát a Magyar Általános Hitelbanknál. A vesztőhely január hó 1-étől kezdve tehát a város, illetve a nemzet tulajdonába ment át s a tavasszal már megkezdik az ásatásokat, hogy a vesztőhelyen nyugvó vértanuk földi maradványait összeszedjék és közös sirba helyezzék, amely fölött impozáns mauzóleum fogja jelölni a helyet, ahol a hős tábornokok vértanú-halált szenvedtek a szabadságért. Pásztorjáték. Kiválóan sikerült pásztor- játékot rendezett a helybeli róm. kath. tanítótestület az iskola tanulóival január hó 9-én, a fiuiskol i nagytermében. „A pogány megtérése“ czimü kitűnő s úgy tárgyánál, mint irányánál fogva kath. gyermeki előadásra a legmegfelelőbb darabban a szereplő gyermekek kivétel nélkül oly szabatos készültséggel, kellő természetességgel játszottak, hogy a feltűnően nagyszámú közönséget valóban magukkal ragadták. A darab végén az összes szereplőkből igen sikerült élőkép mutattatott be. Á nagyszámú közönség érdeklődését főt. Récsey Ede igazgató nyilvánosan köszönte meg. Az az érdeklődés, melyet a közönség e kezdetleges gyermek előadás iránt tanúsított, arra indította a tantestületet, hogy máskor is rendez ily előadásokat.
