Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1910-01-22 / 4. szám
2-ik oldal. ÉSZAKKELETI ÚJSÁG. 4-ik szám. Népszövetségi gyűlés Mária-Pócson. Hatalmas arányú gyűlése volt a Népszövetségnek vasárnap, január 16-án délelőtt Mária-Pó- cson, az országhirü kegyhelyen. E gyűlés első nagyszabású megmozdulása volt görög szertar- tásu katholikus testvéreinknek, azért illik róla hosszabban megemlékezni. Reggel 3 órakor a görög katholikus Szent-Bazil-rend pócsi házfőnöke, Manu Leó nagy sokaság élén fogadta a vasúti állomáson az érkező szónokokat: Farkas József országgyűlési képviselő, Ruttkay Gyula Szabolcs és Hajdú vármegyék görög katholikus főesperesét és Huber János központi titkárt, akiket meleg szavakkal üdvözölt. Farkas József válasza után megindult a menet, melynek élén 30 tagból álló lovasbandérium nyargalt. Féltizenegy órakor megszólalt a kegytemplom nagyharangja, jelezvén a gyűlés kezdetét. A templom előtti téren vagy 4000 főnyi néptömeg hullámzott, mert az egész vidékről beözönlött a nép, egyes községekből több száz ember volt jelen. A megjelentek közt voltak: Ruttkay Gyula főesperes, Mosolygó Antal esperes, Sereghy Sándor esperes, dr. Baranyay József esperes, Jeles Gyula, Orosz Gyula, Sle- povszky Sándor, Volosin János, Fedák Miklós, Melczer Sándor, Papp György gör. kath. lelkészek, Manu Leó Szent-Bazil-rendi házfőnök, Zubricky Tivadar, Ruszinkó Emánuel, Molnár Emil, Szkiba Theophán, Seszták Barnabás Szent-Bazil-rendi atyák, Dolhy Leon- tin munkácsi házfőnök, Poratunszky István, Seregélly Nilus, Müller Antal, Hudák Jusztin, Ajaki János, Kovály Konstantin, Kozma János, Szendrey Hilarion, Bojcsik Imre, Zsat- kovits Dénes, Petács Bonifácz, Szemerszky Jenő papnövendékek, Vékei Sándor nagybirtokos, Wirzfeld Jenő gyógyszerész, Gergelyffy Gyula, Balassa József jegyző, Segesváry József, Nyireö Árpád, Czimbolinecz Emil, Csobay Lajos, Mulega Emil és Kerekes János tanítók. A gyűlést a tér közepén felállított szószékről Ruttkay Gyula főesperes nyitotta meg nagy ékesszólással és elkészítette a sziveket a következő szónokok számára. Utána Farkas József országgyűlési képviselő mondott bátor hitvalló beszédet, amely nagy tetszést keltett. Az utolsó szónok Huber János volt, aki kifejtette, hogy mennyire szükséges a katholikusok tömörülése és akinek szavai élénk visszhangot keltettek, amidőn kijelentette, hogy a nagy katholikus hadsereg várja a görög katholikus testvérek kiegészítő ezredeit, amelyek nélkül nem volna Hó. Irta : Jerzy Orwicz. Lengyelből forditotta: Csáky Gusztáv. Szürke alkonyat melanchóliája borul az álmos földre s a szomorúság pókhálójának szövögeti lassan a szálait . .. Könnyű, fehér pe1y- hek szállingóznak le az égből; hinbóláznak a a levegőben a szivárványszinben ragyogó pi- hék . . . A napfényre éhező, szürke magasságból lehullanak az ólomszinü földre; a csupasz fák viharverte ágai ijesztő zúgással tárják szét karjaikat ; olyanok, mint valami csonttá fagyott óriások kezei. Komor reménytelenség. A láthatárt sötét felhő vonja be. A sárfoltokkal ezüstö- zött, hosszú, rögös, kopár ut mintha panaszkodna az éghez, hogy a ragyogó csillagok olyan kegyetlen ridegséggel tükrözik vissza csillámló sugaraikat a zavaros tócsák mélyén; fényük behatol a föld legkisebb repedésébe is, megvilágítva a sáros rögöket; tanácstalanul pislognak szivárványszemeikkel, de nem képesek a napsugár példájára felszívni sem a hűvös nedveket, sem a pocsolyákat, sem pedig felolvasztani a sárfoltok fagyni kezdő szélét, mely úgy néz ki, mint egy boruskedvü öreg ember ráncos arca. S a föld öntudatlan álomba merült ebben a végtelen szürkeségben, megszűnt benne az élet dobogása, nem álmodik már a napsugár ölelő karjairól, dédelgető csókjairól, melyeknek izzó forrósága kéjesen remegtette meg testét. Az apró, kis hószikrák pedig szüntelenül hullanak bele a sekély tócsákba s a velük való érintkezés által ők is hasonló szennyes, csúnya sárrá alakulnak át. Miért hulltok a sárba, ti szép, halvány, kis sziporkák . . . ? Hisz olyateljes a tábor. Ruttkai főesperes, a gyűlés elnöke mondta ezután a záróbeszédet és mélyen megható jelenet volt, amidőn a kegytemplom felé kinyújtott karokkal a boldogságos Szűz áldását kérte a szervezkedő katholikusokra. A gyűlés elején a helybeli kath. dalárda egy Ba- zil-rendi atya vezetése alatt a Hymnuszt énekelte, a végén pedig a Szózatot. Fölemelő, impozáns gyűlés volt a máriapócsi és mint a nagy számban jelenlevő plébános uraktól és egyéb vezérférfiaktól hallottuk, ezt nemsokára nyomon fogja követni minden községben a Népszövetség szervezése és sorainkban fognak harczolni azon vitéz ezredek, akiknek ősei valamikor Rákóczi legmegbízhatóbb katonái voltak. A gyűlésből táviratilag üdvözölték gróf Zichy Nándor tárnokmestert. A kisiparosok helyzete. A létért való küzdelem nehéz harcában a kisexistentiáknak igen nyomasztó helyzetük van. De ez a válságos helyzet talán seholsem olyan szembeöltő, mint épen a kisiparosok között. A mai kor közgazdasági irányzata a nagy tőkének és a vele kapcsolatos nagy iparnak kedvez. Az ipari élet ős szülőjét a kisipart pedig egészen háttérbe szorítja. Szinte fájdalmas szemmel nézzük azt a pusztítást, mellyel a tőke hatalma a kisipart kikezdte. Valamikor a középkorban, sőt az újkor elején is a kisiparosság a jólétnek örvendett. Királyaink nem egyszer fordultak hozzájuk anyagi támogatásért. Azért viszont a városok, melyekben a segélytnyujtó iparosok laktak, ön- kormányzat tekintetében különféle kiváltságokat nyertek. így keletkeztek például még a mai napig is úgynevezett szabad királyi városok, Még 1848. előtt is a kisiparosság a nemzeti életnek egyik legerősebb támasza volt, mivel a munka hatalmánál fogva a tőkegyűjtés egyedül neki állt módjában. Ma a villamosság és a géperő virágkorában csak a nagy tőke és a nagy ipar tud boldogulni. A kisipar meg- sényved és közeledik a végső pusztulás felé. A közgazdasági életnek ezt a nagymérvű átalakulását mi azonban nem a legjobb szemmel nézzük. Mert a nagy tőke, mely nálunk dolgozik, legtöbbször nem honi eredetű, hanem külföldi alapítók csinálnak nálunk gyárat és ipartelepet. Tehát a jövedelem nagyrészét a külföldre viszik el tőlünk. nők vagytok, mint a csillagokról lefújt ragyogó arany porszemek !... Arról álmodoztok talán, ti apró kristályszemek, hogy befödhetitek a végtelen síkságokat, a feneketlen óceánokat, az égbenyuló, meredek hegycsúcsokat, hogy fehér fátyollal vonhatjátok körül az egész földet, azt hiszitek, hogy megkristályosodott vizcseppje'itekkel be tudjátok takarni a terjedelmes pusztákat . . . ? Hiábavaló fáradozás, sysifusi munka, liliputi erőmegfeszités végtelen elbizakodottsága ! . . . Ilyesmit huhog a jéghideg szél és az őrült orgia kacajában tör ki. S anélkül, hogy félbehagyná a csupasz fák ágainak kegyetlen rángoztatását, elkezdi őrülten kavarni a finom, fehér hóvirágokat, söpri össze-vissza a gyönge kis pelyheket s titáni erejének és hatalmának érzetében az őrült tragikus mozdulataival taszítja bele a sárba. S a finom, apró pihék folyton hullanak és hullanak, a vihartól űzve közelebb húzódnak egymáshoz s úgy peregnek le egymásután mint valami megkristályosodott könyek, — tiszta gyémánt-könyek. És a hópelyhek, amint erőszakosan is a föld felé iparkodnak, lassankint puha rétegeket alkotnak egymás fölött, s az alvó természet néma csendjében mintha hallani lehetne az apró kristályok reszketésének csodálatos finom hangját, amint a fantasztikus csillagok milliárdjai egymásra találnak a homályban s egymásmellé telepedve, testvéri öleléssel húzódnak közelebb egymáshoz. És mindig több és több van belőlük. A fekete mezők távoli homálya már meg van eziistözve; fehér hálót vontak már a fák ágai között is a kicsiny hópelyhek, s olyan röpke könnyüségü valamennyi, hogy az egész havazás A magyar kisiparos azonban mindig ragaszkodott hazájához és ha kellett, meghozta érte a legsúlyosabb áldozatot is. És mégis az legyen a jutalma, hogy a kenyeret kivesszük a szájából és odaadjuk azoknak, akiknek úgyis elég van ? A sokszor külföldi tőkével berendezett nagyipari vállalatok különféle állami kedvezményben részesülnek nálunk, a kisiparos meg akkora terhet visel a vállán, hogy szinte roskadozik alatta. Igaz, hogy a nagyipar sok munkásnak ad foglalkozást és kenyeret, de nagy kérdés azért mégis, vájjon úgy boldogabb-e az a munkás és jobblétnek örvend-e, mintha nagyipar hiányában mint kisiparos saját szakállára dolgoznék a megélhetésért. A történelem azt bizonyítja, hogy a régi munkás-elem boldogabb és meg- elégedettebb volt, mint a mai kor proletárjai. Fejlődjék tehát a nagyipar, de hazai tőkéből nemzeti haszonra. De azért nem szabad megfeledkezni a kisiparos osztályról sem. Vizsgáljuk meg tehát, hogyha a kisiparosság jövő megélhetését biztosítani akarja, mik azok az eszközök, melyekkel saját álláspontjukat megerősíthetik. Milyen irányban kell a kisiparosságnak védekeznie, ha a nagy verseny hullámai között magát fenn akarja tartani. Mivel a gyáriparos sohasem az egyéni Ízlés számára dolgozik, gyártmányainak alakját és minőségét önmaga határozza meg és csak átlagos Ízlésnek hódol, a kisiparos létjogosultságát meg éppen az biztosítja, hogy azok számára termelnek, akik személyi és házicikkeiknek beszerzésében saját egyéni Ízlésüket akarják követni, azért a kisiparosságnak arra kell törekednie, hogy ezt az egyéni Ízlést minél tökéletesebben legyenek képesek kielégíteni. Szóval bizonyos tekintetben a inüipar terére kell lépniük, mert egyéni ízlését legjobban csak a vagyonos osztály követi és követheti. Ez az irányzat viszont magasabb szak- műveltséget kíván a kisiparostól. Vagyis a kisiparosnak nem szabad avval a tudománnyal megelégednie, amit 3—4 évi tanulási idő alatt mint tanonc elsajátít, hanem kívánatos, hogy a szakipar terén minden újítást megismerjen és szükség esetén alkalmazhasson. Ezt pedig úgy érhetik el, ha megfelelő szaklapjaik lesznek, melyek ezekről az újításokról tájékoztatják őket és ezeket a szaklapokat minden kisiparos alaposan tanulmányozza is. a _____ __ ■ úgy néz ki, mint szép fehér pillangóknak megszámlálhatatlan vergődő raja, a homályos magasból pedig mindig újabb — megkristályosodott könyek peregnek alá. A föld felületét megreszkettette a fagy előérzete. Vájjon szétfujja-e nyomtalanul a titáni erővel dübörgő szél ezeket az apró, kis pilléket ... ? Vagy össze tudnak húzódni szorosabban, közelebb egymáshoz ezek a piciny bár, de szá- számuk által óriási hatalmú szemecskék, melyek oly megható példái az önfeláldozásnak . . . ? Piciny, parányok milliói, kiszámíthatatlan a ti számbeli erőtök! A szél fagyasztó gúnnyal, megvetően söpri, kavarja a lenge kis testecskéket. De csodálatos ! Ez a fuvallat csak még jobban egymáshoz szorítja a hópelyheket, még jobban egymás mellé simulnak és köröskörül hatalmas rétegek és buckák hevernek már óriási zárt körben, mint valami fehér zátonyok. Mint finom pihéből készült palást, fedik már az egész tájat, mindig több és több a szikra, mindig világosabban fénylenek; a föld sötét felülete kápráztatóan csillogó díszbe öltözött és az előbbi rétegek nyomába folyton újabb és újabb rétegek szállingóznak alá. És ime, nézzétek! Bámuljatok ! Mesebeli csoda történt! Mesebeli csoda történt, amely hatalmas a maga egyszerűségében: a havas bolyhok fonadékából pompás takarójuk lett a mezőknek; paplan a legfinomabb pillékből; csodálatos, titokzatos fonadék ez! . . . És minden kicsiny szikrájában ott ég az anyag ereje ; hát le bírja győzni a titáni vihar őrült kacagásával ezt az erőt . . . ?
