Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1910-03-12 / 11. szám
amsh^* POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. szám. Előfizetési árak: Egész évre ....................................... 8 korona. Félé vre .................... ....................4 „ Negyedévre .................... .. .. 2 „ Tanítóknak egész évre .. .. .. 5 „ A sajtó ünnepén. Fővárosi nagy lapok és vidéki apró lapocskák tele torokkal, fő- és albérletbe vett hazafisággal kürtölik ma széles e hazában világgá a márcziusi napok legnagyobb vívmányát: a sajtószabadságot. Borgőzös, füstös klubhelyiségek romlott levegőjét márczius 15-ikének szele járja át. Farizeusi ünnepségek háborgatják a márczius idusa nagyjainak örök álmát. Ünnepel a szegény, elnyomoritoít magyar sajtó! Nem is kell valami nagy adag pesszimizmus, hogy az ember elmosolyodjék a gyászos ünnepségeken. Keserűen. Feltámadásról zengenek dicshimnuszokat, mikor a magyar sajtót a halál fagyos szele fojtogatja. A szabad véleménynyilvánítást istenitik, a mikor a sajtó minden betűje a fillérek és aranyok zsarnoksága alatt görnyed. Az Írói toll szentségéről, szeplőtlen becsületéről hazudoz- nak szermérmetlen arczátlansággal, a mikor a nap-nap mellett megismétlődő sajtóbetyárságok ép az ellenkezőjét bizonyítják. Megremeg a toll a kezemben, mikor leirom, hogy a magyar sajtó nem érdemli meg, hogy hatvankét esztendővel ezelőtt felvirradt rá márczius 15-ike! Vagy nem értünk meg még eleddig Felelős szerkesztő: NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők : Suták István Csáky Gusztáv. == MEGJELENIK MINDET SZOMBATON. = az emberi jogok legszebbjére, a sajtó- szabadságra? A Kossuth Lajosok és Kemény Zsigmondok becsületes, tiszta, morális érzékű újságírást csináltak. Éjjeli sötétben suhogó baglyok jöttek a ^asftk-v^örökségébe. Bemocskolt, szenn/§s keieK ragadták magukhoz ar- czátlán merészséggel azt a tollat, amely kiesett az igazságért harczoló hajdani magyar publiczisták kezéből. Egy nagy, immorális érdekszöveí- kezés a magyar sajtó. Egyéni becsület, állások s társadalmi osztályok tisztasága, családi tűzhelyek békéje mellékes tekintet, tizedrangu kérdések, ha arról van szó, hogy ennek a bűnös szövetkezésnek érdekei eiőmozditassanak. A magyar sajtó tekintélyes része megszűnt a társadalom helyes vezetője lenni. A kloákák bűzös levegőjét lehelő, a keritőlapok, a revolver újságok nem lehetnek egy még teljesen meg nem bontott társadalom közvéleménye. Fia hiányzik a mai ujságifas programnijából a fundamentális követelmény, a morál, ne akarja azt az arczátlan czinizmussaí a társadalomból is törölni! A mi sajtónk — tisztelet a kevés kivételnek — a becstelenség útjára tévedt. És nincs, aki eredménnyel tudna vele szembeszállani. Az a bizonyos je- richói lárma tulharsugja az üldözött, eltiprott igazság jajjait, vészkiáltásait. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, HÉTSASTOLL-UTCZA 12. SZÁM. („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) Hirdetések ugyanott vétetnek fel. ' ______Nyilttér sora 40 fillér. _________ Nin cs egy modern Messiásunk, a ki kegyetlenül kikorbácsolná a sajtó templomából a toll maszkírozott betyárjait! Nincs paragrafus, amely erélyesen védelmezné az egyén és osztályok veszélyeztetett jó hirét, meghurczolt becsületét. S ha akad véletlenül bátorszivü és erős- kezű ember, aki bele mer kapni a bűnös szövetkezés édekrugóinak játékába, aki talán paragrafusra is gondol, akkor megmozdul az odú minden ép kéz-láb bujkáló alakja s jaj a reakcziós törekvéseknek. Mi pedig, szegény birkatürelmű olvasópublikum, mit tehetünk egyebet, mint tovább szedegetjük napról-napra a porcziónként beadott maszlagot, mérget. Nem ilyen sajtó volt a márcziusi idők intencziója ! Egészséges, tisztavérü gondolat és érzelemvilág perspektívája nyílóit meg márczius 15-én ! Nem apák hibája, hanem a mi nagy, igen nagy bűnünk a mai sajtó. Hiányzik alapja, gerincze. Mondjuk ki nyíltan, a kereszténység szellemében megtisztult morál. Szentiványi Béla. Justh Gyula Nagykárolyban. Folyó hó 6-án az esti 6 órás vonattal érkezett Justh Gyula a függetlenségi és 48-as párt elnöke Nagykárolyba Justh János, Dr. mádi Kovács János, Bakonyi Samu a függetlenségi párt alelnöke és Dr. Kun Árpád tas- nádi képviselők társaságában. A végzet. — Az „Északkeleti Újság“ eredeti tárcája. — Irta: R. A. III. — Milyen szép, milyen elragadó ma minden ! — kiáltottam lelkesülten. Nézzen oda Malvin! Látja-e ott a holdtól jobbra azt a fényes, tündöklő csillagot ? Az a csillag a maga csillaga. Az a halvány pedig, amelyik tisztes távolban követi azt a ragyogó fényes csillagot, az, a melyik annak a tündöklő csillagnak a fényében, a melegében sütkérezik, az a csillag az én csillagom. — Hallgasson ! . . . Miért beszél igy hozzám ? Nem látja, hogy szenvedek ? Könyörgésre fogta a dolgot s vonagló ajakkal esdekelt: — Miért hazudik? Illik a valótlanság a maga őszinte arczához? Miért akar meghazutolni engem ? Azt hiszi, hogy az önámitásná! többet fog érni nekem, ha rám hazudja, hogy boldog vagyok? — Inkább mondja meg szemembe, a mit tart rólam. Nem, nem az a tündöklő csillagom, hanem az a halvány ! Hát én melegszem a maga örökkön-örökké tartó szerelmének a hevében ? Nem én kerestem az alkalmat, hogy újra láthassam ? Nem én voltam az, aki titkos légyottat adtam magának, mialatt elhagytam gyermeikeimet s elhagytam azt a férfit, a kihez hozzá vagyok kötve, a kit csak utálni, gyűlölni tudok. Taposson el! Öljön meg! Dobjon el magától, magától, mintegy darab rongyot, mert megérdemlem a sorsom ! Megvert az Isten mind a két kezével. Öljön meg, ne hagyjon tovább élni, mert fáj nekem az élet! — Malvin! . . . Hisz maga nem tehet róla, — feleltem szomorúan és a mint ölében pihent a fejem, át fontam derekát s magamhoz szorítottam, hogy soha többé el ne váljak tőle. Egyszerre csak lehorgasztotta fejét és sürü cseppekben hullottak alá könnyei s rá peregtek az én halvány arczomra. Különös, zsibbasztó érzés remegtette meg a szivemet s halk, elfúló hangon kérdeztem : — Az Istenért, Malvin! Maga sir? Erre egészen lehorgasztotta fejét; ajka ajkamat kereste s egy forró csókban forrtunk össze. Ajk az ajkon, szív a szív mellett. Elfeledtünk mindent. Már nem tudta, hogy gyermekei vannak. Nem tudtam én sem, hogy mit követtem el. Elfeledtem, hpgy e gyönyört mástól, jogtalanul raboltam el. Óh, a szerelem nem ismer határt, nem ismer semmit, senkit; a szerelemnek nincs gát, nincs akadály. Egyszer csak éles sikoltásban tört ki Malvin. Egy pillanat alatt kibontakoztam ölelő karjai közül, melyekkel görcsösen szorított magához, mintha többé nem akart volna elbocsátani. — Amidőn széjjel néztem, hogy megvédjem ezer ördöggel szemben is semmit sem láttam. — Mi volt az ? — kérdeztem tőle. Miért sikoltott oly nagyon ? — Nézzen oda, — mondotta s félve bujt hozzám, rá mutatott egy hatalmas fára, mely ledőlve végig terült a kis tóban. Csodával határos látvány tárult szemeink elé. Valami olyan forma állat volt, mint a hal, de feje, mintha emberré lett volna, hosszú, karcsú teste az fejtől végig átváltozó volt, mint az üveg. Szemei a testhez és a fejhez arányitva, hatalmas nagyok voltak; orra alatt pedig mindkét oldalon vékony, bajusz tapadt sima testéhez. Amint a vízből kijött, különös fütty szerű hangokat hallatott s végig feküdt a ledőlt fatörzsön. Majd megjelent hívására a társa, a nő lehetet, mert jóval kisebb volt, karcsú és fürge — ő is oda telepett a másik mellé s mindketten éles, kellemetlen fütty duettet rögtönöztek. Csak egy pillanatig tartott az egész s a milyen észrevétlenül jelentek meg, épen olyan észrevétlenül tűntek el a tóban. Még jó ideig álltunk bámulva a különös jelenet hatása alatt, mialatt Malvin fázni, dideregni kezdett. Fölsegitettem a földről s kértem hogy járkáljunk egy kissé; fölajánlottam neki felöltőmet is. — Köszönöm, rebegte halkan, s nem fogadta el. — Inkább menjünk, fussunk innen, erről a helyről. Istenem, azt sem tudom, hol vagyunk. Messze van innen a falu?
