Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)

1910-11-26 / 49. szám

POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP

Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, SZÉCHENYI-UTCZA 20. CZÁM

(„KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.)-------- Hirdetések ugyanott vétetnek tel. =

_____________Nyilttér sora 4^_ fillér._________

Fe

lelős szerkesztő :

NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr.

Szerkesztők :

Suták István Csáky Gusztáv.

— MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. =

Előfizetési árak

Egész évre Félévre . .. Negyedévre Tanítóknak egész évre

8 korona

Á nagy kavarodás,

A jog kinőtt a régi formalisztikus köntöséből, amikor csak arra szolgáit, hogy elvont elvek zubbonyául szolgáljon nehogy az emberi tevékenység tulmen- jen inkább az elmélkedő ész, mint az eleven élet formálta körön. Ma a jog a gazdasági élet szabályozója. Minden jogalkotás tehát szocziális kérdés is. Ha uj jog alkotásának a.z alkalma merül fel, azonnal sorakoznak a különböző gazdasági alapokon nyugvó társadalmi körök, hogy ezt az uj jogot a maguk, gazdasági létük támogatására sorakoztassák'. A bíróságok hat sköre és a pervitel módja meg éppenséggel szociális gazdasági kérdés, mert ezen múlik, hogy valamely gazdasági osztály érvényesítése körében az ő gazdasági érdekét köny- nyebben vagy nehezebben értékesíthesse.

Ez az oka annak, hogy az uj perrendtartási javaslatnak egyik-másik intézkedése szinte két táborba sorakoztatta a magyar társadalmat. Tudvalevő dolog, hogy eddig a bejegyzett kereskedő a maga bírósága elé idézhette azt, akit ő könyveiben megterhelt. Ezt az intézkedést az eredeti javaslat eleinte teljesen mellőzte, később a kereskedő adósokra szorította. Végül az igazságügyi bizottság intézkedésére kiterjesztették olyké- pen, hogy nem kereskedőket is perelhet a kereskedő a saját bírósága előtt, ha

már magában a keresetbe bizonyltja, hogy az adós az árukat megrendelte és átvette. Ebből lett most a nagy agrár és merkántil kérdés és ez csoportosítja most az ellentétes párti embereket két ellenséges táborba.

Mi a harmonikus gazdasági berendezkedés szószólói vagyunk. Ebben a kérdésben sem feszélyez tehát bennünket sem pártállás, sem különleges gazdasági érdek. Elfogulatlanság nélkül Ítélhetjük meg tahár a dolgot úgy, amint a józan logika abba bevilágít. Nézzük csak a mindennapi életet és vonjuk le abból a példát.

Ha Péter beállít Pálhoz és kölcsön kéri a kapáját, nem természetes dolog az, hogy ezt a kapát Péter visszavigye Pálnak a lakására? De ha Pál elvitte a kapáját Péterhez, hogy tegye el, amig ő nem lesz otthon, akkor Pál tartozik elmenni a kapájáért. Ami áll az ilyen egyszerű ügyletre, az áll a bonyodalmasabb hitelügyletekre is. Ha én elmegyek a kereskedőhöz, vagy -iparoshoz, hogy adjon nekem hitelben portékát vagy készítsen nekem valami iparcikket, akkor csak természetes dolog, hogy én viszont odamenjek ő hozzá fizetni. Ha viszont a kereskedő vagy maga vagy ügynöke uiján hozzám hozza a portékát és kínálja fel nekem megvételre, elvárhatom tőle azt, hogy jöjjön hozzám a pénzéért is, vagy adjon alkalmat nekem arra, hogy itthon fizethessek.

Az is természetes, hogy ahol fizetni tartozom, annak a helynek a bírósága ítélkezzék köztünk, ha e miatt vita támad köztünk.

Lelkiismeretien emberek minden osztályban vannak, tehát a kereskedő osztályban is. Megtörténhetik, hogy olyan ¡árunak az árát követeli, melyet ki nem 1 szolgáltatott vagy nem megfelelően szoí- |gáltatott ki. Iiyen esetben még a legjártasabb embereknek is megvan nehezítve la védekezés, ha neki messzi földön levő bíróság előtt kell védekeznie. Tehát magának a visszaélésnek kell elejét venni, nem pedig a tisztességes, becsületes kereskedőt kell sújtani. Ennek úgy lehet elejét venni, ha már magában a keresetben minden kétséget kizáró módon bizonyítva van, hogy az adós az árut a kereskedő telepén vásárolta és va- ! lóban átvette, vagy a távolból ugyan,

I de megrendelte és azt neki el is kiild- jték. Nehogy ilyen bizonyítékokat koholni lehessen, ki kell mond mi a törvényben, hogy az ¡¡'yen valótlan bizonyítékok előterjesztése érzékeny bírságot von maga után. A tisztességes kereskedőnek nincs mit tartani az ilyen szigorú szabályoktól, a tisztességtelent pedig elriasztja a lelkiismeretlen pereskedéstől. Az igazságügyi miniszter javaslata közel áll ehhez a megoldáshoz és csak a bírságolás meg- teheféséi kell a törvénybe befoglalni.

A három cigány.

— Lenau. —

Húrom cigányt leltem egykor Henyélve a fűzfa alatt,

Mint fogatom a' homokon Eltikkadva végighaladt.

Egyikük a hegedűjét Tartotta ép’ a kezében S tüzes dalra zenditett rá Pirulva az esti fényen.

A másik meg pipájából Füstöt fa és néz utána;

Vigan, mintha különb élvet A világon nem találna.

A harmadik csendben szunnyad . . Cimbalma ott függ az ágon,

Húrja felett szellő suhan,

Szive felett édes álom.

Mindháromnak a ruhája Rongyos, tarka folttal telt meg.

S ők dacosan, nem törődve Földi sorsnak fittyet vetnek.

Három Ízben mutatták, meg,

Hogy, ha bús nekünk az élet Hogy veti meg háromszor azt:

Az álom, a füst, az ének.

. . S mig e rönké képek után Elhaladok messze szépen,

Tekintetem ott feledem Az éjfiirtü czigánynépen.

Fordította: Nagy István.

Terka.

i.

Álmosszemü esős délután ismertem meg. Aznap érkeztem meg a városba. Egy egyszerű esernyősnél vettem lakást. A lánya varrónő volt. Egész nap dolgozott a gépen. Evvel a leánynyal barátnői viszonyban volt és néha segített is neki. Ott találkoztam vele. Terkának hivták.

Csöndes, szomorú leány volt. Az ajka szélén néha játszadozott egy-egy gyenge szerelmes mosoly. Nagy ábrándos kék szeme, ovál arca, ívelt szemöldöke, — eszembe juttatta önkénytelenül a középkor romantikus hölgyeit. Szép termetű, halvány szépség. Máskülönben szerény, szürke alak volt. Gondos, házias. Minden nagyratörő álmok nélkül való,

Megtetszett. Különösen az az örök méla- bus tekintet. Eleinte szórakozás utáni vágyam űzött, mert mit is csináljon az ember üres óráiban egy idegen városban.

Megpróbáltam szórakoztatni. Többek közt felolvastam egy pár költeményem. Szemeit csodálva emelte fel reám. Nekem ez oly jól esett. Tetszett a hiúságomnak. Hosszan ránéztem és megkérdeztem:

— Magának adjam ezt a kötet verset?

Csodálatosan kigyult az arca.

— Ne tréfáljon ! Én még nem tudom, mivel érdemeltem volna meg.

— Most jut eszembe ! Bocsánat . . . nekem is csak ez az egy kötet van. Hanem a címlapját ?

Az arca elborult s azután kimondhatatlan bájjal nézett reám.

— Én azzal is megélégszem.

Mosolygott a szivem az örömtői és szerettem volna felkapni, mint egy négy éves gyermeket és csókolni hosszan. Ránéztem arra a puha, fehér, dolgos kezére és ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy megcsókoljam.

— Jöjjön a szobámba és majd keresek egy uj példányt.

Belépett hozzám és én huncut mosolylyal átadtam egy füzetet.

— S most mi lesz a jutalmam ?

— Én nem adhatok semmit!

— Adja ide azt a szép két kezét, hogy megcsókoljam.

A keze után nynltam, de ő egy hirtelen mozdulattal megkapta a kezem és az ajkához emelte . . . megcsókolta. Mindez egy pillanat müve volt. Rám nézett és kifutott.

Égett a kezem. A fejem beleszédült és csak azt tudtam mondani:

— Maga nagyon buta lány.

Különös. Szégyeltem magam előtte. Sokáig ültem szótlanul a szobámban. Kezdett jobban érdekelni. Az a nő, aki csodál, azon az utón van, hogy szeressen.