Északkeleti Ujság, 1910 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1910-09-03 / 37. szám
II. évfolyam. Nagykároly, 1910, szeptember 3. Wf 7. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre ...................................... 8 korona. Félévre .............................. •• 4 „ Negyedévre ...................................... 2 „ Tanítóknak egész évre....................- 5 „ Felelős szerkesztő: NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztők : Suták István Csáky Gusztáv.-----— MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. == Sz erkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, HÉTSASTOLL-UTCZA 12. SZÁM. — („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) , . Hirdetések ugyanott vétetnek fel. ■ _____________Nyilttér sora 40 tillér_______________ A kath. Sajtóegyesiilet egy éve. Két év óta áll fenn a kath. Sajtóegyesület s az alatt a két év alatt szinte emberfeletti munkát végzett azzal, hogy a sajtótámogatás eszméjét a kath. közönséggel ne csak megkedveltesse, de valósággal életszükségletté tegye. Hogy mit tett, minő érdemeket szerzett, minő sikereket ért el a kath. Sajtóegyesület rövid két évi működése alatt, azt legjellemzőbben Prohászka Ottokár., Székesfehérvár püspöke fejtette ki, aki a most lefolyt közgyűlésen tartott elnöki megnyitójában a következőket mondja : ilyennek nevezem, számokat látok magam előtt. Az eddigi 300.000 kor. a magyar viszonyokhoz képest mégis csak egy latba eső nagy szám. Az „Uj Lap“-nak elterjedése és fejlődése határozottan nagy tény, hogyha pedig valaki azt keveselné, akkor — mélyen tisztelt közgyűlés — rámutatok arra, hogy nemcsak nálunk van ez igy, de a szabadkőművesek „Világfában sincsen sokkal különbül. És hát nem kell az ellenséget úgy megnöveszteni, hogy az ember félni kezdjen tőle és becsülje saját tehetségét, mert hiszen ezáltal voltaképen csak önmagát becsüli le. Mélyen tisztelt közgyűlés! A közgyűlés nyilvános beszámoló kimutatása az elmúlt egyesületi év törekvéseinek, küzdelmeinek, eredményeinek. Az elnöki megnyitó pedig mintegy privilégiuma akar lenni ennek a beszámolónak és kerete akar lenni ennek a kimutatásnak. És mikor nekem jutott osztályrészül, hogy köszöntsem a mélyen tisztelt közgyűlést, úgy érzem, hogy amikor ehhez a beszámolóhoz koszorút kötök, azt nem bogáncsból fűzöm neki, hanem virágból. És pedig azért — mélyen tisztelt közgyűlés — mert úgy érzem, hogy a Katholikus Sajtóegyesület valóságos nagy tény lett, amelynek eddigi sikereivel ugyan nem vagyunk még kielégítve, amelyet azonban mégis okve- tetlenül jutalmazni ' ás növekedésén dolgoznunk s sajtópártolásról r> ’ ogy tett, hane Tettnek nézem én különben azt az érdeklődést is, amelyet mégis csak sikerült két éven át és két év óta folyton ébren tartanunk. És itt első sorban meg kell emlitenem, hogy nagy tettnek tartom azt és itt megemlítem az egész közgyűlés háláját azért az érdeklődésért, ameiy- lyel a katholikus közönség viseltetett a harcok idején, üpton Sinclair a „Dsungel“- ben azt Írja, hogy Amerikában már olyan nagy urak vannak, hogy azoknak telik pénz a szocializmusra, oroszlánvadászatra, repülőgépekre, vasárnapi iskolákra, sőt pénzük telik sajtóra is. Mélyen tisztelt közgyűlés, azt kell mondanom, hogy a magyar nagyuraknak is ilyen dicséretre kellene rászolgáltok, hogy ha telik mindenféle kortescélokra, teljék arra a sajtóra is, hol az ember nem a saját érdekeit, hanem a nagy ideális eszméket szolgálja. Látom a példás tetteket a püspöki karban is, mert hiszen a püspöki karban nagy adományokkal szolgálták átlag már mindnyájan a katholikus közönségnek az utat a sajtó helyes pártolására, amikor egyházmegyéik területén elrendelték a sajtóvasárnapot. De bármit tegyünk is, bárhol éljünk is, meg vagyok győződve, hogy a kötelességteljesités mindenesetre nagy szolgálat, amit az ember az erőteljes fejlődésnek szuggerálására tesz, de főleg akkor, ha kitartunk és dolgozunk. Mig pedig a dolgok érlelődnek és érnek, addig mi mindnyájan ki akarunk tartani ezen nagy eszmének, nagy célnak szolgálatában, mert előttünk a katholikus sajtó nélkülözhetetlen hatalom. Nekünk a katholikus sajtó védelmi eszközünk. Mi látjuk az uj gondolatokat és látjuk, hogy azokkal meg is kell küzdeni. Mi magunk is nagyon jól tudjuk, hogy gazdaságunk és társadalmi életünk vezető eszméivel szembe kell szállnunk, vagy pedig a fegyvereket le kell előttük raknunk. Nincsen más alternatíva. És ebben a sajtóé az oroszlánrész és ennek az oroszlánrésznek modern technikai fegyvere a rotációs-gép. Nem elég a meggyőződés, nem elég a lelkesedés, nem elég a szellem sziporkázó gondolatserege sőt még a penna sem ér semmit, bármint serceg, vagy szikrázik, mert szükségünk van a modern technikára és ennek termékére, a rotációs-gépre. Nekünk a katholikus sajtó a szükséges és nélkülözhetetlen fejlődés szerve. A mi irányzatunk nem az, hogy elszigeteljük magunkat, hogy a világ folyásába be ne hatolhassanak irányelveink. A harcban nekünk is részt kell vennünk. ísz élete csak a kóborolással telt el. Tart is ismert úgy minden emelkedést, sü- tudta minden kanyarulatát az utcáknak, ninden rögöt... Talán azt is tudta, hogy íztől, a másikig, vagy a házuktól a sa- ny lépést kell megtenni. Mindig előre ta mondani, hogy most az ut einelke- y sülyed, hogy egy pocsoját kell meg- vagy egy nagy kőrakás van az útban ; dta, hogy kinek a háza előtt mennek ről megismerte, hogy ki jön utána, le szemben. A hangjáról pedig minden még a gyermekeket is megismerte. ; tehát nem igen fájt Jóskának, hogy i. Hanem az megkeserítette az életét, íz anyja úgy ki nem állhatja. Az édes órán elhalt tüdővészben. Ezt a betegsé- lamennyien örökölték tőle. Négy bátyját .zebb korban ragadta el ez a kérlelhetet- ;m; egyetlen nővére pedig, aki férjhez . szintén rohamosan közeledett a sirhoz. hányszor meghalt egy-egy Biró fiú, Biróné dig a vak fiát átkozta. Szegény Jóskának ikrán kellett hallani: — Miért épen te Lajos ?! Hát te is Kál- n ! Te legkedvesebb, te is itt, hagysz ! ? Miért r inkább az a nyomorult vak? Miért nem Miért ti... ? Ti szép, egészséges fiuk. És ütötte-verte, kínozta a beteg, vak fiát. Lassanként már anynyira ment a gyűlöletben, hogy be sem' eresztette a házba. Ott kellett aludnia zimankós, hideg télben, nedves, hűvös őszön és forró nyárban egyaránt a rozoga, megrepedezett, szalmafedelü istállóban ... Szegény Jóska ! Az arczizma sem rándult meg, amikor az anyja szidalmazta, hanem úgy befelé keservesen sirt,... könynyek nem hullottak soha halott szemeiből, de a szive az fájt, sajgóit. De mert ennek daczára is tisztelte az anyját, csöndesen hallgatta az átkait. Soha egy szóval sem felelt, hagyta ütni, verni magát... Hisz olyan derék, jó fiú volt szegény !... Biróné azonban ezt nem látta. Ő csak a munkaképtelen gyámolatlan vakot látta benne, akit semmire sem lehet használni. Hányszor mondta neki, különösen mikor már a leánya is nagyon beteg volt: — Mikor pusztulsz már el ? Hát már az ördögnek sem kellesz ! ? Hiába kínállak neki! Meddig ülsz még a nyakamon ? Egyszer aztán Biró Jóska is meggondolta a dolgot és meghalt. Szomorú volt a halála és mikor már megtörtént, gondolkodóba ejtette az anyát. Egy este fáradtan jött haza. Sokszor megállt az utczán pihenni, ráhajtotta fejét egy-egy
