Északkeleti Ujság, 1909 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1909-12-04 / 1. szám
I. évfolyam. . t/V 77 '/-H 3 , Eli I*!®*! i / 1/ /- /f & Visa*» 3395V PJ 3IQ1 / Nagykároly, 1909. deczember 4. 1. szám. Északkeleti újság \< * POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. V O X L x Előfizetési árak: Egész évre 8 korona. Felelős szerkesztő : NEMESTÓTHI SZABÓ ALBERT dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLY, HÉTSASTOLL-UTCZA 12. SZÁM. Félévre ....................................... .. 4 „ Szerkesztők 1 („KÖLCSEY-NYOMDA“ R.-T. NAGYKÁROLY.) Negyedévre .............................. 2 „ Suták István Csáky Gusztáv. Hirdetések ugyanott felvétetnek. Tanítóknak egész évre •• 5 „--------- MEGJELENIK 11 KEEN SZOMBATON_______ Nyiltér s ora 40 fillér. Programraunk. A szép szavak és hangzatos Ígéretek annyira elvesztették már hitelöket, hogy elhibázott dolognak tartanók ilyenekkel és ennélfogva egy hosszú beköszöntővel előállani. Az olvasóközönségre bízzuk, hogy a tényekből, vagyis a lapból magából Ítéljen meg bennünket és e szerint érdemesítsen bizalmára. Szükségesnek tartjuk azonban kiemelni azt, hogy lapunk nem áll egyetlen politikai párt szolgálatában sem, sőt ellenkezőleg, valamennyivel szemben a legszigorúbb kritikát szándékozik gyakorolni. Az adott szomorú politikai viszonyok közt, melynek előidézője legfőképen az utóbbi 3 évben rendszeresen és minden oldalról űzött ámitgatás és nép- bolonditás volt, azt hisszük, szolgálatot fog tenni — bármily kis körben működjön is — egy újság, amely az igazat leplezetlenül és minden tekintet nélkül megmondja. Előfizetési ára: Az Északkeleti Újság egész évre 8 K Félévre 4 K Negyedévre 2 K Tanítóknak egész évre 5 korona. Az előfizetési díjnak egy évre leendő előleges beküldése esetén, a lap f. évi december 31-ig ingyen jár. Az előfizetési pénzek és mindennemű levelek „Északkeleti Újság“ Nagykároly, Hétsastoll-utcza 12. („Kölcsey- nyomda“) címre küldendők. Á pártszakadás, Legjobb jós az ember a dolgok megtörténte után. Az eredmény elő állítja az elemeket, melyeknek összekeveréséből más eredmény elő sem állhatott, mint a mi bekövetkezett. Három év előtt, mikor a nemzeti lelkesedés lángja úgy lobogott, mint egy hatalmas máglya a haza oltára előtt, akkor csak úgy özönlöttek ajkukon a hazafi- ság legkülönbözőbb jelszavával és feltürt karral a honfiak a máglya köré. Hirdették az igéket aposto'i ajíikkal, ígértek tetteket, fogadtak élet-halál harczot, s három év után a nagynevű vezér az első, a ki letüri a karján az inget annélkül, hogy karját, mint Mucius Scaevola, a lángok felé tartotta volna. Utána sokan hagyják ott a máglyát a kicsinyhitüek, a kik jobban bíznak az idegen hatalomba mint önmagukba s a nemzetbe, melyben pedig a három év alatt nem csalatkoztak, az maradt rajongó, vezéreiért lelkesedő és szinte orránál fogva vezethető. Így szakadt ketté a nagy párt anélkül. hogy az Ígéretek közzül csak egy is beváltatott volna, anélkül, hogy az élet-halál harcz fennen hirdetett harczát megvívni csak meg is kísérelték volna. A nagyobbik fele a pártnak ott maradt a máglya körül, a kisebbik fele pedig együtt szédült meg a magasra, a meg nem szokott osztrák légkörbe szállott vezérrel. És ez előre látható volt. Az a számtalan, megbízhatatlan, kiforratlan és ki nem próbált honfiú, — a kinek tehetsége egyedül a szajkó módra tanult demagógiában állott, a kinek egyedüli czélja volt a népképviseletben a létra első fokára jutni, a melyen haladva nagyobb mindennapi kenyeret biztosíthat magának, — nem állott azon a biztos ethikai alapon, a melyen egy népképviselőnek állania kell, hogy lelke függetlenségét megőrizze, s önmagát alá tudja rendelni a köznek, a minek szolgálatába szegődött. Ezek elé csak egy gyönge, befolyásolható és a kizárólagos hatalomra vágyó Rég volt . . . Egy édes emléken elmereng a lelkem Egy halkan szálló sóhaj száll felém Ifjúságomnak rég múlt tavaszából Egy csodás, bűvös estét vonz elém. Rég volt — Azóta eliramlott két nyár Kétszer nyitott a völgyi kis virág. Egy estét, egy bűvös holdas estét Zár el azóta tőlem a világ. Rég volt — azóta rám borult az éjjel Ködös-borongós sötét fellegével S mióta azt az estét siratom Azóta nincsen soha nappalom. Alkonyodik . . . Alkonyodik már a pusztán Csendesség szállt a tájra A nagyégen most int búcsút A nyugvó nap sugára Enyhe szellő suttogásán Meg-megremeg a szivem, Alkonyával lesz-e ilyen Csendes az én életem ? Becsület. — Az „Északkeleti Újság“ eredeti tárczája. — Irta: CSÁKY GUSZTÁV. Kesely Pista, a falu legdélcegebb legénye vígan, gondtalanul mulat a falu végi kocsmában. Szeme csillog, a kis bajusza szépen ki van pödörve; arca piros. Fejét darutollas pörge kalap fedi. Vidám társaság veszi körül a mulató legényt; két szál rongyos cigány huzza a nótákat. Didergő, rongyos cigányfiuk, akik vályogot gyártanak kinn a faluvégén és csak ilyenkor van jó dolguk, ha mulat valaki. — Igyál cigány! Aztán húzd! — biztatja a mulató legény, mire a cigányok a leggyorsabb csárdást kezdik huzni. Pista nem sokáig bírja ki ülve a csárdást. Felugrik az asztal tetejére s ott járja tüzesen, délcegen, szépen a csárdást. A korcs- máros leánya, aki eddig alig győzte hordani a bort, önkéntelenül is bámulva áll meg és sokáig rajta felejti szemeit a csinos legényen. — Húzd! Ne sajnáld! — kiáltja oda Kesely Pista hetykén, az asztal tetejéről. Cifrázza a két rongyos fiú, a hogy csak birja. — Bort ide! Most már a legjavából 1 Hozzák a bort. Felkapja Pista az üveget és iszik belőle egy jó hosszú kortyot, csak úgy ni, pohár nélkül. Azután magasra emeli az üveget, félrecsapja, darutollas kalapját és nagyokat rikoltozva még tüzesebben aprózza a csárdást. A többiek csak nézik bámulva, irigykedve, a délceg legényt. . . . Künn dúl a fergeteg. Boszorkánytáncot jár a szél, mintha megirigyelte volna a legény jó kedvét és versenyezni akarna vele. Olyan sürü a hóesés, hogy tiz lépésnyire sem lehet látni. A szél őrülten kavarja a levegőben a sürü hótömeget, úgy járja a táncot és valami bántó, sivitó, vad danát üvölt hozzá. Olyan rémes az éj . . . Boszorkányok éjszakája. A mulatók meg-megborzadnak odabenn, amikor a szél csörömpölve rázza meg az ablakokat és besivit borzalmas kacagással. Csak Kesely Pista nem hall semmit. Nem veszi észre társai arcán a félelmet, rikoltozá- sával egy-egy percre tulharsogja a dühöngő orkánt. Es táncol fáradhatatlanul . . . — Húzd ! Fiuk igyatok! . . . Kinyílik a korcsma ajtaja. Megtört, ősz hajú aggastyán lép be a mulatók közé. Kezében hatalmas dorong van ; régen talán fütykös, — most mankó . . . A tiszteletet parancsoló öreg ember láttára Kesely Pista kiejti kezéből az üveget, amely csörömpölve törik szét a földön. Utána néhány másodpercig halálos néma csönd áll be, amit csak a szél tölt be olykor-olykor kívülről bántó, félelmetes, zugó sivitásával. Az öreg ember le sem rázza magáról a havat, csak megáll szemben az asztallal, melyen Kesely Pista a bámulattól megkövülve mozdulatlanul áll. Az öreg Kesely Jánosnak, a Kessler Antal. Ruhát fest és HAUFEL SAMUEL Nagykároly, = Kölcsey-utca 1. sz. Alapittatoit 1902.
