A Polgár, 1914. június (6. évfolyam, 23-26. szám)
1914-06-07 / 23. szám
VI. évfolyam. - Szatmárnémeti, 1914. junius 7. 23. szám. 1 ' ....... 11 1 " ■■■— . V—. ■ -.............. ■ i ■ ■ ■ "■ ■ ■ 1 '■ 1 ........ ...M.. i-—. ■ ■■■.— ■■■ —' TÁ RSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP.-----------------------------------------------------------------------‘------------------Me gjelenik minden vasárnap. Laptulajdöhösok, kiadok és a szerkesztésért Előfizetési ár: Egész évre. . . 4 korona. felelősök: Egy lap ára 10 fillér. az Északkeleti Könyvnyomda tulajdonosai. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Szatmárnémeti, Kazinczy-utca 18. szám, (Zárdával szemben). Telefon-szám : 284. Ezer ember. Egy reccsenés, egy roppanás és ezer sikoltás száll a mennybe követként, hogy utat csináljon annak az ezer léleknek, amely követni fogja. Ezer lélek szállt át nyugalmas álomban az alvilág folyóján. Kicsit kavargóit a viz, hullámot vetett a folyam, azután sima csobogással összefutottak, összetalálkoztak újra és ma már tovább kergetődznek, tovább hajszolják egymást mintha misem történt volna. Ezer ember pusztult el és a világ milliónyi embertengere is izgatottan hullámzott egy napig. Azután az embertenger is összecsukódott és ma már — valljuk be — ma már alig gondolunk \ az Empres of Irland szomorú uta- | saira. j Ezer ember pusztult el vélet- • lenek, szomorú esetlegességek 1 folytán és a világ tragédiának veszi. De ez természetes. Mert ennek az ezer embernek a halálát sem- ; miféle olyan törekvés nem okoz- j ta, amely az embereket előbbre j vinné. Az emberek sajnálkoznak, 1 hogy hiába és céltalanul elpusz- j tűit ezer ember, ezer lélek esett í áldozatul véletlennek és ebből a véletlenből az emberiségnek csak kára, csak vesztesége volt. Ha ez j az ezer ember a repülés, az ipar, ! a kultúra érdékében pusztult volna el, mindenki úgy tekintette volna, mint törvényes áldozatot. Mindenki a kultúra, a tudás, az ! emberi haladás vértanúinak tekin- | tette volna őket és nem egy véletlen szerencsétlenség zsákmányának. Csak egyetlenegy dolog van még, a kultúra megkövetelt zsákmányán kívül, amelynek áldozatait nem gyászolja az emberiség, és ez a háború. Ha ezrek mennek is tönkre, ezrek pusztulnak is el egy háborúban, azzal nem törődik senki. Szomorú dolog, hogy az emberiség gondolkodásában a kultúrának és a legkulturellenesebb dolognak a háborúnak, áldozatai ilyen egyforma értékkel bírnak, de ez ma a helyzet. És ez a helyzet csak arra mutat, hogy a kultúra ma még nincs kiforrva nálunk. Hogy a mi nemzedékünkben még küzd egymással egy atavisztikus erő és a kultúra és haladás utáni vágy ereje. Hogy ez küzd egymással azt épp ez a hajókatasztrófa bizonyítja. Ha a haladás iránti vágy elég erős volna, akkor nemcsak hatalmas óceán hajókat építenénk alkotnánk, hanem biztonsági berendezésekről is gondoskodnánk arról, hogy a sülyedő hajóról menekülni lehessen, gondoskodnánk arról, hogy a gépszij el ne kaphassa a munkást, hogy a villamos el ne gázolhassa a járókelőt, gondoskodnánk egyszóval mindenről, ami a megfizethetetlenül értékes emberi erőt megvédi. Ma még erre nem értünk meg. Ma még megelégszünk azzal, ha valami nagyot vagy hatalmasat teremthetünk, de annak védelméről, biztonságáról nem gondoskodunk pedig azért, mert még törekvéseink, vágyaink nem tisztultak ki. Ha majd idáig is elérkezünk — reméljük nemsokára — akkor majd nem fogja az emberiség lelkét rövid időnként egy-egy ilyen katasztrófa megrázni. il tisztaság énfeita. A közegészségtan bebizonyítja, hogy az összes fertőzőbetegségek melegágya a szenny, a piszok; az ellenük való védekezésben pedig leghatalmasabb fegyverünk: a tisztaság. Tisztaság a lakásban, a levegőben, a táplálkozásban, a ruházkodásban, de elsősorban az emberi testen magán! Nem csodálatos dolog-e, hogy jómódú kulturemberek, — akik hetenkint többször naponta für- denek, nem gondolnak arra, hogy cselédségük: a szakácsnő, aki ételüket készíti, a dajka, aki a család szemefényét táplálja: legalább egyszer hetenkint megfüröd- jenek? De mikor és hol fürödjék ez a házicseléd, akinek két hétben egyszer van pár órai kimenője? Hát az a péklegény, aki félig meztelenül dagasztja a mindennapi friss süteményünket, vájjon mikor fürdik? És a mészáros, a hentes, a kofa és soksok más szükségleteinket szolgáló ember szennyes vagy tiszta volta, közömbös lehet-e előttünk? Vagy azoknak a szegénysorsu gyermekeknek a testi tisztátlansága, kikkel gyermekeink együtt látogatják a népiskolát, velük játszanak a szünetben, nem hordoz-e állandó veszedelmet a többi, bármennyire ápolt, gondozott, tisztántartott gyermekre nézve? Ezeket a kérdéseket vetette fel dr. Weinberger Miksa nyolc
