A Polgár, 1914. április (6. évfolyam, 14-17. szám)

1914-04-05 / 14. szám

VI. évfolyam. Szatmárnémeti, 1914. április 5. 14. szám. TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési ár: Egész évre. . . 4 korona.^ Egy lap ára 10 fillér. Virágvssnop. Tavaszi rügyfakadás idejében, a pompázni készülő természet el­ső sóhajtásával köszönt be hoz­zánk Virágvasárnap. A Megváltó egy ily napon vo­nult be Jeruzsálembe. Útjában a nép örömmámora és határtalan lelkesedése kisérte. — Hozsánna! Áldott aki jött az Urnák nevében ! Földi hatalmas uralkodót, sza­baditót vélt a bevonuló Megvál- ban az emberiség. Azonban ki­mondatott a nagy, jelentőségtel­jes isteni nyilatkozat: — Az én országom nem e vi­lágból való. A Jézus a lelkeket jött meg­Laptulajdonosok, kiadók és a szerkesztésért "*>, felelősök: ras Észákkeleti Könyvnyomda tulajdonosai. 3, V«’,. ______________________1_______ vá ltani a Szeretet képében. Föl­di salak, hiábavalóságok, csalóka fény, pompa nem kápráztathatta el az Istenember szemeit. S mert a Jézus földi utjának célja nem a világi királyság pa­lástja megszerzése volt, a Ho­zsánna kiáltás csakhamar elné­mult. Zúgó moraj kelt a néptö­meg ajakán. Ökölbe szorultak a kezek és felhangzott a feszittes- sék meg! Halál reá ! Nem értették meg Őt. Ma sem értik meg igen sokan. Hírnév, gazdagság, gyönyör ked­ves igen sokak előtt. Országok népei viaskodnak, uhu »inak; egy­más vérét ontják csak azért, hogy valamelyiknek több jusson abból a földből, amelyen mindenki csak Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmárnémeti, Kazinczy-utca 18. szám, (Zárdával szemben). Telefon-szám : ,28í » TT—r—-----‘ Wrffc-4 vá ndor, bujdosó. Kérész életű az ember e földön. Átél egy a min- denségben csak egy perceriéthyi időt, aztán megtér elődeihez. Eltörpül, semmivé lesz itt min­den Lélek nélkül. Ezt bizonyítja, eléggé kiáltóan színesíti meg az első Hozsánna kiáltok tévely­gése. Korunkban sem lehet állandó, nemes csak a hithü és igazán lelkes ember törekvése, alkotása. Eszmék diadalra csak a lélek is­teni ereje által juthatnak. A tu­domány és kultúra meg el sem képzelhető isteni Lélek nélkül és csakis igy boldogíthat népeket és nemzeteket. Hányszor volt a magyarnak vi­rágvasárnapja és utánna hányszor Pilátus beszéde. Odakünt a nép, bent a szanhedrin bömbölt. Száz rekedt hang ordítozza a halált, mint egy dörgő, rettenetes kar­dal. Csendesen, némán ült Pilátus a gab- batá-n, a helytartói széken. Hideg és kevély volt az arca. Úgy ült a lázadt indulatok közepette, mint egy őspogány isten. Acélos tekintetében rideg értelem sugárzott, de most valami szomorú, meleg, részvevő fény áradt ki belőle, arra felé reszketve, hol áll vala Názá- rethi Jézus. Vörös mosoly ragyogott Kaifás sötét, sátáni képén; Hánán, a volt-főpap ég felé tárt karokkal ontotta az átkot; a farizeusok egyre dühödtebben rikoltoz- tak, úgy: mintha orkánok üvöltözték volna, hogy feszittessék meg . .. feszit- tessék meg a Názárethi Jézus! Ki állott csendesen . . Teste már roskadozott a kínoktól: hasonló volt egy-valamely megostoroz­tatott koldushoz, kitől már elvétetett a a végső remény is. De a feje . . arany- szakálial és hullámos, göndör hajjal övezett feje nem tudott a föld felé hullni: hasonló volt egy-valamely királyéhoz, kinek uralma és országlása a Naptól a Föld méhéig terjed! Egy, a papi fejedelmek közül előro­hant, hogy arculveréssel illesse, de nem tudta megütni, mert Pilátus egyetlen tekintettel visszaparancsolta. Nagy kavarodás támadt. Az Írástu­dók, a sikmi- és medukia-fareziusok és a templom fejedelmei orditó szájjal közeledtek a gabbatához. És Pilátus sima arca még merevebb lett, s hatal­ma jelvényét fölemelvén, intett, hogy hallgasson el a lárma s némuljon el még a suttogás is. . . Csend lett. Elnémult még a suttogás is. S most megszólalt Pilátus mélyen és zengően, mint egy római kürt: — Jöjj közelebb, Názárethi Jézus! Názárethi Jézus a gabbatához lépett s megállót! előtte. Názárethi jézus Pilátusra nézett; ez pedig az ő égnél kékebb, égnél mélyebb, szomorú szemébe. S még nagyobb lön a csendesség az igazságtevés haragvó házában; s nézi vala Pilátus, hosszan és némán a Názárethi isteni alakját . . . Szemében a nagy emberi részvét su- gára lángolt s most az oroszlánfejes trónszéken hátradőlve, igy szól a zsi­dóság nyelvén: — Hallod-e, te Igazmondó, én nem szomjuhozom a te véredet, noha okom volna rá, minthogy a császárok ellen is szavakat ejtettél. Én tisztelője va­gyok minden eszmének, mely hivatva van, hogy a világot előbbre vigye és nagyra becsülök minden küzdelmet, mert ez az a rugó, mely mozgást és lelket önt a tunya földbe, ez az a szárny, mely tisztultabb világnézetekhez emeli föl az embert. De hallod-e odakünt a lármát? Ez azt jelenti, hogy: jaj azok­nak, akik gondolkoznak! Szétnézett a terembe. A farizeusok némán füleltek. Arca megszigorodott s folytatta beszédét kemény szóval: — Minden gondolat Elohimnak egy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom