A Polgár, 1914. (6. évfolyam, 9-13. szám)

1914-03-01 / 9. szám

2, oldal. POLGÁR Szatmárnémeti, 1914. A te templomodba, Felséges atya Isten! Rendes ének. 235. dicséret 1. 2. verse : 1) Oh Isten! a ki pásztorokat, Hí­veid nyájába, Magad rendeltél tanítókat, A te egyházadba: Áldattassék Uram! Felséged, Hogy idvességünkről, így gon­doskodott bölcsességed, Örök életünkről. 2) íme e mi gyülekezetünk is, Áld és dicsér téged! Mert lelki pásztort miné- künk is, Parancsolt Felséged, Ki szent igéd tiszta tejével, Táplálná lelkünket, Az igasságnak beszédével, Tanítván bennünket. Kovács Lajos esperes az urasztala mellé a beiktatandó uj lelkésszel együtt kiállván, beiktató beszédet tart, melynek végeztével átadja az uj lelkésznek a bib­liát, hogy abból a szent igét hirdesse. A szatmári iparos dalkör, Veress Lajos karnagy vezetésével, énekli, — Schubert „A Teremtőhöz“ című dalát: Fel, fel Istenhez fel Magasba törve zendülj énekem Üdvözölve öt, az alkotót; Az ö mindenható szavától A semmi élet nyert erőt. Forrását minden létnek Üdvözli öt a hálás mindenség, Az égben, a földön üdv nevének, dicsőség; Hozzá törj fel imám, fel hozzá énekem, [imám Istenhez szállj énekem, imám. Boross Jenő lelkész a szószéken megjelenvén, alkalmi imát és úriimát mond. A vegyeskar, Veress Lajos karnagy vezetésével, előadja Kádár Géza Fel felé, ég felé című darabját. Az elő­forduló szoprán szólót énekli Szabó Margit, az alt szólót Szűcs Róza IV. éves tanitónőképezdészek, a tenorszólót pedig Sarkadi Nagy József segédlelkész. Szöveg : Ki szán meg engem, hol lesz irgalom ? Hol lesz bocsánat, melyben bízhatom ? Fájdalmimtól vérzik szivem, Bűnös vagyok óh kegyelem, Hideg világ ez szívtelen Nincs ki meglássa bánatom itt lenn! Felfelé az ég felé vágyik e kebel, Óh vezesd, óh vezesd Megváltóm te fel! Biztass reménnyel s nyisd meg az eget; Mutasd mi várja, hivő szivemet. Nálad nélkül csak bujdosó árva vagyok, De benned látom már itt lent a mennyor­szágot ! Vond magadhoz szivem s vezesd, óh [vezesd, Tudom üdvöt adsz, tudom Te nekem! Textus felvétel s beköszönő egy házi beszéd Utóima. Úriima. Áldás. Hirdetések. Bezáró ének 235. dicséret 3,5. verse: 3. Szenteld meg hát, óh szentek- szente! Ez egyházi szolgát, Hogy áld­ott légyen ki- s bémente. Úgy igaz­gasd dolgát, Szenteld meg szivét, nye­lvét, száját, Tanításaiban. Hogy jól vezérelhesse nyáját, Az Úr utóiban. 5. Áldj meg, Uram ! minket is egész, Figyelmetességgel, Hogy bévehessük az igét kész Engedelmességgel. Ne hagyd, hogy tőlünk visszatérjen Beszéded üre­sen, Sőt inkább szíveinkbe mélyen, Meg­gyökerezhessen. a oros. * * * Az uj közkórház ügye. Az uj köz­kórház végleges terveinek megbeszélése céljából csütörtökön délben szaktanács­kozás volt a városházán dr. Vajay Ká­roly vezetésével. A tanácskozáson jelen voltak a különböző orvosi szakok vá­rosunkban lakó, gyakorló specialistái, továbbá Vida Arthur a kórház tervező­építésze. Részletesen megbeszélték az uj kórháznak szakok szerint való be­osztását és berendezését. E szerint lesz: belgyógyászati sebészeti, szülészeti sze­mészeti, bőr- és bujakóros és elmebe­teg figyelő osztály, továbbá külön pa- villon a fertőző betegek részére. Végül a helybeli izr. szentegylet felajánlotta, hogy a zsidó betegek részére külön pavilont hajlandó építeni a kórház mellett vásárolandó helyen. A városi szervezeti szabályren­delet jóváhagyása. A belügyminisz­térium jóváhagyta az uj törvényhatósági szervezeti szabályrendeletnek magára a hatósági szervezetre, a tisztviselők és egyébb alkalmazottak létszámára vonat­kozó részét és felhatalmazta a törvény- hatóságot, hogy a beszüntetendő állá­sokat szüntesse be és a most rendsze­resített uj állásokat töltse be illetve mi­nősítse át. Jóváhagyta továbbá a szabály- rendeletnek az illetményekre vonatkozó részét s értesítette e város közönségét, hogy a szabályrendelet többi részét is tár­gyalás alá vette s elhatározásáról legköze­lebb értesíteni fogja a törvényhatósá­got. Kikapcsolta a miniszter a szabály- rendeletnek a javadalmai hivatalról in­vatalnok többet kap s New-York állam legfőbb törvényszékének bírái például a követeknél jobban meg vannak be­csülve. Az amerikai előtt egy ilyen bí­ró sokkal tekintélyesebb s imponálóbb alak, mint egy diplomata, s úgy gondol­kozik, hogy ha a diplomatát megilleti a fényes háztartás, fogat automobil akkor a bírót még jobban. De térjünk át a részletekre. Az Egyesült-Államok elnö­kének fizetése tudvalevőleg 385,000 korona. New-York állam kormányzójáé 100.000 korona. New-York állam egyes közigazgatási ágának elnökeié 30—50000 korona, az állami főépitőmesteré (min­dig csak New-York államról és az Uni­óról van szó) 37,500 korona; a halá­szati és vadászati főfelügyelőé 25.000 korona, az állami levéltárnoké 22.500 korona, az állami jótékonysági intézete­tek felügyelőé 30000 korona,,a köz­épületek felügyelőé 25.000 korona, az elmegyógyintézetek felügyelőé 37,000 korona. New-York város fizetése: a polgármester 75,000 korona, a tanács­noké (alderman) 15—40,000 korona közt. A nyolc városi ügyésze szakosz­tály elnöké 75,000 korona, a főbb hi­vatalnokoké 20—30,000 korona közt, a városi főpénztárnoké 30,000 korona, a „chamberlain“-é 60,000 korona, a vtzvezeték, gáz, villamossági szakosz­tály vezetője 37,000 korona, a városi főmérnöké 50,000 korona a főkapitá­nyé 37,000 korona, a rendőrkapitányo­ké 29—39,000 korona közt, az egész­ségügyi szakosztály vezetője 37,000 korona (a bevándorlókat megvizsgáló orvosé azonban 60,000 korona, de csak 3 évre nevezve ki) a jogi szak­osztály elnöke 75,000 korona, az elnö­kök 50—60,000 korona közt, a bíró­ságok vezetője 30,000 korona, a városi tüzoltó-főparancsnok 50 ezer koronát kap (szegény magyar egyetemi tanárok!) a dij és illetékszabási osztály vezetője 40.000 korona, a városi iskolai épüle- letek felügyelője 50,000 koiona, a vá­rosi iskolák főtanfelügyelője 50,000 ko­rona, (szegény magyar közoktatásügyi miniszter 1) a vízvezetéki főmérnök 80.000 korona, (szegény Kajlinger) a brooklyni sheriff 75.000 korona, a vá­rosi főügyész 75.000 korona, newyor- ki legfőbb törvényszék hét bírája egyenkint 75,000 korona, (az ügyosz­tályok vezetői). A többi biró 45—5000 korona közt, a newyorki vám ház igaz­gatója, az annyiszor emlegetett Loeb „collector“ 60,000 korona (szegény ma­gyar miniszterelnök!) S ezenkívül se szeri se száma a 40—60—80,000 ko­ronás városi fizetéseknek de az illető hivatalnokoknak oly speciális angol el­nevezésűk van, hogy nem tudnánk rá megfelelő magyar kifejezést, de még olyán hivatalok nálunk egyáltalában nincsenek is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom