A Polgár, 1914. január (6. évfolyam, 1-4. szám)
1914-01-04 / 1. szám
2. oldal. POLGÁR Szatmárnémeti, 1914. mit és ma már bizonytalanok vagyunk minden iránt. Bizalmatlanok vagyunk a múlt iránt, mert úgy érezzük néha-néha hogy bizony kár volt ezer esztendőn keresztül karunk megfeszítésével, vérünk hullásával, védelmezni ezt a földet, ha ilyen szomorú pusztulásra vagyunk kárhoztatva. Bizalmatlanok vagyunk a jelen iránt, nem hiszünk senkinek és senkiben, nem hiszünk semminek és semmiben. Mert nem hihetünk és nem bizhatunk azok után, amik bennünket értek, bajok, szenvedések, kárhozatok. Az emberi bizalom ugyan látszólag kimeríthetetlen forrás, de táplálni azért kell, mert különben egyszer csak elfogy, lassan csörgedezik, végre elapad. És ezért nincs már bizalmunk a jövőben sem. Nem tudunk már magunkról annyi erőt, annyi lelkierőt feltételezni, hogy ebből a helyzetből kijussunk, megmeneküljünk, feltápászkodjunk. De van a bizalomnál, illetve a bizalmatlanságnál egy sokkal nagyobb ereje az emberi léleknek. Labilisabb, ingatagabb alapokon áll ugyan, mint a bizalom, de az ingatag alapon tömören és megdönthetetlenül van felépítve. Ez a nagy erő a remény. Most, mikor már minden kötél szakad, mikor valóban a bizalom lángja utolsókat lobban szivünkben, ma a re- i ményhez kell folyamodnunk. Re- ! mélnünk kell, m§rt ha még nem is remélünk, akkor körülbelül mindannyian, akik már a reményüket is elvesztették, befejezhetik földi létüket. Az 1914-es esztendő számlája még tiszta. Talán ezen a rubri- kás, komplikált pámlán megva- tósitva látjuk majd a reményeinket és elmosódnak róla a kétségek és szomorúságok. Ebben az értelemben kívánunk boldog uj évet mindenkinek. v VÁRMEGYE. A választás eredményéről eddig a következő járásokból érkeztek be a jelentések: Szamoskrassói Járás: Nagykolcs : Sárközi Lajos református lelkész (egyhangúlag), Kerekes Ferenc uradalmi tiszttartó (20 szavazattöbbséggel egy harmadik jelölt ellenében) választattak meg. A fehérgyarmati járásban: Gacsály: Inczédy Márton vámos- oroszi ref. lelkész 138, Kiss Máyer ga- csályi körjegyző 135, Madarassy Endre császlói földbirtokos 131 szavazattal. Fehérgyarmat: dr. Bornemissza Béla, Bornemissza Imre, Vatzkó Gyula. Cégény: Kincs Dániel, Kiss György, Weísz Dániel. Nagyar: Thury Zsigmond ref. lelkész, egyhm. tanácsbiró, Nagy Barnabás ref. lelkész, Mártonffy Géza. Zsarolyán : Veress László. Páris Antal. Fülesd : Barla Károly, Baka Béla. Matolcs : Szabó Károly, Zoltán László. Szatmárcseke: Lengyel József gk. lelkész. * * * Vármegyei bizottsági tagor' választása. Az elmúlt héten zajlott le a törvényhatósági bizottsági tagok választása Szatmárvárrnegyében. Tiszabecs : dr. Gaál Endre, Bornemissza András, Balog Gábor. Az erdödi járásban: Erdőd: Rébay Dezső, dr. Bíró József. Nagymadarász: Szabó Károly, dr. Mircsa Gusztáv. ten a földre rogytam és megtisztultan a szemem ragyogni kezdett. Fogócskát akartunk játszani. Kiszámoltuk szépen, hogy ki lesz a fogó: egy leány lett: csak annyit tudok még róla, hogy szőke volt a haja és nagyon hosszú, amikor utánam futott, úszott mögötte és ezüst levelek hulltak rá és az illete olyan volt, hogy meg kellett csacsi csodálatára állnom. Megálltam és elfogott. Megcsókolt és azt mondta, hogy most már én vagyok a fogó, megcsókolt és eltűnt előlem, messze, egy fa mögött, és én csak néztem egy darabig álmodon és reszketőn távolról csodás kacagások hegedültek felém, körül néztem, hogy kit kéne megfogni, de nem láttam senkit, egyedül álltam a nagy tündérkertben, csak messze fák között csillantak meg a lányok fehér ruhái, de én nem tudtam rávenni magamat, hogy oly messze fussak. Ott álltam csak és minden nagyon csendes lett körülöttem s egyszerre, közel-közel hozzám, felzokogott valaki, odanéztem, a fűre borulva egy tündérlány sirt: az megfogott engem, zokogott és zokogását valahol fenn egy gordonka kisérte. Néztem: — Hát itt is lehet sirni ? — de nem szóltam, mert rám nézett, a könnye csupa gyöngy volt és amint ráhullt egy a fűre, ott pompás virág nőtt: az illata kábított és belengte a kertet mint kis szobámat Jolán parfümje. Olyan szomorú volt az arca, hogy a szivem összeszorult. Elhagyott mindenki — zokogott a földredőlten, pedig .jól látta, hogy ott álltam mellette és azt is láthatta, hogy szólni szerettem volna, csak nem bírtam. Pedig akkor tudtam volna beszélni, olyan szépen, ahogy soha, senki, el is gondoltam, hogy mit mondanék neki: vigasztalónak, a lelkem lett volna abban a beszédben, szegény, halvaszületett, soha nem látott lelkem, ó miért is nem tudtam beszélni, e szegény, siró tündérleány azt várta és mikor látta, hogy nem tudok, bárhogy szeretnék szólni hozzá, odamenni, mikor látta, hogy nem tudok, zokogása elcsendesült és kisírt virágai között, mint maga is egy nagy liliom, meghalt. Meghalt, a szeme lecsukódott és én feloldódtam a varázs alól, hozzámentem, ráhuhtam, csókoltam és hegedültem : — Ó, minek is jöttem ide, a halált fönn is mindennap látom: én halok meg fáradtan naponta, egyedül, elhagyottan, mint te, fehér liliom ez aranykertben ; miért kellett éreznem, hogy a fáradt sirót senki, még én sem, tudja megnyugtatni és miéit kellett látnom, hogy a tündérkertben is van ezért elhagyott halál! Ó, szánlak, szép tündérlány, te fogtál el engem a játékban, megcsókolták, ó, szánom magamat, hogy meg kellett halnod, mert nem tudtalak megvigasztalni. Én is meg szeretnék most halni gyöngyvirágaid között. Csak egy fehér liliom volt előttem és lázas szememből kibuggyantak a könnyek. Fölriadtam. — Ki vagyok ? — gondolkoztam. — Élek-e ? Szomorúan láttam, hogy igen, az ágyamon feküdtem, köröttem bús éjszakai szobám reszketett, az ablakot megrázta a szél és a szememből lassan hullotak a könnyek. Korvin Ottó.