Északkelet, 1912. július (4. évfolyam, 145–170. szám)
1912-07-24 / 164. szám
Szatmárnémeti, 1912. 2. elda'i ÉSZAKKELET kül i s betegeskedő öreget, hogy tegnap midőn senki sem volt otthon, felment a padlásra s felakasztotta magát. Mire rátaláltak, már halott volt. Végrehajtó sors. Majdnem napirenden (van a végrehajtó-verés. Csak a minap említettük hogy Szatmáron is ütlegekben volt része Mező végrehajtónak. Most egy . újabb esetről kell beszámolnunk: Pásztorkai József és felesége nagybányai lakosnál tegnap megjelent Kovács János becsüs, és Veszély Sándor végrehajtó, hogy egy régebben kitűzött árverést foganatosítsanak. Amikor Pásztorkaik meglátták a hivatalos közegeket, boto- kot ragadtak és a végrehajtót megverték. Ezenkívül pedig életveszélyesen megfenyegették. Hálátlan fiú. Popán Indrej erdőszádai Hföldmivelő tegnap megjelent a csendőrségen is feljelentést tett hasonnevű fia ellen, azért mert az egy! vasvillával a lálbába szUrt. A fiú pénzt kért az apjától és \mert az öreg ember ezt a kérést megtagadta, Vetemedett annyira, hogy vasvillával támadt neki. Toll-tolvajlás. A szatmári csendőrsgé letartóztatta Erdélyi Lajosnét, aki a múlt hóban Kroó Hugó nagyszekeresi lakostól tizenhárom kiló tollat és sok apró-jószágot ellopott. Erdelyiné a tollat tegnap akarta értékesíteni F reund Chájem szatmári tolikereskedőnél. Ekkor érték tetten a csendőrök. i r c Tolvaj cseléd. Hajdúk László avasleken- cei tanító feljelentette cselédjét Markuc Marikát, hogy tőlle több száz korona ruhanemű ellopása után megszökött. Elrendelte a ha■fcóoQicj- ItörÖECoéi. fl Tiszába fűlt. Hídvégi József vitkai 17 éves fiú tegnap reggel lovakat úsztatni vitt ja Tiszába. Egyszerre az ár elragadta a fiút a lovakkal együtt és Hídvégi ott lelte halálát a Tiszában. Csak késő este találták meg holttestét. Temetésére az engedélyt megadták. Gyújtogató legények. Károlyi Gyuláné grófnő krasznabélteki uradalmában Bút György, Szilágyi András és Buga György alsóboldádi lakosok mintegy 1000 korona értékű szénakészletet felgyújtottak, amely teljesen leégett. Valamennyien beismerték a gyújtogatást, amit bosszúból okoztak. 103 éves ember halála. Szabadkáról jelentik.- Glavasev Kuzman földbirtokos tegnap 103 éves korában meghalt. Soha nem volt beteg, mindig dolgozott, bort, pálinkát sohasem ivott. Halál gyakorlat kczber. Nyíregyházáról jelentik: A 17. tüzérezred parancsnoksága ide értesítést küldött, a melyben közölte, hogy Tóth Ferenc nyirbalkányi tüzér gyakorlatozás közben leesett a lóról és szörnyethalt. Megveszett szamár. Tisza Kálmánná sza kalyi birtokos asszony szamara megveszett és az egész falut rémületbe ejtette. Több gyermeket megharapott a veszett szamár köztük juhász Jánost is, a kis ulyos beteg. A Pasteur-intézetbe viszik. Összevagdalták a huszárok. Tegnap reggel Budapesten a Tisza Kálmán-téren vérző fejjel, súlyos sérülésekkel találtak Vitai Gyula első honvédgyalogezredbeli közlegényt. Elmondotta, hogy az éjszaka két huszárral összeveszett, ezek kardot rántottak és a feén meg a kezén összevjagdal- ták. A súlyosan sebesült hohvédet a honvéd kórházba vitték. Gyújtogató betörő. Debrecenből jelentik Az ügyészségnél ifeljelejntést tett a nádudvari csendőrség Molnár Imre 16 éves suhanc ellen, a ki Varga Izidor földbirtokos tanyáját felgyújtotta. Molnár bevallotta tettét s azt adta elő, hogy pálinkára szomjazott. Ezért betört Varga tanyájának kamrájába, talált iss izeszes italt. Mikor a pálinkát elvitte, eszébe jutott, hogy baj lesz. Nehogy tehát megtudják, hogy á betörést ő követte el, visszament s felgyújtotta a házat. A tűznél azonban ottfelejtette a kalapját s a csendőrség csakhamar kiderítette, hogy Molnár a tettes. Halál a hordóban. Megrendítő szerencsétlenség történt tegnap Balmazújvároson Szab ó’Sándor háztulajdonos egy éves kis íjia az udvaron játszadozott. E közben a gyermek a csatorna alatt elhelyezett esővi- z£s hordóhoz mászott s fejjel a vízbe e- sett. A gyermek szerencsétlenségét a szülök csak későn vették észre s már nem segíthettek rajta Baímazujvárosan rövid idő alatt hasonló módon öt gyermek pusztult el. Megölte a bika. Tegnap reggel'Szabó Antal budapesti mészároslegény a marha- vágóTiidon foglalatoskodott. Az egyik bika közelébe került s a dühös állat teljes erőből hasbarugta a mészáros segédet. A mentők Szabót haldokolva vitték a Szent István kórházba. LEGOLCSÓBB NAPILAP az «Északkelet». Előfizetési ára helyben házhoz hordva 3 hónapra csak 1 K. 50 ?. V:dékre postán küldve csak 3 korona. Megrendelhető a kiadóhivatalban, Szatmár, Zárdával szemben. Egjy k?s pásztor halála. Szolnokról jelentik: Berki András, tizenkét éves fiúcska egy tehenet hajtott ki a lege'öre. A vezető kötelet aderekára kötötte és úgy bandukolt az állat után. Útközben a tehén megbokrosodott, rohanni kezdett és maga után vonszolta a kis fiút, a ki már nem tudta derekáról leoldani a kötelet Berki András pár pillanat alatt elvesztette az egyensúlyt a földre bukott és úgy: csúszott a rohanó állat után. Útközben feje nekiütődött a fáknak, kezei kitörtek, arca véresre sebező- dött. Mire a járókelők megfékezték a meg dúlt állatot, a kis pásztor meghalt. Óriás? lopás a szállodában. Berlinben az Unter den Linden egyik szállójából ellopták egy ott lakó amerikai vendég nyolc- százezer márkás hitellevelét, két hajójegyét és 700 márka készpénzét. Nem is sejtik, ki j a tolvaj. Halál a szegénység miatt. Baranyi Já- j nos karcagi városi végrehajtó szorgalmas | és lelkiismeretes ember volt. Súlyosan érin- I tetet tehát, hogy öttagú családját nem tudja fenntartani 720 korona évi fizetésből. Az utóbbi időben — látva családja nélkülözéseit — már fmskomor Volt, 'és (tegnap mellbe'főtte j magát. Azonnal meghalt. Hátrahagyott levelében szegénységével okolja tettét. Vételkedés. — Az én apám vízbe fűlt. — Az semmi!!! (Az enyémet felakasztották. Becz'nrdbtanás Lúgoson. Vlajku Aurél | román aviatikus, a ki Lúgoson mutatkozott ; be gépével, Morgenstein kereskedőhöz kül- I dött húsz liter benzinért. A kereskedő a benzint teljesen sötét raktárban tartotta, a hova • fegiy hosszú és keskeny folyosón keresztül lehet csak eljutni. A kereskedő Mura iGylorgy segédével és egyik inasával m?nt le a ben- i zinért. A sötétben az inasgyerek az egyik ’tizliteres Öveget eltörte, mire a kifolyt benzin valami utou-mődon tűzhöz jutott és nagy robajjal felrobbant. Pillanat alatt lángban állott a raktár, melytől az emeletes ház minden faalkatrésze tüzet fogott. A robbanás Modern ruhafestés bármily divatszinre. HÁJTÁJER PÁL Legszebb ruhatisztitás vegyileg száraz utón! Gyár főüzlet: Szatmár, Kossuth L.-u. 10. Felvételi üzlet: Kazinczy-u. 17., Attila-u. 2.,Nagykároly: Széchényi-u. 34. Alapittatott 1886 A már világhírű kolozsvári [Heinrich] Szent László fertőtlenítő kincset ér a háznál. Biztosan megóv minden ragályos betegségtől és a mellett remek illatával kiváló bőrfinomító anyaga folytán elsőrangú kosmetikai cikk. Kapható mindenütt. Ára 70 fillér. pipere-szappan Crick & Comp egyedüli elárusítója. gmr Teljesen ingyen kap minden jobb vevő, ki nálam cipőt vesz, egy pár cipő sámfát, amely a cipő formáját megtartja. — Valódi amerikai cipők! — Szolid árak! — Dús választék! Grünfeld Sámuel Deák-tér 9. TELEFON: 252. TELEFON: 352.