Északkelet, 1912. március (4. évfolyam, 49–74. szám)
1912-03-17 / 63. szám
Szatmárnémeti, 1912. ÉSZAKKELET Üzlet áthelyezés 4. oldal. Győry Károly üveg és porcellán üzletét Deáktér 9 sz. alá a saját házába helyezte át. “'imm <püt Telefon szám 232. rj* GalléroK gozmosása Kézimunkák, glacé kezty ük, tutorok, * szőnyegek tisztítása. Gyár főüzlet: Szatmár, Kossuth L.-u. 10. Felvételi üzlet: Kazinczy-u. 17., Attila-u. 2., Nagykároly Széchenyi u -ü..dlapittaiott 1886 jSÜ58 sáp r '■le? az Ur igéjét néhány évvel eezlőtt történt haláláig. ÍÖ A környékén ngy hívtak: Tüzes Gedeon e néven ismerte mindernd. Ez pedig úgy ragadt rá, hogy egyúí (SonKösü jbeszédét eképpen kezdette: Tűz van! s mikor a szu- 'nyóKálásbóI í elzavart hallgatón épen íohan- ni akartak kitelé, akkor tette hozzá megnyug tató hangon: Tűz van a keblemben! Azóta rajta maradt a Tüzes név, maga is csan mosolygott rajta. Dehogy is hara- | gudott volna érte. i Az eklézsiához pedig ekkép jutott hoz- ! zá. A íegyverletétel után szélnek eresztették j 10 hazának és szabadságnak büszke hőseit; I mint megalázott koldusok, piruló ábrázattal 1 bandukoltak tovább. Gedeon is egy darabig járatlan utakon, céltalanul bujdosott, mig Szentes tájékán összeakadt egy vándorszi nesz csapattal. Lehet, hogy ők is csak álcáztak e mesterségüket, hogy eltereljék magukról a gyanút, a zaklatást, mert a csavargó vig ko- taédiásolkkai nem igen törődtek a kutató csendőrök s a kémkedő fcgdmegek. Hald mókázzanak ,h add nevettessék meg a korcs mák füstös szobáiban s az üres csűrökben (összegyűlt népséget. Olyanok voltak ők mint 'a mezők pacsirtái, ezeket senkisem fogja kalickába, csak csicseregjenek szabadon a fezántóvető ember gyönyörűségére. E szürkeruhás kis dalosok kinek is ártanának! Gedeon felcsapott színészek közé táns- nak, mint kenyeres_ pajtáik 'közöttük maradt, velük vándorolt, jó barát s vig cimborái ett örömben, ^bánatban egyaránt. Hová is ment volna? Eddig is apátián anyátlan árya volt, maga sem fodta igazi otthonát. Az iskolában csak kegyelem-ke nyerén élt, kisebb korában kiszolgálta aV nagyobb korában tanította a kisebbeket, a szünidőben pedig szlúplikálva barangolt az (országban s kéregette a könyörület alamizsnáját, hogy aztán megint könyvei mellé ülhessen. t Dacára a szinészkedés minden nyomorúságának, ínségének, Gedeonnak tettszett e szabad korlátlan élet, Senkinek sem sZol- igál, senkit sem süvegei meg ura gyanánt, teenki sem parancsolja neki iöfsz te! Senkitől 'sem kér semmit, miért nem várhat; senki jkem kér tőle valamit, mert nem adhat. Ha [pár garast keres, vig napja van, ha éhezik, akkor sem koldul; koplalva, korrogó gyomorral újra megkacagtatja közönségét s u- fána van megint 1 akodalom. \ S a vándorszínésznek akad mindig ‘pártfogója, barátja, csak egy szívtelen ellen sége van: a ''tél. Mikor ez beköszönt, szétszóródik a szfnésztísapat, mindenki a ma-t iga kezére dolgozik, vagy legfeljébb ketten, ■j hárman. így könnyebb az áttelelés. Tavaszra j szépen összetaláh. znak s teljes megint a társaság. Karácsony táján járt az idő, kegyetlen, j dermesztő hideg uralkodott, az' élesén süvi- j Tő szélvihar hordta, kavarta a metsző ha- ( vat, a fergeteg, a hófúvás ölnyimagasból torlaszokat emelt az utakon. Kint még' a j lehelet is megfagyott, istenkisértés volt ilyen- i kor utrakelni, vagy csak az egyik faluból a j másikba jg átmenni. Mindenki behúzódott a barátságos meleg varokba s onnan be- I lülről nézte a haragos vihar tombolását. Szerencséjére, Gedeon még idejében be- ; jutott a Balaton-part ikis faluba, jószivü emberek szives vendéglátásába; mert bizony abban az időben még nagyobb helyen sem igen volt vendégfog adó; az országutak mentén mérföldnyi távolságra állott egy-egy ütött-kopott csárda: szegény legények tanyája, csavargók menedéke, vásárosnép pihenő helye. A szinésznép pihenő helye. A szi- nésznép kerülte a csárdát, a nemesi kúriákon, papnál, .tanítónál, (gazdatiszteknél szál (lásolta be magát. Az eklézsia épen pap nél- klü volt s az üres paróchián vonta meg magát Gedeon. Karácsonyra egész sereg ünnep következett. Mendikánsra, legátusra hiába vártak, ilyen Ítéletidőben ki eresztené őket ut- j ifa, pedig h át az Isten igéjét valahogy csak hallgatni kellene e szent napokban. Gedeon .ajánlkozott, hogy elvégz ió az ünne piigék hirdetését. Ért ő éhez is, tanulta is, gyakoroltéi s ezt nem egyszer. \ Az atyafiak nem sokat tanakodtak. Más nap szépen beharangoztak a karácsonyi is-, ten ti sztéléire s Gedeon a szószéken szi- V vetmegindite módon (beszélt (a Megváltó szü letéséről, a betlehemi pásztorokról, a menyei seregek dicsénekérő! s az áhitatos gyű iekezet buzgósággal és az ellágyulás könyei között hallgatta az épületes szép beszédet. Ugyanígy délután is. De már ekkor egy népes küldöttség várt rá a templom ajtóban s megkérték, hogy valamiképen el ne menjen, mert még a holnapi napon is kívánnák hallgatni. Kurátor' uram pedig gondoskodott róla, hogy szerény házánál a vacsoráról el ne maradjon. Gedeont nagyon megnzerették, nem is eresztették el, ott. maraszíották, papjuknak1 választották. Nem is bánták meg sohasem. í Hálás volt ő is, rfem felejtette el emez egyszerű emberek jótéteményét. Mindvégig közöttük maradt, pedig sokszor hívták három akkora fizetésre, nagy előkelő eklézsiákba, úri nép közé. Nem ment el, inkább élt szűkös kenyerén, gólyafészkes, nádfedelü házikóban, békeszerető kicsiny nyája között. A fülemüle, a rigó is jobban szereti az erdők csalitját, mint az úri parkok gondozott bokrait. Régi jó öregek, milyen szerények, becsületesek, önfeláldozók voltatok a közjóért, Kolduló diákok, kóbor színészek, vfiéz honvédek, éhező iskolamesterek, fakult köntösű prédikátorok, hogy megmosolyogják ma rajongói elketek ábrándozását, pedig ti is — nagyban hozzájárultatok, hogy »él magyar s áll Buda még!« Nevetek nem került a csatázó hősöké mellé a történelem lapjára, de azért tettetek sugára átragyog időn, enyészeten. NAPI HÍREK. * ESTELI ÉNEK. Ne még ne szállj le fátylas alkonyat, Ne térítsd szét addig homályodat; Mig lelkem eibuzogja csendesen, Nagy nevedet, én édes Istenem. Kinek: kegyelmed nem borul homályba... Jóvoltodnak soha sind; éjszakája. Te vagy, te voltál nappal is napom, Kézen te hordasz élet-utamon. Én menedékem, törhetlen pajzs. Tied, tudom, az éj nyugalma is. Sátra alatt a lappangó sötétnek. Te vagy csak a világító szövetnek. Szivembe hát oltárt rakok neked. t Mondok dicsérő, hangos éneket. S magamra öltve bűnöm tudatát: Megzörgetem kegyelmed ajtaját. Az é} —• Uram — már itt kísért felettem. Szárnyad alá, hamar, fogadj be engem! Oltalmad ne vond tőlük se meg, Kinde szivével tudod szivem egy. Ha köny között sóhajtanak feléd. Tedd át szivemre bánatuk felét: S ne hagyd felednünk, hogy fényben, viharban, Te állsz felettünk, örök változatlan! — Ezt, ezt jelentsd meg a világ felett, Hol elhagyott sir, árva kesereg Ezzel kötözd be á szegény baját; E hittel adj nyugodt, jó éjszakát. Hogy szív, ahol csak dobban a világon Holnap, s örökre. Téged, Téged áldjon! Szabó foka Mihály. * Istentisztelet. A szatmári református templomban f. hó 17-én, vasárnap d. e. IC órakor a márciusi nagy napokkal kapcsolatban dr. Kováts István lelkész, prédikál, délután pedig Boros Jenő s.-Ielkész.
