Északkelet, 1912. március (4. évfolyam, 49–74. szám)

1912-03-09 / 56. szám

Szatmárnémeti, 1912. ÉSZAKKELET 4. oldal. téli)társak közül az utóbbi volt a szerencsés i s a leánynyal el is jegyezte magát. A mel- | lőzött udvarló erre bosszút esküdött s meg­leste Argyilányt, kit az utcán göröngyökkel megdobált. A vetélytárs azomban nem vet- i te tréfáank a dobálást, hanem harmadma­gával aaposlan helybenhagyta Andrékát. A törvényszék előtt élsz az ügy folytatása. Az összevarrott szív. " Imberger, az orvosi akadémia tudós ta­nára, a várostól messze eső kórházából ha­zafelé autózott. Egy betegét látogatta meg még egyszer a délután folyamán, akin egy különösen merész műtétet végzett s akinek állapotát feszült figyelemmel kisérte. Most is a gyorsan és zajtalanul haladó autóban a kis villamos lámpa fényénél átnézte a jegy­zeteket, melyeket tanársegéde átadott neki. Imberger majdnem megszakítás nélkül dolgozott egész nap, hivatásában lelte min­den örömét, ez volt egyedüli tartalma életé­nek, de ez egészén be is töltötte s e tárad­ba ta tani munkássága révén lett híressé, anél­kül, hogy akarta volna. Simára borotvált ar­ca sápadt volt, haja ősz, hosszú, vékony prrán aranykeretü pápaszcm. Szokása sze­rint félhangon beszélt és vitatkozott önmagá­val valamely érdekes kórtünetről. Egyszerre az autó egy széles, néptelen ut közepén hir­telen megállt. — No, hát mi az? Mi van? Mit csinál? A tanár, aki bosszankodott azon, hogy nem gondolkodhatik nyugodtan tovább, ki­nyitotta a gépkocsi ajtaját s azon a bi­zonyos, ingerült, Zsörtölődő hangon fordult soffőrjéhez, amelylyel jómagát vagy megin- dultságát palástolni szokta. , A soffőr kétségbeesett arccal állt ott. — Nem értem... A motor... Nem tudom, mi lelte. Megpróbálom. Bocsásson meg, — Uram 1 — Az isten szerelméért, most rendez maga nekem baleseteket, mikor kilenc óra­kor a Saint Germain Boulevardon kell len­gem ! Rettenetes! * S a tanár kiszált a kocsiból. ) — Hát édes fiam, csak vesződjék a mo­torával, nem bánom akármeddig. Holnap reg­gel jelenjen meg pontosan. Én majd egy bér­kocsiba ülök. — De kérem, uram, legyen türelemmel nehány percig, talán sikerül rendbe hoznom, ne induljon neki egyedül ennek az útnak, itt sok rossz ember jár. j — Ugyan ne mondjon oktalanságokat. , S a tudós nagy léptekkel elindult, ma­gában szidva az autókat, soffőröket, távol- eső kórházakat és az időt, mely kérlelhetet­lenül siet. Az ut, amelyen haladt, sötét és barát­ságtalan volt, itt-ott állott csak egy utca­iampa, jobbról-balról sok üres telek, kocsi sehol sem volt látható, hűvös őszi szél süvöl­tött . Imberger tanár gondolatokba mélyedve haladt előre és saját magával beszélt. — No és miért ne lehetne — később, ha jobban kitanulmányozzuk — miért ne lehetne a tüdővel megcsinálni ugyanazt, amit a ve­sékkel, vagy más testrészekkel, miért ne le­hetne az emberi testet úgy kifoltozni, mint a !,' viselt ruhát, miért ne lehetne az emberi test­be is uj részeket beilleszteni, mint más gépe­zetbe? ... Annyira el volt merülve, hogy nem is vette észre, hogy négy árny sietve és fényé getőleg követi. Hirtelen rávettek magukat, földre tepertők, nyakára egy kendőt dobtak s annak végeit a szájába tömték, erős kezek ^szorították karjait s egy kést látott megvil­lanni. Érezte, hogy vége van. S villámgyorsa- vsÉággal, mint a halál pillanatában szokott — elvonult előtte egész élete, — mennyit íá- r adott, hogy enyhítse az emberiség szenvedé­seit s mennyi munkája marad télben, befe­jezetlenül, ez által a szemcséden véletlen által. — Eresszétek el! Ne bántsátok, hisz ez Imberger tanár! Következő pillanatban a tudós tanár már talpon álott. Miniden oly hirtelen történt, mint egy álomban. Tántorgott, alig tudott a Iában állani, de ugyanazok, akik az imént megragadták s leteperték, most támogatták. Jíét útonálló mellette állott, a harmadik föl­emelte kalapját a földről s átadta neki, a negyedik előtte állott — és zsebre dugva a kést, melyet az előbb rá emelt — és igy szólt: — Orvos ur, nem ismer meg engem?. Ez ugyanaz az érdes hang volt, mely az imént a többiekre kiáltott, hogy »ne bánt­sátok !« Imberger figyelmesen nézett a vad, marcona arcba. — A kórházban volt, ugy-e? — kérdé nyugodtan. Az útonálló arca felragyogott. — Igen, igen, orvos ur. Én vagyok az, akinek tavaly összevarrta a szívét. Én va­gyok .Az volt ám a csodálatos műtét. — Mennyit Írtak róla az újságok. Még az arc­képemet is közölték. Kést szúrtak belém, — ha tanár ur nincs, már nem élnék. Mondta is mindenki: ilyesmire csak Imberger tanár ké­pes. — Úgy van, úgy van! Imberger érdeklődéssel nézte az embert, egészen közelről . — Igazán jó kis műtét volt. Összevarrni egy szivet! Azt mondták rá azelőtt, hogy őrültség ilyet gondolni és Íme, még sem volt lehetetlenség — példa rá maga, édes fiam. Mennyire örülök, hegy viszontláthattam. s És én mennyire örülök, tanár ur. So­,hasem felejtem el, hogy ön mentette meg az életemet. Az előbb nem ismertem fel mind- i járt, — bocsásson meg! Imberger már régen elfeledte a rabló- támadást, a halálvesz^lyt, amelyben forgott, őt csak az általa egykor megoperált ember ér dekelte, egyebet nem látott. Vállaira tette kezeit s kikérdezte, mint a betegei- szokta — Nincsenek fájdalmai? Nem szokott fulladozni? Igazán nem érez semmit? — Semmit, épenséggel semmit, orvos ur jól van az megcsinálva. — Helyes, jöjjön el egy délelőtt hozzám a kórházba, hogy alaposan megvizsgáljam. Mondtam én, hogy semmi sem lehetetlen, ftiindent meg lehet csinálni, csak akarni kell... I Jó éjt! Újra elindult nagy léptekkel.... — Ez aztán az ember. Ilyen nincs több a világon! — mondta az összevarrott szivü ember. - Hogy megismert mindjárt, pedig hány ember fordul meg a keze alatt. De nem addig van, el kell őt kisérnünk egy jó darabon, mert errefelé sok gazember já'r, még valami baja eshetnék. S a négy útonálló, némi távolságban elkísérte a tudóst a legközelebbi térkocsi- állsmásig. Fiádéiic Bautet. Felelős szerkesztő: Dr. Veréczy Érnő. Lap tulajdonos: Északkeléi! Könyvnyomda a hirdető Közönség figyelőbe. Az »ÉSZAKKELET« égyedü.i független politikai napilap Szatmárvárm egy ében s igy abban a helyzetben van, hogy olvasói közé kivét-el nélkül a társadalom minden osztá­lyát sorozhatja. A hirdető közönségnek vélünk szolgá­latot tenni amikor közöljük méltányos hir­detési tarifánkat s hirdestés közzétételre a- jánljuk lapunkat azon kijelentéssel, hogy a hirdetések csinos, ízléses kiállítását, kívánat szerinti pontos közlését mindenkor a leg­nagyobb figyelemmel eszközöljük. i »Idái nagyság 1 10 5 2 104 300 szeri közlés. ­- Az árak koronákban egyszeri megjelenésre értendők. 1 20 16 12 10 8 7« 10 8 6 5 4 74 5 4 3 2-50 2 7s 2-50 2 1-50 1-25 1 716 1-75 1 —•75 —•65 —•60 Ezen árakból előrefizetés esetén 2 engedményt nyújtunk. Szallag hirdetések és reklám hirek el­helyezés szerint, külön megegyezés alapján dijaztatnak. Az »ÉSZAKKELET« kiadóhivatala Szatmárnémeti, Kazinczy-u. 18. (Zárdával szemben!) Crick & Comp egyedüli elárusítója. wmr Teljesen ingyen kap minden jobb vevő, ki nálam cipőt vesz, egy pár cipő sámfát, amely a cipő formáját megtartja. — Valódi amerikai cipők! — Szolid árak! — Dús választék! 0rüs*f©lci Sámusi Beák-tér 9­TELEFON: 252. TELEFON: 252.

Next

/
Oldalképek
Tartalom