Északkelet, 1912. március (4. évfolyam, 49–74. szám)
1912-03-06 / 53. szám
Szatmárnémeti, 1912. ÉSZAKKELET 5. oldal. Míg tait az alku, a beszéd : Óvakodva néz szerteszét, A »társa« s.... tölti a zsebét. Monoiig Sándor. VflSÁRFM. Kisasszonynapi vásáron múlt hat esztendeje, hogy Sírok Mihály hentesmester csúf fá tette a feleségét. Hat napig haza se ment. Egyfolytában mulatott, huzattá a cigány- nyál, dalolt, ivott s fünek-fának kötötte az Orrára, hogy bolondul a korcsmárros leánya után, a ki fiatalon jutott vidám özvegységre, a ki maga is szívesen elnótázöít muzsikaszó mellett, ha úgy esett, akár virradta. Bor, nóta, kiváltképen pedig a két tüzes szem úgy megzavarta Sírok Mihályy eszét, hogy eszéba se juíett az asszony meg a gyerek otthon. Pedig csak öt esztendeje, hogy megházasodott. A felesége, Sári, árvaleány volt. Szebb is, formásabb is, mint«a korcsmáros leánya. De hát az Isten úgy tesz, hogy a kit megverni akar, annak előbb elveszi az eszét. Csak hatodnap, mikor a pénze elfogyott, akkor gondolt Sírok Mihály arra, hogy haza is kell nézni. Igazgatta dolmányát, kalapját, Mind a kettő nagyon gyiürődött volt. Lapulva haladt a • házak mellett. Csak azt nem tudta kífundálni, hogy hogyan kézdje. Legjobb lesz az italra hárítani mindent. Aztán majd megfogadja így-úgy, hoyy soha többet. Méy utóbb n agy öröm lesz a vége. így vélekedett, de hibás volt a számitá $a. A mint az udvaron végigment, jött elébe az öreg henteslegény, a Dömötör. Az, a ki már az apját is szolgálta. Rendes, szűkszavú ember volt Lomhán jaárt, de mindig az egyenes utón. A mitmondott azt állotta: a mihez fogott, azt elvégezte. Si- jrok Mihály tudta, hogy az öreg Dömötörre a lelkét is rábízhatja. — No, Dömötör, — kérdezte, — mit csinál az asszony? — A jó Isten tudja — válaszolta Dömötör. — Hát nem látod? — Három nap óta nem is láthattam. — Miért? — Mert elment. Sírok Mihály bután nézett Dömötörre. — Elment? — kérdezte. — Hová ment? — Azt én nem tudom. Hosszas faggatások utn Dömötör az ö rendes lassú tempójában előadta, hogy az asszony hétfőn virradóra összezzedte cók- mókját, karjára vette a kis gyeréket s elment. Üzenetet is hagyott hátra. Ennyit: — Én többet vissza nem jövök. Mond meg az uramnak, hogy ne -is keressem. Sirok Mihály ebbe sehogy se akart belenyugodni, s nagyon bántotta a nyu- jgodni, s nagyon bántotta az a nyugalom mellyel Dömötör referált — S te nem szóltál néki semmit? — Csak annyit mondtam, hogy: «Isten hirével.» — Nem marasztottyad? — Egy árva szóval sem. — Miért, Dömötör, miért? — Hát csak épen azért sem szóltam, mert jussa volt ahhoz, hogy elmenjen. — Jussa ? — Az ám jussa. Ez a szó kellően felvilágosította Sírok Mihályt, hogy mi-lyen cudarságot mi- velt. Szidta, átkozta magát pogánymódon. Mikor lecsendesedett, reménykedni keahlfett: — Jó, jó, —• biztatta magát — volt már olyan eset, hogy az asszony otthagyta az urát, aztán megint visszakerült. Az asszony haragjának nem szokott mély gyökere lenni. Minthogy retteneteseen kimerült volt, lefeküdt és estig aludt. Aztán kiment Dömötörhöz és kérdezősködött a részletek fe-ó löl. — Süt az asszony? — Volt eszébe. — Panaszkodott? — Egy mukkot sem. — Nem készült utánam jönni a korcsmába? — Nem pedig biztattam. — Furcsa —: mondta Sírok Mihály elgondolkozva. Két nap múlva Sirok Mihály megtudta hogy a felesége egy öreg nénjéhez ment ! Még aznap postát küldött hoZzá. Az egyik . szomszéd vállalta el a békéltetési kísérletet, egy öreg presbiter, a kit az asszony nagyon tiszteli, szeretett. — Csak beszéljen a lelkére — rimán- kodott Siiok Mihály. — Ne félj, haza hozom. Nos nem hozta haza. Kedvetlenül, fejcsóválva érkezett vissza. — Nem gyün, — mondotta nagyot bökve botjával a padlóra — egy szikrát se gyün. — Nem akar? Nem a Azt mondta, hogy soha, inkább úgy pusztul el. Erős fajta... kise néztam volna belőle. Síró« AAihály nem akart ebbe belenyugodni, nyákrafőre küldött postákat, sőt egy öreg nemzetes ur is szives volt elfáradni az asszonyhoz... De hasztalan.. Nem és nem, ez volt a válasz, akárki jött is akárhogy jkönyörgött is. Végtére Sirolk Miháyy maga menlt el Olyan bűnbánó arcot csinált, mintha az apját ölte volna meg az asszonynak. De nem sokra ment vele. Azaz semmire. Az aszszony meghallgatta, beszélt vele, aztán kijelentette, hogy nem tudja elfelejteni azt a csúfságot, a mi rajta esett. Nem tudja és nem is akarja. ■ — Csak élje kigyelmed a világát a hogy tudja... én is megleszek valahogy. Hat esztendő telt el, a nélkül, hogy ez az állapot a legcsékéllebb változást mutatta volna; úgy maradt a hogy volt. Sirok Mihály özvegy ember lett, holott szép fiatal felesége volt, nem is messze tőle, alig három méi tföld nyíre. Hirt minduntalan hallott, ezek a hírek néha nagyonl esujtották. Azt hallotta, hogy nagy nagy szegénységben élnek, hoyy az asz szony napszámba jár mosni, hogy már az ,ün neplőruhát is csak a varrás tartja rajta. Nagyon neki-neki busull, Hogy hát tehetetlen ne tud segiteni, pedig néki bőven van mindene. Mert azóta még vasárnap se mutatkozott a korcsmában. Z Mihez kezdjen? Senki sem tudott tanácsot adni. Már olyan is járt az eszében, hogy elemészti magát s mindent az asszony ra, meg a gyerekére hagy. Ezt nem utasíthatja, viszsza az a makrancos asszony, mert ahhoz jussa van. De aztán mégiscsak sajnálta fiatal életéi, földi boldogságát, amihez semmi egyébb nem kéee csak az aszszony... a saját felesége. Bizony ismételte magában, ebbe tisztára bele bolondulni. Megint kisasszony-napi vásár volt Sirok Mihálly ott járt az öreg Dömötörrel a vásártéren. Csak éppen, hogy kimentek. Nem volt se aludni se venni való szándékuk. De hát a vásárra csak kimegy az ember. Már esteledett, .. mikor a mézesbábos sátrak között jártak. JEó ideig szótlanul bal lagtak egymás mellett. Az öreg Dömötör szakította meg a csendet. — Gazd uram, egy kis vásárfiát kéne venni. — Kinek? — Hát az asszonynak. — Mit mondasz? —- kérdezmte Sirok Mihály tágranyi'ó szemekkel. — Hát csak úgy mondom. — De hát tudod, hogy nem fogad el tőlem semmit. — Dömötör a fejét rázta. — Dejszen, nem úgy van az. Vásárfiát mindenki elfogad. Még a kiráily is. x Sirok Mihály megvette a vásárfiát. Egy nagy cifra szivet mézeskalácsból. Maga vitte el. — Mi járatban van kérdezte az asszony. — Hát semmi egyébben, minthogy egy kis vásárfiát hoztac. Ehun van la. Odaadta a mézeskalácsot.. Az asz- ,szony elvette, megköszönte.. s másnap hazament. A KIS PATAK — Németből. — Ezüstfény ü tiszta patak! Előttem siet el utad; Gondolkodom partod felett, Utad mettől-meddig vezet? Moh, s virág közt haladok én, ■ Az ég nyájas arculatja, Szépen fürdik habjaimba? Azért oly vig a kedélyem, Mely üz; - de hogy hol lesz végéra Csak a Mindenható tudja, Ki utamat irányítja 1 Debrecen, 1912. február hó. Siető Pál ref. theologus.--------------------------------------" "BEFet eült tolvaj. Geng Mihály 16 éves turterebesi lakos lopási szándékkal kibon- bontotta Elek József borházának falát és a nyíláson bemásvott. Meglepetve vette azon- re, hogy a helyiségben nehány almát kivéve, nincs mit elvinni. Kénytelen kelletlem megelégedett az almáral és azt magához véve el akart távozni kelemetlenségére azon bán, amint kibújt a nyíláson az arra haladó csősz lefülelte és a csendőrséghez vitte. Felelős szerkesztő: Dr. Veréczg Ernő. Laptulajdonos: Északkeleti Könyvnyomda
