Északkelet, 1911. november (3. évfolyam, 229–253. szám)
1911-11-11 / 237. szám
Szatmsraemeö, 191; ÉSZAKKELET oMat. »f »Az ártatia n,Zsuzsi« dfitö operetté újdonsággal, vasárnap délután »Ä babuska«, este pedig ismét »Az ártatlan Zsuzsi« operetté kelta színre. — Egy szerem ind jelezzük, hogy Heves Béla legújabban Lónyai Piroska so* librettót szerződtette társulatához. Kossuth Ferenc hetvenéves. Kossuth Ferenc, az országgyűlési függetlenség párt vezére, aki Pesten 1841 november 16- án született, e hónap !6-án töiti be életének hetvenedik évét- Az országos függetlenség és 48-as Kossuth párt nevezetes évforduló atkaimából ünnepi üdvözlést és díszlakomát tervez, a vezére tiszteletére, aki e magas é- íetkort az utóbbi években előfordult betegeskedését me|lett is szellemi és fizikai erejének teljes frisseségében érte meg. Elgázolt gyermek- Ma délelőtt Kozma Ferenc németii fuvaros 13 éves János nevű fia a téglával megrakott szekérről oly sze-* rencsétienül esett le, hogy a kerekek alá került, melyek fejét teljesen szétroncsolták. A gyermek nyomban meghalt. Anyakönyvi kivonat. A mai napon a következő bejelentés történt az első kerületi anyakőnnvnél : Születtek: Barna János és Horváth Bor-* bálának Erzsébet és Már-a, iker testvérek; ést Szalay Károly és Marosán Juliánnának Károly nevű gyermeke. Gondatlanság. Riskó Vaszi! komorzáni lakos felesége folyó év október hó 28-án a tűznél lévő bableves fazekat a földes szó ba közepére állította és eltávozott más dolgát végezni. E közben 2 és fél éves Mari nevű kisleánya játszás közben háttal esett a bableveses fazékra és az feldőlvén, súlyos égési sebeket szenvedett. Az eljárán gondatlanság miatt a szülők ellen megindittatotVs Betörés. Singer Lipót nagykárolyi lakosnak az Arany János utca végén és a vasúti állomás toözöt lévő irodájába 1911 ev okt. 14—15-ike közötti éjjel két ismeretiem tettes az ablakon bemászott, de midőn az irodába benyitottak, az ott alvó Weisz Her man felébredt és kiadálni kezdett mire a betörök üres kézzel elszaladtak. Kiléttük is meretlen. Tolvaj cseléd. Török Róza 21 éves cseléd Abrahám Mihály és Grósz Izidomé At- blla-utcai lakásáról több értékes tárgyat élteméit, amleynek nagyrészét nála meg is találták. Az ügyészség letartóztatta. Hetivásár Huszton. A kereskedelmi miniszter megengedte, hogy Huszt községben pénteken tartott heti vásárok szerdán tartassanak meg. Gondatlan szülő. A Józsefháza közelében levő Gémes tanyán az elmúlt nyáron Rentye György 1 éves gyermek egy csupor- Rban elhelyezett forró levest oly szerencsétlenül borított magára, hogy a szenvedett égési sebek következtében meghalt. Az elhalt gyermek édesanyját gondatlanságból okozott emberölés vétsége címén vádolva állott a kir fezek előtt, mely 14 napi fogházra vélte, a- zortban a Büntető noveJla 1. §-n alapján a büntetés végrehajtását felfüggesztette. Az emberi szív munkája. Az emberi szív egy szivattyúhoz hazonlítható, amely a vérkeringést szabályozza. Ez a szivattyú percenkir.t útiag hetvenszer löki a vért az edényrendszerbe. Óránkint tehát 4200-szor, naponta 100800-szor van; fés évenként 36, 792,000-szor szorítja a vért a véredényekbe. Ha az ember normális életkorát 70 ével vesszük, úgy a szív ezalatt az idő alatt 2575 milliószor húzódik össze és tágul szét vagy más szavakkal: két és milliószor vér. Mekkora munkának felel meg a szívnek ez a működése? Egy astonőmiai folyóirat erre vonatkozólag következő szmitást végezte. A szív minden őszehuzásánál átlag 100 gramm vért lök ki a véredényekbe, vagyis perenkint 7 liter, óránként 420 liter, 70 év alatt ez a kis szerv, amelyik átlag 15 centiméter magas és 10 centiméter széles, éjjel-nappal dolgozik és összesen átlag 250.000 köbméter vért hoz mozgásba, Összes erőkifejtése tehát megfele aanak az erőnek, amelyik 14,17.000 tonnát egy méter magasra emelne. Gyilkosság botfegyverrel. Eperjesről jelentik nekünk: Tomas Verona 18 éves leánynak már régen udvarolt Csires JLászló 19 éves kovácssegéd s állandóan szerelmi ajánlatokkal üdvözte a szép leányt. A leány szívesen vette a csinos kovácssegéd udvarlását, szülei ellenben hallani sem akartak házasságukról. Elhatározták, hogy inkább i Amerikába küldik a leányt. Szombaton kellett volna elutaznia a leánynak s már kedden. e hó 7-én erősen készülődtek az elutazáshoz. A fiú eljött délelőtt búcsúzni szerelmesétől. A kertben találkoztak s rövid beszélgetés után a fiú botfegyverrel főbelőtte a leányt. A golyó halántékán tatálta a j leányt s elroncsolta az agyvelejét, A gyilkos megszökött. Az eperjesi rendőrség nyomtoz utána. Esküvő előtt ha ál. Szolnoki - tudó sítónk; Csütörtökön lett volna az esküvője Janó Pál abonyi iegénynék- A völényt a fa- , lubeli legények halálosan irigyelték szép [ menyasszonyáért és talán ez az oka annak, 1 hogy Janót tegnap hajnalban két ismeretlen i ember meggyilkolra, a minr a mezőe jgyek- i ezetj. Menyasszonya, mikor a vőlegény meg- j gyilkolásáról értesült, kárt akart tenni magában, de megakadályozlák. Huszkoronások. Hamis huszkoronás bankjegyek vannak forgalomban. Ismertető jelei a következők: A hamisítvány futólagos áttekintésénél eltörlődött huszkoronás bank- i jegv benyomását teszi. Tüzetes vizsgálatnál zsirosfényü, mig valódi fénytelen s a papír I anyaga puhább. A rajta levő női fej orra szélesebb, barnás violaszinü, a valódi élénk viola szin helyett. A dollár mint abrak. Chicagóbn Walker bíró egy dollár pénzbirsáággal sújtott William Hobson nevű embert azért, 'mert az utcán megetetett egy igás lovat közel Ötven dollár értékű papírpénzt. Az elitéit előadta a bírónak hőgy pénzt azon a napon vette ki a takarákpékpénztárbö! a ruhát akar fajta vásárolni magának. Előszűr azonban bepálinkázott kissé !és ez okozta a bajit Megpillantotta az utcán az igáslovat a végtelenül Vérzékenyedéit. Eszébe jutott, hogy ö egy ingáslónak köszönheti az életét. Valamikor ugyanis kocsis volt s egy viharos sötét éjszakáid, részegen te akart hajtani a Chrk steet hídjárói a mélységbe. Lova azonban ellentállt az ostorcsapásoknak s makacsságával megakadályozta a szereucsétlensé get. Ez jutott észében s ittas fővel könnyezve megvendégelt a lovat a zöldhasu bankókkal., i ’ ■ v, i---- 1---ír-..TI nfTT~T~íl— Tf MHUN—iMH Ml MIHB1I— mili Az agyvelő működése. A tudósok már régóta tanulmányozzák őzt a kérdést: mily okozati összefüggés van az agyvelő működése és az agyállomány höállapotának változásai közt. Erre vonatkozóan Angelo Mosso torinói jeles fllózófus már korábban számos kisérleet végzett kutyákon, de kiváltképe nsikerült megfigyeléseket végezhetett egy Delfina Porodi nevű ^asszonyon, akinek kemény agyburokján sérülés következtében lyuk támadt. Cavazzani egyC másik kísérleti személynél munka közben 0.02 hő emelkedést észlelt. Legújabban Hans Beiger, a jénai egyetem elmegyógyászat végzett eredményes meg figyeléseket e téren. Eleinte ő is kutyákon és egy majmon hajtotta végre kísérleteit, 'tökéietesbitett műszerekkel, utóbb azonban ♦nádjában volt két. kísérleti személyen megfigyeléseket végeznie. Berger professzor az olyan egyénnek koponyáján, akiknél agydaganatot gyanított,, szűk lyukkat fúrt, s a- zon át vékony hőmérőt vezetett be az agyvelőig. A beteget azután fölébres2tette és étitől kezdve a hőmérő higanyának minden moz dulatát megfigyelte. Megfigyelései során megállapította, hogy az agyvelő hőállapotának változváltozásai függetlenek az egész szervezet hőállapotától, de sajátságos összhang- zásban vannak a kisagyban észlelt höválto- zásokkal. A choloroform-narkózis előtt végzett kísérletek alatt Berger az agy hőmérsékletének emelkedését észlelte, amely azonban álom közben megszűnt, sőt a hőmérő higanya az eredeti állásnál alább szállott, de legott emelkedni kezdett, mihelyt a besaget fölébresztette. Berger azt is megállapította, hogy az agy hőfoka idegingerek behatása alatt is e- mdkedik; például a pisztolydurranás okozta ideginger hőemelkedést idézett elő. Ugyanez a jelenség következett be, amikor a kísérleti Személy valamely komplikáltabb számtani feladvány megfejtésén dolgozott. Legérdekesebb1 mégis annak megállapítása, hogy az agymű-