Északkelet, 1911. november (3. évfolyam, 229–253. szám)

1911-11-17 / 242. szám

............... 1 1 .......... ■ Hl * évfolyam. 242-ik szám, Szatmárnémeti, 1911. november 17. Péntek. hifim «ra 2» W&t. \ fit«. . Berfto,« Szerkesztőség és íéaéftőwsíal: Északkeleti fESagraagi ncada SratanárBéKrcb r.J’T’IWBI (J Biti ytuPügpsW. ID.) Ez is magyar nemzeti életünk egyik kivirágzása. Egy tnorbus hungarieus, egy ma­gyar betegség. Vannak nekünk irodalmi tár­saságaink, a melyek maguknak imák, vagy (egyáltalán nem írnak és nem is olvasnak. — Vannak kultúrköreink, amelyeket talán azért hivnak körnek, hogy gondosan megcirkalmaz zák azt a határvonalat, amlyen túl a kör szellemi tevékenysége ki nem hat. Olyan be­felé élő intézmények ezek. Követelik az élet jogait, elvárják, hogy róluk emlités essék, de apró, kis politikán attikákon, pártössze- «sktivéseken kívül egyéb életnyilvánulásaik nincsendr. Szegény nagy férfiak, akiknek nevét vi­selik ezek a titkon élő és erősen megrostált j taggyüjteménynye! biró társaságok, ha fel­kelhetnének a sírjaikból, körülütnének az ő nevüket viselő körben, hogy kiszédülnének belőle, akik névjegyeiken bitorolják nagy ne­veiket, imigyen nyomtatván, Xr a Balassa' XBálint-kőr elnöke, titkára, másodaljegyzője. Ilyenek is vannak. Fő a titulus. Hogy dolgo­zik-e valaki, vagy egyáltalában kifejtettje valami irodalmi tevékenységet az anzikszkár­tyák, a határtalanul ízléstelen szerelmes leve­lek meg — és a váltók aláírásán kívül, az a tisztségeit betömésénél nem jön számba. — Vagy mégis! Gondosan mér Jegelődik, hogy ki az, aki irni tudásával, olvasni szerelésével és kultuszéhségével nem fogja zavarni a sze­líd szendergésbe berendezkedett irodalmi kö­rök bűvös cirkulusaii így lesznek a mindenkori mágnás főis­pánok, akiknek olykor összes irodalmi isme­retük a Turf cimü zsoké ujssjgoy, jragy a Vadászok Lapján s az Agarászafh Közlönyön túl nem igen terjed, nagy demokraták, vér­tanú forradalmárok neveit viselő irodalmi kör rö!k díszelnökei, fővédnökei. így lesznek plagizáló, másolva író vici­nális »irók« titkárai, jegyzői olyan irodalmi köméit, amely nem létező zászlajára egy iro­dalmi újítónak, egy eredetiség nevét és ha­gyományát irta. Mintha ezek a körök egy közös mottót választottak volna működésük vezényszavául, ezt a horáciuszi mondást odi projanum vul- gus: gyűlölöm a profán népet. A nép, a sze­gény tanulni szerető, tudni akaró nép az bi­zony még azt sem tudja, hogy van egy kul­Őszszel. A jó. Isten, ha én rám bízná: Szeretnék őszszel halni meg. Mikór hervadnak a virágok, S holt levelek peregnek rájok. — A jó Isten, ha én rám bízná: Szeretnék őszszel halni meg. Mikor a táj is halni készül, bemondón és pan asztal an. S erdő!*., mezők, sugarak, álmok Fakó, enyészet-szinre válnak. — Mikor a táj is halni készül, Lemondón és tapasztalán. Akkor vegyen halk elmúlással Szelid ölébe a halál. S hittel egy más, szebb kikeletbe Hunyjam majd a szemeimet le. Akkor vegyem halk elmúlással, Szelid ölébe a halál. S túl, túl amaz örök tavaszban: Legyen nekem hitem szerint ; Leljem föl mind, akiket itten Sírván, egykor elvesztettem ... Túl, túl amaz örök tavaszban, Legyen nekem hitem szerint! Szabolcsira Mihály. * A tiszaparíi menyecske. — Eredeti elbeszélés. — Irta BODNÁR GÁSPÁR (Folytatás.) Lassan elszállingóztak útközben abban állapodván meg, hogy Sinkovics Vendel asz- szonyt akar a házhoz hozni, a miért a szép Hánika szive szomorúságba borult. * Hánika nyugtalan lélekkel, zakatoló szív­vel várja a következő vasárnapot. Szeretné, ha az idő automobilon robogna. Pedig men­tői közelebb jutót ta vasárnaphoz, annál job­ban félt tőle Pedig a vasárnap megérkezett ám. Az órának pontosságával érkezik a fiatal fes­TEL EF C» fi 252. kap ntatm jobb warg, ki isMwz öpSi mmt, aggr pár tápö sámfát, omdey a «Spő formáéi me&mfyL — Vaf&d* m&erffcai dpőkl — Sáráid áfák! — Diís választéki ßROHFELD SáiSSIEL Da*k>tér 8. S 2S2. TELEFON 232.

Next

/
Oldalképek
Tartalom