Északkelet, 1911. október (3. évfolyam, 203–228. szám)
1911-10-08 / 209. szám
Szatmárnémeti, 1911. ÉSZAKKELET I i£«ii Nagy választék mtndaéí&e kötszerekben és t daesgéeptíttei dfcfcefebes «. m. P&kÉ8 tökben, .gumi barisfrgftfara, egyenestertökbaa, stivku^trbeo.irigátorafc mini m^ deaféle nüa ossjcsreicfee». Vidéki megrendeléseket szí- fUflRI»» gom Mötdartás melleit pontosan essskfeét Steataiár, Deák-tér 2» áss. (Városháza metidi$ a* HAEÄTI ami mis ecteög 5. oldal. Rejtélyes gyilkosság. A Bakony egyik rengetegében a szent- gáli úgynevezett alsóerdőben halva találták Finta Lajos szentgály ilakost, kezében egy hatlövetű revolvert szorongatva, mintha azzal gyilkolta volna meg magát. A holttestet Németh Pál csendőr őrmester beszállította a községi hallottaskamrábia, (maga pedig jelentést küldött a veszprémi ü- gyészségnek. A megejtett orvosi vizsgálat és boncolás alkalmával kitűni, hogy Finta Lajost orozva lőtték le, mert hátában 19 szem nagyobb sörétet és 10 darab szatyrai lövedéket találtak. A szentgáli csendőrség széleskörű nyomozást indított és csakhamar letartóztatta' Bumbum Tamás szentgáli legényt, aki a gyilkosság napján állítólag együtt ment ki Finta Lajossal az erdőbe. Bumbum Tamás, akit már beszállítottak a veszprémi kir. ügyészség fogházába, konokul tagad, de a további nyomozás során fordulat állott be. A szentgáli csendőrség házkutatást tartott a gyanúsított Bumbum Tamás Lajosnál, ítt két darab, négy hüvely átmérőjű és jó-' {arasznyi hosszúságú vascsőből készített di-' n ami {Jövedéket találtak felszerelve egy méter hosszúságú gyujtókanóccal, tehát használatra teljesen készen. Ehhez a lövedékhez teljesen azonost találtak a meggyilkolt Finta Lajos lakásán is. Németh Pál csendőrőrmester a nyomozást most ebben az irányban is kiterjesztette és igy derűit ki, hogy a lövedékeket egy háromtagú társaság, amelynek egyik tagja a meggyilkolt, a másik pedig valószinüleg a letartóztatott Bumbum Tamás Lajos és egy még ismeretlen harmadik voltak '— arra akarták fölhasználni, hogy azokkal először a községházát robbantják föl búcsú napján, azutan Sas Lajos házát röpítik a levegőbe, a harmadikat pedig egy másik ellenségüknek szánták, mert a megyil’kolt Finta Lajost, aki több, mint másfél százezer koronát érő vagyonát elpazarolta, gondnokság alá akarták helyezni és ezért boszut esküdött két társával, akik á mulatozásban segítőtársai voltak, hogy meg bosszulják magukat mindazokon, akik gond noksáig alá helyezését előmozditan iakarták. Mindhároml öveget beszállították a veszprémi kir. ügyészséghez, a honnan a hajmás- kén tüzérségi felügyelőséghez küldötték — megvizsgálás végett. UaSédi C'hewro amerikai cipői párja M korona Briinfeldnél béi Csillagos éjszaka. * Történd a heíyárvüág utolsó éveiben. Irta: P. Abrahám Ernő. Csendes októberi délután volt. Fehér, pelyhes ökörnuál szállingózott a levegőben. A tiszajárási nádas láp sejtelmesen búgott, sóhajtozott. A rekettyésen túli nagy akácos csererdő tüskés varjufészkei messzire feketéitek. Némelyik fa hegyén öt-hat egymás mellett. Egész varjutanya volt a hatalmas erdő. Sűrű tálkákban keringtek, lármáztak felette a varjúnk. Egyhangú káro- gásukba néha bele-belevisitoít a vakkvarjii * éles vakk-vakkolása is. Ott, hol a rekettyés egész a holt Tiszáig ereszkedett, apró kontyos halászkunyhó rejtőzködött. Két ember heverészett a kunyhó körül. Az öregebbik, a halász, s pillangóstövü karikással a nyakában a fiatalabb, a vendég. A tisztás szélén csatakos, nyerges pej bitangolt hegyezett füllel neszelve minden gyanús zajra. A nyereg elülső kápájában rézfokos, a hátulsó keresztvaskarikában pedig töltött páros pisztoly. A két ember tüzet élesztett. Az öreg halász egész neki térdelt, úgy fújta. Pár pillanatig sürü, fehér füst gomolygott a kis galyrakás felett, akkor a hirtelen fellobbanó láng szárnya kapta s elvitte. Hallal vendégelte az öreg a betyárt. Nyárson sütötték csendesen beszélgetve. Közbe-közbe nagyokat hallgattak. — Tugya-é István bátyám, mire mongya a varjú, hogy kár? — kérdezte a legény. — Mer nem tud mást. — Dehogy is! Arra, hogy nahónap az ősz is elmúlik. — Soká lesz még az, écsém. Csak annyi borom véna, a mennyi viz lefolyik a Tiszán, míg az ősz tart. — Vájjon meddig tart még? Gondolkozott egy darabig az öreg, az után csendesen mondta: — Eltart télig. Darab ideig hallgattak; egyszer aztán nagyot sóhajtott a betyár: — Bár sose lenne tél! — Tán nem szereted, hé? — Filek tüte. — Hát nem is jó a szeginy emberre. — Szeginy emberre se de még ilyen magamfajta futóbettyárra se. Hol huzógyak meg elüle? — Hát a hol nyáron. — Az ám! Hogy megfagyjak! Nyáron, ha nem akad jobb tanya, ott az erdő. De télen a se ád fedelet. Lerongyoiik a tewarr’éffép és fessstSS-sjép (graamjopfcníi) raktára 8*atinéwm IC^fflC (Lelj08 B'-ca s gür_ tttaaptosmai Az Eis#®ks SfIsXMiksy Pál MwM ELkg Készít a legdivatosabb szabás szerint tegjutányosabb árban ßPfl FEÜllt B. pártfogást kér Watete^ f£j fái-bg&i