Északkelet, 1911. július (3. évfolyam, 127–152. szám)
1911-07-14 / 138. szám
f'rTp Scatmimémett 1911. ÉSZAKKELET 4. oldal. Miért szenved sok ember kötszerével ? Mert nem tudja, hogy Szatmáron e szakmában van egy specialista, aki több évi, a fővárosban szerzett tapasztalat szerint mérték után készií és alkalmazza a jelenkor legmegbízhatóbb kötszereit u. m. sérvkötőket, haskötőket, köldökkötőket és egyenfartókat. Nagy raktár az összes betegápolási cikkekben. Eredeti francia gummi különlegességek diserét postai szétküldése tucatonkint 2, 4 és 5 korona. — Elvem lelkiismeretes kiszolgálás-. UDnr» Cjnr|nn keztyü és mükötszertára Szives pártfogást kér : flbl \iL UŰIlUUr Deák-tér 2., a városház mellett. üfci ingatlant akar venni vagy eladni, jelzálog kölcsönt keres, mielőtt bármiféle gazdasági cikket beszerezne. vagy a gazdasági élet bármely ágába vágó szükséglete van, forduljon bizalommal: Posztók Nándor gazd. szakirodájához Szatmár, Kazinczy-u. 7. »NOHTH BRITISH« biztosító társaság föfigynűksége. Felhívjuk a n. é. közönség szives Ügyeimét Szűke Ödön (Kazinczy-u. 3. sz.) divatáru üzletének kézimunka kiállítására, mely részben a kirakataiban Is megtekinthető. Esküvő előtt. Irta: Fongl Ilona Elhozták a menyasszonyi ruhát. Selyemből volt, vékony csipkékkel, szalaggal ésmir- tusdggal díszítve. Olyan volt, mifit egy ra- Égyogó fehér felhő Érintetlen, puha, hófehér. A koszorú és fátyol is ott volt mellette egg pár parányi fehér selyem-cipő. Az egész menyasszonyi toalett. Fehér lett tőle a kis szoba ; a kopott, dlvatjátmult bútorral telerakott alacsony, fehérre meszelt szoba, melyet egész feldisattett. Más szint kölcsönözött neki. Jobb módról beszélt; kényelmes jövőről, a szeg- génység eltűnéséről. «Holnap» . . . «Holnap» . . . egyre ezt mondogatták a hófehér holmik; de Mária nem hallgatott rejok, elfordult tőlük, s az ablakhoz ment. Kint tavasz volt és a nagy vadgeszte- j nyefák tele voltak fehér bokréta virággal. { Azt nézte: melyiken több a virág? Mindannyi egyformán pompázott. A szellő néha meg-meg érintette a levelet s ilyenkor megmozdultak a fürtös virágok. Bólongoltak, hajlongtak s mintha susogtak volna. Mária kihajolt az ablakon, úgy hallgatta a susogásu- kal: — Hát elhozták a fehérselyemruhát a koszorút, a fátyolt? Hát meg lesz az esküvő? Mégiscsak meglesz? Rágszántad maga, Mária? Nem sokáig tartott az ellenkezés! Te lettél a gyengébb. Te vesztetél. Azaz, hogy nyertél; hát nem nyeieségbe az Oláh Gábor sok-sok pénze, tengergazdasága? Erős, nagy hatalom; elnyomta a Kelemen Jenő nagy szerelmét s nagy-nagy szegénységét! . . . . A levelek közbeszóltak: — Nem egészen így volt .Sok kinos éjszakát virasztott át sírva, keserű könyekközt Mária. Csak a csipkés párnák tudnák elbeszélni. Hallani sem akart Oláh Gáborról. Azt a másikat szerette, arra gondolt mindig — de az anyja . . . — Könnyű most ráfogni, mikor már megvan. Maga is úgy akarta. Oláh Gábor gazdag. Kényelmes, nyűgöt élete lesz mellette. Mindene lesz. Gyönyörű lakása; egy egész kis kastély. Négyes-fogat. Inas szobaleány, komoma. Szórhatja a pénzt. Sokat Unélkülözött. Úgyszólván mindent. Nem volt egy jószabásu ruhája, egy elegáns kalapja, egy finom, vékony, drága kis cipője. Mindenből a legolcsóbb, kartonruhát megvete. A A kalapja is örökké egyformán dísztelen, egyszerű forma .És a cipő? Sohasem jutott hozzá, hogy egy pár vékony selyem azsu- ros harisnyát vegyen .Mindijp másra kellett a pénz. Pedig milyen szép, milyen formás! HHogy érvényesült volna hozzáillő milljó- ban! De erről legföljebb csak álmodhatott Hát megunta már ezt a nyomorúságos szegénységet. Tagargatni, megtartani a látsza- Htot. Hogy meg ne tudják a valót. Mert Gábor Mária a szegényeknek abból a fajtájából való volt, akiknek el kell titkolni a szegénységet. Tagargatni, megtartani a látszatot. Hogy meg ne tudják a valót. A nemesi elő- névhez, a címeres, monogrammos ezüsthöz sehogy sem illik a nélkülözés. Hát titkolták is amennyire lehetett. A látszat az megmaradt. Mert Gábor Mária olcsó ruháiban, a formátlan cipőkben s hatszor kitisztított fehér bőrkesztyűben is elegáns* szép leány volt. Feltűnő szép. Észre sem vették az olcsó ron- Égyait, vagy talán szépé tette azokat is üde fiatalsága, ragyogó szépsége. Amellett ked- j vés, okos teremtés volt. Ilyenek találta Keimen Jenő is, a szegény kis kezdő ügyvéd. És megszerette. Meg is mondta néki azt is, hogy egyelőre várniok kell; mert az iroda most még keveset jövedelmez, de egy pár év múlva; — lehet, hogy addig sem kell várni; csak egy néhány jó hír. Ha pedijj ez megvan, a többi magától jön. Csak várniok kell. Aki igazán szeret, annak nem is olyan sok az a pár év. És akkor Mária is azt Ómondta és alig egy féléve múlva — az Oláh Gábor mennyasszonya lett. Az Oláh Gáboré, azé a mindent megunt, öregedő, dúsgazdag emberé. Aki csak azért akarja magának, mert szép; s mert ez néki gyönyörűséget szerez. És ezért Mária' elhagyta azt, akit szeretett, aki őt nagyon, Igazán szerette. Azt a mélyérzésü, finomleP kü, ideális szép szőke fiút, aki úgy hozzá illett. A lelke, a teste. Hogy megértették egyRmást! Rokonlelkek voltak .Sokszor nem is beszéltek, egymás szeméből találták ki a gondolatot. Ha véletlenül összeért a kezük, milyen édes zsibbadó reszketés járta át egész valójukat. Ha közel egymáshoz sétáltak a kertben s néha-néha összesimultak: szólani sem tudtak — valami különös, mámor melegség vette őket körül. És amikor egy este, holdvilágos őszi este egyszer, a menyország üdvét élték át; belepillantottak egy percre a jövő boldogságba és elképzelhetetlenül nagynak, ragyogónak, fényesnek látták, ami azután jönni fog . . . És minderről most lemondott; eldobta. Azt mondta: nem kell! . . . A sötétzöld levelek haragosan bólogattak. Elfordultak a sápadt arcú, álmodozó, szomorú leánytól; de a fehér virágok engesztelve szóltak: — Nagy volt a szükség. Fogyatékán a pénz. Kérni sem1 volt már kitől. Kiapadt minden forrás .Élni pedijp csak kell valahogy?! Úgy, ahogy lehet, ahogy a legjob- nak látszik. Oláh Gábor oly jövőt ígért, ami a mesébe illő, álomnak is merész egy olyan szegény leánynak, mint Gábor Mária. Hogyne fogadta volna el?! — Elfogadja, eladja magát. Pénzért, hitvány rongyokért .Holnap lesz a vasárnap; ott, a legszentebb helyen, az Ur oltára előtt. Hát nem bánt ez téged, Mária? Nem fáj ez neked, te fehérlelkü, büszke leány? Azt fogod mondani: «szeretlek» ... Hazudni fogsz! Vétkezni fogsz az Isten s önmagad ellen. Szerelmet hazudni halálos, nagy vétek. Szörnyű,csúf vétek. Tűrni kell a csókját, az ölelését — hát nem riaszt ez vissza, nem félsz a lelkedtől ? ... Pedig feltámadhat. A szivedtől?... Az követelőzhet. A szívnek jogai vannak. Erős szent jogai, Mária! Azokat nehéz elhallgattatni. Nem képes rá a puha, otthon, sem a négyes fogat, az ékszer. Semmi, semmi. Ha az egyszer megszólal, nincs olyan hatalom a földön, amely el tudná hal- gattatni. Vigyázz, Mária! Most kezdődik a harc, az igazi csata, melyet a szived fog vívni a becsületeddel. .. Hát nem jobb lett volna az a másik? A nyudt, csöndes, szerelmes, igazi boldogság? Ha vám* is kellett volna. Lett volna miért: a boldogságért .Azért küzdeni, dolgozni, fáradni sem nehéz. A véres verejték sem. Semmi, semm. De lemondani róla: vétek. Rátaposni egy szívre: kegyetlenség, rosz- szabb a gyilkosságnál... Csúnya, rossz fe- ketelelkü hazug leány vagy, Mára! . . .
