Északkelet, 1911. július (3. évfolyam, 127–152. szám)
1911-07-01 / 127. szám
Szatmárnémeti, 1911 ÉSZAKKELET 2. oldal. a Somiyay Mraitáz , ; lefjnagwalilj áruháza Beáiriír 10. Tslsfass 233. Ita Henrik, Pless Vilmos kalap gyárosok egyedüli lerakata, Borsalinó és Angol kalap újdonságok, úri ídi érne miiek mérték szerint készíttetnek, óriási választék divat nyakkendőkben, angol bőr, és flór keztyük," séta pálcák, harisnyák, bőr, szivar szivarka pénz és visít tárcák, stb. az előre haladt idény miatt Panama és nemez kalapok leszállított árban. '(Panama kalapok tisztítása, gyorsan eszközöltetik). Női kézi táskák keztyük harisnyák, fűzők, napernyők sapkák és minden divat újdonságból nagy választék. Külön osztály női Blous, Pongyola és jouponokból. anyaföld jóvoltából, az időjárás szeszélyétől várnunk. Miért nem egyengetjük ezt az utat kicsinyeskedő politikai zsörtölő- dések iielyett? Vagy meg akarjuk érni azt, hogy az utolsó magyar is ledobja kezéből a kaszát s vándorbotot vegyen fel ilyenkor, aratás idején, mert nem tud miért és mit aratni? * Nem tehetünk róla, hogy ilyenkor, aratás táján, amikor voltaképen örülnünk kellene, a magyar ajakról fölszakad a panasz. Alig-alig tudjuk visszatartani magunkat attól, hogy számadatokkal bizonyítsuk: mennyire okuk van a panaszra. De megdöbbent magunkat is a számokban jövő sorvadás, a közelgő halál. Csak figyelemmel kell kisérni az iparkamarák évi jelentéseit, a gazdasági egyletek, körök beszámolóit, csak egy kissé félénkebb tenorban, de ott van azokban is. Szemtermelő, mezőgazdasági ország vagyunk tisztára: mi lesz velünk, ha egyetlen kenyérforrásunk is vérszegény csatornán ereszti az életet? Mi lesz belőlünk, ha nem javulást, hanem szegényedést hoz reánk egyik év a másik után? Az ország szivében, oda fönn a központban talán-talán nem is tudják ezt. Azt hiszik, boldog a magyar. Hiszen fizeti az adót. Ha megszakad is, fizeti. Mi baj lehet hát? De mi sejtjük, érezzük, hogy a végsőig feszült az erőnk, Iánkul a vérkeringésünk. A kórtünetek mindjobban megtámadják a testünket. Évről-évre tömegesebben. Csoda-é, ha panaszos, kétségbe- í esett a szavunk ? Éppen ilyenkor, aratás idején. Megvillan az izzó napfényben a j kaszavágás, földre dőlnek a kalászok,! ám lehet, jó magyar nép, hogy üres lesz a kamarád, üres lesz a hombárod. (—) ingatlant akar venni vagy eladni, jelzálog kölcsönt keres, mielőtt bármiféle gazdasági cikket j beszerezne. vág)' a gazdasági élet bármely ágába j vágó szükséglete van, forduljon bizalommal: Ujjj^ijnn gazd. szakirodájához SlueiUUi Szatmár, Kazinczy-u. 7. »NORTH BRITISH« biztositó társaság főfigynöksége. Vizsgák után. (S. Ä.) Európában talán a mi édes hazánk maradt el leginkább a kultúrától. Első és legfőbb, — mondhatni kizárólagos — oka ennek az elemi iskolák hiánya .Ha csak Dreaugnuthnak teljes felszerelési árát fordítanák elemii skolák szaporítására, bőven vol- I na 20000 uj elemi iskola felépítésére és teljes j felszerelésére. Akkor azután 15—20 év múlva I kultur nemzet volnánk, de addig — soha! Végtelenül szomorú állapot ez édes hazánkra. Érezzük is átkát lépten-nyomon. A nép tudatlanságban fog sinyiőÉdni mindaddig, a míg mindenki nem fog tudni magyarul irni- olvasni, míg a négy elemi osztály elvégzéséhez minden tankötelesnek módot nem adnak. Mig ez a mód nem lesz meg, ankétezhetnek a legkiválóbb tudósok, pedagógusok, mi a kultúra tekintetében még mindig legsötétebb Afrikai eszünk. Évtizedek óta folyik a meddő vitatkozás és szóharc kultúránk előmozdítása érdekében és alig haladunk előre. Pedig semmi egyebet nem kell tenni, mmint iskolákat építeni minden tanköteles számára. Az az államférfi, aki minden szószátyárkodás helyett keresztül vinné azt, hogy hazánknak annyi elemi iskolája lenne, és ott állíttatnék fel, a mennyi elég volna minden tanköteles számára és a hol alkalmas is volna a tankötelesek iskolába járására s azon kívül az iskolamulasztásokat radikális szigorúsággal büntettetné, az az államférfin volna ha11 Porai zánk uj alapítója, uj Szent Istvánja. Jelen sorok Írójának alkalma volt jelen tanév végén több iskola záró vizsgáját végig hallgatni s az eddigiekkel együt az a tapasztalata, hogy a legtehetségtelenebb gyermek is az elemi iskolák elvégzése után tudós egy analfabétához képest. Az analfabéta csak tapasztalások utján, legtöbbször saját kárán, szerzi ismereteit és mire megvénül, még akkor sem lesz a kultúrának még csak azon a fokán sem, a hol a négy elemit végzett gyermek. Mert a tapasztalás által szerzett észlelete és tudása hiányos. A tapasztaltak és felismertek, valamint az észlelt, de általa nem tudott dolgok közötti látszólagos ellentéteket elemi és elméleti tudás hiánya miatt nem érti meg. A tapasztalás, a természetes ész ehez nem elég. Felnő és meghal, mint egy állat, azzal a különbséggel, hogy beszélni és gondolkodni tud. Még szerencse, hogy van lelki világa, de ez csakis a papok érdeme, akik a vallás tételeit diktálják beléjük. Ezzel szemben csak az erkölcsük nemesül, tudást, kultúrát nem szednek magukba. Ránk nézve mindezeken felül még az a legszomorubb, hogy az országban talán a mi megyénk és különösen a mi járásunk a legelhagyatottabb. Tagadhatatlan, hogy a tekintetben óriási haladás az ezelőtti 20 éves állapothoz képest. 20 évvel ezelőtt népünknek alig lo/o tudott magyarul irni-olvasni és birt elemi ismeretekkel. Ma már ez a százalék 7—8 °/o. És ez mind az elemi iskolai tanítás, az elemi iskolai taniÉtók érdeme .Hol volnánk 15—20 év múlva, ha minden tanköteles járhatna és járna is iskolába? Micsoda lelki gyönyörűsége lehetne ez egy kulturembernek?! Mert az természetes, hog | a ki csak egy kevéssé is érdeklődik a kultúra iránt, az örömet 1 elhet az elemi iskolák tanításának eredményén és vizsgáján. A ki nap-nap mellett tapasztalja népünk elhagyatottságát, tudatlanságát, annak végtelen lelki gyönyörűséget okoz, ha látja, hogy a jelen generációnak egy százaléka is meg van mentve az elemi kultúra számára. Az is igaz, hogy nagyon kevesen vannak, akik érdeklődést tanusitanak. De ez már nem az elemi, hanem a magasabb kultúra hiánya. Az igazi kulturembernek minden iránt kell érdeklődnie, a mi a kultúrával csak legkisebb vonatkozásban is van. Minden lépést segíteni, gyámolitani kell. Nem éppen anyagilag, de erkölcsileg feltétlenül. Aki ezt nem teszi, az nem müveit em-
