Északkelet, 1911. május (3. évfolyam, 79–103. szám)

1911-05-03 / 80. szám

2. oldal. ÉSZAKKEL El Ujj _________J'Szatmárnémeti, 1911. Somlyay próba-terme! LjJ titották az urak, de a baleknek népség, katonaságnak használt politikai statisztái is szóló sserepet követelnek. Nagy, végtelenül nagy szeren­csénk, hogy a szereptanitást a függet­lenségi párt végzi. A nemzetköziség vörösségéhez a fehéret és zöldet ez a párt tűzni. Az a nemzetköziség, mely­nek mumusától riadoznak és riadóz­nak Tiszáék, a kormányok vádja. Az öntudatos és önérzetes jogtalan mun­kások — valljuk meg — nem voltak liblingjei, édes gyermekei a hazának. Nem ennek a földnek, mely ápol és eltakar, hanem a jutalmakat osztogató, kinevező, nemesitő, bárósitó, hírlapo­kat szubveucionáló, iparosokat gépek­kel segítő „hazának“, mely alatt min­dig a kormányok értendők. Most is azt kiabálják irányított lapjai: „ve­szélyben a haza!“ Ez az ő saját ter­minológiájuk szerint annyit jelent, mint — „veszélyben a kormány“. Igazuk van. Lakásváltoztatás. Fogorvosi műtermem és lakásom Rá- kóczgiutca 7. szám alatt van (a ref. egyház háza emeletén, a láncos templom mellett. ^ Fogorvosi tudományom — mint 29 év óta — most is a nagy közönség rendelke­zésére áll. Szatmár, 1911. május 1. Albisi BAKCSY DOMOKOS orvos-fogorvos. és i világszerte működő vasárnapi iskolák száz­ezrei a 6—12 éves gyermekeket lelkiviláguk­nak megfelelő, gyermekistentiszteletszerű bib­liai oktatásban részesíti, hol a közös éneklés, imádkozás, bibliaolvasás után több felnőtt a gyermekek egy-egy kis csoportjának meg­magyarázza azt a bibliai részt, amit azután ki is kérdeznek agyermekektől.' Vezető lel­kész kéri azokat a szülőket, akik a hely­beli ref. elemi iskolába járatják leánykáikat, küldjék el őket vasárnap délelőttönként pon­tosan 9 órára az iskolába, honnan három­negyed 10-kor már hazatérhetnek. Mihelyt megerősödik ez a csoport, a többi iskolák fiú és leány növendékei számára is nyílik vasárnapi iskola. A Lorántffy Zsuzsánna Egyesület jubileuma. A Szatinárvármegyei Lorántffy Zsuzsánna Egyesület május hó 14.-én, vasár­nap ünnepli tízéves fönnállásának jubileu­mát. A jubileumi ünnepség délelőtt 10 óra­kor kezdődik ünnepélyes istentisztelettel, melyen Antal Gábor dr. dunántúli püspök, az egyetemes konvent lelkész-elnöke mondja az előimát. Fröhlich Dóra, a budapesti Lo­rántffy Zsuzsánna Egyesület tagja szólóban énekel orgonakisérettel, Getgely Antal mező­túri lelkész, a budapesti L. Zs. E. volt lel­késze, az ismert nevű, kiváló egyházi szónok pedig prédikál és utóimát mond. — Az is­tentisztelet végeztével jubiláris közgyűlés lesz a városháza tanácstermében, melyen a megnyitó beszéd után, melyet Domahidy Ist­ván diszelnök tart, Biki Károly esperes az egyesület tiz éves munkásságát ismerteti. Ezután a rövid üdvözlő beszédek következ- uek. Végül a régi tisztikar fölmentése után az új megválasztására kerül a sor. — Déli egy órakor közebéd a Kaszinóban. Egy teríték ára 4 kor. Este fél nyolc órakor ugyan­csak a Kaszinóban teaestély lesz, melyen töb­bek közt Gergely Antal bibliát magyaráz, Fröhlich Dóra énekel, Pálóczi Horváth Zoltán dr. budapesti ügyvéd, az Orsz. Kálvin Szö­vetség ü. v. titkára „A nők hivatása az egyházi életben“ címen fölolvas, a tanitónő- képző énekkara énekel. A zeneszámok még nincsenek megállapítva. Belépődíj személyen­ként 2 kor. Jegyek úgy a közebédre, mint a teaestélyre a ref. lelkészi hivatalokban és a segédlelkészeknél előre válthatók. Az Országos Lorántffy Zsuzsánna Egyesület küldöttei. Az Országos Lorántffy Zsuzsánna Egyesület több tagjával fogja ma­gát képviseltetni egyesület jubileumán. A május 3-iki választmányi ülésen fognak meg­állapodni a küldöttek személyében. Örömmel értesülünk, hogy a hozzánk látogatók sorá­ban tisztelhetjük majd id. Szilassy Aladárnét, az országos egyesület elnökét (Szilassy Ala­dár főrendiházi tagnak, a közigazgatási bíró­ság másodelnökének nejét), leányát: Szilassy Paulát, az „Örömhír“ c. evangéliumi gyer­meklap szerkesztőjét, Orth Ambrusnét, Fröhlich Dórát és Böszöményi Jenő budapesti vallás­tanárt, az egyesület lelkészét, az egyesület lapjának, az „Ólajág“-nak a szerkesztőjét. Budapesti vendégeink részt szándékoznak venni a felsőbb leányiskola és tanitónőképző növendékei körében működő Biblia-olvasó­kör alakuló ülésén is, mely május 14.-én, d. u. 4 órakor lesz. önkéntes adózás. Az Északkeleti Könyvnyomdának Németiben lakó tulajdono­sai : Sárközi Sándor és Szász Ferenc évi 5—5 kor., az ugyancsak ott lakó Fabó hol­tán dr. kir. vezető ügyész pedig évi 10 kor. egyházi adót ajánlott föl a szatmári ref. egyházház javára. Alapítványnövelés. Szabó Lajos a ref. egyház szegényei számára tett alapítványát újabb 800 koronával növelte. Adományok. A szatmári ref. egyház részére úrvacsorái kehely és tányér tartót ké­szítettek ingyen a Székely szíjgyártó testvérek, melyet a betegekhez viendő Úrvacsoránál már is használnak. — Kocsis Gyula a fia születésének örömére 5 koronát adományo­zott az egyháznak EGYHAZ és ISKOLA. Vasárnapi iskola. A ref. tanitónőkép- zővel kapcsolatos gyakorló elemi leányiskola tanulói körében dr. Kováts István lelkész április 30.-án megkezdte az ú. n. „Vasár­napi iskolá“-t. A protestáns egyházakban Az anyakönyvekből. A szatmári református egyházban áp­rilis hóban Születtek: Balogh Sándor József, Boros Vilma, Vigh Jolán, Nyiri Erzsébet, Katona Sándor, Kiss Anna Teréz, Kocsis Gyula, Kábái István, Grau Anna Juliánná, Miklósi Margit, Ványi Anarás, Márton Ilona, Bálint Juliánná, Hatvani Béla Sándor, Fodor Jolán, Kántor István, Gombos Kálmán, Magyari Erzsébet. Házasságra léptek: Balogh Imre — Papp Erzsébet, Laczus László — Jászay Berta, Kálnay Gyula — Uosvay Blanka. Meghaltak: Kókai Emma, Özv. Berecz Mihályné Soltész Teréz, Czifra György, Szi- lágyi József, Szaniszlói Imre, Miklósi Mar­git, Özv. Balogh Istvánná Gyulai Juliánná, Balvinszky Jánosné Darabánt Erzsébet, Néma Mihály, Kiss Lajos, Tejfel Istvánné, Rácz Emma, Jakab János, Nagy Ida. A németi-i ref. egyházban április hóban Születtek: Papp Sándor,’ Léderer Mar­git, Petermann Mária, Kovács József, Süveg Ferenc, Halász Lajos, Bottka Ilona, Mészá­ros Rozália, Bernáth Gyula Béla, Markó Irén Alice, Fátyol Jenő Béla, Szakáll Rozá­lia, Balogh József. Házasságra léptek: Kosinszky István Gyula — Molnár Rozália, Székely János — Bulyáki Juliánná. Meghaltak: Rácz Sándor, Horváth Sán­dor, Karikás Lőrinc, Keresztesi Gábor, Sipos Jánosné, Váradi József, özv. Papp Györgyné* özv. Csúcs Mihályné. Utazási különlegességeit bőröndök casettákból. Halászati cikkek: valódi angol horgok és selyem spárgák. Teljes tennis felszerelés. Rakettek, azok jaj _ __ vitása és teljes hurozása, labdák, sprések, szél és középhálók. Tavasz] gyermekjátékok, kerti bútor, hinták, függő ágyak. Vívó felszerelések párbaj pisztoly, kardok kölcsön is. Gyermekkocsik és székek nagy választékban Ragályinál, Szatmár, Deák-tér 8. sz. (Gillyén-ház.) Telefon-szám 296.

Next

/
Oldalképek
Tartalom