Északkelet, 1911. március (3. évfolyam, 29–54. szám)

1911-03-16 / 42. szám

Szatmárnémeti, 1911. 4. oldal. ÉSZAKKELET bíróság elé vittem. Viszont Dénes Sándor, mikor a becsüietbiróságtól ily módon meg­szabadult, azonnal a „helyzet magaslatára emelkedett“ és még neki állt feljebb, hogy én ijedtem meg a becsüietbiróságtól. Lát­hatja mindenki, hogy Dénes Sándornál na­gyobb csirkefogó nincs Magyarországon. így áll tehát a becsületbiróság ügye, nem pedig a hogy Dénes Sándor előadta, elfelejtve ezúttal állításait apja anyja üdvös­ségére való eskiidözésével is erősíteni. Most pedig még ennyit: Dénes Sándor Budapesten nyolc napon keresztül nem tu­dott meg felőlem semmi diffamálót. Hogy pöröm volt az operaházzal, ez igaz, hogy Hets ügyvéd inzultált volna az nem igaz. Ha Dénes Sándor százszor megesküszik apja anyja üdvösségére, még akkor se igaz. Ellenben igaz, hogy Dénes Sándor saját bevallása szerint a Szamos má­sodik színházi jegyét magának „kipa- namázta“. Igaz, hogy mikor feleletre vontam, egy szoknya mögé menekült. Igaz, hogy mielőtt beismerte az ellenem elkövetett sértést, két napig apja anyja üdvösségére esküdözve, ta­gadta azt. Igaz, hogy összes képzettsége nem egész hat gymnázium és több évi ügy­védi dijnoki prakszis! Igaz, hogy durván megsértett egy nőt, a feleségemet, s ezt még most is gyáván letagadja (apja anyja üdvös­ségére fogadkozva persze). Igaz, hogy Mátray Lajos ref. fő- gymn. tanár őt a múlt évben, a szinügyi bizottság páholyából kirúgta, mondván neki spártai rövidséggel: mars ki! (Ez idilli jelenet egyik tanúja volt Ferenc Ágoston tanácsnok). Igaz, hogy dr. Lénárt István árva­széki ülnök tavaly a korzón ezeket mondta Dénes Sándornak: „hitvány csirkefogó gazember“ és leköpte őt Fe­renc Ágoston tanácsnok és egy hölgy jelenlétében. Dénes Sándor lenyelte a köpést, mert dr. Lénárt Istvánnak na­gyon súlyos ökle van. Igaz, hogy mikor Csomay Győző tanár a színház előcsarnokában olyan tényeket vágott az arcába, a melyek egy "újságíróra nézve megsemmisítők, Dénes Sándor úgy lapult, mint dinnye a fűben. Igaz, hogy Seress Imre a „Szamos“ főszerkesztője, a kitűnő publicista, akit Szat- máron minden tisztességes ember megked­velt, az utóbbi napokban beteg lett, annyira megundorodott Dénes Sándortól. Igaz, hogy egy rendőrtisztviselőt tavaly alávaló, hitvány módon meg­hurcolt a Szamosban, majd kijelentette gyáván, hogy a cikk nem dr. Csomay Aladár rendőrkapitányra vonatkozik, aztán kijelentette még gyávábban, hogy igenis rá vonatkozik, végül kijelentette a leggyávábban, hogy mégse rá vonat­kozik (Hogy apja, anyja üdvösségét is emlegette közben, ez magától értetődik) Igaz, hogy Tankóczy Gyula főka­pitányról is széliében hirdeti, hogy őt a*markában tartja, olyan dolgokat tud róla. Igaz, hogy Ferenc Ágoston városi tanácsnok ma kilépett a Szamos munka­társai sorából kijelentvén, hogy oly piszok fráterrel, a minő Dénes Sándor, egy szerkesztőségben nem hajlandó mű­ködni. íme csak nehány adat a száz és ezer közül'Dénes Sándor jellemzésére. A szatmári jóizlésü közönség és a szatmári újságírók mindezt tudják. Ez utóbbiak nem is tekintik őt kollegájuknak, hanem közönséges csirke­fogónak és csodálkoznak azon, hogy ilyen nyilvánvalóan moral insanityben szenvedő, álhirlapiró sajtóbetyár hogyan lehet a Sza­mosnál felelős szerkesztő ? Én a magam részéről igazán restellem, hogy Szatmáron ez a csirkefogó. belémkö- tött. De ha már belémkötött, hát én bizony eltiprom, tulajdonítsa magának, ha ezúttal kihúzta a lutrit. Bendiner Nándor oki. tanár, zeneművész. a líPRITfl*«“ Első szatmári általános jgM&lill a HSJ kereskedelmi tudakozó intézet. Petőfi-u. 17. sz. Telefon-sz.: 310. Már nem uj vállalat, amennyiben széleskörű összeköttetései révén nyolc megyéből a ke­reskedők és iparosok hitelképessége és vagyoni állapota felől azonnali informa- tiókkal is szolgálhat. — Ne tessék tehát addig üzletet kötni, mig az informatiót nem szerzi be. HÍRE K. Március tizenötödike. A ref. főgimnázium tanulóifjúsága a szabadság dicső napjának felpirkadását a nagy nap emlékéhez méltóan ünnepelte meg tegnap d. e, istentisztelet után az intézet tágas tornacsarnokában. A nagyszámú kö­zönség zsofolásig megtöltötte a nagy termet és elragadtatással szemlélte az ifjúság leiké­ből pattant s teljes odaadással rendezett ün­nepélyt. Az ünnepély minden egyes száma dicséretre méltó volt, kezdve Mátray Lajos elnöki megnyitójától, a záróének végső szó­tagjáig. Mátray Lajos magvas beszéddel nyitotta meg az ünnepélyt, Bőd Károly Vili. o. t. tartalmas és emelkedett emlékbeszéddel vezette a hallgatókat ama dicső nagy nap fenséges eseményei közé. Pinkóczy Gusztáv VIII. o. t. szabadságharcunk egyik legna­gyobb alakjáról Petőfi Sándorról tartott esz­mékben gazdag felolvasást. Mintha, csak maga Petőfi támadt volna fel izmosodva, testben kifejlődve, oly hévvel és elragadta­tással szavalta Gönczy Sándor a szabadság legdrágább dalát, a „Nemzeti dalt“-t. Bor­gida József VIII. o. t. Pinkóczy Gusztáv VIII. o. t.-nak az ezen alkalomra irt sikerült gyö­nyörű, szép költeményét nagy lelkesedéssel és nagy sikerrel szavalta el. Aolt taps elég, különösen pedig a zenekarnak jutott a tays- viher oroszlánrésze, amit az teljesen meg is érdemelt. Dr. Hantz Janö tanár vezetésével az ifj. zenekar hazafias dalokkal működött közre igen szépen s annyira magával ra­gadta a közönséget. * A kir. kath. főgimnáziumban tegnap j folyt le a kir. kath. főgimnáziumban a szo­kott szép közönség és előadással a nemzeti ünnep. A műsor gazdag és fényes számai j közül a „Nemzeti dal“ előadóját Orosz Pál j Vili. o. t.-t kel! megdicsérnünk mindenekelőtt ki a követelményeknek nagyon eleget tett. j A műsor kimagasló száma volt: „Petőfi a i Hortobágyon“ c. melodráma (Várady—Kun), melyet Gruber László Vili. o. t. igazi oda- j adással és lelkesedéssel adott elő. Igen jó j /olt még Szarukán Zoltán VI. o. t. gordonka átéka és a befejező szám Ráthonyi István j i VII. t.-nak „Petőfi a szabadságharcban“ ci- nrü értekezése, melyet Bárdóly Lajos VII. o, t. adott elő. Az ünnepség a „Himnusz“-szal, melyet az ifjúság énekelt, —ért véget. * A ref. felsőbb leányiskola és tanitónő képző üunepélye. A nagy naphoz méltó ün­nepet rendezett a felsőbb leányiskola és ta- nitónőképző tanári kara és ifjúsága tegnap ’ j délelőtt az intézett tornacsarnokában. Az ün- ’! nepélyt az énekar precízen előadott éneke , nyitotta meg, mely után hazafias imádság, emlékbeszéd és szavalat következett, a mű­sor min egyes száma a legjobban sikerült. Dicséret a vezetőknek, szereplőknek. * A felső kereskedelmi iskola nemzeti ün- \ nepélye. A városháza dísztermében folyt le | szép és fényes közönság mellett a felső ke- ä reskedelmi iskola nemzeti ünnepel A „Nem­zeti da!“-t Fényes Béla III. felső o. t. sza- ! vatta igazi lelkesedéssel, melyért őt kell I mindenek ellőtt megdicsérnünk. Az ünnepi beszédet Pauluk István f. o. t, tartotta, ifjú lelkesedéssel adta elő. A Czinka Panna c. melodrámát Czeisler Kornél szavalta, zon­gorán kisérte Pál Ella. Az előbbi elődásával, az utóbbi játékával aratott tapsot. Megemlí­tendő még Hegyi Sándor HL f. d. t., ki szintén egy alkalmi hölteménvt szavalt. Az ünnepély egy szép kuruc nóta elhangzása I után véget ért. * A függetlenségi párt vacsorája A Szatmár városi függetlenségi párt a nem­zeti ünnep alkalmából népes vacsorát adott az Iparos Olvasókör Csokonai-utcai helyisé­gében. A vezetőség részérül Biki Károly es­peres pártelnök, Kótay Lajos, dr. Glatz Jó­zsef jelentek meg a vacsorán, amelyen a megjelen'ek kedélyes hangulatban maradtak együtt az éjféli órákig. Az első felköszöntőt Kótay Lajos mondotta, emelkedett szavak­ban méltatva a nagy emlékét. ❖ A Német-i Polgári Társaskör fénye­sen sikerült esti ünnepélyben rótta le a kegyelet adóját a nagy nap iránt. Az ügye­sen összeállított műsort a németi dalárda énekszáma vezette be, melynek végeztével Rácz Károly szavalta el élénk hatás keltése mellett a Riadót. Duszilc Lajos mély és ész- mékben gazdag emlékbeszédet mondott, melynek hatását csak fokozta a szónoki ké­pességekben bővelkedő előadás. Lipeczky Elek hazafias dalait nagy tetszéssel fogadta a nagy számban egybegyüli közönség és a kiváló énekművészt percekig tapsolta. Egy alkalmi színjátékot adtak elő ezután Papp Margit urleány, Csomay Gyóző és Szeghy Sándor, akik mindhárman teljes mértébben ; rászolgáltak a szűnni nem akaró tapsra. Bánk Jolánka urleány ügyesen előadott ének­szamaival ért el sikert, mig Rácz Lajos sza­valata szolgált méltó befejezésül a minden számban sikerűit műsornak. A műsor után reggelig tartó tánc vette kezdetét. Kinevezés. A király magy. igazságügym. előterjesztésére Ágoston Gábor huszti járás- birósági jegyzőt ugyanoda albiróvá kinevezte. Bírósági áthelyezés. Rusz János nagybányai járásbirót saját kérelmére a pécsi járásbírósághoz helyezte át az igazságügy­miniszter. A Lóversenyegylet közgyűlése. Teg­nap délelőtt tartotta a Szatmármegyei Lóver- senyegylet ez évi közgyűlését, amelynek fő­Kávét legiobba,és legolcsóbban beszerezhetünk : Benkő Sándor kávékereskedőnél Szatmár, Kazinczy-u. 16. sz. „M rtka keverék“ cégem különlegessége 1 kg. 4-40 koiona ::: villany erővel pörkölve. :: ’

Next

/
Oldalképek
Tartalom