Északkelet, 1911. március (3. évfolyam, 29–54. szám)

1911-03-17 / 43. szám

Szatmárnémeti, 1911 ÉSZAKKELET 5. oldal. Konyhakerti növények vetése.*) A zöldségtermesztésnél egyik legfontosabb munka a vetés, melynek végrehajtása nagy figyelmet kíván. Tapasszal, mihelyt az enyhe idő bekövetkezik, megkezdjük a vetést és bizonyos sorrendben folytatjuk egészen őszig. A vetés szórva, sorba és néha fészkekbe tör­ténik. A szórva vetést csak az esetben alkalmazzuk, hogy ha kis területen palántákat akarunk nevelni. Ál­landó helyre azonban a magot mindig sorba vetjük. A talajt lehetőleg közvetlenül a vetés előtt kell fölásni és elgereblyézni. Többet, mint amennyire szük­ségünk van, ne ássunk. A talaj előkészítése után be­osztjuk a területet 150 cm. széles ágyakra, melyek kö­zött 30 cm. széles utakat hagyunk. Ezután kijelöljük a sorok helyeit s először az ágy közepén, azután a többi sorok irányában kifeszitjük a kerti zsineget s mellette kis hegyes kapával megfelelő mélységű barázdát hu­zunk. Ebbe ritkásan bepergetjük vagy egyenként be­rakjuk a magvakat. Az apró magvakat (mák, petrezse­lyem stb.) vetés előtt homokkal vagy laza földdel ke­verjük össze, hogy egyenletesebben vethessük. Óvakodjunk a sürü vetéstől, mert ez azonkívül, hogy sok magot elpazarolunk, azért is hátrányos, mivel i sürü vetés mellett nem jól fejlődnek a növények. Ha pedig ezen ritkítással akarunk segíteni, úgy ez a munka igen sok időbe és költségbe kerül. Hasonlóképpen ke­rüljük a mély vetést is, mert ez esetben a magvak rosszul vagy egyáltalában ki sem kelnek. Az apró mag­vakat 1—2, a nagyobbakat (borsó, bab, tök, ugorka stb.) 5—8 cm. mélyen kell vetni. Vetés után a mag­vakat gereblye segélyével a barázdából kikerült földdel betakarjuk s ha a talaj laza, kissé lenyomkodjuk vagy lehengerezzük. Fészekbe oly zöldségfélék magvait vetjük, melyek nagyobb tő- és sortávolságra vettetnek. Ilyen pl. a tök, dinnye, tengeri, bab stb. Ezen magvakat részint ujjal dugdossuk az előre elkészített és jól megmunkált fész­kekbe, (mint pl. a tököt, dinnyét), részint a kapával készített mélyedésbe 3—6 szem magot dobunk, (mint pl. a bab és tengerinél). A burgonyát is hasonlóképpen vetjük, illetve ültetjük, csakhogy ezt nem magról, ha­nem gumóiról szaporítjuk. Legkorábban azon magvakat vetjük, melyek csí­rázásához hosszabb idő szükséges és amelyek a hideg iránt nem érzékenyek. Ilyen: a mák, sárgarépa, petre­zselyem, pasztinák, sóska, spenót, vörös- és párhagyma, hónapos retek, borsó, kapor, spárga. E zöldségféléket március első felében vagy közepe táján vetjük, aszerint, amint az időjárás engedi. A mákot legcélszerűbb feb­ruár végén, március elején vetni, mert igy nem férge- sedik meg. Ezen vetéssel egyidejűleg ültetjük ki a me­télő-, mogyoró-, vörös- és fokhagymát. Április elején vetjük a korai krumplit. E hónap közepén, ha a talaj és levegő elég meleg, vetjük a csemege kukoricát, babot, nyári retket, ugorkát, tököt, dinnyét. Ha azonban az időjárás nem elég meleg, úgy ez utóbbiak vetését inkább április vége felé végezzük, mert kedvezőtlen, hűvös időjárás mellett nem kelnek ki. Ezen magvakból — föltéve, hogy elég korán (ápri­lis 10—15-én) vettettek el — még jó időjárás esetén is tanácsos e hó vége felé ugyanazon helyre újból vetni, mert nem lehetünk bizonyosak, hogy első veté­seink megmaradnak-e. Április második felében újból vetünk kukoricát, babot, ekkor vetjük a pozdort és a céklát is. Május, junius és julius hónapokban ismételten vethetünk: ugorkát, tököt, babot, kukoricát stb. Julius elején vetjük a téli retket. Augusztus köze­pén vetendő nyári és téli fejes saláta, korai kalarábé (őszi használatra), bab, borsó és az endivia saláta. Szeptemher elején vetünk spenótot, fejes- és ga- lambegysalátát. Október elején még vethetünk spenótot, spárgát és sóskát. Ha tavasztól kezdve őszig az egyes zöldségne- müek magvait ismételten, többször is vetjük, háztartá­sunkat mindig változatos és friss zöldségfélékkel lát- hátjuk el. 90 mm. búza eladó. Wesselényi utca 24. sz. alatt. Kristálytiszta Szamosjég! Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy aki igényt tart tiszta szamosi jégre egész nyári idényre abo- nálhatja magát nállam a Hungária szálSodában. A jég akár a Vajnai Lajos ur lankájában a vágóhid mellett levő jég­veremnél átvéve, akár pedig házhoz szállítva 10 kilótól feljebb. A közönség megnyugtatásául tudatom, hogy 2 jégve­remben 2500 szekér jég áll rendelkezésemre. Jelentkezni leg­későbben április 15-ig lehet, mely napon már a jégszállítás is megkezdődik tetszés szerint. Szállítani május 1-től is lehet. Megrendelést a nap bármely szakában elfogadok a Hungária szállodában. Weisz Adolf. Saját érdekében kérjük meggyőződését!!! Üzemünk megnagyobbitása céljából áthe­lyezett üzletünkben ®er saját készítésű erős, szép, csinos cipőket gyári áron árusítunk és mérték szerint készítünk. Tisztelettel Klein I. Jársa Első szatmári Csizma és Cipőgyára. Mérték szerinti cipész-üzlet SZATMÁR, Petőfi-utca 1. sz. a Károlyi-házzal szemben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom