Északkelet, 1911. március (3. évfolyam, 29–54. szám)
1911-03-17 / 43. szám
2. oldal. ÉSZAKKELET Szatmárnémeti, 1911. Uj! Somlyay próba-terme! Ujj A képviselőség ma már csak titulus. A képviselőnek ma már csak jogai vannak, a képviselő kötelességet, nem ismer. A képviselőnek joga van a képviselőség révén hatalmat, vagyont szerezni, de nem kötelessége a választóknak tett Ígéret megtartása. Joga van a képviselőnek élvezni a képviselői cim varázsát, joga van mellét kidüleszteni s mindenkinek oda kiáltani, ide néz én képviselő vagyok de nem kötelessége a képviselőséggel együtt járó munkából is kivenni a részét. A képviselőség ma egy üzlet, amelynek megnyitása sokba kerül, nagy a rezsi, de még mindig jól jövedelmezhet, ha az üzlet vezetője, a képviselő ügyes ember, jó kereskedő! Ma a képviselőlég egy tőkebefektetés, amelynek minden körülmények között kamatozni kell, történjék sokszor ez a kamatozás esetleg a tőke, megsokszorosodása épen magának az államnak a rovására. Sőt látunk sokszor, sajnos, olyat Ts, hogy a befektetett tőkét is maga a kormány adja a mi pénzünkből, de a kamat már nem a miénk lesz, hanem az üzletvezetőé, a képviselőé. Maga a palament aztán, sok ilyen kis, apró üzlet csoportusulása egy nagy üzletté, ahol, szintén a mi rovásunkra, de már milliárdokkal dolgoznak s a haszon a hozadék a mi keserves adónk, nem a miénk, hanem a nagy moloché, Ausztriáé. A beszállítás már megtörtént a delegatiókban, most a jövedelem források megkeresése folyik parlamentben s ez a munka nem érdekli a parlamentet, hidegen hagyja az ellenzéket. „Résen legyünk 1“ cikkünk ismét félreértésre adott alkalmat. Mi e cikkünkben általánosságban akartuk megbélyegezni a nyilvánosság előtt a minden áron ugorka fára való kapaszkodást, de nem személyek ellen irtuk s nem egyeseket akartunk bántani, épen azért visszautasítjuk azt a tendentiozus magyarázatot, a mely azt akarja a cikkbe belemagyarázni, mintha kifejezelten egyeseket akartunk volna érinteni. Ezzel magunk részéről ezt az ügyet végképpen lezárjuk. Dávid fogászati műtermét Budapestről áthelyezte. Szatmár, Kazinczy-utca 15 szám. Müfogak, aranykoronák, csapos fogak, amerikai hidmunkákat jutányosán készít Telefon 258. fl líPßIT^Q,, Első szatmári általános „UbnilHlJ kereskedelmi tudakozó intézet. Petőfi-u. 17. sz. Telefon-sz.: 310. Már nem uj vállalat, amennyiben széleskörű összeköttetései révén nyolc megyéből a kereskedők és iparosok hitelképessége és vagyoni állapota felől azonnali informa- tiókkal is szolgálhat. — Ne tessék tehát addig üzletet kötni, mig az informatiót nem szerzi be. Dahlström Géza városi kutmester. Kútfúrási vállalata. Szivattyú és vízvezeték felszerelést elfogad. Majláth-utca 9. Telefon 233. I tem, tanulmányaimat nem bővitettem, képességeimet nem fejlesztettem. Keserű önvád fogott el. Hogy állok majd az Ur itélőszéke elé ? Mivel büntet, mivel súlyt felhasználatlan, hiábavló életemért? S kellő indok lesz-e életem eltöltése mellett végten szerelmém ? Beismertem, hogy nem. Beismertem, hogy jobban fel kelett volna használom az életet, hogy sáfárkodtam kellett volna a rámbizott talentumokkal, Beismertem végre nagy szerelmem dőreségét. Beláttam, hogy a szerelemnél többet ér az Isten rendelésének [megtartása, beláttam, hogy az erkölcs, a vallás többet és minden hívságos földi dolgoknál ! De már késő. Ha újra élnék, másképpen élnék. Egy élet tapasztalata volna előttem. Ha újra élnék munkáhan tölteném el az életemet, a talentumok gyarapításán. Ha újra élnék, nem lennék dőre, a szerelem nem ejtene hatalmába. Ha újra élnék, férfiúi méltóságomat nem aláznám meg asszonyi szeszély előtt. Igen ha újra élnék! . . . II. És újra éltem Isten meghallgatta buzgó kérésemet, meggyógyított, vissza adott az életnek, amelytől oly gyáván akartam elfutni. Újra éltem. Most már fel tudtam fogni az élet becsét. Gyönyörű őszi idők jártak akkor A dérütötte, megsárgult levelek, a lombtalan, tar fák, az elviritott, kiszáradt virágok mindnyájan az elmúlást hirdették, a gyász, temetés simboiumai voltak, melyek megigézik a lelket, csendes melankholiára inditnak: s az én szivemben tavasz volt, az élet tavasza. Tele vággyal, reménnyel, akaraterővel ! . . . Megfogadtam, hogy uj életemet hasznosan fogom eltölteni. Hogy tanulni, dolgozni fogok, hogy komoly életcélért fogok munkálkodni és hogy azzal az aszonnyal nem kívánok, nem akarok találkozni! Emlékét kitéptem sztvemből. Nem is akarok többet rágondolni. Nem létezik többé előttem ! így megszabadulok az ő bilincseitől s időmet a munkának szentelhetem. A munkának, mely nemesit, mely szórakoztat, mely elfeledteti őt velem! ... És ez a nagy fogadalom, Ígéret, muukálkodás, es az uj élet tartott addid, — mig újra meg nem láttam. Egy társaságban történt. Ha tudtam volna, hogy ott lesz, el nem mentem volna, ha a következményeket előre sejtettem volna az első pillanatban, mikor megláttam, visz- szafordultam volnaDe nem úgy történt. Ott maradtam. Megpillantottam őt, akit oly régen nem láttam. Akit el akartam felejteni, akit ki akartam tépni a szivemből! Ott állt előttem, mint egy eszménykép s szivem érzésének, kínjának, fájdalmának minden behegett sebej felszakadt! Csak néztem tulvilági gyönyörrel s közelségének érzete megigézett. Feléje léptem. Eszembe jutott {hogy, mit fogadtam. Hogy kitéptem a szivemből hogy nem gondolok reá, hogy férfiúi méltóságomat nem alázom meg előtte. Eszembe jutott s mégis feléje léptem. Tudtam előbbi életem példájából, tapasztalatából, hogyha közeledtem hozzá: rabul ejt, hogy tönkre teszi újra életemet, hogy kiirt belőlem újra minden fogékonyságot a szép, jó, nemes iránt, hogy sisiphusi munkát végeztem, kogy csak törhetetlen, hódoló, alázatos rabszolgájává tesz, hogy megőrjít, hogy megsemmisít! Tudtam s mégis feléje léptem. Nem voltam képes ellentállni. Odaborultam lábaihoz s kimondhatatlan gyönyörrel rebegtem el neki életem végzetes szavait: — Szeretlek örökké! Nagy Jenő.
