Északkelet, 1911. március (3. évfolyam, 29–54. szám)
1911-03-12 / 39. szám
111. évfolyam. 39-ik szám. Szatmárnémeti, 1911. március 12. Vasárnap. S VItS FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. SZATMÁRVÁRMEGYE ÉS SZATMÁR VÁROS FÜGGETLENSÉGI PÁRTJAINAK HIVATALOS LAPJA. Non possumus! Irta : szikla. Azt mondják, hogy az újoncok megadása után ismét egy heti vakációt kap a t. Ház. Március tizennegyedikétől huszonkettedikéig nem berregnek a Duna- parti palotában a folyosói csengők, nem tölti be a büfét finom havannaszivar illat s a kolosszerüen körbe futó padsorokra kriptái csend borul. De lehetséges ez ? .. . Mi történhet ott fönn az országkormányzó nagyurak angolfoteles tanácskozó szobájukban ? ... Mi az oka és főleg mi a célja ennek az ismételt vakációnak ? . . . Sok az idő: nem tudják elhasználni ? Kevés a munka, nincs anyag ? Dehogy! Más itt az ok, ami vakációra küldi a törvényhozó urakat. Erről az okról nem tudunk szólam a nélkül, hógy arcunkba ne szökjék a vér, hogy lelkünk keserve, szégyene, reszkető aggodalma és emésztő sorvasztó haragja ne kiáltson fel szavunkban. Mert ez a vakációzás hamis ür- ügygyel takargatott tehetetlenségi önvallomás — egy non possumus! — Nem vagyunk képesek ! — Nem vagyunk képesek mi a kormány tagjai lélekben egygyé forrni e nemzet ünneplő millióival. — Nem vagyunk képesek a parlamentben — a törvény és jog templomában kimondani, hogy — ünnepelünk! — Nem vagyunk képesek szivünkbe fogadni azt az izzó érzelemviiágot, mely e nép millióinak lelkében él. — Nem vagyunk képesek törvényesíteni egy nemzet nagy ünnepét! Az az egy hét egy egész korszakot ölel — kicsinyben — magában. Március 15. és márc. 20. A szabadság első kicsapott lángvörös sugarai ragy°gják be azt s egy örömkönnyekkel gyászoló nemzet gyászfátyolos lobogói takarják ezt: akkor halt meg akkor tért pihenőre a hősök Eliziumába Kossuth Lajos. Ünnepi hét ez. Nagy ünnepek találkozása. De urak, gonosz prédikáció az, a melyik a tétlenséget hirdeti ünnepnapon, gonosz erkölcs az, a melyik vasárnapra pihenést, csak pihenést enged meg. Ma már tettekkel szoktunk leg- igazabban istentimádni és ünnepet ülni. Nem lehet elámitani a nyílt szemű milliókat. Nem elég sűrűn szőtt a fátyol, hogy mögéje ne pillanthatnánk. Mesék. Volt egyszer egy szegény gyerek, aki szerelmes életében már százszor meghalt és újra feltámadott. Irt izzó keservvel fájdalmas lemondó verseket és vad hevülettel költött örömtől lángoló himnuszokat. A középutat nem ismerte. És egyszer, valami bolondos véletlen folytán, útjába vetődött egy szép leánynak, aminőt még sohasem látott, amilyenről még sohasem énekelt. Természetesen beleszeretett és talán a lány is jó szemmel nézte őt. A fiú szerelme olyan volt, mint az izzó vaskohó; a lányé, mint a csendes áhitat és a kettő között láthatatlanul mégis meg volt a kapocs. A láthatatlan kapcsolat azonban nem vállhatott érthetetlenné, — mert történt egyszer, hogy a szerelmes fiú ajkát elhagyta a vig dana, el a keserves fájdalom s helyet adott valami finom, leheletszerű bús panasznak. * Volt egyszer egy kis leány, akinek haja barna volt, mint a sötét éjszaka, arca rózsapiros, mint a fakadó hajnal, akinek a szemében ott csillogott a dél vakító sugára, az ajkain elözönlött az alkony rózsapirja és aki szép volt, mert azt hitte, hogy nem az. És volt a kicsi barna leánynak egy szőke babája, amelyet pici ágyába téve, ott tartogatott egy nagy álló tükör lábai között. A tükör előtt szokott játszani vele, öltöztette magavarrta ruhácskákba, fésülgette göndör-szőke haját és elgyönyörködött felnyiló és ismét lecsukódó szemeiben. Az eleven barna és a törékeny szőke babát körül lengte az ártatlan tavaszi illata. Történt aztán egyszer, hogy amint a kis leány megint játszani akart bábájává!, tekintete véletlenül a tükörbe «sett, meglátta benne magát és megijedt a maga szépségétől. A baba a földre esett és eltörött. A kis leány pedig elővette a zsebkendőjét és letörölte vele a könnyeit. Aztán kidobta a babája cserepeit az ablakon és göndör szőke fürtök helyett kicsi kezei selymes érintésével, forró csókjai lágy özönével elkezdett ápolni egy picike, alig serkedő fekete — bajuszt * Volt egyszer egy leány és egy fiú Természetesen szerették egymást, csakhogy — titokban. Egyszer aztán valami sebesen folyó „Divat udvar" Szatmármegye legnagyobb és legfényesebb áruháza külföldi mintára berendezve megnyílik 1911. márc. havában Kazinczy-u. 4.
